„Meggagyisodik az egymillió forintos öltöny” - Parti Nagy Lajos költő

szerző
Kránicz Bence
publikálva
2017/42. (10. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tizennégy év után jelenik meg újra verseskötete, de a felháborodás és az émely múzsái az eltelt időben sem hallgattak. Mostanra megunta, hogy közéletről írjon, ezért mi is inkább Dumpf Endre kórházi költészetéről, a nemzedéki nyelvről, a fiatal írókról beszélgettünk vele, de az is felmerült, lehetne-e Sárbogárdi Jolánból strómanfeleség.

Magyar Narancs: A Grafitnesz 2003-as megjelenése óta a Létbüfé az első önálló verseskötete. Közben kiépült a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ön pedig egyre többször szólalt meg politikai ügyekben. Illik ide a közhely, hogy háborúban hallgatnak a múzsák?

Parti Nagy Lajos: Nem, noha ami a költészetet illeti, tűnhetett így. A kép, ami a nyilvánosságban él, többnyire nem mutatja, hogy két közéleti megszólalás között mennyi mindent csinál az ember, legfőképpen dolgozik. Dolgoztam én is, mialatt készülődött, kiépült, majd rátelepedett az országra az Orbán-rezsim. A múzsák, nemritkán a felháborodás, az émely múzsái nem hallgattak. Három éven át írtam hetente az Élet és Irodalomba a Magyar Meséket – persze hogy úgy tűnt, éjjel-nappal ezzel a haramiabirodalommal foglalkozom. Nem így volt, igaz, több időmet, energiámat vitte el, mint szerettem volna. Közben színdarabokat írtam át és fordítottam, megjelentek könyveim. És mindezek mellett, de nem mellékesen, gyűltek a Dumpf-könyv vázlatai. Kis kazalnyi anyag, följegyzés. Aztán 2016 tavaszán úgy alakult, hogy el tudtam kezdeni csak a Létbüfével dolgozni, erre a fiktív énre, alakmásra koncentrálni.

MN: Érezte a kényszert, hogy elő kellene állni új verseskötettel?

PNL: Inkább valami fokozódó késztetést, hogy ezt most már össze kell rakni, hiszen alapjában véve mégiscsak költő volnék. Tán az sem túlzás, hogy lelkifurdalásom volt: miért nem azt csinálom, amit legbelül és leginkább szeretnék? Azt sem tagadhatom el, hogy a színházi munkákból valamelyest meg lehetett élni, könyveim írásából jóval kevésbé. De ez harmadlagos szempont. Úgy látszik, el kellett telnie ennyi időnek, hogy könyvvé legyen a figura, aki húsz éve jelent meg a horizontomon, és tizennégy éve lépett fel a Grafitneszben először. Közben valóban kiiratkoztam kicsit a költői nyilvánosságból, egyre kevésbé érdekelt a publikálás, hogy adjam ki a verseskönyveket, egyiket a másik után.

MN: Tartott tőle, hogy a politizálás miatt nem marad elég ereje vagy tehetsége arra, hogy tisztán irodalommal foglalkozzon?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

PNL: Attól nem tartottam, hogy tehetségem ne maradna rá. Attól inkább, hogy eszi a munkaidőmet, a lelkemet. Nagy könnyebbség volt, mikor eldöntöttem magamban, hogy a 2014-es választások után, akármi történik, abbahagyom a Magyar Meséket. Persze ezt a műformát én találtam ki, senki nem kényszerített, a megélhetéshez pedig végképp nem volt köze. A legfőbb ok, hogy már csak ismételni tudtam volna magam. Minden stikli, gazemberség, amiről szólnak e magyabszurdok, ugyanarra a srófra jár: ha hatalom van, minden van, pénz, befolyás, helikopter, kreált ellenség, hülyített és hülyíthető nép.

MN: A héten beszélgettem karikaturistákkal, ők is azt mondták, kreatív szempontból az a legnehezebb a munkájukban, hogy a politikusok csinálnak valami eszement dolgot, aztán két héttel később megcsinálják megint. Ugyanazt a rajzot vagy poént viszont nem érdemes leadni újra.

