Az átlag hollywoodi rendező fehér férfi

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 05., 18:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nincs sok esély nőként érvényesülni a kamera másik oldalán.

Dél-kaliforniai Egyetem kutatói adták közre azt a tanulmányt, amelyben a 2007 és 2017 közötti sikerfilmeket vetették össze az őket készítők nemi és etnikai hovatartozásának szempontjából. Az eredmények nem túl rózsásak, kiderült ugyanis, hogy a legnagyobb bevételt elszámoló 1100 film 1223 rendezőjének 95,7 %-a volt férfi, és csupán 4,3 %-a nő.

A jelentés bontásban is vizsgálta az adatokat, például a tavaly megjelent filmek 100 legnézettebbje közül is csak 8 tudhat női rendezőt a magáénak. De nemcsak a nemi, hanem az etnikai csoportok szerinti megoszlás is egészen aránytalan. Az említett 1223 rendező közül ugyanis csak 5,2 % volt afroamerikai és 3,2 % ázsiai.

A szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy jelentősen meg kellene emelni a női alkalmazottak számát a filmiparban, és itt az ideje, hogy végre történjen valami az ágazatban egyenlőtlenségek felszámolása érdekében.

null

null

 

Mindeközben valami mégiscsak történt: a Port.hu számolt be arról hogy 50 éve először 2017-ben lett három olyan film legnézettebb alkotás  Észak-Amerikában, amelynek női főszereplője van. Ugyanis az 522,1 millió dollárt hozó Star Wars: Az utolsó Jedik,Szépség és a szörnyeteg (504 millió dollár), és a Wonder Woman (412,6 millió dollár) került a dobogóra. Ilyen utoljára 1958-ban volt, akkor a Déltenger, a Mame néni és a Macska a forró bádogtetőn című filmeket nézték meg a legtöbben.

MTI/Hszinhua
szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 05., 18:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3
    Cheyenne
    2018. január 06., szombat 09:58
    Női karmesterek egyáltalán nincsenek. Se operában, se a szimfonikusoknál.. Beszarás!

    Kathryn Bigelow oscar díjas.. A világon sok nő rendez. Jane Campion is dolgozott az álomgyárnak..

    A rendezés, akár a színészet, nem bőrszín vagy nem kérdése, hanem színvonal kérdése. Aki a pénzt adja, ő adja a bizalmat is az álomgyárban..

    Tehát százalékban szabják meg hány női rendező legyen? És kik? Legen egy nemi arányos központi bizottság?
  2. 2
    tiszapolgári
    2018. január 05., péntek 20:07
    Nyilván itt is úgy van, mint minden más területen, hogy vannak elsőrangú, közepes és gyenge női munkaerők, illetve elsőrangú, közepes és gyenge férfi munkaerők.
    Ha szabad magyar példákat mondani, Ember Judit kiváló dokumentumfilmeket rendezett, de Sára Sándor is, úgyhogy ez 1:1. Vagy például Herendi Gábor gyenguska, de Goda Krisztina is az, 0:0.
    Én nem hiszem, hogy a zseniálisan tehetséges női rendezők azért ne tudnának érvényesülni, mert el vannak nyomva, inkább arról lehet szó, hogy a filmkészítés stresszes és fizikailag is megterhelő munka. Az operatőrök között még kevesebb a nő (nem is tudom, hogy vannak-e egyáltalán), a vágóknál viszont több a nő, mint a férfi. A világosítók általában férfiak, a sminkesek általában nők, és szerintem ez így rendben is van.
  3. 1
    sixhundred
    2018. január 05., péntek 19:42
    "Nincs sok esély nőként érvényesülni a kamera másik oldalán."

    Ez megint afféle feminista következtetés. Abból a tényből, hogy a 2007 és 2017 közötti legnagyobb bevételt elszámoló 1100 film 1223 rendezőjének 95,7 %-a volt férfi, és csupán 4,3 %-a nő, egyáltalán nem következik, hogy a nők nem kapnak esélyt a kamera másik oldalán, hanem csak az, hogy valamilyen oknál fogva a nők nem rendeznek sikerfilmeket.

    Ilyen alapon azért is lehetne tiltakozni, hogy miért van az, hogy a vájárok 99.5% férfi. Ennek valaki utánajárt?

Komment írásához