„Parlamentáris diktatúrában élünk” – Írók a 400 milliós ajándékról 3.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. jan. 21., 07:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. állami dotálásáról szóló körkérdésünk harmadik részében Németh Gábor, Turi Tímea és Áfra János mond véleményt.

Heves vitát kavart egy éve, hogy a semmiből előlépett az állami tulajdonú Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., és bejelentette, hogy irodalmi tehetséggondozó programot indít – méghozzá az irodalmi színtéren csillagászatinak számító támogatással.

Kíváncsiak voltunk, hogy a gesztusokon és az aláírásokon túl mit gondolnak az irodalmi élet szereplői erről az állami íróakadémiáról, az ellenállás módozatairól és az állami támogatás nélküli élet esélyeiről. Körkérdést küldtünk a tiltakozó petíció aláírói és a KMTG oktatói, mentorai közül sokaknak, az alábbi szöveggel. A válaszokat folyamatosan közöljük.

A körkérdés első része, valamint a vita előzményei itt, a második része itt olvashatók.

1. Újra vita folyik a sajtóban és a közösségi fórumokon a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) körül. Ön személy szerint problémásnak tartja a KMTG működését, a nekik juttatott szokatlanul magas állami támogatás összegeit és odaítélésének módját? Miért, illetve miért nem?

2. Ha sokakhoz hasonlóan ön is úgy látja, hogy az államilag kiemelten támogatott szervezetek, mint az MMA vagy a KMTG, veszélyeztetik az irodalmi élet egyensúlyát, anyagi forrásait vagy morális tartását, akkor mit tart jó reakciónak erre a helyzetre az írók és szervezeteik részéről?

3. Ön szerint ki lehet váltani (ha nem is teljesen, de legalább nagy részben) az állami támogatások rendszerét magánmecenatúrával, piaci bevételekkel?

 

false

Németh Gábor író

1. Evidensen „problémás”. Megint a jellegzetes hatalmi arrogancia. Tulajdonképpen szót sem érdemel. Ha a kormány (?) megneszülve, mitől is?, valóban kiemelten „támogatni” akarná a „tehetséggondozást”, megtehetné a nagy hagyományokkal bíró, évtizedek óta létező szövetségek és szervezetek „támogatásának” növelésével. Ezek összköltségvetése a töredéke a KMTG létrehozására és fenntartására szánt összegnek. Amúgy a 400 millió csak a magyar irodalom „támogatására” fordított, megalázóan kis pénzekhez képest szokatlanul magas, a klientúrától a sport „támogatására” kizsarolt zsetonhoz, vagy a hagymázas olimpiai ambíciók kommunikációjára elpazarolt milliárdokhoz képest például nevetségesen alacsony. Orbán János Dénes föltehetően jobban járt volna egy, „a fiatal Kárpát-medencei labdarúgók” tehetségét gondozó akadémiával. Vagy az már Mészáros Lőrincé? A kultúra egyébként luxus. Bármilyen rosszul is hangzik, azt gondolom, hogy amíg tízezrek élnek az utcán és gyerekek százezrei éheznek, egy fillért sem kell fordítani „a Kárpát-medencei tehetségek” gondozására.

2. „Jó” – értsd: érdemi, hasznos, adekvát – reakció nem lehetséges. A tiltakozás elemi kötelesség, de természetesen teljesen haszontalan. A kérdés mintha nem venne tudomást a politikai helyzetről. Parlamentáris diktatúrában élünk. A pártállam képviselői az érdekek demokratikus képviseletét minden szinten ellehetetlenítették. A civil szervezetek ellen államilag szervezett offenzívát indítottak. Az irodalom „egyensúlyához”, mi az?, amúgy sincs köze semmilyen hatalomnak. Az anyagi források eddig sem voltak számottevők. Az írók morális tartását pedig csak maguk az írók veszélyeztethetik.

3. A magánmecenatúra szerepe a finanszírozásban ez idő szerint elhanyagolható. Néhány szent, tiszteletre méltó megszállott magánügye. Hogy csak egyetlen példát mondjak, a magyar irodalom aktív, a recepcióban érdemesnek tartott alkotóinak többségét képviselő Szépírók Társaságának szakmai díjai, amelyek a civil szféra néhány erre a célra alapított díja mellett ellensúlyt jelenthetnének az egyre kínosabban kontraszelektív állami díjakkal szemben, hosszú idő óta nem találnak támogatóra, pedig az ehhez szükséges összeg az ebből a szempontból megkörnyékezhető nagyvállalkozók többségének napi bevételéhez képest sem említésre méltó. Magyarországon nem alakult ki az a polgári réteg, amelyik erkölcsi kötelességének, mi több, kialakítandó hagyományának, mi legtöbb, örömének érzi a kultúra támogatását.

