Interjú

„Nacionalista katolikus forradalom”

szerző
B. Simon Krisztián
publikálva
2017/30. (07. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Aleksander Smolar lengyel politológus, a Stefan Batory Alapítvány elnöke a Kaczyński-kormányról.

Jarosław Kaczyński populista kormányának ma nincs komoly kihívója, a varsói diákmozgalmak egykori vezéregyénisége pedig csak az ellenzéki összefogásban bízik. A varsói kormány népszerűségéről, célkitűzéseiről és a korrupció meglepő hiányáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Andrzej Duda államelnök nem írta alá a legfelsőbb bíróság függetlenségét súlyosan korlátozó – Lengyelországban és külföldön is kritizált – törvényeket. Duda sokak szerint a kormánypárt bábja, akkor mégis minek köszönhető, hogy szembement az ország vezetésének akaratával?

Aleksander Smolar: Duda még tényleg nem írta alá a törvényjavaslatot, de ez nem jelenti, hogy nem is fogja. (Az interjú múlt pénteken készült, azóta a köztársasági elnök bejelentette, hogy megvétózza a bíróságok függetlenségét súlyosan aláásó, a Szejm által elfogadott két törvényt. Ezek tartalmáról és jelentőségéről lásd publicisztikánkat a 43–44. oldalon – a szerk.) Duda mind ez idáig százszázalékosan a kormányzó Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) párt, valamint a pártelnök Jarosław Kaczyński védnöksége alatt és járt el, ami Dudának személyesen is kezdett kínos lenni, hiszen hiába ő országosan a legnépszerűbb politikus, a politika világában nem sok tiszteletet kap. Még a saját pártjában is megvetik.

MN: És miért szeretik a választók Dudát?

AS: Egyrészt azért, mert nincs valódi hatalma, így nem is hadakozik igazán senkivel. Másrészt fiatal, jóképű és elég jó előadó. Ráadásul néha el is játssza, hogy mérsékeltebb a kormánynál. Megesik, hogy megkedvelik a valódi hatalommal nem rendelkező politikusokat, így volt ez Franciaországban François Mitterrand-nal is, aki sokkal népszerűbb volt azelőtt, hogy elfoglalta volna a köztársasági elnöki posztot.

MN: És a PiS-t mennyire szeretik a választók?

AS: Ma jelent meg egy közvélemény-kutatás, ami azt mutatta, hogy nő a PiS népszerűsége. De nem mondanám azt sem, hogy a lakosság többsége rajong értük. A sikerük kulcsa részben a számos jóléti intézkedés: főleg a sokgyerekes családok profitálnak a kormányzásukból. Itt valóban érezhető különbség, hiszen a korábbi években a liberális kormány a jó gazdasági teljesítmény ellenére se akarta növelni a szociális kiadásokat. Emellett a gazdasággal sincsenek gondok, az átlag választó tehát nem panaszkodik a PiS-kormány alatt. Ezenkívül – más populista mozgalmakhoz hasonlóan – Kaczyński és pártja következetes elitellenes retorikával megy neki az ellenzéknek, amely velük szemben a középosztályt és az értelmiséget próbálja megszólítani. Hozzátenném, hogy a bíróságok se túl népszerűek az országban, és a PiS ügyesen felfújt bizonyos bírói visszaélésekről szóló híreket, hogy ezzel is hergelje a kedélyeket. Könnyen neki lehet menni a jogállamiságnak, ha a választók nagy része nem is érti, mi ez a nagy hisztéria a legfelsőbb bíróság körül.

MN: Ha ennyire bejön a választóknak, amit a PiS csinál, miért marad Kaczyński a háttérben? Miért nem meri elvállalni a miniszterelnökséget?

AS: Jarosław Kaczyński tehetséges politikus. Kegyetlen és önfejű is tud lenni, sokkal inkább vállalja a konfliktusokat, mint Orbán, de mégis volt annyira okos, hogy még a választások előtt felismerje: nem tenne jót a kampánynak, ha aktívan részt venne benne, és azt se díjaznák a választók, ha pozíciót vállalna a leendő kormányban. Ő ugyanis az ország egyik legnépszerűtlenebb politikusa. De nem Kaczyński az egyetlen, aki távol maradt a kampánytól, a párt radikális politikusainak nagy része, így Antoni Macierewicz védelmi miniszter is hasonlóan tett. Most Jarosław Kaczyński a háttérből irányítja a kormányt is, az elnököt is, és hamarosan talán a bíróságokat is. És élvezi – hiszen úgy játszhatja a hatalompolitikai játékait, hogy a politikusi lét apró-cseprő ügyeivel nem kell foglalkoznia. De nem zárom ki, hogy egy válsághelyzetben változzon ez a felállás, és formálisan is átvegye a vezetést. Erre volt már példa 2006-ban: miután a PiS megnyerte a választást, Jarosław Ka­czyński a mérsékelt politikusnak számító Kazimierz Marcinkie­wiczet ajánlotta a miniszterelnöki székbe – részben azért, hogy ikertestvére, Lech sikeresen indulhasson az elnökségért –, de egy évvel később kirúgta, és átvette a helyét. Hozzátenném, hogy nem idegen az effajta politizálás a lengyel politikától: a háború előtt például Józef Piłsudski marsallt az „állam főnökének” nevezték, hivatalos pozíciója nem volt, mégis az ő kezében volt a valódi hatalom.

false

 

Fotó: Franciszek Mazur/Agencja Gazeta

MN: Mi Jarosław Kaczyński célja? Van neki valamifajta víziója?

AS: Ezt senki nem tudja igazán, hiszen Kaczyński soha nem fejtette ki a választóknak. De a cselekedeteiből azért lehet következtetni erre-arra. Másfél évvel ezelőtt, amikor Krynicában találkozott Orbánnal, együtt megfogalmazták, hogy kulturális ellenforradalmat szeretnének elindítani Európában. Persze a kifejezést otthon nem használják, hiszen az 1956-os forradalom kommunista értelmezésével csengene egybe, de nagy vonalakban erről van szó. Kaczyński utálta a Lengyelországban 1989 után létrejövő rendszert, bosszantotta, hogy az ország posztszocialista vezetői kesztyűs kézzel bántak az egykori kommunistákkal, és ezért szeretne egy új, valódibb rendszerváltást. A gazdaság nem különösebben érdekli, viszont erős, centralizált államot akar létrehozni, és ebben játszik szerepet a bíróságok meggyengítése is. Növelni akarja a befolyását az önkormányzatok felett, és az NGO-szektort is próbálja gyengíteni, aminek része egy, a magyarországinál jóval enyhébb Soros-kritika is. Mindez a nacionalista katolikus forradalom formájában manifesztálódik, ami a nyugati liberális értékrenddel szemben jóval konzervatívabb szemléletet érvényesítene szinte minden területen. Mindez nagyon közel van ahhoz a reakciós katolikus nacionalizmushoz, amit a portugál Antónió de Salazar, a spanyol Francisco Franco, vagy a II. világháború előtt Engelbert Dollfuß osztrák diktátor kormányzásakor láttunk. A szocializmus idején szokásosnál is erősebb, kiterjedtebb állami ellen­őrzést akar – de a párt befolyása idáig inkább csak a közszférában érződik, a versenyszektor túl erős ahhoz, hogy a kormány egyik napról a másikra be tudja venni. És mivel a média jó része is a versenyszektoron belül létezik, továbbra is rengeteg kritikus tudósítást találunk.

MN: Mennyire szigetelődött el nemzetközileg a lengyel kormány?

AS: Nem sokan állnának ki mellette. Az Európai Unióban például a 7. cikk alkalmazásával szemben valószínűleg Orbán lenne az egyetlen szövetségese, aki már korábban megígérte, hogy megvétózná ezt a próbálkozást az Európai Tanácsban – de itt is felmerülhetnek kételyek, hiszen Magyarország is cserbenhagyta Jarosław Kaczyńskit, amikor Donald Tusk jelölését támogatta az Európai Tanács élére, szemben a PiS jelöltjével. Donald Trump látogatását pár hete nagy lelkesedéssel fogadta a lengyel kormány, Kaczyński tartott is ekkor egy apokaliptikus, nacionalista beszédet a Nyugat öngyilkosságáról, de azóta az amerikai külügyminisztérium is bírálta Lengyelországot a bírói függetlenség gyengítése miatt. A rossz viszony az EU-val ráadásul nem tartható örökké, hiszen a lengyelek 80 százaléka még mindig pozitívan értékeli az ország uniós tagságát.

MN: Az Orbán-rendszer egyik súlyos vonása az elharapózó korrupció – a PiS-kormány hogyan teljesít ebben?

AS: Ha a gazdasági részét nézzük, itt nem olyan súlyos a helyzet. Jarosław Kaczyńskit nem érdekli a pénz, és az embereit is megpróbálja kordában tartani – így nem látni például olyat, mint Magyarországon, hogy az ország vezetése, a hatalmával visszaélve, önnön meggazdagodásán dolgozzon Sőt, épp hogy az a cél, hogy az ellenzéket és az előző kormányt állítsák be enyveskezűnek, így a PiS nem keveredhet a lopás gyanújába. Kaczyński ki is rúgott a pártjából fiatal, tehetséges politikusokat apró-cseprő korrupciós ügyek miatt – például azért, mert állami pénzből mentek nyaralni. De ha tágabban tekintünk a korrupcióra, akkor azt látjuk, hogy a PiS minden területen terjeszkedni próbál, és tapasztalatlan, hozzá nem értő embereket juttat pozícióba, csak azért, mert megbízhatónak és ideológiailag elfogadhatónak tartja őket.

MN: A PiS előtt kormányzó liberális-konzervatív Polgári Platform (PO) képes lenne a jövőben alternatívát nyújtani a PiS-szel szemben?

AS: Nem hiszem, hogy elég erősek lennének ahhoz, hogy egyedül választást nyerjenek.
A pártban nincsenek nagy formátumú politikusok, Grzegorz Schetyna, a párt elnöke sem karizmatikus személyiség, nagyon rossz előadó, és a pártnak még programja sincs. Volt egy rövid időszak, amikor megerősödtek, sőt, majdnem meg is előzték a PiS-t, de ez csak átmeneti volt, és a Tusk körüli felhajtásnak volt köszönhető. Azóta a PO és a másik liberális párt, a Modern (Nowo­czesna) is zuhanórepülésben van. Nem mondanám, hogy jó állapotban van az ellenzék, mégis, számszerűen az összes ellenzéki párt együtt képes lenne arra, hogy megverje Kaczyńskiékat a következő választáson.

MN: És a választók vajon vevők lennének-e az ilyen széles ellenzéki összefogásra? Magyarországon ez nem tudott működni.

AS: Itt is fennáll az a veszély, hogy nem lehet automatikusan összeadni a pártok támogatottságát. A Modern pont a PO elleni tiltakozás céljából alakult, így kérdéses, a korábbi választóik rájuk szavaznának-e, ha összeállnak a PO-val – de a közvélemény-kutatások erre majd megadják a választ. Én még mindig azt gondolom, hogy egy effajta koalíciónak több pozitív, mint negatív hozadéka lenne. A társadalom liberális, baloldali, pluralista része ugyanis annyira kétségbeesett és annyira nem szenvedheti a PiS-t, hogy bárkire voksolna, ha ezzel meg tudna szabadulni Jarosław Kaczyńskitől. De ehhez persze az ellenzéknek is meg kell mutatnia, hogy képes saját, építő jellegű programot kidolgozni, ami többet kínál a PiS bírálatánál.

Névjegy

Aleksander Smolar lengyel politológus, publicista, politikai aktivista. Az 1968-as varsói diákmegmozdulások egyik vezéregyénisége volt. A megtorlások elől Párizsba emigrált, ahol az Aneks c. rendszerellenes, otthon illegálisan terjesztett folyóiratot szerkesztette; egy ideig ő volt a Munkásvédelmi Bizottság (KOR) külföldi szóvivője is. A rendszerváltás utáni első demokratikus kormányfő, Tadeusz Mazowiecki tanácsadója lett, majd a Szabadság Unió (UW), az egykori Szolidaritás liberális csoportjaiból 1994-ben alakult párt egyik alapítója volt. Jelenleg a varsói Stefan Batory Alapítvány elnöke.

szerző
B. Simon Krisztián
publikálva
2017/30. (07. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához