Kezdődik a Sziget, fogadkoznak a szervezők

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. aug. 08., 07:08
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nézőcsúcs lesz meg minden.

Ma indul a Sziget, de már tegnap ezres nagyságrendű közönség volt, akiket – mivel programok még nem voltak – inkább beköltözőknek mondanánk. Azt viszont nem mi, hanem a szervezők mondják, hogy a mostani fesztivál „jobb lesz, mint valaha”, nem kevesebbet ígérnek, mint „az utóbbi évek legjobb zenei programját”, illetve nézőcsúcsot, legalábbis több mint félmillió látogatót prognosztizálnak a következő hétben és – ahogy azt sajtóközleményükben írják – „könnyen lehet, hogy az idei Szigeten köszönthetjük a kezdetektől számított 9 milliomodik látogatót is”.

false

 

Fotó: MTI – Mónus Márton

És ha már a számoknál tartunk, a szervezők közölték azt is, hogy felállítottak 27 km kerítést, lefektettek 21 000 négyzetméter méhsejt járólapot és 8000 négyzetméter alumínium járófelületet, a sátrakban pedig további 23 000 négyzetméter dobogót. Már a Szigeten van 250 konténer, kiszállítottak 40 kamionnyi építési állványt és több mint 1000 kamion hozta csak a technikát. 
A fesztiválon 1200 mobil-, 600 angol WC lesz, 500 zuhanyozó. A közleményben az is szerepel, hogy két 2 kamionnyi WC-papírral „készülnek a szervezők”.

Újdonság, hogy idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehet fizetni. A rendszer lényege, hogy a karszalagok speciális csippel lesznek felszerelve, így amellett, hogy minden belépési jogosultságot tartalmaznak (napok, kempingek stb.), a fizetési funkciót is magukban foglalják. A rendszer a heti- és napijegyeseknél is működik, gyakorlatilag a korábbi „Festipay” fizetőkártyát váltja ki, így megszűnik a korábbi 500 forintos letét. A karszalag további előnye, hogy sorbaállás nélkül, a Sziget mobilapplikációján keresztül is fel lehet tölteni. Emellett természetesen egyérintéses (contactless) bankkártyákkal is lehet fizetni, és mobiltelefonnal is kiegyenlíthető a számla.

.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. aug. 08., 07:08
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3
    tiszapolgári
    2018. augusztus 08., szerda 14:54
    Hát nem? De.
  2. 2
    rworse
    2018. augusztus 08., szerda 13:06
    T(t)iszapolgári téved. A Szigetre elmehetnek a gazdag picsák.
  3. 1
    tiszapolgári
    2018. augusztus 08., szerda 10:12
    „És ha már a számoknál tartunk”

    7 napos bérlet: 100 000 Ft
    3 napos bérlet: 60 000 Ft
    napijegyek: 24 000 Ft

    Gondolom, egy hamburger 1500, egy félliteres ásványvíz 500 körül lehet. Otthonról hozott ételt-italt bevinni szigorúan tilos.
    A Sziget elmehet a picsába.

Komment írásához