Magyarország miniszterelnöke rúgott egy hatalmas politikai öngólt a parlamentben

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 10., 15:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Itt nincs is korrupció, csak sok hülye, aki azt mondja, hogy mégis van.

Kedden a Független Hírügynökségnek azt nyilatkozta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, hogy be fogja perelni Orbán Viktort rágalmazásért, mert a miniszterelnök a hétfői parlamenti vita során korruptnak nevezte őt. Hogy az eljárásnak mi lesz a végeredménye, az szinte borítékolható, nem is ez az egész cécó lényege, hanem az, hogy Magyarország kormányfője hogyan reagál akkor, amikor egy nyilvánvaló visszaélésre hívják fel a figyelmét.

Nem kellett több mint 700 millióval olcsóbban

Érdemes felidézni azt az esetet, amelyet már Orbán Viktor sem tudott kimagyarázni, és amiért a sürgősségi és intenzív osztályokon máig nem történt meg több száz eszköz cseréje. Az ügyről augusztus végén mi is beszámoltunk, a lényege röviden annyi, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 1,723 milliárd forintért szeretett volna venni a kórházak számára egyebek közt lélegeztetőgépeket és monitorrendszereket. Erre kiírtak egy közbeszerzést, amelyre több ajánlat is érkezett: az Avas Egészségügyi Centrum 1,71 milliárdért, a Novel Medix Zrt. 1,78 milliárd forintot kért volna az eszközökért, és volt olyan cég, amely 1,94 milliárd forintért vállalta volna a beszerzést. A negyedik – és egyben messze a legolcsóbb – árajánlatot a GE Hungary tette, 991 millióért szállították volna le a berendezéseket.

Ezek után nem az történt, hogy a kórházellátó örömmel elfogadta a GE ajánlatát, hanem – mint utóbb kiderült, szabálytalanul – érvénytelennek minősítették a közbeszerzést, és kiírtak egy újat olyan feltételekkel, hogy a GE Hungary már ne lehessen befutó. Ezt a cég kiszúrta, és jelentette az eljárást a Közbeszerzési Hatóságnak, amely végül pénzbírságra is büntette az Állami Egészségügyi Ellátó Központot.

Lázár János kiakadt

Ekkor keveredett az ügybe Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, aki augusztus végén ismertette a sztorit, majd erre néhány nap múlva reagált is Lázár János kancelláriaminiszter, aki meg azt mondta:

„Az a kérdés, hogy azok, akik kihozták az egyébként később felfüggesztett és megbírságolt döntést, azok melyik büntetést érdemlik: a fej-, fül- vagy egyéb testrészlevágást.”

Ennek ellenére az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nem változtatta meg a véleményét, fellebbezett a Közbeszerzési Hatóság döntése ellen, az is kiderült, hogy az eljárásban a Szecskay Ügyvédi Iroda képviselte őket, amely az egyik legfelkapottabb fővárosi ügyvédi iroda. Azonban az újabb körben is úgy látta a hatóság, hogy az ÁEEK hibázott, így október 6-án már jogerősen is kijelentették: az egész közbeszerzési eljárás szabálytalan volt, a kórházellátót pedig 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezték. Itt elvileg vége van az ügynek, hacsak az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nem fordul bírósághoz, de „a keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya”.

Ezek után jött a hétfői szócsata Hadházy és Orbán között, amikor az LMP-s politikus rákérdezett a miniszterelnöknél, hogy szerinte Lázár János – fentebb is idézett – álláspontja az elfogadható vagy Rétvári Bencéé, ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára korábban úgy látta, hogy nincs itt szó semmiféle disznóságról. Ha Orbán Viktor annyit tesz, hogy megköszöni Hadházy észrevételét, és megígéri, hogy kormányzati szinten is kivizsgálják az esetet, mindenki megtapsolja, és ki is tehették volna az ablakba, hogy kérem szépen, nincs itt semmiféle korrupció, csak a sok idióta Soros- és Simicska-ügynök hazudik orcátlanul, miközben a kabátjuk alatt migránsokat csempésznek be még a Parlamentbe is. De nem így történt.

A miniszterelnöknek láthatóan elborult az agya, és azt sikerült ebből az egész történetből kihoznia, hogy Hadházy Ákos valójában a közbeszerzési eljárást megtámadó GE Hungary fizetett lobbistája:

„Mennyi pénzt kapott ön ezért? Hogy képzeli ezt? Hogy képzeli, hogy egy folyamatban lévő közbeszerzési eljárásban valamelyik cég érdekében a magyar Parlamentben lobbizik?”

Aztán jött a frappáns lezárás Orbántól: „Ennél korruptabb ügyet – pedig itt ülök már jó néhány év óta – én még nem láttam. Szégyellje magát!”

Orbán Viktor rágalmaz és toporzékol válasz helyett (LMP - Politika)

Ne maradj le a videóinkról, inkább iratkozz fel: http://bit.ly/LMP_feliratkozas Ismét a színi előadást választotta a miniszterelnök válaszadás helyett, amikor konkrét lopásról kérdezik a Parlamentben. Hadházy Ákos arra szeretett volna választ kapni, hogy a kormány ellentmondásos nyilatkozatai után mit fog tenni a 700 millióval drágább lélegeztetőgép beszerzéssel.

Polt Péter is megmondta

Tehát a miniszterelnök korrupcióval vádolja azt, aki felhívja a figyelmet a korrupciógyanúra. Hallottunk már ennél cifrábbakat is Orbán Viktortól, de ha már ezt teszi, nem ártana jobban tájékozódnia, ugyanis a válaszában azzal érvelt: micsoda dolog az, hogy folyamatban lévő ügybe próbál beleszólni egy ellenzéki képviselő. Csakhogy – mint ahogy azt fentebb bemutattuk – nincs szó folyamatban lévő ügyről, egy állami jogorvoslati szerv, a Közbeszerzési Döntőbizottság mondta ki kétszer, hogy a lélegeztetőgépek beszerzése törvénytelen volt.

Hogy a miniszterelnök tudatlan, vagy csak egy oltári nagy tuskó, gyakorlatilag mindegy is, hiszen a döntőbizottság néhány nappal ezelőtti határozatát ismerve csak egy szánalmas színjáték Orbán kérése, hogy a „Tisztelt Ház” vizsgálja ki, Hadházy tényleg a GE lobbistája-e. Fontosabb, ahogy a korrupcióhoz áll a kormányfő, hiszen az szinte teljes egészében rímel Polt Péter legfőbb ügyész nemrég kiadott jelentésével, amelyben az is szerepel, hogy nincs is Magyarországon annyi visszaélés, csak a sok buta ember hiszi még azt, hogy van. Hiába reméljük, hogy ez a két vélemény csak véletlenül csengett egybe.

Hiába volt sokkal olcsóbb ajánlat is, az állam 700 millióval drágábban akart venni lélegeztetőgépeket

A kórházellátó inkább átszabta a közbeszerzési kiírást és magára húzott egy jókora bírságot, csak nehogy a jobb ajánlattal előálló cég nyerje a milliárdos megbízást. A lélegeztetőgépek meg sehol. Még júniusban írt arról a Népszava , hogy a Közbeszerzési Hatóság megsemmisítette az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) egyik beszerzési pályázatát, amely során a kórházfenntartó egyebek közt lélegeztetőgépeket és monitorrendszereket vásárolt volna.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 10., 15:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 31 rworse
    rworse
    2017. október 13., péntek 11:35
    A grrrapagájgrrreselyű természetesen hazudik, ahogy szokott. Megint úgy tesz, mintha.
  2. 30 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 12., csütörtök 16:11
    Kedves zakzag, kissé zavaros amit mondasz, ami nem is csoda. Akart történni valami ami nem lett volna jó ha megtörténik, de hála az égnek nem is történt meg.

    De nem azért nem történt meg mert a hadházy idejében szólt, hanem tőle teljesen függetlenül nem történt meg. A meg nem történésben - ami igen helyesen nem történt meg - semmi érdeme sincs a hadházynak aki az események lezajlása után jelezte hogy megtörténhetett volna az amit nem történt meg.

    Ezzel az erővel a hadházy és a Narancs a napfölkeltét is betudhatta volna a hadházy érdemének úgy déltájban amikor már régen fölkelt a Nap teljesen egyedül, a hadházhy segítsége nélkül.

    De ez ne akadályozzon meg téged, kedves zakzag, hogy ünnepeld a nemes hadházyt.
  3. 29 zakzag
    zakzag
    2017. október 12., csütörtök 10:27
    galambocskám: aki nem akarja megérteni az te vagy: a közbeszerzés kiíróját megbüntették, mert nem a legjobb ajánlatot fogadta el, sőt eltörölte a kiírást, mert nem az nyert volna, akit ők kiválasztottak, hanem egy másik, többszáz millióval olcsóbb ajánlatot adó cég. Tehát az adófizetőket jól meg akarták kopasztani megint, és ez sem Hadházynak sem pedig nekünk nem tetszik. Te pedig csak azt tudod szajkózni hogy az ellenzéki embereket akarják hergelni ezzel. Ami igaz is,csak nem a Hadházy, hanem az Orbán próbálja.
    "Ezt nem értheti meg olyan aki csakis a saját közegében érzi jól magát ahol biztosítva van hogy bármekkora hülyeséget/hazugságot hord össze neki arrafelé mindíg igaza lesz." - ezt meg mintha a Vikiről írtad volna.
  4. 28 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 11., szerda 18:39
    Galambocskám, nem jönne kicsit korábban?
    Mert egyre hülyébb.
  5. 27 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. október 11., szerda 15:31
    Szóval Orbán Viktor nagy nyilvánosság előtt újra hazudott most éppen a parlamentben.
    Azt gondolja bármit megtehet, mert hazugságainak nyilvános cáfolata a felvásárolt médiumokon keresztül több millió emberhez el sem jut. Meg különben is, szarik a pofánkba.
  6. 26 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 11., szerda 13:55
    Cyrano, próbálta már a véleményét a valósággal egyeztetni?

    Csak egyszer, próbaképpen....

    :)
  7. 25 szegedi789
    szegedi789
    2017. október 11., szerda 12:59
    Na, végül csak a galambka nevezetű fikciós személy "etetésénél" kötöttek ki . . .
    Neki az bőven jóóóóóó . . .
    Máá' megint bátcsák a véleményszabadság bajnokát a libsik, brühüm-brühüm . . .
  8. 24 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 11., szerda 12:43
    Mi van rendben, maga szellemi nyomoronc???
    Az, hogy a MI adónkat szórja szét a kormány csókosoknak?
    Az, hogy egy világmárka olcsóbb gépei helyett a csókosok drága szarját kell megvenni?
    Az, hogy a kettő közti különbségen több gépet lehetett volna venni nem számít?
    Ez magának rendben van?
    Bassza meg, menjen tönkre a gép, amikor magának lesz rá szüksége.
    Ekkora szellemi nincstelenség láttán nem tudok mást mondani.
  9. 23 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 11., szerda 10:38
    Kedves(nek nem mondható) Vice!

    Élvezem az incselkedést, részint a kollégákkal részint a lappal.

    Ezt nem értheti meg olyan aki csakis a saját közegében érzi jól magát ahol biztosítva van hogy bármekkora hülyeséget/hazugságot hord össze neki arrafelé mindíg igaza lesz.
    Minél inkább nincs, annál inkább van!

    De ne lazsáljon itt nekem, mert lesújt a vicék végzete a tömbházfelügyelő.
  10. 22 rworse
    rworse
    2017. október 11., szerda 10:32
    A grrreselyű princípiuma a mozgalmár hazudozás lett egy ideje.

Komment írásához