PNL: Hát igen, ezek a nem túl bárdolt diktatúrák az ismétlésre épülnek. Ugyanazt a tahóságot mondják és követik el állandóan, míg sokadszorra a célközönség azt gondolja, ebben semmi ciki nincs, ablakot betörni, kerekeket kiszúrni nem kell félnetek. Sőt, mindez Európa megvédéséhez tartozik. Ha szatírát írsz, karikírozod penetráns jelenségek bizonyos vonásait. De amikor egy rezsim saját maga válik önnön paródiájává, ebben a műformában, tenyérnyi helyen, nemigen tudsz róla újat mondani.

MN: Az utóbbi években, ha verset írt, automatikusan a Dumpf-versek jöttek felszínre?

PNL: Nagyjából igen, errefelé járt a kezem, mire úgy döntöttem, hagyom ezt a figurát járni-kelni bennem, a gépemben, a céduláim között. Poétikailag Dumpf a töredék szabadságát, a vázlatfüzet szabadságát jelenti nekem, és azt a világot, amit „őszológia” címszó alatt próbáltam meg belakni, körülírni. Ez a világ a maga szűkösségében elég tágasnak bizonyult. Most is annak érzem, tágasabbnak, mint ez a kész könyv. A Dumpf-költészet addig íródik, alakul, bővül és szűkül, amíg hozzá tudok nyúlni. Emellett különféle alkalmakra, felkérésekre születtek olyan versek is, amelyek sehogy sem fértek be a Létbüfébe, ez is van vagy félkötetnyi, de nem könyv még, ki tudja, mikor lesz az.

MN: Már a Grafitneszben úgy olvastam, hogy Dumpf a halálán van, ez a Létbüfében sem változott. Vonzó értelmezés, hogy ez az állandósult halálközeliség összekapcsolható azzal, ahogy az ország állapotát látja. Közéleti verseknek szánta a kötet darabjait?

PNL: Nem. Olvashatóak úgy, de nincsenek annak szánva. Nyilván az atmoszféra hatása alól senki nem tudja kivonni magát, az értelmezői közösség olvashatja a magánközérzetei felől ezeket a darabokat. Az olvasó szabad, ahogy minden nézőpont, ez is szemrebbenés nélkül elfogadható. Egyébként sok ilyen olvasat elképzelhető, például a klinikai is.

MN: Az egész mögött ott a végzetesen lerohadt egészségügyi háttér.

PNL: Persze, de azt is gondolhatjuk, hogy ez csak az őszdíszletek egyike. Ebben a fikcióban nem fontosabb, mint az odaszcenírozott málló lombú fák vagy a mállott égbolt.

MN: Dumpf folyton idéz, újraír, elront híres magyar verseket. Hogyan válogatta ki, mi jusson Dumpf eszébe úgy, hogy az az olvasóknak is ismerős legyen?

PNL: Előzetesen nem választottam ki semmit. Abból a hipotézisből indultam ki, hogy Dumpf kívülről tudja a magyar és a világköltészetet, mondjuk, a Halotti beszédtől Erdős Virágig. Leginkább azt, ami őszről és halálról beszél. Kívülről tudja, de nem jól. Téveszt, ront, összecsúsztat, mint mindannyian. Az ebből fakadó nyelvi, költői karambolok leképezik a karambolokat az emlékezetünkben, ahol ott lötyög, hörbölődik, mint egy betonkeverőben, bizonyos idézetmennyiség, ami mindig máshogy áll össze. A betonkeverő mint kaleidoszkóp, isten áldja a képzavart. Dumpf akarva-akaratlanul szétírja az ősz toposzt, amely persze szétírhatatlan, nemcsak a mennyisége miatt, hanem mert nagyon homályosak a körvonalai. Az tény, hogy ha a szöveg felkínálta a választást ismertebb és kevésbé ismert vers közül, az ismertebbet választottam a parafrázis kiindulópontjául, mondván, hogy Dumpf a „kötelezőbbet” följebb tartja az emlékezetében.

MN: Dumpf dilettáns költészete öregkori líra. Ezek lennének az ön öregkori versei is?

PNL: Pro forma nyilvánvalóan. De ha jól teremtettem meg ezt a szövegvilágot, Dumpfnak a kor nem kora. Nem merném belőni, hány éves, mikor mennyire lesz öreg, illetve volt. Egy alkonyodó alanyi költő írja körül önnön figuráját, történni alig történik valami a létbüfézésen kívül. Dumpf Endre szándékom szerint most nem regényalak. Minden epikus leágazást igyekeztem beszűkíteni a munka során, hogy több szabadságom legyen a nyelvi térben. Ha nem ezt teszem, tán jótékonyan eltávolodik tőlem a hősöm, de veszített volna ebből a levegős homályból, ahol, remélem, nem érzi rosszul magát. Azon túl persze, hogy rosszul érzi magát.

MN: Vannak más híres figurái, alteregói is. Megírta már Sárbogárdi Jolán, Tsúszó Sándor, Leopold Bloom apja, sőt az idős József Attila műveit. Elővenné még valamelyiküket?

PNL: Egyikükkel sem akartam és akarnék annyit foglalkozni, mint Dumpffal. Az öregkori József Attila-verseket felkérésre írtam, azokat az áltöredékeket tulajdonképpen át is emelhettem volna ebbe a könyvbe. Az is lehet, hogy Dumpf egyre jobban kifehéredik majd, marad a töredékesség, egyre több „hozott” anyag belefér. Tsúszó Sándort a felvidéki költők találták ki harminc éve, ott nincs mit folytatni, ott a látványosan dilettáns szál és mivolt érdekelt. Sárbogárdi Jolán más kérdés, például azért, mert próza. Azt hiszem, az egyszeriségét óvom azzal, hogy nem írok minden hónapban egy új Test angyalát. Éppenséggel lehetne, de nem lenne jó szappanoperát gyártani belőle.

MN: Sárbogárdi Jolán lehetne NER-kompatibilis figura. El tudnám képzelni strómanfeleségként.

PNL: Hát hogyne! Évekkel ezelőtt eszembe is jutott elmozdítani Jolánt onnan, ahol hagytam, simán el tudom képzelni, mármint nyelvileg, A test angyala Jolánját egy bulvárbarbi, műkörömpörköltös NER-feleségnek. Egyébként férjnek is. Ezekhez a csiricsáré, kivagyi diktatúrákhoz hozzátartozik a giccs. Minél jobban beleülnek az örökkévalótlanságaikba, annál rikítóbbá válnak, meggagyisodik az egymillió forintos öltöny is. Belülről lesz gagyi. Egyébként számomra a másik Jolán, az Ibusár című darab vasútijegy-kiadónője sokkal izgalmasabb, már csak azért is, mert Dumpf távoli rokona.

MN: A „nyelvhússal” való játék, a nyelvteremtés a Parti Nagy-líra emblémája lett. Olvasott olyan fiatalabb szerzőt, akinek a nyelvhasználata meglepte? Követi egyáltalán a „fiatal irodalmat”?

PNL: Amennyire tudom, követem, nagyon sok a jó vers, okos kötet. Nagyszerű fiatal kollégáim vannak, azt hiszem. Az üdítően sokféléből azért eléggé látszik, hogy merre sok, hogy főleg egy elvontabb, tárgyiasabb költészetet művelnek mostanság. A nyelvre látszólag kevesebbet bíznak, mint amennyit az én nemzedékemből rábíztunk. Jó költészetet persze nyelvteremtés nélkül nem lehet csinálni, de konszenzus kérdése, hogyan definiáljuk a nyelvteremtést. Most egy már-már minimalista, okos, visszafogottan szenvedélyes nyelv látszik érdekesebbnek, sőt termékenyebbnek Krusovszky Dénestől Závada Péterig. Komoly, végiggondolt szövegvilágok ezek, mintegy mögé mennek az elődök nyelveinek. Ezt egyfajta paradigmaváltásnak is felfoghatjuk.

MN: A látványos nyelvteremtés nemzedéki ügy volt?

PNL: Kétségtelen, hogy az iróniának, valamint a szövegörömnek, a hagyományban való nyelvi mancsolásnak, habzásnak nagyobb volt az ázsiója Esterházytól Szilágyi Ákosig, Kovács András Ferenctől Varró Dánielig. A posztmodernnek ez a szegmense ma kevésbé van előtérben, inkább a kilencvenes évek szövegalkotását határozta meg.

MN: Mikor érte utoljára olyan nyelvi inger, amit felhasznált, be­épített a saját munkáiba?

