Aki azt hiszi, hogy a „vizes vébé” idején majd Magyarországra figyel a világ, az nem ezen a bolygón él

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. jún. 29., 07:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Aki még hangoztatja is, az pedig meg akar vezetni.

Hétfőn három csodálatos hír örvendeztette meg a fővárosban közlekedőket. S e hírek egyike sem arról szólt, hogy megint lerobbant a hármas metró, hisz hogyan is robbant volna, amikor a „felújított kocsik” épp ki voltak vonva a francba. A háromból kettő persze még így is erős összefüggéseket mutat e pokoli vonallal. Hiszen az egyik az, hogy a Deák tértől indul majd a repülőtéri busz, de nem is majd, hanem inkább most rögtön, de azonnal – persze, hiszen nyakunkon a nagy megnyitó 500 magyar művésszel, sok milliárdból, s nehogy már a KöKiről bumlizzon be a hármas metróval az a marha sok külföldi, aki idejön megtekinteni

a világ nyolcadik csodáját, a „vizes vébét”,

mert már az Ecseri útnál lerobban vele, s nézhet hülyén, hogy hol is van, merre találja azt a nagy csodát. Hozza csak be a busz a Deákig, de azért csengessen egy kicsivel többet, hogy valamit keressünk is a dolgon.

És ha már bejött végre, az úszás ugyancsak rengeteg milliárdokból felhúzott új katedrálisába se azzal a rohadt hármas metróval menjen, ezért a második hír arról szólt, hogy 20 percenként induló hajójáratok szállítják majd a világbajnokság nézőit a helyszínre a belvárosból. Mert a legócskább lélekvesztő is jobb a mi új nemzeti jelképeinknél, az oroszokkal sundám-bundám összebarmolt metrószerelvényeknél.

false

 

Fotó: MTI

A harmadik hír ezekhez képest smafu:

mától lezárják az autós forgalom elől a fél várost, hogy hadd tréningezzenek nyugodtan

a hétvégi Red Bull Rohadás röpülői. Azért, mert nekünk az a legfontosabb, hogy ezek a zajos, környezetszennyező csotrogányok a belvárosban, a Duna fölött, a Parlament előtt és a Lánchíd alatt parádézzanak, mert talán mutatja a Fishing & Flying II. tévécsatorna, és akkor a tömeges nemzetközi érdeklődés majd dob egy hátast, hogy milyen szép fővárosunk is van nekünk, s rögtön rákeres, hogy ki is a miniszterelnöke ennek a mennyországnak. Hát persze!

S ezért fabrikálják már fél éve a Batthyány térnél a Duna-partra a világ nyilván legmagasabb és legröhejesebb ugrótornyát, mert milyen cukor jól fog mutatni, ahogy a habokba veti magát az aranyesélyes kazah kislány, háttérben a pálmaágával integető Szabadság-szoborral és a fenséges Gellért-heggyel meg a többi szép műemlékkel.

Nem, most nem kérdezzük meg, hogy hol volt az utolsó „vizes vébé”, s ki emlékszik rá, hogy ott akkor épp ki volt a miniszterelnök. S fel sem idézzük

az észak-koreai stadionok csodálatos élőképeit,

ahogy újabb és újabb termelést megörökítő alakzatokat vesznek fel Kim Ir Szen elvtárs születésének 107. évfordulóján. Azzal sem jövünk, hogy Budapesten kívül legfeljebb Isztambulban engedik be ennyire mélyen a város fölé a Red Bull repülőit, bár a Márvány-tenger és a Boszporusz találkozása jóval szélesebb a Dunánál, s egyik idióta sem akar átrepülni a Galata híd alatt.

Nem, nem mondunk semmi ilyesmit, csak nézünk magunk elé, hogy hogy a fenébe lett itt ez a bizánci zsibvásár a maga kis szotyizó szultánkájával.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. jún. 29., 07:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
vizes vb
Red Bull
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 8 bétom
    bétom
    2017. július 01., szombat 10:45
    rworse

    Szeretném, ha a következő inzultáció kérdéseit Veled fogalmaztatná a Kerál:)!
  2. 7 rworse
    rworse
    2017. június 29., csütörtök 15:06
    Juliusz, 4

    Miért, talán nem láttad a legutóbbi Nemzeti Konzultáció kérdései között, hogy mi a véleményünk arról, hogy mindenféle presztízsberuházások készülnek 5-10-szeres árakon? A 2-es kérdés volt, közvetlenül a demokrácia lebontásáról szóló kérdés után.

    -.-.-

    1.; Vannak, akik tapsolnak ahhoz, hogy én, I. Orbán Viktor mindenféle papagájkommandóval közpénzen behülyítve a zembereket, lebontom a rendszerváltáskor létrehozott nyugatos demokráciát, és az általam egyre nyíltabban dicsért keleti despotizmusok mintájára félfeudalista és félfasiszta totalitáriánus rezsimet hozok létre. Vannak, akik szerint ez helytelen, és vissza kellene térni a modern européer demokrácia irányvonalához.
    a.; Ön vérnösző szemét diktatúrát szeretne, Ön szerint helyes tapsolni az ország lerontásához és az országrontó hatalmam bebetonozásához
    b.; Ön a közjó megvalósítását célzó demokráciát szeretne


    2.; Vannak, akik tapsolnak ahhoz, hogy én I. Orbán Viktor megalomán presztízsberuházások tömkelegét címkézem ki a mamelukjaimnak dupla áron tervezve, hogy majd a dupla ár ötszörösén valósuljon meg a fontos dolgok fele, a szükségtelen dolgok kétszerese. Vannak azonban, akiknek ez nem tetszik, és azt mondják, hogy a közjó érdekében kellene elkölteni az adóbevételeket, igazságosan, elsősorban az elesetteket segítve teríteni a támogatásokat. Ön szerint:
    a.; Ön a dolgozók által megtermelt javak elherdálását, a gazdag politikailag megbízhatók zsebébe való beledugdosását szeretné
    b.; Ön azt szeretné, hogy az ország költségvetése a közjót célzó tevékenységek számára legyen tervezve, engem, I Orbán Viktort pedig le kéne váltani, és észak-koreai száműzetésbe taszítani




  3. 6 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. június 29., csütörtök 11:45
    Dehogynem. Jelszavam: mindent akarok, de azonnal!
  4. 5 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. június 29., csütörtök 10:50
    3
    Nem vagy Te fideszes, tiszapolgári?
  5. 4 Juliusz
    Juliusz
    2017. június 29., csütörtök 10:44
    Egyik felmérő szövetkezet se kérdezi körbe, hogy mit gondol a népesség ezekről a heccekről?
  6. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. június 29., csütörtök 10:41
    Inkább legyen olyan párbaj, hogy te beleugrasz a toronyból a Dunába, én a partról megpróbállak eltalálni vízipisztollyal, és az nyer, aki hamarabb megszárad.
  7. 2 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. június 29., csütörtök 09:36
    Meggyőződésem, hogy a mű- és toronyugrást milliárdok nézik majd feszült várakozással, aki nem ért velem egyet, kihívom vízipisztoly párbajra!
  8. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. június 29., csütörtök 09:18
    Cirkusz makszimusz. Pánem und circenzész. Puszkasz hungari. Ecetera.

Komment írásához