Tényleg megvétózta a lengyel köztársasági elnök a bíróságokat lefejező törvényeket

szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. júl. 31., 20:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

De a parlament még felülírhatja a vétót, ha akarja.

Visszaküldött a parlamentnek két törvényt hétfőn a lengyel államfő, aki már korábban bejelentette, hogy megvétózza a lengyel igazságügyi reform részét alkotó, az országos igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) és a legfelsőbb bíróságról szóló jogszabályokat.

A törvények megvétózását Andrzej Duda – akit a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelölt az elnöki pozícióra – a múlt héten jelentette be. Az igazságszolgáltatási tanácsról szóló jogszabály a parlamenti többség kezébe adta volna a bírók kinevezéséről és előmeneteléről határozó tanács tagjainak megválasztását, a legfelsőbb bíróság tagjait pedig egyszerűen nyugdíjba küldené a lengyel kormány, kivéve azokat, akikkel az igazságügyi miniszter kivételt tesz. Egy harmadik törvényt a múlt héten aláírt Duda, ez kritikusai szerint az alsóbb szintű bíróságok működésébe enged túl nagy beleszólást a miniszternek.

A lengyel államfői hivatal honlapján hétfő délután megjelent közleményben a KRS tagjainak megválasztását nevezik a Szejmben újból megvitatandó legfontosabb kérdésnek. Duda már a törvény parlamenti megszavazását megelőző vita során azt javasolta, hogy az alsóház háromötödös – ne pedig sima – többséggel válassza meg a KRS tagjait. A hétfőn ismertetett indoklásban megerősítette: fontosnak tartja, hogy a bírói függetlenség felett őrködő testület széles konszenzus eredményeként jöjjön létre.

A legfelsőbb bíróságot érintő törvényben Duda többek között azt kifogásolta, hogy a széles hatáskörrel felruházott testületben az igazságügyi miniszternek – aki jelenleg Lengyelországban főügyész is egyben – „óriási” befolyása lenne, ami veszélyeztetné a legfelsőbb bíróság függetlenségét és tekintélyét.

Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében az alsóház elutasíthatja, ehhez a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a honatyák legalább felének jelenlétében. Andrzej Duda a múlt héten bejelentette: két hónapon belül saját törvényjavaslatokat terjeszt elő a megvétózott törvények helyett.

Az Európai Bizottság szombaton kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen amiatt, hogy a hivatalos közlönyben előző nap közzétették a Duda által aláírt, a bíróságok szervezetéről szóló törvényt. Azt is kilátásba helyezték: amennyiben a KRS-t és a legfelsőbb bíróságot érintő, Duda által megvétózott törvények mégis hatályba lépnek, készek elindítani a hetes cikk szerinti eljárást Lengyelországgal szemben.

szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. júl. 31., 20:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához