Itt az újabb offshore-botrány magyar szálakkal: Andy Vajna, Csányi Sándor, Demján Sándor és Soros György neve is felbukkan

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 06., 00:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

De főhet a feje Trump kereskedelmi miniszterének, a kanadai elnök barátjának és a U2 frontemberének is.

A Panama-iratok néven is ismert dokumentumok után újabb nagyszabású adatbázis szivárgott ki offshore cégekről. A Paradise-iratoknak (Paradise Papers) elkeresztelt dokumentumok elektronikus leveleket, üzleti prezentációkat, feljegyzéseket tartalmaznak. Valamennyit annak az oknyomozó újságírókból álló nemzetközi csapatnak adták át, amelyik 2016-ban a Panama-papírok néven ismert botrányt is kirobbantotta. A 13,4 millió dokumentumból álló adatbázis feldolgozásában világszerte 96 szerkesztőség vett részt csaknem 400 újságíróval, a munka egy éve kezdődött. Magyarországról a Direkt36 szerkesztősége nézhette át a dokumentumcsomagot, és több magyar szálat is találtak, ezeket vasárnap este közölték a 444.hu-n.

Andy Vajna cége ellen még az amerikai adóhivatal is nyomozott

Az oknyomozó portál összefoglalója szerint a Csányi Sándorhoz köthető OTP és az MKB Bank, illetve egy Demján Sándorhoz tartozó cég ügyletei is szerepelnek az iratok között. Egy Seychelle-szigeteki luxusüdülő építése kapcsán kerül elő a magyar gazdasági élet meghatározó üzletembereinek neve. Egy 21 hektáros szigeten zajló, 100 millió euróba kerülő ingatlanfejlesztésről van szó, az OTP és az MKB hitelt biztosított a luxusüdülő építésére. Csányi Sándor a Direkt36 érdeklődésére azt közölte, hogy neki ehhez nincs köze.

Együtt a felcsúti lelátón

Együtt a felcsúti lelátón

Fotó: MTI

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy az offshore gazdasági társasági forma önmagában nem törvényellenes, de alkalmas lehet adókerülésre, vagyon, jövedelem elrejtésére vagy tranzakciókban részt vevő személyek, szervezetek leplezésére.

Visszatérve a kiszivárgott adatokhoz: ezek között szerepelnek információk Andrew Vajna filmügyi kormánybiztos érdekeltségéhez köthető két korábbi, már több mint tíz éve megszüntetett offshore cégről is – írja a Direkt36. Vajna neve a Holland Királysághoz tartozó kis sziget, Aruba cégnyilvántartásai közül került elő, a térségre jellemzően itt is elterjedt az offshore cégek bejegyzése. Két cég, a Twinfalls Corporation és a Twinfalls Corporation II igazgatója volt a filmügyi kormánybiztos még akkor, amikor hollywoodi producerként ismerhettük. A két cég fennállása alatt Vajna és üzlettársa ellen az amerikai adóhivatal és a szövetségi nyomozó hatóság is nyomozott, 110 millió dollárnyi adótartozást követeltek rajtuk, végül kevesebbel is beérték, Vajna része az akkori híradások szerint 6,5 millió dollár volt.

Orbán Viktor barátja is a kalapban

A magyar nevek között felbukkan a miniszterelnökkel köztudottan jó kapcsolatot ápoló Nagy István svájci nagykövet, akinek tisztsége volt egy cégben, amely a nemesek és iparmágnások leszármazottaiból álló Thyssen-Bornemisza családhoz kötődik. Ahogy azt a Direkt36 feltárta, a 2000-es évekből származó kiszivárgott iratok szerint akkoriban a család vagyonát számos cég kezelte, köztük egy Fragonard Limited nevű brit Virgin-szigeteki társaság. A dokumentumok szerint ennek a cégnek az egyik igazgatója Nagy István. Az ő neve egy olyan 2008-as ügylet iratain kerül elő, amikor a Fragonard az Appleby kajmán-szigeteki cégének közreműködésével létrehozott egy úgynevezett trustot (bizalmi vagyonkezelőként lehet magyarra fordítani). Nagy ekkor még nem volt Magyarország berni nagykövete, de volt köze a magyar államhoz. 2001-ben, az első Orbán-kormány idején ugyanis kinevezték genfi tiszteletbeli konzulnak, amelyet egészen 2013-ig, nagyköveti megbízatása kezdetéig betöltött.

Soros György is szerepel az iratokban, a magyar származású amerikai milliárdos offshore cégekből álló hálózatot működtet. A Direkt36 az Eximbank egyik ügyletét is kiszúrta a dokumentumok között.

A Nike és az Apple is

Az már az MTI vasárnap késő esti beszámolójából derül ki, hogy az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának (ICIJ) tényfeltáró munkája alapján közölt első írások többek között Justin Trudeau kanadai kormányfő egyik közeli barátjáról és támogatójáról, Stephen Bronfmanról szólnak. A montreali üzletember a Paradise-iratok szerint érintett egy offshore cégekből álló hálózatban, amelynek működése révén a kanadai állam valószínűleg elesett több millió dollár adóbevételtől.

