Parlamenti választások Olaszországban

Jön Renzusconi?

szerző
Vásárhelyi Júlia
publikálva
2018/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lassan talpra áll az olasz gazdaság, és a bevándorlás egyik európai frontországában a populisták sem törtek át. Egyelőre. De ki alakít kormányt a március 4-i választásokat követően?

Újfasiszta gyűlések, antifasiszta tüntetések, jobb- és baloldali szélsőségesek között mindennapossá vált véres utcai összecsapások forrósítják a sarkvidéki hideget a március 4-i parlamenti választások előtt. A feszültséget fokozza, hogy az ősszel sebtében elfogadott, rendkívül bonyolult új választási törvény és az ennek hatására összeeszkábált furcsa koalíciók az 51 millió választásra jogosult minden korábbinál nagyobb részét a voksolástól való távolmaradásra ösztönzik. Az utolsó, február közepi közvélemény-kutatások (Olaszországban a választásokat megelőző két hétben már nem lehet nyilvánosságra hozni felmérési eredményeket) legalább 40 százalékra tették a bizonytalan, illetve a távol maradni szándékozók számát. E több mint húszmilliós tömeget hajkurásszák most a ringbe szálló pártok és koalíciók egymásra licitáló, mesés programokkal, az ellenfeleket lejárató leleplezésekkel és persze a munkanélküliséggel és a bevándorlással.

 

Állócsillagok

Már a 2013-as választásokon sem sikerült az akkor nyertes balközépnek a megfelelő többséget megszereznie, így a három egymást követő demokrata párti miniszterelnök (Gianni Letta, Matteo Renzi, Paolo Gentiloni) széles körű összefogásból született, bal- és jobbközép, illetve független tagokból álló kabinetet vezetett.

A 2009-ben színre lépett, éppen a hagyományos, kétosztatú, bal–jobb politikai rendszert elutasító, politika- és elitellenes, a közvetlen demokráciát és a szociális igazságtételt hirdető populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) természetesen nem közösködhetett már ekkor sem az elkergetni kívánt politikai erőkkel. Ám egyedül is a legtöbb szavazatot söpörte be – 26 százalékot –, így háromosztatúvá vált az olasz politikai paletta (lásd: Ahány ház, Magyar Narancs, 2013. február 28.). A hagyományos pártok közös ellensége az azóta csak erősödött M5S lett, ezért fogtak össze a hatalomra kerülését megakadályozó új választási törvény kidolgozására. Ám végül sikerült egy olyan törvényt összehozniuk, amely megalkotóit – és a választóikat – is soha nem látott nehéz helyzetbe hozta. Az egyfordulós, vegyes rendszerben az alsóházi 630 és a szenátusi 315 mandátum 36 százalékát egyéni választókörzetekben, többségi szavazattal, 64 százalékát listás arányos rendszerben nyerik el a jelöltek. A bejutási küszöb 3 százalék pártoknak, 10 százalék koa­lícióknak. A szavazatokat nem lehet megosztani, azaz, aki egy adott jelöltre szavaz, egyben az őt indító pártra/koalícióra adja a voksát; valamint egyik nem képviselőinek száma sem haladhatja meg a 60 százalékot.

A kormánytöbbséghez legalább a szavazatok 41 százalékát kell megkapniuk a pártoknak vagy a koalícióknak, s ehhez a küzdőtérre ismét visszatért, 81 éves Silvio Berlusconi vezette jobboldal állhat a legközelebb. Igaz, maga a Forza Italia (FI) alapító-vezére, a milliárdos médiacézár és többszörös volt miniszterelnök nem szállhat ringbe, mivel adócsalás miatt jogerősen elítélték, így semmiféle közhivatalt nem vállalhat. Ám a rá jellemző cinikus pragmatizmussal sikerült összehoznia egy nyerésre esélyes koalíciót. A dolog szépséghibája, hogy partnerei, az idegengyűlölő, rasszista, EU-ellenes Liga (volt Északi Liga) és az újfasiszta Olasz Testvérek (FdI) programja és retorikája kevéssé egyeztethető össze a most éppen Európa-párti centristává szelídült Berlusconiéval, még kevésbé a jobbközép szavazókéval. Ugyanakkor a koalíció „negyedik lába”, a Noi con l’Italia (Olaszországgal vagyunk) csoport, amely sok helyen – elsősorban az ország déli részén – beágyazott volt kereszténydemokrata politikusokból áll, akár kormányképes többséghez is segítheti a jobboldalt.

Berlusconiék legütősebb választási ígérete a 23 százalékos egykulcsos adó (a Liga 15 százalékot szeretne), az 1000 eurós minimálnyugdíj, és tisztesnek nevezett alapjövedelem a rászorulóknak. Amnesztiát adnának az engedély nélkül építkezőknek, eltörölnék az iparűzési adót, szigorítanák a bevándorlást, az illegálisakat hazaküldenék. A győzelmét magabiztosan hirdető Berlusconinak azonban van miért szorongania: nem kizárt, hogy 16-17 százalékra mért pártját a finisben lekörözi az országot elözönlő bűnöző idegenek és a nemzeti szuverenitást megcsonkító, EU ellen uszító 44 éves Matteo Salvini 14-15 százalékra becsült Ligája. (Salvini példaképe Orbán Viktor.) Berlusconi kezéből így kicsúszhat az irányítás, s oda lesz a szélsőséges populistákat és nacionalistákat mérsékelni képes vezér szerepe – marad a jóvátehetetlen szégyen, hogy a demokrácia legveszélyesebb ellenségeit hozta helyzetbe. Az EU-párti jobbközépről most azzal próbál szavazatokat szerezni, hogy kiszivárogtatta, koalíciója Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét jelölné miniszterelnöknek.

Az önálló pártként várhatóan a legtöbb, 28 százalék körüli szavazatot szerző, populista Öt Csillagot már csak papíron vezeti az alapító komikus-színész, Beppe Grillo. A mozgalom élén nem a trágárságig szókimondó népvezér, hanem Luigi Di Maio, a parlament mindössze 31 éves alelnöke áll. Miniszterelnök-jelöltként ő képviseli mindig kifogástalan eleganciával megjelenve az M5S-t a gyűléseken és a médiában, s – a háttérben a másik, már elhunyt alapító, Gianroberto Casaleggio internetguru fiával – ő állította össze a programot és jelöltlistákat. Ezek már sokkal profibbak, mint korábban, igaz, egyre kevésbé rímelnek az alapító elvekkel: formailag most is az ötcsillagosok szavaztak interneten arról, hogy kik képviseljék majd őket a törvényhozásban – több mint 10 ezren jelentkeztek jelöltnek –, a végső döntést sokak szerint Di Maio hozta meg. Visszavettek korábbi radikális követeléseikből: már említést sem tesznek az euróövezetből való kilépésről, nem szidalmazzák a nemzetközi tőkét, Di Maio Londonba utazott, hogy megnyugtassa a pénzvilágot, a rendszer elsöprése sincs napirenden, csak 400 fölösleges törvény eltörlése. A legcsábítóbb ígéretük a 780 eurós állampolgári alapjövedelem bevezetése, emellett a vállalkozásokat ösztönző adócsökkentés, a gyermekes családoknak különféle térítések meg a nyugdíjkorhatár csökkentése szerepel az étlapjukon.

 

Csillaghullás

Az Öt Csillag annak ellenére a legerősebb párt ma Olaszországban, hogy egyre több belső ellentétük kerül napvilágra, 38 képviselő, illetve szenátor hagyta ott a frakciót, gyengén szerepelnek a polgármestereik, és többük ellen korrupciós vagy okirat-hamisítás miatti vizsgálatok folynak, például Rómában és Torinóban. Az elmúlt hetekben a közélet megtisztítását fennhangon követelő M5S tíz jelenlegi képviselőjéről derült ki: éveken át csalást követtek el, amikor, bár kötelezettséget vállaltak rá, nem fizették be a kisvállalkozások támogatására szánt alapba a jövedelmük felét. Hónapról hónapra előbb átutalták a pénzt, erről interneten bemutatták a bizonylatot, majd 24 órán belül visszavonták az átutalást.

A legrosszabbul a Demokrata Párt (PD) vezette balközép áll, jóllehet ötévi kormányzásuk alatt több fontos reformot is bevezettek. A munkaerőtörvény lazításával és adókedvezményekkel közel egymillió munkahelyet teremtettek. Egy picit – 11 százalék alá – csökkent a munkanélküliség, s végre a gazdasági növekedés is elindult (tavaly 1,2 százalék volt, és a jelek szerint az idén még magasabb lesz). A bevándorláspolitikában is sikerült előrelépni: a Marco Minniti belügyminiszter által a kibocsátó országokkal és Líbiával kötött – az emberi jogi és segélyszervezetek által erősen kritizált – egyezségek révén míg 2016-ban közel 181 ezer menekülő és bevándorló érkezett az olasz déli partokhoz, tavaly már alig több mint 119 ezer.

