Az AIDS-es tűvel szurkáló őrült sztorija sokkal régebbi, mint gondolnánk

szerző
Sepsi László
publikálva
2018. jún. 22., 13:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kollektív félelmek által életre hívott rémalak olyan régi és téves beidegződések modernizált formája, amelyek végigkísérték az emberiség történetét.

A legenda valahogy így szól: a népszerű szórakozóhelyeken egy őrült portyázik, aki véletlenszerűen kiválasztott fiatalokat szúr meg egy fecskendővel, majd közli velük – esetleg egy fecnin memót hagy nekik a zsebükbe dugva –, hogy „isten hozott az AIDS világában”.

Az „AIDS-agresszor” története, azon belül is a fertőzött tűkkel felszerelt támadóról szóló verzió talán a leghírhedtebb városi legenda volt a kilencvenes években és az ezredfordulón: az ártatlan főhősök kilépnek a nyilvánosság tereibe – elmennek moziba, sétálnak egy parkban, felszállnak a metróra, elmennek táncolni –, és ott közvetlenül vagy közvetve találkoznak az őrült AIDS-essel, aki egy tűvel megfertőzi őket. Ezt teheti akár személyesen – odalép hozzád és megszúr –, vagy ravasz csapdákkal, amikor is tűket rejt a moziszékek vagy a metróülések bélésébe. A városi legendákkal és elterjedt tévhitekkel foglalkozó snopes.com-on alapos összefoglaló olvasható a tűs támadóról, korabeli lánclevelekkel, a különböző területeken elterjedt változatokkal, és persze tételes cáfolattal, amit csak az árnyal kissé, hogy mint oly sokszor, ebben az esetben is

megtörtént, hogy valaki megpróbálta életre hívni a legendát, és tűket rejtett el nyilvános helyeken.

false

 

Fotó: Flickr CC/

Ám az AIDS-es tű legendája a betegségekkel kapcsolatos legendák sorában csak a jéghegy csúcsa, és az AIDS-hez kötődő rémtörténetek közt is egy evolúciós fejlődés igen késői állomása. Gillian Bennett, a Bodies című városi legendákkal foglalkozó tanulmánykötet szerzője egyenesen a Gesta Romanorumig vezeti vissza a szándékos fertőzés motívumát.

false

Ebben a középkori példabeszéd-gyűjteményben bukkan fel két szomszéd története, akik egy bizarr ügylet keretében földet cserélnek feleségre: mivel az egyikük neje igen rút, ő átadja használatra a termőföldjét a másiknak, míg a másik használati jogot biztosít felebarátja számára a saját feleségéhez. Igen ám, de a földes szomszéd felettébb romlott ember, ezért szándékosan leprával fertőzi meg a nőt, akinek ezután azt tanácsolják, hogy álljon ki az utcasarokra és adja tovább a betegséget, így megszabadulhat tőle. A történet szálai innentől egészen a királyi udvarig gyűrűznek, ám a szándékos fertőzés motívuma már ebben a részletben teljes kiforrottságban látható: kódorog a városi térben egy ember, aki szexuális szolgáltatásain keresztül kórságot terjeszt a gyanútlan, de kéjvágyó polgárok között.

Ugyanennek a sémának később megszülettek a változatai pestissel – ezt Defoe és Camus is felidézi a járványról szóló könyveiben –, a huszadik század elejére pedig elterjedtek a szifiliszre és más nemi betegségekre átszabott verziók. Tehát amikor a nyolcvanas évek elején lábra kaptak az első szándékos AIDS-fertőzésről szóló pletykák, az valójában egy évszázados történet modernizált változata volt.

Ám a tűvel felszerelt AIDS-agresszor még ezekhez képest is késői fejlemény.

A legenda első változata San Franciscóban terjedt el 1982 körül: egy fiatal, homoszexuális férfi futó kapcsolatba bonyolódik egy szőke, vonzó, akcentussal beszélő alakkal egy rosszul megvilágított helyen. Az aktus után az idősebb férfi felkapcsolja a villanyt, és megmutatja bőrén a Kaposi-szarkóma tüneteit, azzal a szöveggel: „– Hallottál már a buzirákról? Mert most már neked is van.” Randy Shilts az AIDS kitörésének első éveiről szóló dokumentumregényében, az And The Band Played On-ban arról spekulált, hogy a történetnek ezen korai változatában beazonosítható a vírushordozó: nem csupán a leírás illik a „nulladik páciensként” számon tartott Gaëtan Dugas-ra, de a férfi hatalmas szexuális étvágyával és gyakran váltogatott partnereivel valóban hozzájárult a HIV-vírus terjedéséhez. Az persze már inkább mítosz, hogy részéről ez szándékos lett volna, ennek ellenére Dugas alakja szinte démoni vonásokat kapott az évek során, habár újabb kutatások kimutatták, hogy a járványban betöltött szerepe talán mégsem volt akkora.

Ahogy a nyolcvanas években egyre többet megtudtak a betegségről, kiderült, hogy nem csupán a melegeket fenyegeti, hogy milyen testnedvekkel terjed, hogy különbség van maga a kórokozó (HIV-vírus) és a legyengült immunrendszer miatt kialakuló tünetegyüttes (AIDS) között, a városi legenda is ezeknek az új információknak megfelelően módosult. Feltűntek a heteroszexuális szereplőkre komponált verziók, amelyekben a főhős egy egyéjszakás kaland után a fürdőszobatükrön pillantja meg a feliratot: „Isten hozott az AIDS-esek klubjában!”

Ennek a sztorinak egy felettébb gonosz változata, amelyben a főhős egy fiatal lány, aki nyaralás során találkozik álmai pasijával. A pompás, közösen töltött idő után a lány búcsúzóul egy kis csomagocskát kap a férfitól, és azt a tanácsot, hogy ne nyissa ki, amíg haza nem ért. A lány alig várja, hogy hazaérjen, abban reménykedik, hogy a csomagban egy eljegyzési gyűrű lesz: ám amikor kinyitja, egy apró koporsót talál benne, és egy cetlit:

„Isten hozott az AIDS-esek között!”

Amellett, hogy ezek a pletykák lekövetik az AIDS terjedését – ahogyan a nyolcvanas évek meleg szubkultúrájának tereiből eljutott a heteró hálószobákba –, tanulságaik is fokozatosan módosultak. Az első változatok még a kicsapongó szexuális élet veszélyeire figyelmeztettek, hasonlóan ahhoz, ahogy a század elején ugyanilyen történetek keringtek kankóval és tripperrel.

A koporsós és a tűs verziók azért tűnnek különösen elvetemültnek, mert itt az áldozatok nem óvatlanságuk miatt lakolnak meg: a koporsós sztori hősnője stabil, hosszú távú kapcsolatot akar, mégis áldozatául esik a betegséggel riogató gonosztevőnek. A köztereken felállított tűcsapdák vagy a fecskendős őrültek támadásai pedig már teljességgel kivédhetetlenek, ezek ellen nem használ az óvszer: a megfertőzött áldozatok sorsából nem vonható le még hevenyészett tanulság sem, hacsak az nem, hogy ne mozdulj ki a lakásodból, mert tűbe léphetsz.

Ami viszont változatlan maradt, az az agresszor alakja. Szinte mindegyik történetben ugyanaz az amorális pszichopata tűnik fel, aki mintha gyűlölné az egészségeseket. A kollektív félelmek által életre hívott rémalak olyan régi és téves beidegződések modernizált formája, amelyek végigkísérték az emberiség történetét.

A tévhit lényege, hogy a betegség vagy a normától eltérő testkép hatással van az egyén lelkivilágára,

de mindenekelőtt a moráljára. Ha a teste korrumpálódott, bizonyára a lelkével is ez történt – tetten érhetjük ezt a receptet III. Richárdtól A sebezhetetlen Mr. Glassáig, és az AIDS-es agresszor képében ott kísért a városi legendáinkban is.

___

A Paratéka már harmadszor foglalkozott a városi legendák különböző aspektusaival. A pletykák, szóbeszédek, városi legendák legnagyobb hátulütőjéről – tudniillik előbb-utóbb önbeteljesítő jóslatként valósággá válnak – itt írtunk, a halloweeni szadistáról és az almába rejtett pengéről pedig itt.

 


szerző
Sepsi László
publikálva
2018. jún. 22., 13:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    tiszapolgári
    2018. június 23., szombat 05:40
    Velem az történt, hogy Romániában (Ukrajnában, Szomáliában stb.) egy hétköznapi rutinvizsgálathoz vért vettek tőlem (védőoltást, tetanuszoltást, foghúzáshoz lidokaint stb. kaptam), és azután mondta az orvos fapofával, hogy „És ehhez az AIDS-hez még szexelnie sem kellett!"

Komment írásához