Két amerikai óriáscég, a Nike és az Apple is szerepel az iratokban. A Nike a Bermuda szigetcsoporton, majd Hollandiában épített ki egy céghálózatot, amelynek révén elkerülte több milliárd euró adó befizetését, az Apple pedig az egyik érintett offshore-specialista közreműködésével olyan országot vagy területet keresett cégszékhelynek, ahol garantáltan mentesülhet az adófizetés alól.

A nemzetközi nyersanyag-kereskedelem egyik vezető szereplője, a svájci Glencore a Paradise-iratok alapján azzal a céllal használhatott offshore cégeket, hogy bányászati ügyletekkel összefüggésben megvesztegessen embereket a Kongói Demokratikus Köztársaságban, aminek révén az ország több százmillió dollár adóbevételtől eshetett el. A U2 ír popzenekar frontembere, Bono pedig egy litvániai bevásárlóközpontban szerzett tulajdonrészt offshore cégek révén.

Trump minisztere jó nagy bajban van

A botrányban érintett Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter, akinek közös üzleti érdekeltségei vannak Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen családtagjaival. A milliárdos Wilbur Ross korábbi beruházási cége révén résztulajdonosa egy Navigator Holdings nevű hajózási szállítmányozási vállalatnak. Tulajdonrészét kinevezése után is megtartotta. A Navigator egyik fontos üzleti partnere egy orosz energetikai cég, amelyet Vlagyimir Putyin veje és az orosz elnök közvetlen környezete irányít.

Donald Trump és minisztere, Wilbur Ross (jobbra)

Donald Trump és minisztere, Wilbur Ross (jobbra)

Fotó: MTI

Vasárnap délután Wilbur Ross a kereskedelmi tárca szóvivője útján közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: kinevezése óta nem foglalkozik üzleti ügyekkel, és szorosan együttműködik a minisztérium etikai kérdésekkel foglalkozó tisztségviselőivel. A közlemény említést tett arról is, hogy Ross támogatta az orosz vállalkozások és egyének ellen a kongresszusban megszavazott szankciókat.

Az NBC-hez került dokumentumok ugyanakkor bepillantást engednek a globális offshore-világba, ahol a világ legbefolyásosabb vállalatai és kormányzati tisztségviselői mozognak, hogy jogszerűen, de a közvéleményük elől eltitkolva kibújjanak az adófizetés alól.

A brit uralkodó vagyonkezelője offshore alapba fektetett be

A brit uralkodó személyes vagyonát kezelő társaság is érintett a vasárnap kirobbant újabb offshore-botrányban. A BBC és a The Guardian közös vizsgálatáról vasárnap este közzétett első beszámolók szerint az ősi birtok után jelenleg is a Lancaster hercegségének (Duchy of Lancaster) nevét viselő, 1265-ben létrejött és jelenlegi feladatait különböző formákban 1399 óta ellátó uralkodói vagyonkezelő 2004-ben és 2005-ben 5 millió, illetve 7,5 millió fontot – mai árfolyamon 1,8 milliárd, illetve 2,6 milliárd forintot – fektetett be egy-egy offshore alapba a Bermuda szigeteken, illetve a Kajmán-szigeteken.

„Az offshore mindenkit érint” – Frederik Obermaier újságíró a Panama-iratokról

Az újságírás történetének legkiterjedtebb oknyomozó projektje lett abból a kiszivárogtatott adattömegből, amelyet két fiatal német újságíró kezdett el feldolgozni tavaly év elején. Az egyikükkel Budapesten beszélgettünk az egyszerre hátborzongató és felemelő nyomozásról. 2014 végén egy később John Doe néven emlegetett, névtelen forrás kódolt üzenetet küldött Bastian Obermayernek, a Süddeu­­t­sche Zeitung újságírójának; Bastian nyomban bevonta az ügy­be kollégáját: interjúalanyunkat.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 06., 00:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 07., kedd 09:19
    Jav.: Mit is várhatna az ember egy Mága Zoltán-rajongó, megkeseredett bérköltőtől?
  2. 5 rworse
    rworse
    2017. november 07., kedd 07:20
    Királyok Hegedőse, Hegedősök Királya!
    Csodálattal hallom, mily finom az irálya!
    Sérója mily fésült! Öltönye mily lenge!
    Vonója húrja lebben a szélben! Penge!
  3. 4 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 06., hétfő 22:28
    Mit is várhatna az ember egy Mága Zoltán-rajongó, megkeseredett bérkommentelőtől?
  4. 3 rworse
    rworse
    2017. november 06., hétfő 21:11
    2

    Én meg kiadom neked: popzenekar, popzenekar, dű-dű, hegedű, macskafarka keserű!

  5. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 06., hétfő 14:32
    „A U2 ír popzenekar”

    Írnek ír, de hogy popzenekar lenne, azt kikérem magamnak.
  6. 1 rworse
    rworse
    2017. november 06., hétfő 07:42
    Őszinte, kőkemény rakenroll.

    "... az offshore gazdasági társasági forma önmagában nem törvényellenes, de alkalmas lehet adókerülésre, vagyon, jövedelem elrejtésére vagy tranzakciókban résztvevő személyek, szervezetek leplezésére."
    A többire valóban "csak" alkalmas, de adóelkerülésre nem egyszerűen alkalmas, hanem definitíve az az alapcélja. Az offshore eleve adókerülés. A többire is használják, persze.

Komment írásához