„Egy darabkát láttam az agyukból” - Ian McEwan író

szerző
Köves Gábor
publikálva
2017/2. (01. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Vágy és vezeklés, a Szombat, az Amszterdam, A gyermektörvény és a Mézesmadzag Booker-díjas íróját vidéki rezidenciáján, Gloucestershire-ben értük utol telefonon, hogy Boris Johnsonnal töltött estéjéről, Thomas Pynchon váratlan segítségnyújtásáról, a Crowded House-ról és egy jelentős irodalmi pletykapartiról is beszélgessünk.

Magyar Narancs: Néhány éve az a sajátos ötlete támadt, hogy vadidegeneknek elosztogatja a könyvei egy részét. Az akcióra egy otthonához közel eső parkban került sor. Mire jutott e meglehetősen unortodox közvélemény-kutatásból?

Ian McEwan: Vagy kétszáz könyvet osztogattam így el. Persze csak olyat, amiből két példányom is volt otthon, így a könyvtáram nem sérült. Főleg kortárs angol regényeket vittem magammal, de sajátot nem. Nem tudományos kísérlet volt, csupán egy kis helyet akartam felszabadítani otthon. Az érdekes az volt, hogy a könyvekkel megkörnyékezett férfiak közül senki sem élt a felkínált lehetőséggel, míg a nők közül mindenki szívesen vette a közeledésünket, és kettőt, sőt hármat is kértek. Mindebből arra jutottam, hogy nők nélkül az irodalomnak már rég befellegzett volna.

MN: Mit gondol, miért a nők?

IM: Ha én azt tudnám! Ezernyi oka lehet. Nálunk igen népszerűek az olvasókörök; a tagságuk 99 százaléka nő. Ez sem elhanyagolható körülmény.

MN: Híres arról, hogy a köny­vei­hez kimerítő kutatómunkát végez, a Szombat című regénye megírásához például éveken át figyelte egy idegsebész munkáját. A műtétekre is beült. Szegény műtéti alanyok hogy fogadták, hogy egy híres író is jelen lesz a műtőben?

IM: Két éven át boldogítottam egy sebészt, de voltak azért McEwan-mentes napjai is. A kutatómunka nálam az írással párhuzamosan zajlik. Ami a műtéteket illeti, előzetesen minden egyes páciens áldását adta a dologra, engem nem is érzékeltek, csak a műtét közben voltam jelen. Én sem nagyon láttam őket, hiszen a fejük be volt kötözve: csupán egy darabkát láttam az agyukból. Nem hiszem, hogy ezzel megsértettem volna a privát szférájukat.

false

MN: Tudta, hogy a Szombat annyira megihlette a Crowded House frontemberét, Neil Finnt, hogy a People Are Like Suns című számuk a regény hatása alatt született?

IM: Igen, valaki beavatott. Úgy emlékszem, kaptam is egy hangfile-t, és úgy emlékszem, tetszett is a dolog. Jó kis dal volt. Írás közben én is sok más, főleg persze irodalmi forrásból, merítek. Jó, ha nem csak én használok másokat, hanem engem is használnak.

MN: Nemcsak híresen nagy kutató, de híresen nagy természetjáró is. Melyik regénye köszönheti a legtöbbet e szabadidős tevékenységének?

IM: Az Amszterdam című regényemben szerepel egy útvonal, amit magam is többször megjártam a nyugat-angliai tóvidéken. De a gyaloglás nálam nem valami irodalmi serkentő, sokkal inkább privát, hedonista célokat szolgál. Azt a kis veszélyt pótolom ezzel, ami a hétköznapjaimból hiányzik. Nem vagyok egy magányos sétáló, gyakran hívok barátokat.

MN: Eddigi munkássága során számos díjjal kitüntették, de talán a legnagyobb elismerés az volt, hogy a nagy rejtőzködő, Thomas Pynchon váratlanul a védelmére kelt, amikor plagizálással vádolták meg. Ha valakiért a nagy Pynchon szót emel, az már nem élt hiába…

