Gulyás Gergely kicsit kiakadt: Románia demokrácia, de nem jogállam

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. júl. 08., 17:57
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bezzeg Magyarország...

"Az ókori Róma jogállam volt, de nem volt demokrácia. Románia ma demokrácia, de nem jogállam" – reagált a Bánffy-perben hozott ítéletre Gulyás Gergely.

Szerdán hozott ítéletet a Giurgiu megyei törvényszék, mely szerint az erdélyi Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén lévő erdők, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak Bánffy Dániel volt magyar földművelésügyi miniszter örököseinek, most ismét a román állam tulajdonába kerülnek. Az örökösök szerint a giurgiui törvényszék egy koncepciós per alapján kiadott 1952-es bírói ítéletet használt fel. A bukaresti törvényszék 1952. december 3-án hozott büntetőjogi ítélete szerint ugyanis Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték 1940 és 1944 között emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.

Gulyás Gergely a lapnak azt mondta, nagyon szomorú folyamatként lehet tekinteni arra, ami a román igazságszolgáltatásnál az elmúlt években tapasztalható, és ennek egy fontos állomása a mostani ítélet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint mindez azzal kezdődött, hogy "egy korrupcióellenesnek nevezett, de valójában politikai célokra, köztük magyarok elleni inkvizícióra felhasznált ügyészség koncepciós eljárásokat indított a magyar közösség számos politikai vezetője ellen. Ezek a perek évek óta folynak, ma is tartanak, és már önmagában az eljárások sokak pályáját tették tönkre, és nehezítették sok helyen a magyar politikai közösségépítést".

Gulyás nem volt rest megjegyezni azt sem, hogy a román igazságszolgáltatás működésének halk és érdemi intézkedéseket nélkülöző uniós kritikája jól bizonyítja, hogy az Európai Unió mai vezetésének szemében a jogállamiságnak tartalmi kritériumai nincsenek, a fogalom számukra valódi értelmet akkor nyer csupán, ha valamely nekik nem szimpatikus tagállammal szemben politikai fegyverként használhatja.

(Mandiner)

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. júl. 08., 17:57
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 8
    Cyrano
    2018. július 09., hétfő 16:41

    "Ész nélkül nyomulnak"

    Ez csak magára jellemző. Újabban naponta adja itt elő SzarAxxtro áriáit. :(
  2. 7
    hóvarjú
    2018. július 09., hétfő 16:31
    Megy ez a baszakodás a demokrácia meg a jogállam fogalmi megkülönböztetése körül, szerintem viszont, nagyon röviden: egy modern demokrácia nem működhet jogállamiság nélkül, és egy modern jogállam csak demokrácia lehet.
  3. 6
    rworse
    2018. július 09., hétfő 13:33
    Az Axxtroll trolla vastagon fog mostanában.
  4. 5
    zsiraf29
    2018. július 09., hétfő 13:00
    Ez a Gergő gyerek nem tanult sem római jogot, sem ókori történelmet? A Római Birodalom demokrácia volt, csak nem modern demokrácia. Középiskolai érettségi tételként szokták összehasonlítani a kétféle demokráciát.
  5. 4
    Axxtro
    2018. július 09., hétfő 12:05
    Rumata polgártárs !

    Már rég rájöhettetek volna, hogy a dolgok össze-vissza magyarázásával, a sz@rkeveréssel, semmire se mentek.

    Évek óta ezzel nyomul az ellenzék, meg lehet nézni, hogy milyen eredménnyel.

    Annyira tetszik az ilyesmi a magyar választópolgárnak, hogy az ellenzék ezzel gyakorlatilag 2006 ősze óta nem volt képes országos választást nyerni.

    A régi mondás szerint az okos a más kárán tanul, a kevésbé okos, a sajátjából.

    De van egy harmadik kategória, a mai magyar ballib ellenzéki, aki semmiből.

    Sem az egyikből, sem a másikból nem képes tanulni.

    A Narancs komment rovata, szinte csak ilyenekből áll.

    Ész nélkül nyomulnak a kipróbáltan vesztes kommunikációs stratégiákkal.
  6. 3
    Rumata
    2018. július 09., hétfő 11:49
    Gulyás úgy hülye, ahogy van.

    Köztudott, hogy Magyarországon SENKI sem igényelhette vissza az államosított földbirtokát.

    Akkor Gulyás szerint Magyarország sem jogállam?

    Báró Bánffy Dániel 1940-44 között a Horthy-korszak kormányainak tagja volt, tehát a Horthy-korszak szinte minden népellenes és háborús bűntettében (zsidótörvények, a SZU és Jugoszlávia megtámadása, kamanec-podolszki mészárlás, stb.) bűnrészes volt.

    Ennek fényében nem igazán értem, hogy miért pont Bánffy Dániel örököseinek kéne visszakapniuk az apjuk államosított erdeit.

    Itt jegyezném meg, hogy az "emberiesség elleni bűntett" csak a joghoz segghülye Fidesz részeg álmaiban létezik.

    A "crime aganinst humanity" magyar fordítása egészen pontosan "emberiség elleni bűntett", ami a magyar jogalkotásban "népellenes bűntett" címén 1945 óta létezik.

    Tehát legalább az újságírónak illene a normális szóhasználatnál maradnia, és nem a fideszes hülyeségeket sulykolnia.
  7. 2
    tiszapolgári
    2018. július 09., hétfő 08:49
    Visszaállamosítás, nem jogállam, politikai célokra felhasznált ügyészség – Gulyás a sorok között beszólt a Fidesznek.
  8. 1
    rworse
    2018. július 09., hétfő 06:55
    Hülyegyerek.

Komment írásához