Az ENSZ felszólította a magyar kormányt, hogy ne gyűlölködjenek már annyit

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 05., 15:40
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Pontosabban azt kérik, hogy Orbánék tegyenek már valamit a gyűlöletbeszéd ellen. Vagyis a Fidesz retorikája ellen.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága arra kéri a magyar kormányt, hogy lépjen fel a politikusi gyűlöletbeszéd ellen, melynek célkeresztjében a kisebbségek, a többi között a romák és a muszlimok állnak. A bizottság felszólította Magyarországot arra is, hogy vonja vissza azt a törvényt, amely lehetővé teszi a rendőrségnek az illegális határátlépők kitoloncolását anélkül, hogy menedékkérelmet nyújthatnának be. Emellett a testület szorgalmazza, hogy a kormány utasítsa el az úgynevezett Stop Soros! törvénytervezetet, amely felhatalmazná a belügyminisztert, hogy nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva betiltson civil szervezeteket.

A bizottság aggodalmát fogalmazta meg amiatt, hogy

romák, muzulmánok, migránsok és menekültek elleni gyűlöletbeszéd hatja át a politikai vitákat Magyarországon a médiában, az interneten és egyebek közt a kormány által pénzelt kampányokban is.

Az ENSZ-testület nemzetközi egyezménybe ütköző, határozatlan idejű fogva tartásnak minősíti, hogy a menedékkérőket egy tavalyi törvény alapján a tranzitzónákban gyűjtik össze, ahonnan nem jöhetnek ki. Az emberi jogi bizottság szerint a menedékkérelmeket egyenként kell megvizsgálni, és a menedékkérők mozgását nem szabadna korlátozni.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága 18 szakértőből áll, és fő feladata azoknak az 5 évente elkészített jelentéseknek az ellenőrzése, melyeket a tagállamok készítenek arról, hogy hogyan hajtják végre és érvényesítik a politikai és polgári jogok nemzetközi egységokmányában lefektetett emberi jogokat. A testület azt követően tette közzé állásfoglalását, hogy független szakértői megvizsgálták a polgári és politikai jogok érvényesülését Magyarországon.

A magyar kormány reakciója: El innen!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reagálásában felszólította az ENSZ emberi jogi bizottságát, hogy ne avatkozzon bele a magyar választási kampányba. A miniszter kiemelte: az Orbán-kormány semmilyen nyomásgyakorlásnak nem enged, "a migránsokat nem fogjuk beengedni, Magyarországot megőrizzük magyar országnak".

Úgy vélte, a vasárnapi választás tétje, hogy továbbra is olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amely megvívja a harcot a magyar emberek biztonságáért a bevándorláspárti erőkkel szemben, vagy olyan kormány alakul, amely ezt a harcot feladja. Az ellenzéket ugyanúgy Soros György irányítja, mint az ENSZ emberi jogi bizottságát - közölte.

(MTI)

Az ENSZ főbiztosa üzeni: „Valóban rasszistának és idegengyűlölőnek neveztem Orbán Vitkort”

Zeid Raad al-Husszein alaposan felhúzta magát azon, amit a magyar kormány művel. Megerősítette az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt, és nem hajlandó az erre vonatkozó korábbi kijelentései miatt lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter külügyminiszter követelte tőle a múlt héten – derült ki Zeid Raad al-Husszein kedden kiadott közleményéből, amelyet az MTI is szemlézett.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 05., 15:40
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához