Magyarország uniós tagságába kerülhet a kormány politikája

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 20., 08:14
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A luxemburgi külügyminiszter Szijjártó kirohanása után nyilatkozott.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter azt mondta, hogy a Stop Soros-törvény miatt az Európai Uniónak határozottan fel kell lépnie, és aktiválnia kell a 7. cikkelyt, ami akár Magyarország  tanácsi szavazati jogának felfüggesztését is jelentheti. Asselborn hétvégi évértékelő beszéde után diktátornak nevezte Orbán Viktort. Szijjártó Péter ezek után ostobának nevezte a külügyminisztert, és arról beszélt, hogy Asselborn gyűlöli a magyarokat.

A luxemburgi külügyminiszter most a Magyar Nemzetnek adott interjút, ebben pedig azt mondja:

„Ha egy ország olyan irányba megy, amely többé már nem követi az Európai Unió szellemét, amiért az egész szervezetet létrehozták, akkor vége van. Ez nem csak a szerződésekről szól, hanem arról is, hogy tagja vagy a közösségnek, vagy többé már nem? Elfogadod a szabályokat, vagy sem?”

A magyar kormány ugyanakkor szembemegy az EU elveivel, és a magyaroknak

meg kell érteniük, hogy ha olyan kormányuk van, amely így folytatja, akkor annak Magyarország uniós tagsága lehet az ára”.

Asselborn kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy nem gyűlöli se Magyarországot, se Szijjártót, se Orbánt.

„Ez az ügy nem az egyénekről szól, hanem az alapelvek, értékek, jogszabályok és emberi méltóság tiszteletéről minden uniós tagállamban. Nem fogadhatjuk el, hogy a menedékkérők megsegítésén dolgozó civil szervezeteket büntessenek. Ilyen módszerek csak autoriter rendszerekben léteznek, és teljesen méltatlanok a demokratikus Európai Unióhoz”.

„Ez a hozzáállás a rászorulókkal szemben egyáltalán nem tükrözi a keresztény értékeket, melyeket Orbán Viktor oly büszkén védelmez Európában” – tette hozzá.

Személyesen Asselborn sose találkozott még Soros Györggyel, és a Soros-tervről sem tudja, mi az. Szijjártó Péterrel viszont már találkozott, és vele jó kapcsolata van.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 20., 08:14
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 32
    yoyo
    2018. február 23., péntek 21:59
    még egy utolsó.
    Nekem a tököm tele volt azokkal a képekkel, amiket lelkendezve, euforikusan körözött az atv-től a hócipőn át a facebookig boldog és boldogtalan, ahogy a kis köpcös geciláda a csoportkép legszélső sarkába száműzve, félig a függöny takarásában próbál jelentősnek látszani, meg merkel pofavágásait meg a többit különböző kárörvendő képaláírásokkal.

    Egyetlen kérdés: És?! Számítottak, számítanak ezek bármit?!

  2. 31
    yoyo
    2018. február 23., péntek 21:54
    ma több helyen idéztek egy le figaro cikket orbánról.
    Egészen hihetetlen, hogy még mindig lehet ilyen "mérlegelően" írni erről az emberről és a politikájáról.
    De mit csodálkozzunk azon, hogy egy külföldi lap szerzője, aki bármilyen tájékozott is legyen, életének, figyelmének, ismereteinek valószínűleg jelentéktelen töredéke kötődik a mai magyar politikai élethez, ilyen elfogadó, sőt, bizonyos értelemben elismerő módon értekezik Orbánról, ha még a mai napig lehet olyan cikkekkel, tévés-rádiós elemzésekkel találkozni a magyarországi média igen szűk kormánnyal szemben kritikus felületein, amelyek még mindig többé-kevésbé demokratikusnak tekintik a hazai rendszert.
  3. 30
    yoyo
    2018. február 23., péntek 21:40
    Cyrano, te se érted, amit én írok.
    Az európai, a nyugati diplomácia sajnos hagyományosan csomagol.
    Az a nyilatkozat, hogy "a felek kölcsönösen hitet tettek a demokrácia melletti szenvedélyes elkötelezettségükről", általában azt jelenti, hogy a nagyhatalom képviselője tajtékzott, amikor zárt ajtók mögött felsorolta a partnerrel szembeni súlyos vádjait, fenntartásait.
    Ebből egy igazi szövetséges, egy valódi demokrata érteni szokott, hazamegy, lemond, finomabb esetben minden intézkedését visszavonja. Európa falnak ment Orbánon.
    Sajnos naivitás azt hinni, hogy ennél lényegesen erőteljesebben nyilvánuljanak meg vele kapcsolatban.
    És ahogy többször mondtam, sajnos az unió is tojásokon (például az enyémen) táncol, fosik egy csomó érdeksérelmet előidézni, megvannak a kiba... kemény érdekek, amikben nincs napirenden a magyar kormánnyal nyílt konfliktusba keveredni, és sajnos a legszomorúbb, nekik sokkal kevésbé kavar be a világukba ez a gyökér.
    Ennyit a smúzolásról.

  4. 29
    Cyrano
    2018. február 23., péntek 19:23
    yoyo: úgy vélem, nagyon nem tudok írni, ha nem érted.
    Nem azt várom, hogy pofán vágják (helyettem főleg ne, annak én örülnék.:XD)
    Azt mondtam, ne smúzoljanak vele.
    Nem kell mosolyogni, nem kell negyed óráig szorongatni a kezét. Van a diplomáciának nagyon udvariasan elutasító formája is: rövid kézfogás, (nem pofonveregetés), semmi mosoly, és egy lépéssel távolabb a közös fotón, mint másokkal. Feltűnően másra figyelés, ha Orbán beszél. Sürgős ügyre hivatkozással faképnél hagyni. Szóval vannak módok.
    Ja és a Néppártnak még mindig tagja a fidesz.
  5. 28
    Cyrano
    2018. február 23., péntek 19:17
    rworse: "úgy alakult" - és akkor muszáj még ezer évig úgy lennie?
  6. 27
    yoyo
    2018. február 23., péntek 11:56
    És ha azt mondjuk, hogy az unió mért nem veri már pofán, előbb kérdezzük meg: mi magyar választók miért nem vagyunk képesek pofánverni? Igazából az eszköze leginkább a magyar választónak volna meg a pofánverésre.

    Akárhogy is: tudom, ez is vörös posztó, de bizony orbán látványosan hülyét tudott csinálni mindenkiből, és ez bizony elismerésre méltó. Hatalmas hiba folyton tehetségtelenezni, hozzánemértőzni.

  7. 26
    yoyo
    2018. február 23., péntek 11:50
    "az uniós politikusok mi a bánatért legitimálják Orbánt"

    ahogy írtam, mi új tagállamok azért nem vagyunk rossz bolt az uniónak. Sőt
    És sok szempontból jobb egy fejletlenebb, tanulatlanabb, kevésbé demokratikus "partner".
    Persze nem gondolták, hogy Orbán egyáltalán nem az a kis ácsingózó keleti pöcs, hanem egy ennyire önjáró, kezelhetetlen, pofátlan, veszedelmes vadbarom.

    De, ahogy írtam, nem vethetjük a szemükre, hogy nem látták jól előre, kivel játsszák ezeket a kártékony játékokat, hiszen a saját nemzete se látta, kit szabadít magára.
  8. 25
    rworse
    2018. február 23., péntek 00:15
    Cyrano

    A rendszerváltás sajnos úgy alakult, hogy a pártpénztárnokok különleges pozíciót foglaltak el benne. Na ezen állapot meghaladásában például valóban 21. századiak lehetnek a "21. századi pártok". Az MSZP eléggé benneragadt a pártpénztárnoki viszonyokban, ez tény. És persze, nem mentség, hogy a Puch-konglomerátum zsúrfiúk gyülekezete az Orbán-Simicska konglomerátumhoz képest.
  9. 24
    Cyrano
    2018. február 22., csütörtök 21:47
    Te így látod.
    Én meg úgy, hogy az erős szavak ellenére sem értettek meg semmit drága szoci barátaink.
    Mert még mindig hangadók lehetnek olyanok, akiket a politikai közelébe sem lenne szabad engedni, Puchról ne is szóljunk.
    És az mszp még csak nem is látja, hogy ezzel veszíti el minden hitelességét, a szavazóiknál. Néha elég lenne face-t olvasni.
  10. 23
    Cyrano
    2018. február 22., csütörtök 21:44
    rworse (21)
    Meséld el, hogy miből? Mert, ahogy Simicska szíves közléséből tudjuk, az rtl-t az oroszokkal akarta megvetetni.

    Igen, tudom, nem is erről írtam. Hanem arról, hogy az uniós politikusok mi a bánatért legitimálják Orbánt. (Mert a smúzolással azt teszik.)

Komment írásához