Egy gyanús vérpöttyel kezdődött az ágyi poloskák legújabb inváziója

szerző
Sepsi László
publikálva
2017. okt. 05., 13:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Fapados járatokon terjedt, a csípése felér a legdurvább lelki terrorral, fanatikus tudósok saját vérükkel táplálták az általuk tenyésztett populációt, az ókori görögök pedig hosszabb szempillák reményében fogyasztották. Minden, amit tudni akartál az ágyi poloskáról, de nem merted megkérdezni. Ja, és érdemes benézni a matrac alá, mert bizony VELED IS MEGTÖRTÉNHET!

Brooke Borel testén 2004 nyarán jelentek meg először a rejtélyes kiütések. A fiatal újságíró orvostól orvosig járt, de sehol sem tudtak rájönni, mi okozhatta a csípéseit. Gyanakodtak kullancsra és pókra, közben a sebek elfertőződtek az áldozat vakarózásától. Végül az édesapjától kapta a megmentő tippet: a csípések oka az ágyi poloska. Borel felforgatta a lakását, kifőzte a ruháit és ágyneműit, meg is talált egy darab rovart. Öt évvel később ugyanez megtörtént vele egy másik albérletben. Ekkorra már a CBS arról beszélt, hogy 2010 az „ágyi poloska éve”.

false

Egy időben azzal, hogy egyre gyakoribb témává váltak az amerikai médiában, Brooke Borel a poloskák megszállottjává vált. Dolgozni kezdett egy róluk szóló könyvön, félelmét és undorát félretéve beutazta a világot közel-keleti denevérbarlangoktól kelet-európai nyomornegyedekig, állandó vendég volt a rovarirtó-konferenciákon, és a mai napig összeugrik a gyomra, ha gyanús piros foltot talál magán. Könyve 2015-ben jelent meg Ellepve: Hogyan bukkant fel az ágyi poloska a hálószobáinkban és igázta le a világot? címmel, és az egyik legtanulságosabb szöveg a modern ember és az ízeltlábúak kapcsolatáról.

Múlt héten néhány nap alatt elolvastam, és ezt a hét fontos dolgot tanultam belőle magunkról és az ágyi poloskákról.

1. A poloskafertőzés lelki terror

Az éjszaka aktív ágyi poloskák betörése az ember privát szférájába brutális pszichológiai nyomással jár, és a megszállottsággal határos lelki sérüléseket okoz. Az alvó emberből táplálkozó, otthonának sötét zugaiban tanyázó vérszívók portyái növelik a kiszolgáltatottság, a tisztátalanság és a szégyen érzetét, ami gyakran olyan elkeseredett megoldási kísérletekhez vezet az áldozatok részéről, mint a lakás felgyújtása vagy bepermetezése emberre is veszélyes méreganyagokkal. Egy százharmincöt online blog és fórum anyagát feldolgozó kutatás szerint az érintettek mintegy nyolcvan százaléka a fertőzés elmúltával poszttraumás stressztől szenved: szorongás, álmatlanság, flashbackek, hipervigilancia. Minden ötödik érintettet foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata vagy meg is kísérelte azt.

2. A poloskák a rovarvilág vámpírjai

Az orvosok azért voltak tanácstalanok Brooke Borel poloskamarásaival szemben, mert az Államokban a hatvanas évek óta több generáció is felnőtt, akik abban a hitben élnek, hogy a „bed bug”, az „ágybogár” ugyanolyan kitalált lény, mint mondjuk a fogtündér. Vámpírszerű éjszakai életmódja, hogy az avatatlan szemlélő számára maga a rovar szinte láthatatlan, és hogy csak hátborzongató jelekből következtethetünk jelenlétükre – mint a vérpettyek a lepedőn vagy a rovartelepek mocskából áradó émelyítően édes szag –, egyaránt hozzájárultak a paraziták misztikus aurájához.

