Neves pszichológus is belemehet arrogáns fallikus csörtébe

szerző
Szél Dávid
publikálva
2018. jan. 31., 16:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Állítólag a pszichológus sarokba szorította a riportert genderkérdésekben, de maga a beszélgetés volt önbeteljesítő jóslat, ráadásul a pszichológusszakmát is rossz színben tünteti fel.

Széjjelelemezte már a sajtó a brit Channel 4 adásában két hete lement műsort, amiben Jordan B. Peterson klinikai szakpszichológus állítólag legyőzte Cathy Newman újságírót, televíziós műsorvezetőt. Cikkek, riportok, elemzések, majd újabb interjúk, újabb cikkek és újabb elemzések, no meg úgy nagyjából millió komment született a témában szakértőktől, laikusoktól, trolloktól és rajongóktól.

Éppen ezért én már nem fogom ezek számát növelni, még akkor sem, ha csak úgy hemzseg az interjú az olyan magas labdáktól, amikre még senki sem csapott le.

És bár tényleg isteni lenne mondatonként elemezni a 30 perces videót, amit mostanra már ötmillióan (!) láttak, de megpróbálok erről lemondani. (Előre szólok, nem fog menni.)

Már csak azért is, mert akkor beleesnék Peterson csapdájába.

De hát persze már kicsit bele is estem, hiszen a közel félórás videót már háromszor végignéztem, buszon hallgattam, kijegyzeteltem és elég sokat olvastam róla, tőle, de a végén arra kellett rájönnöm, hogy

engem is elbűvölt ez az egész.

Ez a cikk viszont nem a már említett és belinkelt interjú explicit tartalmával fog foglalkozni, hanem kicsit azzal, ami mögötte van. A nonverbális és a metakommunikációs elemekkel. És ha innen nézzük, akkor Peterson nem más, mint egy showman.

Egy egész jó showman.

Nézzék csak meg ezt a videót!

Kiáll a torontói egyetem hallgatói elé, és unplugged lenyom nekik egy kemény speechet a szólásszabadságról. Úgy, hogy közben az ellene/érte demonstráló hallgatókat nem hagyja szóhoz jutni. Szabályos performance ez.

De vissza a 4-es csatornán lement interjúra.

Amiben van egyszer egy elképesztően felkészült, olvasott és okos, a fülében szakértő- és szerkesztőstábbal megtámogatott, kemény hangú, sokszor indulatos, néha a szavaiba belebotló női riporter, aki megpróbálja csomó gender issue-val kapcsolatban sarokba szorítani az ellentmondásos, de ellentmondásokat nem tűrő, szikár, sápadt, fátyolos hangú, a tekintetével és a szavaival tökéletesen bánó, még véletlenül sem indulatossá váló férfi klinikai szakpszichológust. Newman és Peterson nincsenek szimmetrikus helyzetben.

Ha úgy tetszik, nincsenek egy szinten. No persze nem azért, mert az egyik okosabb, mint a másik (nem az), nem is azért, mert az egyik felkészültebb, mint a másik (nem az), és még csak nem is azért, mert az egyik férfi, a másik nő. Hanem azért, mert egy riporter és interjúalanya nem lehetnek egy szinten. Az egyik házigazda, a másik vendég, az egyik kérdez, a másik válaszol, az egyik felkészül a másikból, a másiknak viszont csak magából kell felkészülnie,

az egyik meg akarja tudni, hogy „what the hell is going on”, a másik el akarja magyarázni, hogy „what the hell is going on”.

Akármennyire is vágyna Peterson egy igazi beszélgetésre, ilyen nem fog létrejönni. Ez tehát inkább egy kőkemény harc volt azért, hogy kiderüljön, kinek van igaza, ki a jó és ki a rossz.

Az első pillanattól egy fallikus csörtének lehetünk szemtanúi, amiben Peterson rendszeresen tüzel és sebesít, Newman szól, hogy hé, most bizony tüzelt és sebesített, mire Peterson azt mondja, hogy én, dehogy, maga valamit félreértett.

Hát dehogy értett.

Mondjuk amikor a riport első harmadában a nők és a férfiak fizetésbeli különbségeiről van szó, Peterson azt mondja, hogy ez messze nem nemi, hanem mondjuk intelligencia és kompromisszumkészség kérdése is, utóbbiban pedig a nők túl jók, az meg fordított arányban áll a fizetéssel. Erre Newman teljesen jogosan rákérdez arra, hogy tehát a nők kevésbé intelligensek? De Peterson persze nem ezt mondta. I didn’t say that. Hangzik el sokszor, túl sokszor a beszélgetés alatt.

Valóban nem ezt mondta, de ez következik abból, amit mond. A fizetésbeli különbséget ugyanis Peterson is elismeri.

Newman mindent nagyon is jól értett és ezt Peterson pontosan tudja, de itt jön a beszélgetés lényege. Hogy ez a macsó szexizmustól túlfűtött beszélgetés par excellence önbeteljesítő jóslat. Arról, hogy itt van a klinikai szakpszichológus, aki megfogta, elkapta, legyőzte a riportert.

Mikre képes a pszichológia segítségével egy pszichológus, igaz?

Ezt játssza ki a 444 cikke is, annak is főleg a címe: Csak egy beszélgetés egy klinikai pszichológussal, mégis elakadt a műsorvezető szava, és leszakadt az internet.

Egyszerre van benne a pszichológiával és a pszichológusokkal kapcsolatos minden félelmünk és vágyunk. Hogy lássanak belénk, hogy fejtsenek minket meg, miközben meg ott van a szoft szorongás, hogy de úristen, mi van, ha ezek tényleg belénk látnak, ha tényleg tudnak olvasni a gondolatainkban.

De hát dehogy látunk mi bárkibe is bele.

A fantázia viszont mégis ott van az emberben arról, hogy elmész egy beszélgetésre, ami kívülről még akár bírhat is egy beszélgetés attribútumaival, de miközben csűri-csavarja a mondatokat az a fránya pszichológus, egyszer csak azt érzed, hogy

hoppá, már ott is vagytok a tudattalanodban.

A pszichoterápia viszont nem így működik, okkal nem, és bár én csak tanácsadó szakpszichológus vagyok, nem klinikus, de tudtommal a klinikai szakképzésen sincs gondolatolvasás és a másik megfejtése/megfogása speckol.

Ez Jordan B. Peterson specialitása, amivel nem tesz mást, mint ráerősít a pszichológusokkal kapcsolatos sztereotípiák egy jelentős, de hosszú távon semmiképp sem előremutató részére. Túl tehát azon, hogy a riportban csúnya csúsztatások és masszív általánosítások sora éri egymást, még a szakmát sem tünteti fel túl jó színben. Még akkor sem, ha első megnézés után épp az ellenkező érzése van az embernek.

szerző
Szél Dávid
publikálva
2018. jan. 31., 16:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Lelki betevő
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4
    fortin
    2018. február 01., csütörtök 22:58
    Atyavilág, mintha egy kommunista brossúrát olvasnék.. Jól írta Popper: a marxizmus azárt is kommunikűációképtelen és retrográd, mert semmi sem hatol át az ideológiai pozíció védőburkán. A cikk íróját a gender issuek világából semmi sem mozdítja ki, és amikor azt panaszolja, hogy túl sokszor hangzott el az I didn’t say that, fel sem merül benne, hogy bizony azért, mert a riporter folyamatosan a saját ideológiai kényszerképzeteit tulajdonította Petersonnak, ahogyan a cikkíró is: igaz, hogy Peterson semmi olyasmit nem mond, amit itt ő vizionál, de hát objektíve mégis... És már jön is a fallikus csörte, meghogy Peterson csúnya tudatalatti agresszor stb.

    És gondolom dolgos népünk győzni fog. Sok sikert.



  2. 3
    yoyo
    2018. január 31., szerda 19:45
    az előző pontosításához:

    A tudomány, a ráció embere köteles elviselni olyan megközelítéseket, olyan szóhasználatot, olyan feltételezéseket, amelyek őt, mint a kritikus gondolkodás emberét érzékenyen érinthetnék. Az értelem és az érzékenység amúgy se nagyon jár kéz a kézben.

    Egy kritikusan gondolkodó tudós embernek nem az érzékenységét sérti, ha esetleg meg van fosztva attól, hogy bizonyos gondolatait kifejthesse. Egy kritikusan gondolkodó, tudós embernek viszont elég bátornak és arra képesnek kell lennie, hogy a gondolatait kifejtse, még akkor is, ha esetleg emiatt valamilyen retorzióval kell szembenéznie.

    Sokak szemében ártatlan áldozatok azok, akik harcolnak a politikai korrektség ellen, miközben ezek az emberek főként azt sérelmezik, hogy nem használhatnak olyan szavakat, mint a nyomorék, a néger, a buzeráns, a zsidrák vagy a mucikám.

    Bizonyos szavak, bizonyos fajta szóhasználat tiltása rossz módszer. A beismerése annak, hogy nem megy egyik pillanatról a másikra megértetni az emberekkel, hogy a tapintat embertársaink iránt természetes dolog (és nem retorziókkal kikényszerítendő).

    Attól, hogy nyilvánosan nem ajánlatos érzékenységet sértő kifejezéseket használni, az még nem agymosás. Az illető, aki nem cigányozhat, nem buzizhat a munkatársai előtt, hazamehet és otthon tele szájjal mocskolódhat.
    Ez nem különbözik az "önkorlátozásnak" attól a formájától, hogy a főnök jelenlétében a beosztott nem böfög hangosan.
  3. 2
    yoyo
    2018. január 31., szerda 19:19
    Mekkorát ment ez a "most megfogott!", én meg csak néztem, hogy mitől is sikerült bealélni.

    Valamiért az emberiség képtelen érzékelni a különbségeket.
    - Ezzel az én érzékenységemet sértené meg.
    - Jé, télleg! Nahát, most elkapott!

    Nem és nem és nem sikerül megérteni, hogy érzékenység és érzékenység között igenis lehet különbség.
    Az, hogy nem gyártunk ízetlen poénokat meleg, fekete, zsidó, stb embertársaink rovására, nem ugyanaz, mint önmérsékletet tanúsítani hetero, fehér, katolikus stb. embertársaink iránt.
    És valamiért ezt úgy tűnik, baromira nem megy megérteni.
  4. 1
    Juliusz
    2018. január 31., szerda 18:30
    Utalva a riportalany és a riporter közti pozíciókülönbségre... Cikkszerző háromszor hallgatta végig a szóban forgó adást, én egyszer, kutyafuttában. Ezt a cikket másfélszer olvastam el és mondjuk félig értem. Ha például fölfedné, hogy milyen csúnya állítások atés masszív általánosításokat ért tetten, példát hozna a csűrcsavarásra, akkor gazdagabb lennék azzal a tudással, hogy miért mentem lépre, amikor Petersont hallgatva a szakmát jó színben éreztem föltüntetve, holott cikkszerző szerint épp hogy nem.

Komment írásához