PNL: Így vagy úgy minden be­épül, asszimilálódik. Nem szó szerint, én találttárgy-mondatokat ritkábban emeltem be, egyszerűbb volt kitalálni. A politikai, pláne a hivatalos, hatalmi beszédmód kincsesbányája annak a roncsolt, le- és fölépülő nyelvnek, amelyet, elsősorban prózában, szívesen használtam. De ezt is meguntam kicsit. Hosszú évek óta konszenzus van akörül, hogy a NER nyelve az egyre sötétebb, mára bizony mocskos propaganda eszközévé vált, a hatalom megtartásáért a legválogatottabb nyelvi disznóságokra képesek. Korábban a hatalom nyelve elfedett, becsomagolt gondolatokat – ha voltak, azért, ha nem voltak, azért. Gazdagabb, barokkosabb nyelv volt, ha szörnyű is. Mostanság a Teljhatalom Rt.-nek nincs takargatnivalója, nyelve is lecsupaszodott a hatásos, primitív közlésekre és azok mantrázására. Az uszításra.

MN: Magánemberként kiábrándult abból, hogy felkeljen ellenük?

PNL: Nehezen veszem tudomásul, hogy ez tartósan így lesz, rém tanácstalan vagyok. Minek rontsam azok hangulatát, akik ugyanazt gondolják, mint én? Ha kérdeznek, megmondom, hogy szerintem a helyzet eléggé reménytelen, sőt komoly. Ne legyen igazam, de jövőre az ellenzéknek sem az együtt-, sem a különműködése nem vezet kormányváltáshoz. Két-három éve is azt gondoltam, a nemzedékem megéri, hogy ebből az országból olyan ország legyen, amilyen lehetett volna. Most már nem gondolom, hogy megérjük. Nem is azon múlik, hogy az urak mikor repülnek el smukkoktól dagadó zsebbel a Vérmező fölött, mint Kun Béla az Édes Annában. Hanem azon, mi jön utána. Mellesleg minek repülnének el? Amíg parlamentarizmus van, a legnagyobb ellenzéki pártként itt maradnak. Ha meg nincs, az régen rossz. Mindenkinek drukkolok, aki össze akarna fogni, de nem sok esélyt látok rá, hogy legális, európai keretek között egy ilyen súlyú törvényes bűnszövetkezet kibillenthető a helyé­ről.

MN: Mihez kezd 2018-tól?

PNL: Pont ahhoz, amihez kezdve vagyok évek óta. Igyekszem a lehető legkevesebb felületen érintkezni evvel a rezsimmel. Nem zupálni be, nem fogadni el. Ülök és dolgozom, vannak gyerekeim, szerelmem, van egy teljes életem. Dolgom rengeteg van. Ez eddig sem volt agyonfinanszírozva, ezután sem lesz. Erről a világról írok, persze, mi másról? De hogy direkt közéletről írjak, ahhoz valami nagy, „világmegváltó” ötletemnek kéne támadnia. Ez a megváltatlan világ a maga létbüféivel jóval izgalmasabb.

szerző
Kránicz Bence
publikálva
2017/42. (10. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 9 Kovacs
    Kovacs
    2017. november 03., péntek 12:08
    7: Természetesen nem ez a "főmotívum" Csurka ügyben a könyvben. Réz Pál is csak úgy "mesél". Én pedig azért olvastam "mindenre ügyelve", mert ez a szemléletmód, ami úrrá lett ebben az országban, valahonnan erednie kell... ápolva... sokszor ártatlanul... egyszerűen úgy megtörténni nagyon ritkán szoktak dolgok...
    Az pedig természetesen nem ok, hogy ha valakiből "gúnyt" űznek, antiszemitának kell lennie. Azt írtam, hogy egy pszichológust érdekelné ez a pont...is. (És engem is...aki ugye nem pszichológus)
  2. 8 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 03., péntek 07:55
    szegedi789

    Szerintem az irodalom lényeges vonása, hogy ugyanazt a szöveget többféleképpen is lehet értelmezni. Sőt, az csak növeli egy írás értékét, ha az olvasó eltöpreng rajta. Amiről nem villan be semmi, az nem irodalom, csak szövegtenger.
    Ezzel együtt, a kirekesztettség csak az egyik oka volt Csurka otthonról hozott antiszemitizmusának. Ha jól emlékszem, Kardos G. György írta le, hogy a Szigligeti Alkotóházban, ha Csurka részeg volt, hangosan zsidózott, másnap reggel bocsánatot kért, de a következő berúgásnál megint kezdte elölről.
  3. 7 szegedi789
    szegedi789
    2017. november 02., csütörtök 23:05
    Huh, akkor újraolvasok, kovács ! Nekem csak a tálca süteménnyel beállító Böhönye képe maradt meg... De kicikizés???? Egy asztaltársaság volt, kártya, éjszaka , egy szolidáris közeg . .. Klikk? Hm, a csudába is olvasok inkább, francokat kommentelek (önkritika)...
  4. 6 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 02., csütörtök 22:07
    5

    Ez nekem nem jutott eszembe, de érdekesen hangzik.
  5. 5 Kovacs
    Kovacs
    2017. november 02., csütörtök 20:30
    2: Érdekes, hogy épp ezt a könyvet szemeltem ki magamnak az "élő nyelv" miatt tavaly olvasásra.
    Még egy rejtélyes dolog van benne, amire felfigyeltem. Azt mondaná a pszichológus, hogy Csurka azért lett az, ami, mert Réz Pál és haveri klikkje folyton cikizte műveletlensége miatt.
  6. 4 Kovacs
    Kovacs
    2017. november 02., csütörtök 20:23
    3: "viszont egy perc alatt elfelejtette, hogy a szovjet blokkban mindenki a magyarokat irigyelte"
    Ez nagyon érdekelne, hogy ki irigyelte a magyarokat . Ott abban a blokkban.
  7. 3 reuters
    reuters
    2017. november 02., csütörtök 17:54
    mienk volt ká európa leggyalázatosabb rendszerváltó "elitje"
    és a mienk volt a legbambább "népje" amelyik simán benyelte az új hazugságokat (azóta is nyeli)
    viszont egy perc alatt elfelejtette, hogy a szovjet blokkban mindenki a magyarokat irigyelte
  8. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 02., csütörtök 15:56
    A Bokáig pezsgőben c. memoár vége felé a politikára, a rendszerváltozásra terelődik a szó. Réz Pál ezt mondja Parti Nagy Lajosnak:

    „Hát igen… Vas húsz évvel volt idősebb nálam, többet élt ama régi világban. Mások voltak a tapasztalatai. A rendszerváltáskor azt mondta, nem kell hosszú idő, hogy nagyon utáljátok majd az új rendszert. Most boldogok vagytok, hogy eltűnik a kommunizmus, de tíz év múlva nagyon utáljátok majd az új rendszert… Volt igaza, nem?”

    Igen, volt igaza, pedig sok dologban nem értenék egyet Vas Istvánnal. Túl hamar mondtunk le a rendszerváltással együtt járó felszabadultságról, nem ragaszkodtunk hozzá eléggé, mert mi nem olyanok vagyunk. Túl könnyen engedtük, hogy a szerencselovagoké és a populistáké legyen a főszerep. Lehet, hogy csak azt kaptuk, amit megérdemeltünk, persze nem csak mi, hiszen Lengyelországban és Csehországban sincs túlkínálat az emberségből és a szolidaritásból, és azt is láttuk, hogy a romániai tüntetéshullám lendülete is pont ugyanolyan gyorsan megtört, mint amilyen gyorsan idehaza szokott alábbhagyni.
  9. 1 rworse
    rworse
    2017. november 02., csütörtök 14:08
    Káromkodnók párásködös nosztalgia okán,
    hogy ami a voltból lett, enné meg a feneség.
    De nem-e lehetne-e NER-ben Sárbogárdi Jolán
    tüchtig habosfodros angyali strómanfeleség?

    Írhatna-e Parti Nagy ma Új Sárbogárdiászt,
    Rogánnéi testbe férhetne-e test angyala?
    Mutathatna-e joláni misericordiászt
    a Mr. Funk-i fánki fancy Vajna Tímea?

    Aspirálhatna-e Khökhény-Szalay Vyvyen
    gyöngylétre, mit Jolán testangyalként manifesztált?
    Szolgálhatna-e fel a Rubint Réka imigyen
    egy igaz testangyali aerobik fitnesz tált?

    NEM.

Komment írásához

  • A népszerű író Orbánék kultúrpolitikáját is kiosztotta, és a tiltólistákról is beszélt.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. szept. 07., 07:55
    Kommentek
    6
    Mit szólna Háy János, ha Kerényi beválogatná?
  • 90 évet élt, de ennyi idő sem volt elég, hogy itthon ismertté váljon a neve.

    Szerző
    - urfi -
    Posztolva
    2017. szept. 03., 23:59
    Kommentek
    0
    Meghalt John Ashbery, a világirodalom óriása
  • Kevesen tudják, hogy augusztus 20-án hazánkban a két világháború között másfél évtizeden át nemcsak Szent István királyunk napját ülték meg, hanem egy másik, de mára szinte teljesen elfeledett ünnepet is.