Ami a bevételeket illeti, ehhez tökéletesen újra kellene gondolni a piac működését. Szerintem tarthatatlan, hogy a piacot néhány nagy terjesztő uralja, és a többnyire bizományosi rendszerben, kockázat nélkül, a könyvek bevételének felét magának vindikálja. Kiadókat vásárol fel, és a berken kívüliektől terjesztésre átvett munkákat másodrendű termékként kezeli. Az ún. „magas” irodalom ezer-ezerötszáz példányban kiadott, egyébként évekig tartó munkával létrehozott művei természetesen soha nem fogják eltartani szerzőjüket. A magyar folyóiratkultúra, forrás híján, haldoklik.

A magyar íróknak, néhány, szabályt erősítő kivételtől eltekintve, hozzá kell szokniuk, hogy három lehetőség között választhatnak:

  1. Beletörődnek, hogy szellemi függetlenségükért a totális létbizonytalanság az ár.
  2. Vasárnapi írók lesznek, tehát az úgynevezett polgári foglalkozásuk gyakorlása mellett, ún. „szabadidejükben” írják meg a könyveiket.
  3. Udvari szerzők lesznek, és becsületüket adják az MMA (etc.) tagságáért.

 

false

Turi Tímea költő, szerkesztő

1. Természetesen igen. Azt, hogy mindezzel mi a probléma, azt Krusovszky Dénes cikke foglalta össze eddig a legjobban. A magyar kultúra szerves egész, saját, részben önállóan (értsd: „alulról”) szerveződő intézményrendszerrel. Mint minden szakmának, az irodalomnak is vannak szakmai és érdekvédelmi szervezetei, és miközben ezek (leginkább a nagy hagyományú József Attila Kör) egész egyszerűen a túlélésért küzdenek, egy ilyen helyzetben előretolni a KMTG helyőrségét nem lehet nem olyan üzenetként olvasni a döntéshozók részéről, hogy a szakmai és érdekvédelmi szervezetek, az egyeztetés nem érdekli őket. Ez annál is szomorúbb, mert a magyar kultúra intézményrendszerében eddig is volt tehetséggondozás, a folyóirat-kultúra részben épp ezt a feladatot látja el; a folyóiratok kivéreztetése épp emiatt is szomorú. Vagyis röviden fogalmazva: a KMTG kitüntetett helyzete elsősorban nem önmagában, hanem a kultúra egészének szempontjából neuralgikus.

2. Először is azt a nulladik lépést tartom nagyon fontosnak, hogy véleménynyilvánításainkban és vitahelyzeteinkben soha ne tévesszük szem elől, hogy ezek elsősorban strukturális és nem személyi problémák. Ezek az intézkedések akkor lesznek valóban megosztóak, ha mi, a kultúra intézményrendszerének szereplői engedjük, hogy személyeskedő indulatok vezessenek a higgadt mérlegelés helyett.

3. Az állami versus magánmecenatúra kérdésében én középutas vagyok: a szépirodalom kiadását mint a könyvkiadás részét nagy részben így is piaci kérdések határozzák meg, és igazából ezt nagyon helyénvalónak és felszabadítónak érzem, a szabad verseny és az olvasók igényeivel való találkozás elengedhetetlen eleme a könyvkiadásnak. Ugyanakkor épp azért, mert a kultúra rendszer, elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy az állam – szakmai kontrollok segítségével – részt vállaljon a kultúra finanszírozásában, hogy a nagyobb piaci kockázatot vállaló könyvek (például első könyvek, verses- vagy esszékönyvek, a tudományos könyvkiadás) és az irodalmi szocializáció intézményei (folyóiratok, írószervezetek) zökkenőmentesen működjenek. Állami feladat a kultúra javainak digitalizálása, archiválása is. Vagyis az államnak éppúgy feladata a kultúra finanszírozása is, mint az, hogy szociális vagy oktatási kiadásai is legyenek.

false

Áfra János költő

1. Problémásnak érzem. A KMTG öndefiníciója szerint a magyar nyelvterületen élő tehetséges fiatalok támogatását szolgálja, ami önmagában nemes törekvés lenne, azonban az nyilvánvaló, hogy egy ilyen volumenű „vállalkozást” nem érdemes – és nem is lehetséges – a meghatározó irodalmi szervezetekkel való szakmai egyeztetés nélkül legitimálni egy „jó helyen kopogtatás”-ra hivatkozva, még ha a tehetséggondozási tapasztalatok az oktatók részéről adottak, akkor sem.

Ez törvényszerűen boszorkányüldözéshez vezet egy olyan időszakban, amikor a József Attila Kör léte a források hiánya miatt komoly veszélybe került; az irodalmi lapok sorban szűnnek meg; és a korábbi eredmények ellenére sem akkreditálnak egy – a KMTG költségvetésétől sokkal kisebb ráfordítást igénylő – „költő-író-kritikus” szakot a Pázmányon.

Ebbe a kontextusba kerülve a KMTG épp az ellenkező hatást éri el, mint ami hivatalosan a célja lenne – elméletben szegény, vidéki és határon túli tehetségeket akar felkarolni, de csak még jobban elszakítja őket a színtértől, aminek a részévé válhatnának. Sajnos jó eséllyel kell szembenézniük azzal, hogy bizonyos körökben előítéletekkel fogadják őket, egyes lapoknál vagy kiadóknál nem is reagálnak a leveleikre. Szomorú ez. Sokunk felelőssége, hogy ne működjön ez a megbélyegzés, de tudjuk, hogy dolgoznak az előítéletek.

Egyébként a KMTG majdnem hétszáz oldalas, Enumeráció című – nemcsak a mentoráltak, de az oktatók és mentorok szövegeit is felvonultató – antológiáját még nem tudtam kézbe venni, viszont az online megjelent szemelvényt megnéztem, nem győzött meg. Az is fura, hogy Orbán János Dénes folyamatosan az irodalomnak a szélesebb olvasói körhöz való visszavezetéséről beszél az interjúkban, ezt a könyvet viszont sehol sem találni, s hosszra sem éppen olvasóbarát.

2. A Fiatal Írók Közleményét, amely a KMTG megjelenésére reagált, egy nagyon jó kezdeményezésnek éreztem, s bánt, hogy az első alapvetésük jelen körülmények közt nem kivitelezhető. „Fő igényünk olyan kulturális viszonyokat és irodalmi életet teremteni Magyarországon, amely nem politikai törésvonalak mentén szerveződik.” Amíg ideológiai alapon ítélnek oda gigantikus pénzeket egyes szervezeteknek, míg másokat kivéreztetnek, sajnos erre nincs esély. Ugyanakkor nemcsak a pénztelenség, de a káros beidegződések is nehezítik, hogy a hivatásunkra, az érdemi munkára koncentráljunk. A köpködéssel egybekötött nácizást éppolyan kártékonynak érzem, mint az évtizedes frusztrációkat kompenzáló, önreflexió nélküli törtetést. Többet ér egy geg, pl. a JAK 400 forintos adománya a KMTG-nek, vagy a tényleges aktivitások, mint amilyen a január 22-ei tüntetés. A JAK évek óta tervezte egy tehetséggondozó műhely elindítását, csakhogy húsba vágóbb problémákkal kellett szembenézni, január 18-án viszont végre megvalósult az első alkalom.

A több mint száz önkéntest tömörítő Független Mentorhálózat hírértékét és erejét az is érzékelteti, hogy sok mentorhoz már a határidő lejárta előtt hetekkel is több jelentkezés érkezett, mint tavaly a KMTG-hez. Összesítve ezres nagyságrendű a pályázók száma.

3. Szerintem nem lehet teljesen kiváltani. A progresszív dolgok gyakran a piaci igényekkel szembemennek, így nem értékesíthetők tömegesen – legyen szó akár sajtótermékekről, akár programokról, de nem is biztos, hogy kell értékesíteni. Manapság együttműködésekkel és némi megszállottsággal lehetséges mindenféle financiális háttér nélkül is látványos eredményeket elérni, pl. az online kulturális oldalak jelentős része nevetséges összegekből vagy teljesen pénz nélkül üzemel, s ez nem feltétlenül látható a teljesítményükön. Tudatos marketingstratégiával akár hirdetésekből is lehetne rendszeres bevételük, de az aligha volna képes eltartani egy szerkesztőséget.

A mecénás szerepét kevesen vállalják fel, ugyanakkor szerencsére vannak kezdeményezések, mint amilyen a Mr. Sale Öltönyüzlet által támogatott JAKkendő-díj vagy a Miszla Art Kulturális Központhoz kapcsolódó projektek sora. A közösségi finanszírozás is egy járható út, az ebben rejlő lehetőségek viszont a jól megtervezett, egyedi kezdeményezéseket hozzák helyzetbe.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. jan. 21., 07:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6 szegedi789
    szegedi789
    2017. január 21., szombat 21:18
    Optimizmus, optimizmus, polgártársak ! Azért még nem kapnak pénzt a kárpát-medencei géniuszok, hogy nem olvassák őket ... Ja, de ... elnéztem ... csudába is !
  2. 5 Ktesibios
    Ktesibios
    2017. január 21., szombat 12:51
    Súlyos és igaz gondolatok. Németh Gábornak minden szava korrekt, pontos, célba talál. Sajnos. Nagyon sajnos.
  3. 4 rworse
    rworse
    2017. január 21., szombat 12:47
    tiszapolgári, 3

    Félreértesz, a válaszod minden pontját természetesen magam is vallom. Sőt.
    Én arról írtam, milyen érdekes lenne, ha a politikai okokból kitartott sokadvonalbeliek önmagukról kezdenének hasonlókat mondani, mint amit a tűrtek-tiltottak az ügyről, rendszerről. Érdekes lenne, ha egyszer valamelyik szardarab állna elő, és mondaná el, hogy "Mostantól bevallom, szardarab vagyok". Ritka az ilyesmi ugyebár a világnak ezen észak-balkáni fertályán, ahol mindig elég sok a szardarab.
  4. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. január 21., szombat 12:05
    rworse

    Nem értek egyet, Németh Gábor sokkal több mindent mond, mint amennyi a kérdésekből következhetne, de mindhármuk, illetve a korábbi válaszolókkal együtt mind a kilencük előtt le a kalappal, hogy nem hárították el a válaszadást. (Én még Gergely Ágnes kissé tétova, szűkszavú válaszait is érteni vélem.)
    Németh Gábornak „A tiltakozás elemi kötelesség, de természetesen teljesen haszontalan” mondatát átvariálva, a tiltakozás haszontalan, ennek ellenére elemi kötelesség.
  5. 2 rworse
    rworse
    2017. január 21., szombat 10:03
    Körkérdés, de hát igazán persze azok válaszolnak rá nyilvánosan, akik nem a rendszer udvari kedvezményezett udvari szállítói. Ők meg nagyjából ugyanazt tudják mondani a kérdésekre. Az lenne igazán érdekes, ha a korrupció révén szekértáborba tömörített udvari kedvezményezett udvari szállítók mondanának hasonlókat, mint a demokraták.
  6. 1 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. január 21., szombat 09:40
    A remek hozzászólások közül csak Turi Tímea 2. válaszával szeretnék erősen vitatkozni:

    Igenis elsősorban személyi probléma! A személyi probléma generálja az effajta strukturális megoldásokat.

    L. Simon korábban, a konkrét esetben Szőcs Géza és OJD a probléma. Ezek az emberek elhitték magukról, hogy komoly írók lehetnek a honban. Tehetségük hiányában gyűlölni kezdték a meglévő irodalmi (intézményi szerkesztői szervezeti) struktúrákat, mert őket okolják, hogy nem ők ma a krasznahorkaik, darvasik, partinagyok stb. stb.

    De torzult személyiségük, ambícióik egyfajta kiskazinczy pozíciók felé tolják őket. Tényleg elhiszik magukról, hogy nekik kell megváltani, új irányba tereli a magyar irodalmat.

    Ez a fajta sértettsége komplexusai folytán párbeszédre változásra allalmatlan, mert ebben az esetben saját jelentéktelenségét kellene elismernie: az irodalmi életnek nincs szüksége rá.

    Politikai hatalom azért kell neki, mert intellektuális, tehetségbeli deficitjét csak a hatalom pénzén és általa létrehozott pozíciókon keresztül képes kompenzálni.

    A jelentéktelenség pitiáner bosszújának apologétái csupán ezek a sehonnaiak.

    Ezért a strukurális problémánál sokkal nagyobb a baj. Ugyanis az javítható. Emez emberi reménytelen..

Komment írásához

  • Kevesen tudják, hogy augusztus 20-án hazánkban a két világháború között másfél évtizeden át nemcsak Szent István királyunk napját ülték meg, hanem egy másik, de mára szinte teljesen elfeledett ünnepet is.

    Szerző
    Kovács Ákos
    Posztolva
    2005/33. (08. 18.)
    Kommentek
    0
    Vitéz méhek - A Szent István-napi Magyar Anyák Nemzeti Ünnepe
  • Az ő hangján szólal meg a kortárs magyar irodalom legjava német – illetve osztrák – nyelven. Bécsi otthonában mesélt a szerzőkkel való barátságáról, a törvényszéki tolmácsolásról és személyiségformáló munkáiról.

    Szerző
    Markó Anita
    Posztolva
    2017/29. (07. 20.)
    Kommentek
    0
    „Káromkodásaink és imádságaink megegyeztek” - Buda György műfordító
  • Az íróval, költővel és egyetemi oktatóval a halálos betegség ünnepélyéről, az értelmiség tévedéseiről és a politika hiányáról beszélgettünk.

    Szerző
    Pálos Máté
    Posztolva
    2017/28. (07. 13.)
    Kommentek
    0
    „Magyarország nem létezik, egy lázálom tölti ki a helyét”
  • "A magyar politikai filozófiát nem az örökkévalóságnak írják" - Bibó István 106 éve, 1911. augusztus 7-én született Budapesten. Összegyűjtött írásainak – bő ezeroldalas – első kötete idén jelent meg.

    Szerző
    Sipos Balázs
    Posztolva
    2017/27. (07. 06.)
    Kommentek
    2
    Értékterápia
  • Tudják, mi az a pacuha? Vagy a választási malac? Krumpligánicát biztosan ettek, legfeljebb dödöllének hívták. Efféle, eltűnőben lévő szavakat gyűjt össze a Mit jelent? diákszótár.

    Szerző
    Kránicz Bence
    Posztolva
    2017/26. (06. 29.)
    Kommentek
    0
    „Én még taccsra emlékszem”
  • Van képetek ármánykodó politikai elfogultságnak minősíteni a jajszót, ami a politikai manipulációtok nyomán felhangzik.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jul. 22., 16:35
    Kommentek
    0
    A kifizetések majd elfogadottá teszik az elfogadhatatlan disznóságokat
  • Tekerjük vissza most a filmet az elé a tavaszi mosolygós kedd reggel elé, amikor Esterházy Péter hosszasan kereste a tornanadrágját, majd, mintegy a keresgélés közben kialakuló heves házastársi zsörtölődésből kisarjadt a mű, amelyet nem is a címén, hanem a színén szólítunk: ez a Pispeklila Könyv (Termelési-regény, 1979). Azért épp ide kell, hogy tekerődjön a film, mert ez volt az az idő, amikor a magyar irodalom még úgyszólván Esterházy Péter nélkül létezett.

    Szerző
    Ács Pál
    Posztolva
    2016/29. (07. 21.)
    Kommentek
    0
    Minden megvár
  • Megrázó és kijózanító interjú Schein Gáborral a holnapi Narancsban.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jul. 12., 11:00
    Kommentek
    4
    „Magyarország nem létezik, egy lázálom tölti ki a helyét
  • Könyv

    KÖNYVMELLÉKLET – Merre dől a könyvpiac?

    Tájkép földrengés után

    A vártnál több Alexandra-könyvesboltot nyitnak újra a versenytársak, és a márkanév sem tűnik el teljesen. A kiadók azonban állami segítség nélkül aligha látják viszont a könyvóriáshoz vándorolt pénzüket.

    Szerző
    Teczár Szilárd
    Posztolva
    2017/23. (06. 08.)
    Kommentek
    1
    Tájkép földrengés után
  • Könyv

    Feladat az állami íróiskolában: Írj cirkuszi előadást a magyarság jelenéről!

    Irodalmi élüzem - Orbán János Dénes párhuzamos intézményrendszere

    Épül-szépül az irodalmi vándorcirkusz.

    Szerző
    Pálos Máté
    Posztolva
    2017/21. (05. 25.)
    Kommentek
    0
    Irodalmi élüzem - Orbán János Dénes párhuzamos intézményrendszere
  • Miért maradt el a Mikulás? Mit ajánlott Demján? Miért akart perelni Farkasházy? Miért lépett ki drMáriás? Ki a három bráner? Az ÉS elmúlt 60 évéről beszélgettünk.

    Szerző
    Köves Gábor
    Posztolva
    2017/24. (06. 15.)
    Kommentek
    6
    „A Mikulás megsínylette” – Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője
  • Irodalmi pályázatot hirdet a Budapesti Történeti Múzeum.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jun. 23., 13:05
    Kommentek
    0
    Írj novellát a pestis elleni imalapokról!
  • Ki ne emlékezne a pointer, az ír szetter és a tacskó kalandjaira?

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jun. 22., 17:40
    Kommentek
    0
     Meghalt a Bucó, Szetti, Tacsi megálmodója, Marosi László