Kim Dzsongun a gombon tartja az ujját

szerző
MTI
publikálva
2018. jan. 01., 14:56
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A fegyvereket csak akkor fogják bevetni, ha veszélybe kerül az ország biztonsága.

„Az Egyesült Államok egésze nukleáris fegyvereink hatósugarán belülre került, és az indítógomb mindig ott van az asztalomon. Ez maga a valóság, nem fenyegetés” – mondta televíziós újévi köszöntőjében Kim Dzsongun.

Az észak-koreai diktátor azt is vázolta, mi az új évben a rövid távú cél: „Idén a nukleáris robbanófejek és műveleti célú ballisztikus rakéták tömeggyártására kell összpontosítanunk.”

Kifejtette, hogy ezeket a fegyvereket csak akkor fogják bevetni, ha veszélybe kerül az ország biztonsága.

false

 

Észak-Korea szeptemberben végrehajtotta hatodik nukleáris robbantását – állítása szerint egy hidrogénbombával –, és november végén sikeresen tesztelte minden eddiginél nagyobb hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétáját, nyíltan szembeszegülve a nemzetközi figyelmeztetésekkel és az ENSZ szankcióival, felerősítve azokat a félelmeket, hogy a Koreai-félszigeten egy új háborús konfliktus törhet ki.

Újévi beszédében Kim Dzsongun azt is mondta, hogy feltétlenül csökkenteni kell a katonai feszültséget a Koreai-félszigeten és javítani kell a kapcsolatokat Dél-Koreával, egyben azt állította, hogy nyitva áll az út a párbeszéd előtt.

Erre jó alkalom lenne a dél-koreai Phjongcshangban februárban tartandó téli olimpia, amin akár részt is vehetnének az észak-koreaiak.

„Észak-Korea részvétele a téli játékokon jó lehetőség lesz arra, hogy megmutassuk a nép egységét, s a magunk részéről a(z ötkarikás) játékok sikerét kívánjuk. A két Korea tisztségviselői hamarosan találkozhatnak ennek a lehetőségnek a megvitatására” – hangoztatta Kim.

szerző
MTI
publikálva
2018. jan. 01., 14:56
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához