Könyv

Laurát megint megölik

Mark Frost: Twin Peaks titkos története
szerző
Greff András
publikálva
2016/50. (12. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Noha a tévésorozatok legfrissebb aranykorának történetét jelenleg épp az alkonyidő bágyadt, narancssárgás fényei színezik át, azért az 50-60 perces epizódokra darabolt mozgóképekben még mindig maradt annyi kifejezőerő, hogy kiolvashassuk belőlük a korszak legfontosabb tanítását a gyógyíthatatlan exhumálási lázban égő, nosztalgiaalapú kultúránk számára. Ezt a tanulságot pedig a szegény ember cseresznyés pités hérakleitosza valahogy úgy vonná le, hogy senki sem kutathatja át kétszer ugyanúgy a baglyok barlangját.

Mert hát lássuk be: az eredeti verzióknak elevenséget kölcsönző társadalmi, kulturális és politikai viszonyok alapos megváltozása után sem a Dallas, sem az X-Akták vagy a Veronica Mars, de még a 24 újraindítása sem hozott lényegében semmilyen eredményt. Még felidézni is nehéz őket, ahogy a figyelemre méltó sikerek és kudarcok szigetcsoportjait gondosan kikerülve ellebegnek lassan a tökéletes érdektelenség barna óceánján. Ezt a tendenciát kellene megakasztania jövőre a 27 év után újrainduló Twin Peaksnek, amely nemcsak az angolszász, hanem szélsebes hazai bemutatása okán a magyar tévéfüggők agyában is kitörölhetetlenül bizarr élményként rögzült. Mark Frost és David Lynch agyonhivatkozott sorozata, amint az epizódokat a rendszerváltás hajnalán a közszolgálati csatornát hipnotizálva bámuló honfitársaink számára is világos lehetett, a pszichedelikus horrort keverte a gátlástalan romantikus giccsel, a kongóan üres blöfföt pedig a valódi vizuális költészettel, miközben a paródia paródiájának karikatúráját kínálta a halálosan komoly grunge-korszakot ijesztő pontossággal megelőlegező vizuális környezetben. Gondoljunk róla ma bármit (a sorozat egészéről eleve nehéz tömören fogalmazni, mert az epizódok minősége rettenetesen hullámzó), a Twin Peakst a maga terepén azóta sem futotta le senki, pedig próbálkoztak elegen a Losttól úgy a Wayward Pinesig. És most majd Lynch és Frost is megpróbálja.

Ám mielőtt ide (valamikor jövő nyáron) eljutunk, a sorozat írója még megteszi a magáét, hogy… – nos, a Twin Peaks zűrzavaros világának voltaképp megfelelően már itt, a küszöbön megakadunk. Papíron a kötet persze felettébb racionális vállalkozásnak mutatja magát, amelynek elsődleges célja az volna, hogy megsodorja az összekötő szálakat a régi és az új részek között, közben pedig izgalmasan szivárogtatott apróságokkal szórakoztassa a keményvonalas rajongókat. Frost azonban egyik ígéretet sem teljesíti. Az előző részek tartalmát összegző, 30-40 másodperces montázsok remegő őrületté tébolyított verziójaként ehelyett újra felmondja a Twin Peaks sztoriját, de úgy, hogy közben oda/vissza/alá/mellé- és föléfogalmazva szétmagyarázza a sorozat összes olyan rejtélyét, amely semmilyen további magyarázatot nem igényelt. Dougie Milford és Briggs őrnagy ufókat látott? Frost azonnal ráírja a 20. századi ufóészlelések teljes (és teljesen értelmetlen) történetét Nixont és L. Ron Hubbardot is belekeverve a buliba. A gyilkos Bob valami félelmetes ősi entitás? Szerzőnk készségesen visszaás egészen a Lewis és Clark-expedícióig, nem kihagyva Joseph főnök indiánjainak szomorú történetét. És így tovább. A posztmodern irodalom nevetségesen lejárt toposzaként ismert talált tárgyat imitáló könyvben fotók, rajzok, ügynöki és orvosijelentés-, valamint újságcikkutánzatok ragozzák viszonylag olvasmányos módon a semmit, miközben egyetlen apró friss ötlet sem csillan elő a Douglas-fenyők árnyékából, a leglényegesebb kérdéseket pedig, vagyis hogy mi az isten történt az elmúlt negyedszázad során Twin Peaksben, és főleg, hogy mi lett a sorsa a végül a gonosz által megszállt Cooper ügy­nöknek, úgy, ahogy van, az új sorozatra hagyja. A jól csengő márkanév takarásában közepes bűvészként mindenkit átver, aki hajlandó odafigyelni rá – bízzunk benne, hogy David Lynch ugyanezt a tévében majd szellemesebben és vakmerőbben csinálja.

Fordította: Veres Mátyás. Athenaeum, 2016, 368 oldal, 3990 Ft

szerző
Greff András
publikálva
2016/50. (12. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. január 11., szerda 10:07
    Azért ez így kínosan felületes vegzálási kísérlet.
    Önmagában nem a negatív kritikai éllel van a baj, de tényleg ha már ti is ilyen fontosnak tartjátok eme kulturális fenomént, akkor talán megérte volna valakit felkérni, aki ért a szövegekhez és a kritikaíráshoz, mert ez is mesterség lenne.

    Ez így nőklapja-kiskegyed-tv2-rtlklub-reggelimagazinkisokoskodás..

Komment írásához

  • Mit keres egy volt kém, két üveg bor és hat újságíró egy asztalnál? A menüt – vághatnánk rá, de az ebéd ez esetben másodlagos, mert új John le Carré-regényt ünnepel a világ.

    Szerző
    Köves Gábor
    Posztolva
    2017/37. (09. 14.)
    Kommentek
    0
    „Veszélyeztetett faj az önöké” - Ebéd John le Carréval
  • Szerző
    Urfi Péter
    Posztolva
    2017/36. (09. 07.)
    Kommentek
    1
    Megeszi a nőket
  • „Míg tudunk, lemaradozunk: hol a tűnők tovapörögnek…”

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. szept. 26., 15:59
    Kommentek
    3
    Elhunyt Tarján Tamás
  • Nem akármilyen költő került be a díszes társaságba.

    Szerző
    - urfi -
    Posztolva
    2017. szept. 26., 15:40
    Kommentek
    3
    Napi jó hír: Marno János a Digitális Irodalmi Akadémia új tagja
  • A népszerű író Orbánék kultúrpolitikáját is kiosztotta, és a tiltólistákról is beszélt.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. szept. 07., 07:55
    Kommentek
    6
    Mit szólna Háy János, ha Kerényi beválogatná?
  • 90 évet élt, de ennyi idő sem volt elég, hogy itthon ismertté váljon a neve.

    Szerző
    - urfi -
    Posztolva
    2017. szept. 03., 23:59
    Kommentek
    0
    Meghalt John Ashbery, a világirodalom óriása
  • Kevesen tudják, hogy augusztus 20-án hazánkban a két világháború között másfél évtizeden át nemcsak Szent István királyunk napját ülték meg, hanem egy másik, de mára szinte teljesen elfeledett ünnepet is.

    Szerző
    Kovács Ákos
    Posztolva
    2005/33. (08. 18.)
    Kommentek
    0
    Vitéz méhek - A Szent István-napi Magyar Anyák Nemzeti Ünnepe
  • Az ő hangján szólal meg a kortárs magyar irodalom legjava német – illetve osztrák – nyelven. Bécsi otthonában mesélt a szerzőkkel való barátságáról, a törvényszéki tolmácsolásról és személyiségformáló munkáiról.

    Szerző
    Markó Anita
    Posztolva
    2017/29. (07. 20.)
    Kommentek
    0
    „Káromkodásaink és imádságaink megegyeztek” - Buda György műfordító
  • Az íróval, költővel és egyetemi oktatóval a halálos betegség ünnepélyéről, az értelmiség tévedéseiről és a politika hiányáról beszélgettünk.

    Szerző
    Pálos Máté
    Posztolva
    2017/28. (07. 13.)
    Kommentek
    0
    „Magyarország nem létezik, egy lázálom tölti ki a helyét”
  • "A magyar politikai filozófiát nem az örökkévalóságnak írják" - Bibó István 106 éve, 1911. augusztus 7-én született Budapesten. Összegyűjtött írásainak – bő ezeroldalas – első kötete idén jelent meg.

    Szerző
    Sipos Balázs
    Posztolva
    2017/27. (07. 06.)
    Kommentek
    2
    Értékterápia
  • Tudják, mi az a pacuha? Vagy a választási malac? Krumpligánicát biztosan ettek, legfeljebb dödöllének hívták. Efféle, eltűnőben lévő szavakat gyűjt össze a Mit jelent? diákszótár.

    Szerző
    Kránicz Bence
    Posztolva
    2017/26. (06. 29.)
    Kommentek
    0
    „Én még taccsra emlékszem”
  • Van képetek ármánykodó politikai elfogultságnak minősíteni a jajszót, ami a politikai manipulációtok nyomán felhangzik.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jul. 22., 16:35
    Kommentek
    0
    A kifizetések majd elfogadottá teszik az elfogadhatatlan disznóságokat
  • Tekerjük vissza most a filmet az elé a tavaszi mosolygós kedd reggel elé, amikor Esterházy Péter hosszasan kereste a tornanadrágját, majd, mintegy a keresgélés közben kialakuló heves házastársi zsörtölődésből kisarjadt a mű, amelyet nem is a címén, hanem a színén szólítunk: ez a Pispeklila Könyv (Termelési-regény, 1979). Azért épp ide kell, hogy tekerődjön a film, mert ez volt az az idő, amikor a magyar irodalom még úgyszólván Esterházy Péter nélkül létezett.

    Szerző
    Ács Pál
    Posztolva
    2016/29. (07. 21.)
    Kommentek
    0
    Minden megvár