Interjú

"Hirtelen osztódik a valóság"

Pék Zoltán műfordító Philip K. Dickről
szerző
Svébis Bence
publikálva
2012/5. (02. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A cyberpunk előfutárának sci-fijei a mai napig nem vesztettek népszerűségükből, az Agave Könyvek pedig lassan behozza a hazai könyvkiadás lemaradását: évente két-három regényét is megjelenteti. Halálának harmincadik évfordulója alkalmából legfontosabb magyar fordítójával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Philip K. Dick az 1962-es Az ember a Fellegvárban című könyvével lett elismert író. Mi volt a titka ennek a sikernek?

Pék Zoltán: A Fellegvár nagyon-nagyon szép, tiszta, kompakt formája az alternatív történelmi regénynek, ami tulajdonképpen már egy külön műfaj a sci-fin belül. Precízen, pontosan és egyszerűen mutat be egy másik világot, ahol a németek nyerték meg a második világháborút. Aztán jön a szokásos agymenés: a regényben, amit olvasunk, a szereplők olvasnak egy szamizdat regényt, amiben valaki arról ír, hogy a szövetségesek győztek. Hirtelen osztódik a valóság, és minden bizonytalan lesz. Ezt a fogást Dick később sokat használja, de talán itt ütött először. Hozzátenném, hogy az elismertség akkor még csak szigorúan a sci-fi világára korlátozódott, és korántsem jelentett akkora anyagi vagy kritikai sikert, mint Dick szerette volna.

MN: Az általad fordított könyvek a 60-as, 70-es, 80-as években jelentek meg, valamiért mégsem vesztettek a frissességükből.

PZ: Egyrészt mert nem a technika leírására helyezi a hangsúlyt - az mára elavult volna -, inkább az emberekre koncentrál. Minden történet kisemberekről szól, akik valamiképpen belebonyolódnak a nagyok játszmájába, és az ő szemszögükből ismerjük meg ezeket a hatalmakat. Szerintem ez a máig tartó népszerűség egyik magyarázata: valahogy emberközeli. Másrészt sokat foglalkozott a "valóság" problematikájával, ami mindig aktuális. Felépít egy valóságot, aztán nagyjából a regény harmadánál ennek a fala megreped, és meglátod, hogy valójában itt valami egészen más történik, egészen máshol vagy, és aztán végig bizonytalanságban hagy.


Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: Műveibe gyakran szövődnek életrajzi elemek és az őt éppen érdeklő filozófiai és vallási irányzatok eszméi. Ilyen szintű személyesség mellett mennyiben maradnak meg regényei a sci-fi műfaján belül?

PZ: Dick műveit kétféleképpen lehet olvasni: mint egyszerű sci-fiket - a legtöbben valószínűleg így olvassuk -, vagy mint egy író vívódásait. Magyarul is megjelent a róla írt alapos életrajz. Innen is tudható: csecsemőkorában elvesztette az ikerhúgát, és minden regényben felbukkan az ikrek motívuma. De személyes mozzanat a regényekben megjelenő sötét hajú nő is, mivel szerelmei zömmel ilyenek voltak; valamint a sok tudatmódosító szer, amikkel szintén volt testközeli tapasztalata. Ha így nézzük, akkor ezek által újabb réteggel gazdagodik az olvasat.

MN: Bár sci-fi íróként ismerjük, köztudott, hogy próbálkozott "szépirodalmi" művek írásával, sőt sokáig szégyellte, hogy tudományos-fantasztikus könyveket ír. Miért nem lett befutott szépíró, és milyenek ezek a szövegek?

PK: Valóban szépírónak készült, alapvetően ilyen irányba vitték az olvasmányélményei, például imádta Joyce-ot. De úgy gondolom, utólag nem bánta meg, hogy a sci-fi felé indult, mert egy olyan műfajban fejezhette ki magát, aminek meghatározhatóbbak a szabályai. Olvastam pár szépirodalmi művét, nem túl izgalmasak. Ugyanakkor vannak hasonlóságok: a hangnem, a karakterek, a kicsit depresszív légkör ismerős, de a cselekmény minimális, és valahogy hiányzik az a gondolatiság, ami a sci-fikben megvan.

MN: A most megjelent A Frolix-8 küldötte a legjellegzetesebb dicki elemeket vonultatja fel a kábítószerektől kezdve a szigorúan szabályozott totalitárius rendszeren és az összeesküvés-elméletek paranoiáján át a filozófiai fejtegetésekig, mégsem tartozik a legnépszerűbb művei közé. Miért erre esett a választás az évforduló alkalmával?

PZ: Ennek több oka van. Az egyik, hogy nem időrendben halad a könyvek kiadása, a kiadó próbált változatos lenni, és a legjobbakat már ellőttük. De mindenképpen sci-fit akartunk, amiből már nem sok maradt. Vannak korai sci-fijei, amelyek még nem jelentek meg, de azokat már angolul is többnyire egy kötetben adják ki, Korai művek címmel - ami azért jelzi, hogy az még nem ez a színvonal. Ezekben nagyon kevés van abból, amit most elmondtál. Ez az első pár regény még igazi ponyva sci-fi. És mivel a maradékból kellett válogatnunk, és mivel ebben a regényben azért nagyon sok minden benne van, ami izgalmas, úgy éreztük, talán a gyengeségei dacára is érdekesnek találják az olvasók.

MN: Dick több művéből készült filmadaptáció, sőt még elektronikus opera is. Mennyire ültethetők át ezek a művek más műfaji közegbe?

PZ: Erre mindenki azt mondja, hogy igen nehezen. A legsikeresebb példa a Szárnyas fejvadász, ami viszont teljesen más, mint a könyv, valahogy mégis megőrizte annak az esszenciáját. Feltámasztotta képileg azt a világot, amit azóta sem tudtak reprodukálni. A másik a Kamera által homályosan, amit filmre vettek színészekkel, és aztán animálták. Ez a könyv alapvetően önéletrajzi, az előszóban azoknak a drogos barátainak állít emléket, akiket tönkretett a kábítószer, egyes szám első személyben, belülről ábrázolja egy megkattant drogos világát, és ettől igazán személyes. Ezt pedig nagyon jól adja vissza a film. A többi, novellákból készült film esetében - mint Az emlékmás - inkább csak az alapötletet vették át, és abból írtak merőben más filmet. Ezek jó mozik, de csak érintőleges közük van Dickhez.

MN: A sci-fiknek általában sajátos nyelvezetük van, egyéni fogalomrendszerrel. Mennyire nehéz ezeket fordítani?

PZ: Ez szerzőnként, sőt könyvenként változik. Dicknek tényleg volt saját szókincse, szinte minden regényben van valami kiagyalt szó, többnyire egy eltorzított vagy kreált kifejezés. Ez egyrészt megnehezíti, másrészt megkönnyíti a munkánkat, mivel az adott szó az angolban sem létezik, így vagy keresek valami magyar megfelelőt, vagy kiötlök egyet. Néha ez hangrendben is stimmel az eredetivel, és fontos, hogy a magyarban ragozható legyen. Ezeket a részeket élvezem, mert színesítik a regényt.

MN: Ha van már magyar fordítás (például az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? esetében kettő is), mennyire veszed figyelembe?

PZ: Attól függ. A kiadóval is egyeztetek. Az Álmodnak-e az androidok... esetében az volt a cél, hogy legyen egy teljesen új fordítás, mert a kiadó nem volt elégedett az előzőekkel, ezért nem vettem figyelembe egyiket sem. Olvastam már mindkettőt annak idején, de most, amikor csináltam, nem vettem őket kézbe, mert nem akartam, hogy befolyásoljanak. De előfordulhat, hogy érdemes megnézni a régi fordítást, ha másért nem, a hangulata miatt. Egy fordítás persze el is avulhat: van olyan novella, amelynek kifejezései azóta meghonosodtak a sci-fiben, és azokat érdemes modernizálni.

MN: A Valis című regényt, melyben a szokottnál több az önéletrajzi elem, te magad láttad el jegyzetekkel. Ezek szerint egy mű fordításánál nem elég pusztán a szöveg, a szerző életének beható ismerete is szükséges?

PZ: A Valis az életművön belül is különleges. Valójában egy filozófiai fejtegetés, alig van cselekménye. Voltaképpen hitkeresés. Mint mondtad, tényleg tele van életrajzi elemekkel, szinte nyílt önéletrajz, és annyira nehéz az egész művet megérteni, pláne az életrajz ismerete nélkül - ami akkor még nem is volt elérhető -, hogy úgy gondoltuk, kell hozzá a jegyzet. A fordításhoz bele kellett mélyednem az életrajzba, mert Dick tényleg vele megesett dolgokra utal, és a regényből nem mindig világos, mi történt. Nekem viszont tudnom kellett, hogy az a mondat, amit éppen fordítok, pontosan mire vonatkozik az életében.


szerző
Svébis Bence
publikálva
2012/5. (02. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Philip K. Dick
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához