Kitüntetést kapott Bolba Márta, amiért segít a perifériára szorult embereken, és szót emel a hatalmasok visszaélései ellen

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 12., 17:39
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

„Teszi a dolgát higgadt tárgyilagossággal, megvesztegethetetlen következetességgel végzi szolgálatát.”

Az Egyházfórum Alapítvány kuratóriuma a „Fidentia pro ecclesia” emlékérmét idén

Románné Bolba Mártának ítélte oda a társadalom perifériájára került emberek érdekében végzett sokoldalú és reményt adó tevékenységéért.

A VIII. kerületben dolgozó evangélikus lelkészről azt írják a laudációban, hogy „a főváros egyik legreménytelenebb helyén, a VIII. kerületi Magdolna-negyedben építi a reménység szigetét. Az evangélium erejével és a civil szerveződés számos eszközével küzd a perifériára került emberekért, azokért is, akiket a társadalom egy része inkább kivetne magából: a hajléktalanokért és a menekültekért”.

Románné Bolba Márta

Románné Bolba Márta

Fotó: YouTube/Nyolc óra negyven

Kiemelik, hogy Bolba Márta „szót emel a hatalmasok visszaélései ellen, nem hagyja, hogy közéleti szerepvállalása miatt egyházi tisztségét politikai érdekek szennyezzék be. Teszi a dolgát higgadt tárgyilagossággal, megvesztegethetetlen következetességgel végzi szolgálatát.

Hiteles személyisége, bátor kiállása az egyháztól távol élő emberek számára is vonzó és követésre méltó”.

Az emlékplakettet a hónap végén, október 31-én, kedden 16.00 órakor adják át a Wesley János Lelkészképző Főiskolán a reformáció 500. évfordulójára szervezett minikonferencia befejezéseként.

Bolba Márta idén tavasszal függetlenként elindult a józsefvárosi Magdolna-negyedben az időközi önkormányzati választáson, ekkor beszélgettünk vele hosszabban:

Új hangok

A szegényektől pénzt beszedő fideszes képviselő helyére keres új embert a VIII. kerületi Magdolna-negyed. A mandátumért a jelenlegi alpolgármester, egy evangélikus lelkész, egy rapper, egy helyi civil és a Jobbik kerületi elnöke verseng.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 12., 17:39
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 rworse
    rworse
    2017. október 12., csütörtök 20:06
    Hajrá.

Komment írásához

  • A kolduló jógától kezdve a stencilkészítésen át a szociális pókerpartiig mindent kipróbálhattak az érdeklődők. A cél egy mobil sátor építéséhez elegendő anyagi forrás összegyűjtése volt.

    Szerző
    Fülöp Zsófia
    Posztolva
    2014. márc. 09., 18:34
    Kommentek
    0
    „Belebújni a hajléktalanok bőrébe” – a Krízisközpont akciója
  • Hol van az megírva, hogy mindig csak kiművelt embercelebek szerepeljenek 8 kérdés című, méltán népszerű sorozatunkban? Gyorsan fajt is váltunk! Aki válaszol: Demény, a kötsög - az internet legnépszerűbb vizslabloggere és véleményvezére.

    Szerző
    - kg -
    Posztolva
    2014. márc. 04., 17:02
    Kommentek
    2
    8 kérdés – Demény, a kötsög
  • Magyarország második helyen áll Európában az öngyilkosságok arányát tekintve. A serdülőkori megelőzés lehetőségeiről, tabukról és tévhitekről beszélgettünk a téma szakértőjével.

    Szerző
    Orosz Ildikó
    Posztolva
    2014/5. (01. 30.)
    Kommentek
    1
  • Másfél éves korában gerincvelői izomsorvadást diagnosztizáltak nála, és tizennyolc évet jósoltak neki. Most huszonöt. Tavaly kiadott egy nagyszerű könyvet – erről, az önállóságról, tabukról és vágyakról beszélgettünk vele.

    Szerző
    Fülöp Zsófia
    Posztolva
    2014. febr. 04., 16:24
    Kommentek
    2
    „Szeretem zavarba hozni az embereket” – Hozleiter Fanny Mosolyka
  • Lélek

    Szabadulószobák

    Vilma, engedj ki!

    Két és fél évvel azután, hogy egy nyolcadik kerületi romkocsma pincéjében megnyílt az első szabadulószoba, a műfaj sikere töretlen. A hazai rajongók és céges ügyfelek mellett egyre több a külföldi, a szemfüles magyarok pedig már az európai piacot ostromolják.

    Szerző
    Orosz Ildikó
    Posztolva
    2014/2. (01. 09.)
    Kommentek
    0
    Vilma, engedj ki!
  • Egy történet a félmúltból arról, hogy az egyébként óvatos íróembert is simán átverhetik, ha a lejmolás összege meghaladja azt a lélektani határt, amelynél a gyanú egyáltalán felébredhet.

    Szerző
    Ifj. Pásztor Ottó
    Posztolva
    1997/51. (12. 18.)
    Kommentek
    0
    Pilátus a kráterben - Új irányzatok a kéregetésben
  • Hogy a karácsonyban mi a jó, azt a csecsemők is pontosan tudják. A felnőttek viszont a fenyőágak árnyékát is észreveszik. Most itt a lehetőség, hogy megmondja, önt mi bosszantja leginkább az ünnepben!

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2013. dec. 09., 07:00
    Kommentek
    0
    Mi a legrosszabb a karácsonyban? Szavazzon!
  • A Pittsburghi Egyetemen működő autizmusközpont igazgatójának több évtizedes munkássága jelentősen hozzájárult az autizmus megértéséhez, a terápiás lehetőségek javításához. A szakemberrel a közelmúltban Budapesten megtartott Nemzetközi Autizmus Kongresszuson beszélgettünk a legújabb kutatásokról, terápiákról és a Kiss együttes tüzet lövellő gitárjáról.

    Szerző
    Orosz Ildikó
    Posztolva
    2013/42. (10. 17.)
    Kommentek
    0
  • Közös kiállításon szerepel Gyémánt László festőművész és fiatal tanítványa, Nagy Boglárka. A Társalgó Galériában kiállított képeket november 16-ig tekintheti meg a közönség.

    Szerző
    Matkovich Ilona
    Posztolva
    2013. nov. 07., 16:45
    Kommentek
    0
    Egy büszke tanítvány – Nagy Boglárka festő lesz
  • A Berkeley Egyetemen ösztöndíjas kutatóként tanulmányozhatták azt a módszert, amely a fogyatékkal élő személyek társadalmi elfogadását erősíti. A doktorjelöltek maguk is érintettek a témában - Mária vak, Rita gyengénlátó.

    Szerző
    Sánta Mária
    Posztolva
    2013/38. (09. 19.)
    Kommentek
    0
    „A vak emberek nem sötétet látnak
  • Lélek

    Miért hiszünk az összeesküvés-elméletekben?

    Sötét erők

    A Political Capital friss kutatása szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 42 százaléka hisz abban, hogy a kormány helyett valamiféle háttérhatalom irányítja az országot. Franciaországban és Szlovákiában, ahol szintén elvégezték a kutatást, hasonló eredményeket kaptak. Vajon mi lehet az összeesküvés-elméletek titka?

    Szerző
    Mannhardt András
    Posztolva
    2013/34. (08. 22.)
    Kommentek
    2
    Sötét erők
  • "Hogy mennyi a sok, az egyéntől függ, nemtől, életkortól, edzettségi szinttől, családi körülményektől. Akinek öt gyereke van, és fél napot bármilyen edzéssel tölt, ott biztos komoly problémák lesznek ebből."

    Szerző
    Simonyi Balázs
    Posztolva
    2013/33. (08. 15.)
    Kommentek
    0
  • Radikális állatvédők, a 269 Life mozgalom aktivistái mutattak be performanszot a rabszolga-kereskedelem világnapján (augusztus 23.) a Deák téren. Szolidaritási tetoválással, sokkoló vetítéssel, vegán infopulttal és nyilvános billogozással demonstráltak az állatok kizsákmányolása és bántalmazása ellen. Video!

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2013. aug. 25., 07:30
    Kommentek
    1
    „Nem teszünk kárt emberekben” – video a billogozásról