IM: Igen, ez tényleg jólesett. Nem túl gyakori, hogy az ember bármit is hall Tom Pynchon felől. Igaz, mi már ismertük egymást régebbről, ugyanaz volt a kiadónk és az irodalmi ügynökünk. Így történt, hogy a hetvenes évek végén találkoztunk is Londonban. Igen szerencsésnek mondhatom magam, mert Pynchonnal többször is találkoztam egy emberélet során. Remek társaság volt, ám az­óta nemigen láttam. Szóval, ha kérdi, nem tudom megmondani, épp hol tartózkodik, és mit csinál. Bárcsak tudnám! De nem csak ő, számos más író is a védelmemre kelt, ami igazán jólesett, mivelhogy az ellenem felhozott plágiumvádakat aligha lehetett szakmailag komolyan venni. Senkinek a találmányát nem loptam el, annyi történt, hogy a Vágy és vezeklés írásakor többek között egy memoárra is támaszkodtam forrásként: egy nő írta, aki a második világháborúban egy kórházban dolgozott. Nagyon kevés írásos emlék maradt fenn arról, milyen volt egy kórházi nővér élete 1940-ben. Hogy milyen gyógyszereket használtak, milyen műtéteket végeztek, milyen állapotban találtak rá a testekre. Ez a memoár a kevesek egyike. Engem csupán a tények érdekeltek belőle, mert történetesen egy történelmi regényt írtam, ami – hacsak az ember nem akar a fantáziájára hagyatkozni – megköveteli a tények ismeretét.

false

 

Fotó: Karen Robinson

MN: Sosem kísértette meg a gondolat, hogy a teljes elvonultságot válassza, akárcsak Pynchon?

IM: Ami a rejtőzködést illeti, Pynchon eléggé extrém eset, csakúgy, mint Salinger vagy Elena Ferrante, habár ő nem olyan régen még elég sok interjút adott. Az írókon állandó a nyomás, hogy beszéljenek a munkájukról; néha úgy érzem, csak beszélek, csak beszélek, ahelyett, hogy írnék. Szóval, megértem a rejtőzködés igényét, de én túlságosan társasági ember vagyok. Kifejezetten kedvelem például más írók társaságát. Sőt, képzelje, ha külföldön járok, az újság­írók társaságát is keresem; tőlük gyorsan meg lehet tudni, mi is a helyzet az adott országban.

MN: Amikor Jeruzsálemben járt és átvette a Jeruzsálem-díjat, úgy nyilatkozott, hogy ha nem látogatna el olyan országokba, amelyeknek a politikája el van cseszve, akkor sosem kelne ki az ágyából. Nem került bajba ezért a kijelentésért?

IM: Aki Izraelbe látogat, így is, úgy is bajba kerül. Való igaz, 2011-ben, amikor átvettem a díjat, nagyon is kritikus hangot ütöttem meg az izraeli kormánnyal szemben a Gáza-övezetet érintő politikája miatt. És ugyanebben a beszédben hasonlóan kritikus hangot ütöttem meg a Hamásszal szemben is. Főleg azért mentem Izraelbe, mert az úgynevezett régi izraeli baloldal szellemiségét életben kell tartani. Olyan írók tartoznak ide, mint Ámosz Oz vagy jó barátom, David Grossman. A józan hangokat támogatni kell. Nagyon nincs ínyemre, amikor izraeli írókat vagy tudósokat tiltanak ki Angliából. Mindig is gyanúval töltött el a szelektivitás: amikor egy író ellátogat Kínába, Iránba vagy Oroszországba, ahol, ugye, az emberi jogok és a szólás­szabadság elnyomása mindennapos, egy lélek sem tiltakozik. Ha erkölcsi alapon háborodunk fel, akkor háborodjunk fel mindenkivel szemben, és ne csak egy országot pécézzünk ki!

MN: Ha már a politikánál tartunk, nemrégiben Boris Johnson brit külügyminisztert élő tévé­adásban megkérdezték, ki Dél-Korea elnöke. Johnson elég rosszul leplezte, hogy halvány fogalma sincs. Lehet, hogy túl sokat várunk a politikusoktól?

IM: Látja, ezt a sztorit nem ismertem, de Boris Johnson épp ma egy másik ügyben is bajba került. Ma Szaúd-Arábiába kötött bele. Szerintem nem túlzó az az elvárás, különösen egy külügyminiszterrel szemben, hogy ismerje a fontosabb államfők neveit. Valamikor idén találkoztam Boris Johnsonnal; ha sikerül elkerülni a politikát, ami ezen az estén sikerült is nekünk, akkor remek társaság. Egész este Shakespeare-ről társalogtunk. A politikai nézeteink homlokegyenest eltérők, katasztrofálisnak tartom, hogy elhagyjuk az EU-t, sajnálom, hogy Johnson a Brexit-tábort választotta, pedig tudom, hogy mindkét oldal nyitva állt előtte. Gondolom, a személyes érdekei, és nem az őszinte meggyőződése vezérelte. És lehet, hogy Dél-Korea miniszterelnökének a nevét nem ismeri, de Shakespeare-t igen. Ami pedig Szaúd-Arábia kritizálását illeti, ez kivételesen egy igen jó beszéd volt. Sikerült is magára haragítania a miniszterelnököt. A brit miniszterelnökök hajlamosak Szaúd-Arábia kedvében járni. Főleg, mert fegyvert akarnak eladni nekik.

false

MN: Ha Boris Johnson holnap önre csörög, hogy üljenek le és folytassák a Shakespeare-diskurzust, leülne vele?