false

Az ágyi poloskákkal kapcsolatos ismeretek annak köszönhetően halványultak el a nyugati köztudatban, hogy az ötvenes években a DDT nevű rovarirtó szerrel sikerült igen alacsonyra szorítani a poloskapopulációt. Bár kisebb járványok később is voltak, a poloskák robbanásszerű visszatérése az ezredforduló után következett be, többek között az új vegyszerekre immunis törzsek kifejlődése és a rovarok gyors globális terjedésében fontos szerepet játszó fapados repülőjáratok miatt. Ausztráliában a poloskák száma negyvenötszörösére nőtt 2000 és 2006 között. 2004-ben New Yorkban 82 igazolt poloskafertőzést jelentettek be; 2010-ben 4808-at.

3. A poloskakutatók az entomológia Van Helsingjei

Mivel a poloskák nem terjesztenek annyira veszélyes betegségeket, mint a kullancsok vagy a maláriaszúnyogok, a poloskakutatás- és irtás a mai napig nem élvez prioritást a paraziták vizsgálatában és a rovarirtóiparban. Sokáig R. L. Usinger 1966-ban megjelent kódexe, a Monograph of Cimicidae volt az egyetlen komoly szakirodalom poloskaügyben. Usinger bejárta a világot, hogy összeírhassa a különböző alfajokat, közben egy saját kolóniát is elkezdett kitenyészteni, amelyen megfigyelhette a rovar életmódját. Ehhez a saját vérével kellett táplálnia őket, ezért egy szelencében mindig magával hordta kis barátait. Ugyancsak saját testnedveit áldozta a tudománynak Harold Harlan, aki a hetvenes években kezdett poloskatenyésztésbe, és a 2010-es években egy hatezer egyedes gyűjteményt őrizgetett otthonában.

false

Ez évente minimum huszonkétezer csípésbe került neki, ám a rovarirtó szerektől védetten szaporodott – tehát immunitás nélküli – törzs különösen fontos lett az újra fellángolt fajközi háborúban. A poloskákkal ennyire szoros és monomániás kapcsolatot ápoló tudósokról könnyen eszünkbe juthat a vámpírmítosz másik kulcsszereplője, Van Helsing professzor, aki a Dracula 2000 című feldolgozásban már vámpírvérrel lőtte magát a jobb teljesítmény érdekében.

4. A poloskaszex durva

Egy felnőtt ágyi poloska nagyjából nyolc perc alatt lakik jól embervérrel, miközben testének mérete duplájára vagy akár triplájára nő. Ez után 1,2 méter/perces sebességgel kotor vissza a rejtekhelyére a fajtársai által eregetett feromonok alapján, ahol az agresszív hímek általában rávetik magukat a jóllakottságtól – és meghízott testüktől – belassult nőstényekre. A nőstény poloskáknak nincs párzásra alkalmas testnyílása: a hím késszerű nemzőszervével döfi át partnerének kitinpáncélját, és egyenesen annak testüregébe spricceli ondóját. Hogy az örökítőanyag a megfelelő helyre menjen, a nőstény egy erre kifejlesztett speciális szervvel irányítja a hím szúrásait, ahonnét tárolás után a rovar keringési rendszerén át jut el a sperma a petefészkekbe. Mivel ez hetekig is eltarthat, a nőstény hosszú idővel párzás után is képes termékeny petéket tojni, aminek hála a faj igen könnyen terjed – egyetlen utazóbőröndbe keveredett, frissen megtermékenyített nőstény képes új kolóniát alapítani a világ másik végén.

5. A poloskák évezredek óta velünk vannak

A legvalószínűbb megfejtés szerint az eredetileg denevéreken élősködő poloskák akkor szoktak át az embervérre, amikor őseink denevérek lakta barlangokban vertek tanyát. A legkorábbi tárgyi bizonyítékok az ókori Egyiptomból származnak: a Kairótól százhetven kilométerre található Ahet-Atonban a száraz, forró klímának köszönhetően jó állapotban lévő poloskatetemeket is találtak, melyek az időszámításunk előtti 1300-as években szívhatták a fáraók vérét. Az ókori görögök nem csak kártevőnek tekintették őket, de a rovarok homeopátiás felhasználásával is kísérleteztek: a poloskákat hússal és babbal keverve fogyasztották lázcsillapítóként, simán babbal kígyómarás ellen, a zúzott poloskákból készült balzsammal pedig szempilláik növekedését serkentették. A római id. Plinius javallotta továbbá elégetett poloskákból készült hamu és rózsaolaj keverékét fülfájdalmakra, ugyanakkor kételkedett a poloskás bab hatékonyságában.

6. A poloskák bizonyítottak a vietnami háborúban

A vérszívó rovarok fontos szereplői voltak az emberiség háborúinak. Patton tábornok rengeteget panaszkodott a poloskákról feleségének Szicília lerohanása során, de karrierjük csúcsát Vietnamban érték el. A hatvanas években az amerikai hadsereg speciális detektorokat akart kifejleszteni a gerillák ellen, amelyek idejében jelzik az ellenséges humanoidok közeledtét. Mivel a vérszívók számára létfontosságú áldozatuk megtalálása a kilélegzett szén-dioxid, a test melege és a testünk által párologtatott egyéb vegyületek alapján, kézenfekvőnek tűnt egy rovaralapú vietkongdetektor kifejlesztése. A kísérletben részt vett a bolha, a kullancs, a tetű, háromféle szúnyog és a Chagas-kórt terjesztő rablópoloska (más néven csókbogár). Az ízeltlábúakat külön-külön egy áteresztő membránnal lezárt dobozkába dugták, hogy megvizsgálják, melyik mocorog a legmegbízhatóbban egy ember közelében – a feladat ezután már csak az lett volna, hogy a rovarok reakcióját valamiképpen hangjelzéssé alakítsák. A tetvek ugyanúgy céltalanul kószáltak, mint általában. A bolhák olyan izgatottan kezdtek pattogni, hogy nem lehetett őket leállítani. A kullancs használhatatlan némaságban mászott, még azután is, hogy súlyokat tettek a lábaira. Az ágyi poloska nyert: a fiatalabb egyedek megbízhatóan jelezték az ember közelségét, ám a tudósoknak nem sikerült megoldani mozgásuk szirénává alakítását, így a kísérletet végül mégis lefújták.

false

7. A poloskák hatása az emberi kultúrára felbecsülhetetlen

A vámpírmítosz már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy hálásak legyünk a poloskáinknak: mindkét vérszopó éjszaka támad, és van valami köze a denevérekhez. A poloska és a vámpír párhuzamos evolúciója egy újabb bámulatos példája az emberi kultúra fejlődésének. De ennél még többről van szó, ugyanis az ausztrál varangyinvázió hatásához hasonlóan, a kétezres évek poloskaboomja után természetesen a poloska témájú kultúripar is fellendült. Brooke Borel egy egész fejezetet és külön függeléket szánt az idevágó daloknak, mondókáknak, off-off-Broadway musicaleknek és horrorfilmeknek.

Ennél azonban még fontosabb a poloskák kiemelt szerepe az emberi közösségek kapcsolatában, vagyis az állandó vita arról, hogy egymással bizalmatlan népcsoportok és társadalmi osztályok közül ki kit fertőzött meg a rovarral, ki „hozta be” a vérszívót.

Pedig mielőtt poloskaterjesztéssel vádolnánk a nemrég beköltözött új szomszédot, egy dolgot mindenképp érdemes észben tartani: az ágyi poloska mindenkit egyformán szeret.

szerző
Sepsi László
publikálva
2017. okt. 05., 13:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
poloska
Paratéka
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához

  • Posztolva
    1970. jan. 01., 01:00
    Kommentek
    0