Ferenc pápa szerint álszentek, akik falakat emelnek a menekültek elé

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. júl. 06., 14:03
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az egyházfő azt mondja, a migráció kihívására a szolidaritás az egyetlen értelmes válasz.

„A migráció mai kihívására az egyetlen értelmes válasz a szolidaritás és az irgalmasság” – mondta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában a migránsokért bemutatott misén pénteken, lampedusai látogatásának ötödik évfordulóján.

Beszéde elején Ferenc pápa arról beszélt, hogy a világ az évezredek során nem sokat változott: „Hány szegényt taposnak el ma is! Hány kis embert pusztítanak el!” A pápa szerint közöttük vannak a migránsok és menekültek, akik „a nagyobb jóléttel bíró nemzetek kapuján kopogtatnak”.

„A világ elnyomottainak mások szemére van szüksége, hogy észrevegyék, mire is van szükségük; mások kezére, hogy segítséget nyújtsanak, mások szavára, hogy hangot kapjanak a csendben elkövetett jogtalanságok, amelyek »gyakran sokak cinkosságával« mennek végbe” – mondta ki a pápa, aki szerint ma is sokan inkább hallgatnak és nem tesznek semmit a közszeméremre hivatkozva, mások cselekvését várva a maguké helyett, vagy

azt ismételve, hogy a világban úgyis „mindig ez volt”.

Ferenc pápa „steril álszentségnek” nevezte azok magatartását, akik nem akarják „bepiszkítani kezüket” és hidak helyett valós vagy képzelt falakkal bezárkóznak azok előtt, „akiknek éppúgy joga van mint nekünk a biztonsághoz és a méltó életkörülményekhez”. „Le kell győznünk félelmeinket és szorongásainkat” – mondta ki a pápa.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Denis Balibouse

„A migráció mai kihívására az egyetlen értelmes válasz a szolidaritás és az irgalmasság” –

jelentette ki Ferenc pápa. Arról is beszélt, hogy olyan választ kell adni, amely mögött nincsen „túl sok számítás”, hanem egyenlő felelősségosztással, a lehetőségek becsületes értékelésével, megfontolt kezeléssel „jó politikát követ”. A pápa szerint a jó politika a személyek szolgálatát jelenti, hogy mindenki számára garantált legyen a biztonság éppúgy, mint a jogok védelme. Hozzátette, az egyes országok jólétét a többi ország figyelembevételével kell garantálni az egyre erősebb függőségi viszonyban levő világban, amely a mai fiatalok generációjáé lesz.

A pápa a nemzetközi közösségtől a szolidaritás és a szubszidiaritás bölcs összhangját sürgette,

a források és a felelősségek egyeztetésével. A migránsoktól Ferenc pápa azt kérte, tartsák tiszteletben az őket befogadó ország kultúráját és törvényeit.

A Szent Péter-bazilika főoltára mögötti úgynevezett Katedra-oltárnál bemutatott mise Ferenc pápa lampedusai látogatásának ötödik évfordulójára esett. Az egyházfő 2013. július 8-án kereste fel a dél-olaszországi szigetet, amely a nem sokkal korábban megválasztott pápa első Vatikánon kívüli látogatása volt. Az európai migráció déli kapujának számító Lampedusára abban az évben tömegesen érkeztek a migránsok. A pápa akkor

a Földközi-tengert hatalmas temetőnek nevezte a vízbe vesző tízezrek miatt.

A mostani misén 200 Olaszországban tartózkodó menekült és migráns vett rész, köztük tengeri hajószerencsétlenség túlélői vagy áldozatok rokonai, a pápa mindegyikükkel egyenként kezet fogott. A misén jelen voltak a migránsokat segítő olasz hatóságok és más szervezetek képviselői, köztük a Földközi-tengeren mentő Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) tagjai, akiknek hajóit az olasz belügyminiszter kitiltotta az olaszországi kikötőkből.

(via MTI)

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. júl. 06., 14:03
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    rworse
    2018. július 06., péntek 19:47
    A pápa szava hitelesebben hangozna, ha a Vatikán is kivenné a részét a menekültek, migránsok gondozásából, segítéséből, nem csak szavakban. Nem találtam adatot, hogy mostanában mennyire veszik ki a részüket ebből, de a 2015-ös hullám idején befogadott két menekültcsalád nem valami sok. Pénze, pénzzé tehető kincse van az egyháznak bőven.
  2. 2
    hóvarjú
    2018. július 07., szombat 13:51
    Jó, de a maffiával azért a pápa sem szórakozhat, így marad az erkölcsi iránymutatás, amúgy nagyon helyesen.

Komment írásához