IM: Azt mondanám neki, hogy ehhez először is meg kell változtatnod a véleményed az Európai Unióról. Ha ez megvan, akkor shakespeare-ezhetünk. De nem ringatom fölösleges illúziókban magam. Én csak egy regényíró vagyok.

MN: Említette, hogy kedveli az írók társaságát. Szerencse, mert éveken át tagja volt egy írókból álló, híres asztaltársaságnak.

IM: Ez volt a Pénteki Ebéd. A hetvenes években indult, és valamikor a nyolcvanas évek végére múlt ki. Főleg irodalmi pletykák keringtek az asztal körül, de sokat beszéltünk a szexről, a politikáról és a nukleáris fegyverekről is. És még könyvekről is – alighanem elkerülhetetlen ilyen társaságban. De az irodalmi és újságírói pletykák alkották a beszélgetés gerincét. Kezdetben a New Statesman magazin közelébe jártunk ebédelni, később egy Charlotte Street-i olasz étterembe, a Bertorellibe helyeztük át a székhelyünket. Mindig ugyanaz volt az asztalunk, az ablak mellett ültünk.

Rushdie, Amis, McEwan

Rushdie, Amis, McEwan

 

MN: Többek között Martin Amis (interjúnk vele itt), Julian Barnes és ön tartozott a társasághoz. Amis és Barnes jó ideje nem állnak szóba egymással, de ön mindkettőjükkel jó viszonyt ápol. Igazi diplomata…

IM: Egyszerű stratégiát követek: igyekszem megőrizni a barátaimat. És ebben általában sikeres is vagyok. A régi társaságból még ma is összejárok mindenkivel, kivéve a halottakat. Sajnos a számuk egyre csak nő. De Martinnal és Juliannal a mai napig találkozunk. Most, hogy már ilyen öregek vagyunk, alig hiszem, hogy veszélybe kerülne a barátságunk.

MN: Pletyka, szex, könyvek – ma is ugyanazok a témáik?

IM: Makacs dolgok ezek. Az évek jönnek-mennek, a témáink maradtak. Az asztaltársaságunk írókból, költőkből és újságírókból állt. Alig győztük, annyi kitárgyalni való botrány jutott egy-egy pénteki ebédre. Térdcsapkodósan vicces ebédjeink voltak.

MN: Amis szerint ön volt az igazi hippi a csapatban. Önhöz képest Amis legfeljebb egy opportunista hippinek számított. Miben állt a hippisége?

IM: Ez az egész Martin agyszüleménye. Váltig állítja, hogy volt nekem egy kaftánom. Nonszensz az egész. Soha életemben nem volt kaftánom. De az igaz, hogy életem egy rövid szakaszában valóban kacérkodtam a hippiséggel. Két amerikai barátommal vásároltunk egy Volkswagen mikrobuszt Amszterdamban, és egészen Teheránig és Kabulig autóztunk. De átmentünk Pakisztánba is, majd vissza. Hat hónap volt az egész. De nem voltunk elég jó hippik, túlképzettek voltunk hozzá. Két egyetemi ember és én. Egy idő után untatni kezdtek a hippik. Üldögélni és füvet szívni – hát, szerintem ennél azért többet tartogat az élet. Szerintem Martin merő irigységből terjeszti, hogy én voltam az igazi hippi. Féltékeny, mert ő nem jutott el Afganisztánba.

false

MN: Mostanában nagy divatja van a kitárulkozó, „mindent magamról” jellegű, önéletrajzi regényeknek, melyeknek Karl Ove Knausgård (interjúnk vele itt) a legsikeresebb művelője. Önt is megérintette Knaus­gård hatkötetes opusa?

IM: Knausgårdot olvasni nagy élmény, de én biztosan nem írnék így, nem írnék magamról. Az én terepem a kitaláció. Ettől azonban még olvasóként nagyon is érdekelt ez a hiperrealista forma. Csodálom a türelmét, melyet a részleteknek szentel. Az én fantáziám azonban más utakon jár.

szerző
Köves Gábor
publikálva
2017/2. (01. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához

  • Kevesen tudják, hogy augusztus 20-án hazánkban a két világháború között másfél évtizeden át nemcsak Szent István királyunk napját ülték meg, hanem egy másik, de mára szinte teljesen elfeledett ünnepet is.

    Szerző
    Kovács Ákos
    Posztolva
    2005/33. (08. 18.)
    Kommentek
    0
    Vitéz méhek - A Szent István-napi Magyar Anyák Nemzeti Ünnepe
  • Az ő hangján szólal meg a kortárs magyar irodalom legjava német – illetve osztrák – nyelven. Bécsi otthonában mesélt a szerzőkkel való barátságáról, a törvényszéki tolmácsolásról és személyiségformáló munkáiról.

    Szerző
    Markó Anita
    Posztolva
    2017/29. (07. 20.)
    Kommentek
    0
    „Káromkodásaink és imádságaink megegyeztek” - Buda György műfordító
  • Az íróval, költővel és egyetemi oktatóval a halálos betegség ünnepélyéről, az értelmiség tévedéseiről és a politika hiányáról beszélgettünk.

    Szerző
    Pálos Máté
    Posztolva
    2017/28. (07. 13.)
    Kommentek
    0
    „Magyarország nem létezik, egy lázálom tölti ki a helyét”
  • "A magyar politikai filozófiát nem az örökkévalóságnak írják" - Bibó István 106 éve, 1911. augusztus 7-én született Budapesten. Összegyűjtött írásainak – bő ezeroldalas – első kötete idén jelent meg.

    Szerző
    Sipos Balázs
    Posztolva
    2017/27. (07. 06.)
    Kommentek
    2
    Értékterápia
  • Tudják, mi az a pacuha? Vagy a választási malac? Krumpligánicát biztosan ettek, legfeljebb dödöllének hívták. Efféle, eltűnőben lévő szavakat gyűjt össze a Mit jelent? diákszótár.

    Szerző
    Kránicz Bence
    Posztolva
    2017/26. (06. 29.)
    Kommentek
    0
    „Én még taccsra emlékszem”
  • Van képetek ármánykodó politikai elfogultságnak minősíteni a jajszót, ami a politikai manipulációtok nyomán felhangzik.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jul. 22., 16:35
    Kommentek
    0
    A kifizetések majd elfogadottá teszik az elfogadhatatlan disznóságokat
  • Tekerjük vissza most a filmet az elé a tavaszi mosolygós kedd reggel elé, amikor Esterházy Péter hosszasan kereste a tornanadrágját, majd, mintegy a keresgélés közben kialakuló heves házastársi zsörtölődésből kisarjadt a mű, amelyet nem is a címén, hanem a színén szólítunk: ez a Pispeklila Könyv (Termelési-regény, 1979). Azért épp ide kell, hogy tekerődjön a film, mert ez volt az az idő, amikor a magyar irodalom még úgyszólván Esterházy Péter nélkül létezett.

    Szerző
    Ács Pál
    Posztolva
    2016/29. (07. 21.)
    Kommentek
    0
    Minden megvár
  • Megrázó és kijózanító interjú Schein Gáborral a holnapi Narancsban.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jul. 12., 11:00
    Kommentek
    4
    „Magyarország nem létezik, egy lázálom tölti ki a helyét
  • Könyv

    KÖNYVMELLÉKLET – Merre dől a könyvpiac?

    Tájkép földrengés után

    A vártnál több Alexandra-könyvesboltot nyitnak újra a versenytársak, és a márkanév sem tűnik el teljesen. A kiadók azonban állami segítség nélkül aligha látják viszont a könyvóriáshoz vándorolt pénzüket.

    Szerző
    Teczár Szilárd
    Posztolva
    2017/23. (06. 08.)
    Kommentek
    1
    Tájkép földrengés után
  • Könyv

    Feladat az állami íróiskolában: Írj cirkuszi előadást a magyarság jelenéről!

    Irodalmi élüzem - Orbán János Dénes párhuzamos intézményrendszere

    Épül-szépül az irodalmi vándorcirkusz.

    Szerző
    Pálos Máté
    Posztolva
    2017/21. (05. 25.)
    Kommentek
    0
    Irodalmi élüzem - Orbán János Dénes párhuzamos intézményrendszere
  • Miért maradt el a Mikulás? Mit ajánlott Demján? Miért akart perelni Farkasházy? Miért lépett ki drMáriás? Ki a három bráner? Az ÉS elmúlt 60 évéről beszélgettünk.

    Szerző
    Köves Gábor
    Posztolva
    2017/24. (06. 15.)
    Kommentek
    6
    „A Mikulás megsínylette” – Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője
  • Irodalmi pályázatot hirdet a Budapesti Történeti Múzeum.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jun. 23., 13:05
    Kommentek
    0
    Írj novellát a pestis elleni imalapokról!
  • Ki ne emlékezne a pointer, az ír szetter és a tacskó kalandjaira?

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jun. 22., 17:40
    Kommentek
    0
     Meghalt a Bucó, Szetti, Tacsi megálmodója, Marosi László