A demokraták Száz kis lépés című választási programjukban igyekeznek megmaradni a rea­litások talaján: 56,4 milliárd euróból a többi közt a legszegényebbeknek adnának havi jövedelmet, a gyerekes családoknak támogatásokat, 24-ről 22 százalékra csökkentenék a társasági adót, 150 óra szakmai képzést fizetnének mindenkinek, és öt év alatt 10 százalékponttal csökkentenék a rendkívül magas, a GDP 132 százalékára rugó államadósságot. Fedezetként csak az állami adminisztráció digitalizálásával nyert megtakarítást és állami tulajdonban lévő épületek privatizálását említik.

A párt azonban sokat veszített népszerűségéből az elmúlt években, és a lejtmenetért jórészt vezetőjét, Matteo Renzit terheli a felelősség. Sokan úgy látják, az országos nagypolitikába és a Demokrata Párt vezetésébe öt éve ifjú megújítóként berobbant pártvezér egyre kevésbé képviseli a baloldali értékeket, jobban szót ért Berlusconival, mint sok párttársával. Emellett arrogáns stílusa, riválisainak hátbatámadása, önkényes, egyszemélyes döntései is erősen forgácsolják a PD-t. Két pártfőtitkár elődje, Massimo D’Alema és Pier Luigi Bersani, a szenátus elnöke, Pietro Grasso, a parlament elnöke, Laura Boldrini tavaly decemberben ki is léptek a pártból, és Grasso vezetésével Szabadok és Egyenlőek (LeU) néven önállóan indulnak a választásokon. Ez komoly vérveszteséget – 5-6 százaléknyi szavazatvesztést – okozhat a balközépnek. Csatlakoztak viszont Renziékhez az Insieme (Együtt) csoportba tömörülve szocialisták, zöldek, Romano Prodi baloldali katolikus és centrista hívei, +Europa (Több Európa) néven az Emma Bonino vezette radikálisok, és a Civica Popolare nevű kis pártba tömörült volt Forza Italia-politikusok. Ők együtt sem érik el az 5 százalékot, a mind lejjebb csúszó demokraták pedig a 22-23 százalékukkal nem sok jóra számíthatnak. Ezen már az sem segít, hogy Renzi bejelentette, adott esetben nem önmagát, hanem Paolo Gentiloni jelenlegi kormányfőt, az ország messze legnépszerűbb politikusát tartaná alkalmasnak a miniszterelnöki posztra.

Vasárnap várhatóan senki nem szerez abszolút többséget, s patthelyzet alakul ki. Ez esetben Sergio Mattarella államfő kezében lesz a megoldás kulcsa egy új választás elkerülésére. Első lépésként a relatív többséget elért pártot vagy koalíciót kérheti meg, hogy keressen partnereket az abszolút többség (a parlamentben 316, a szenátusban 158 hely) elérésére. Ez Berlusconiékat hozhatja helyzetbe, akik a balközéppel összefogva alakíthatnának egy „Renzusconi” kormányt. Ha ez nem sikerül, elképzelhető, hogy egy még szélesebb körű egyetértéssel létrehozott, akár az Öt Csillagot is magában foglaló, Gentiloni vezette koa­líció felállását fogja szorgalmazni. Ez legalább egy új, használható választási törvény megalkotásáig talán lecsillapítaná a kedélyeket otthon, egyben megnyugtatná az ország politikai instabilitása miatt aggódókat Brüsszelben és a nemzetközi pénzpiacokon.

szerző
Vásárhelyi Júlia
publikálva
2018/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5
    rworse
    2018. március 04., 21:52
    Talján pannó, másnéven Lombérdia...
  2. 4
    tiszapolgári
    2018. március 04., 19:11
    Na de ki beszélt itt a panno… elnézést, taljánokról?
  3. 3
    rworse
    2018. március 04., 17:27
    1

    Ugyan, mikor nem voltak megőrülve a magya... oppardon olaszok?
  4. 2
    yoyo
    2018. március 04., 13:39
    Berlusconi simán dobogós lehetne egy Vico Toriani hasonmásversenyen.
  5. 1
    tiszapolgári
    2018. március 04., 11:46
    Hogyan lehet népszerűtlen a balközép párt a fontos reformjaik ellenére? És hogyan lehet a legerősebb az Öt Csillag, a korrupciós ügyeik és az ellenük folyó vizsgálatok ellenére? Meg vannak őrülve ezek az olaszok?

    Mindegy, legalább Berlusconi tök fiatalosan néz ki a képen, senki sem hinné, hogy már elmúlt 60 éves.

Komment írásához