    Szerző
    Kovács Ákos
    Posztolva
    2005/33. (08. 18.)
    Kommentek
    0
    Vitéz méhek - A Szent István-napi Magyar Anyák Nemzeti Ünnepe
  • Az ő hangján szólal meg a kortárs magyar irodalom legjava német – illetve osztrák – nyelven. Bécsi otthonában mesélt a szerzőkkel való barátságáról, a törvényszéki tolmácsolásról és személyiségformáló munkáiról.

    Szerző
    Markó Anita
    Posztolva
    2017/29. (07. 20.)
    Kommentek
    0
    „Káromkodásaink és imádságaink megegyeztek” - Buda György műfordító
  • Az íróval, költővel és egyetemi oktatóval a halálos betegség ünnepélyéről, az értelmiség tévedéseiről és a politika hiányáról beszélgettünk.

    Szerző
    Pálos Máté
    Posztolva
    2017/28. (07. 13.)
    Kommentek
    0
    „Magyarország nem létezik, egy lázálom tölti ki a helyét”
  • "A magyar politikai filozófiát nem az örökkévalóságnak írják" - Bibó István 106 éve, 1911. augusztus 7-én született Budapesten. Összegyűjtött írásainak – bő ezeroldalas – első kötete idén jelent meg.

    Szerző
    Sipos Balázs
    Posztolva
    2017/27. (07. 06.)
    Kommentek
    2
    Értékterápia
  • Tudják, mi az a pacuha? Vagy a választási malac? Krumpligánicát biztosan ettek, legfeljebb dödöllének hívták. Efféle, eltűnőben lévő szavakat gyűjt össze a Mit jelent? diákszótár.

    Szerző
    Kránicz Bence
    Posztolva
    2017/26. (06. 29.)
    Kommentek
    0
    „Én még taccsra emlékszem”
  • Van képetek ármánykodó politikai elfogultságnak minősíteni a jajszót, ami a politikai manipulációtok nyomán felhangzik.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jul. 22., 16:35
    Kommentek
    0
    A kifizetések majd elfogadottá teszik az elfogadhatatlan disznóságokat
  • Tekerjük vissza most a filmet az elé a tavaszi mosolygós kedd reggel elé, amikor Esterházy Péter hosszasan kereste a tornanadrágját, majd, mintegy a keresgélés közben kialakuló heves házastársi zsörtölődésből kisarjadt a mű, amelyet nem is a címén, hanem a színén szólítunk: ez a Pispeklila Könyv (Termelési-regény, 1979). Azért épp ide kell, hogy tekerődjön a film, mert ez volt az az idő, amikor a magyar irodalom még úgyszólván Esterházy Péter nélkül létezett.

    Szerző
    Ács Pál
    Posztolva
    2016/29. (07. 21.)
    Kommentek
    0
    Minden megvár
  • Megrázó és kijózanító interjú Schein Gáborral a holnapi Narancsban.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jul. 12., 11:00
    Kommentek
    4
    „Magyarország nem létezik, egy lázálom tölti ki a helyét
  • Könyv

    KÖNYVMELLÉKLET – Merre dől a könyvpiac?

    Tájkép földrengés után

    A vártnál több Alexandra-könyvesboltot nyitnak újra a versenytársak, és a márkanév sem tűnik el teljesen. A kiadók azonban állami segítség nélkül aligha látják viszont a könyvóriáshoz vándorolt pénzüket.

    Szerző
    Teczár Szilárd
    Posztolva
    2017/23. (06. 08.)
    Kommentek
    1
    Tájkép földrengés után
  • Épül-szépül az irodalmi vándorcirkusz.

    Szerző
    Pálos Máté
    Posztolva
    2017/21. (05. 25.)
    Kommentek
    0
    Irodalmi élüzem - Orbán János Dénes párhuzamos intézményrendszere
  • Miért maradt el a Mikulás? Mit ajánlott Demján? Miért akart perelni Farkasházy? Miért lépett ki drMáriás? Ki a három bráner? Az ÉS elmúlt 60 évéről beszélgettünk.

    Szerző
    Köves Gábor
    Posztolva
    2017/24. (06. 15.)
    Kommentek
    6
    „A Mikulás megsínylette” – Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője