Ilyen ijesztő filmelőzetest még nem látott!

publikálva
2018. febr. 02., 11:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A film, ami az egész Sundance Fesztivált sokkolta. Pedig ők szinte már mindent láttak. Szinte.

Hét elején jött ki a Hereditary (örökös, öröklött) című film két és fél perces előzetese. Ez még önmagában nem kiemelkedő, hiszen naponta jönnek ki a mozifilmek ajánlói. De azok nem ilyen filmek!

A Toni Collette főszereplésével készült filmet az idei Sundance-en mutatták be és mindenki odáig volt érte, vagyis mivel horror filmről van szó, talán inkább mindenki kikészült. A Time Out az új genereáció Ördögűzőjeként jellemezte a filmet, a Variety szerint a Hereditary a Sundeance legizgalmasabb filmje, az AV Club pedig az év horrorfilmjének nevezte a filmet, januárban.

A történetből nem sok derül ki, Toni Collette édesanyját gyászolja, miközben két gyerekével és az ő démonaikkal küzd két világ között. Az előzetesben azonban minden előzetes elképzelésünket felülmúlja. Van benne öngyulladás, madár fejét levágó kislány, alvó emberen mászó hangyák, és ezek a kevésbé rémisztő részek. A babaház az igazán ijesztő.

publikálva
2018. febr. 02., 11:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3
    yoyo
    2018. február 03., szombat 10:05
    reuters, ezzel pontosan leírtad a bennem is lezajló dilemmát
  2. 2
    reuters
    2018. február 02., péntek 17:38
    Van benne öngyulladás, madár fejét levágó kislány, alvó emberen mászó hangyák? Hát, nem tudom, hogy hogyan fogom megállni, hogy ne nézzem meg.
  3. 1
    tiszapolgári
    2018. február 02., péntek 13:37
    A Milly Shapiro nevű lánynak nagyon érdekes arca van. Nem tipikus hollywoodi arc.

Komment írásához