Babarczy Eszter: A dolgozó nép vérét szívják a nemzetközi láncos kutyák

szerző
Babarczy Eszter
publikálva
2016. márc. 21., 06:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vajon hogy jutottunk oda, hogy a liberalizmust szembe lehet állítani a „józan ésszel”, mint Orbán gyakran teszi?

Nem kétlem, hogy Orbán részben éppen azért használja egyre gyakrabban a náci, illetve a sztálini időkre jellemző metaforát, hogy azon mérgelődjünk („értelmiségiek”) addig is, míg ők lopnak. Részben azonban a rendszer lényegéből következik: ha nincs ellenség, Orbán politikáját eredményei szerint méri még saját közönsége is, és a tanárok tüntetésében nem paraziták áskálódását látja (én is írhatok képzavart, ha a miniszterelnök élhet vele), hanem egy rossz közpolitika logikus eredményét. Az orbánizmus nem működhet belső és külső ellenség nélkül, ahogy a sztálinizmus sem működhetett belső és külső ellenség nélkül. Miért? Megöltek itt már valakit? – kérdezi Lánczi András egy korábbi írásomban idézett cikkében. Az erő alkalmazására – might is right – éppenséggel láttunk példát a Nemzeti Választási Iroda előtt. De kétségtelen: a börtönök nincsenek tele politikai foglyokkal, és mindeddig senki nem kezdte verni a kulákot.

A metaforák nem ártalmatlan dolgok, ahogy Magyari Péter rámutatott a 444 cikkében. Nem mintha ezek a metaforák hiányoztak volna a Fidesz környékéről, eddig Bayer Zsolt volt az, aki unalomig parazitázott. A Magyar Hírlap néhány ezer olvasója azonban nem a miniszterelnök beszédének milliós közönsége. Az ország vezetője nem használhat ilyen nyelvet anélkül, hogy a metafora másik felét hozzátegye gondolatban a nemzet: ha parazita, akkor irtani kell.

Az ellenfél leparazitázása bizonyos tehetetlenségről is tanúskodik. Hat év kormányzás után rendkívül nehéz már meggyőző belső ellenséget találni. A baloldal nem számít, és mivel a Jobbik szavazatait szívesen bezsebelné a kormány, nem középre mozdul – akkor le kéne mondania az ellenségekről –, hanem inkább átveszi a „szélsőség” kifejezetten náci híveinek nyelvezetét.

Így kerül célkeresztbe az értelmiség, amelyről nyugodtan lehet állítani, hogy a Soros Alapítvány finanszírozza, mivel egyes kritikusok pályájuk során egyszer-kétszer biztosan kaptak támogatást a Soros Alapítványtól vagy a Nyitott Társadalom Intézettől. Hogy maga Orbán is kapott, számos más fideszessel egyetemben, azt leírhatja – a dolog logikája szerint – ifjúkori tévedésként, vagy egyenesen „beszervezési kísérletként” (nem szívesen adok ugyanakkor ötleteket).

Soros György kipécézése a beszédben olyan elem, amit még mérsékeltebb jobboldali értelmiségiek is elfogadnak, bár egészen mást értenek rajta, mint az antiszemita plebs. Lényegében azt gondolják, hogy az a fajta emberi jogi liberalizmus, amit az OSI képvisel, nem élne meg az eszmék magyar piacán. Hogy a Fidesz egyébként állami – vagy európai – pénzből épít ki magának értelmiségi klientúrát, nem változtat azon a tényen, hogy ezt a liberalizmust „idegennek” vagy importnak lehet minősíteni (ahogy Orbán meg is teszi). Sajátos módon egyébként az újmarxista fiatal értelmiség is osztja ezt a nézetet, és azt is, hogy ezek a liberálisok „lenézik” „a kelet-európait”. (TGM ezzel kapcsolatban hallgat, bár kíváncsi lennék a véleményére.)

Az a tény, hogy megélnek a magyar piacon olyan termékek, mint az Élet és Irodalom például – vagy, merjünk nagyot mondani, az Index –, világos cáfolata annak, hogy a „kozmopolita” kritikai attitűdöt meg kell támasztani, hogy el ne tűnjön az igaz magyar gondolatok áramlatában. Tegyük hozzá azt is, hogy az igaz magyar konzervativizmusnak sem nagy a piaca, és színvonalas képviselői mostanra mind a rezsim kritikusai, ha nem a rezsimből élnek, mint Lánczi András például.

Mégis, ha az elmúlt huszonöt év eszmetörténetét egyszer megírjuk, a Soros Alapítványnak, illetve az Open Society Institute-nak jelentős szerepe lesz benne. És bár ez a szerep mindenképpen nagyon pozitív volt a mindenkori itt-és-mostban, miközben magyar nábobok inkább elszívták a pénzt a kultúra elől, mintsem belé fektettek volna, mégis. Mégis megóvta a magyar liberálisokat attól a kényszertől, hogy megpróbálják a magyar piacon vonzóvá tenni eszmei terméküket. Nem is sikerült.

Vajon hogy jutottunk oda, hogy a liberalizmust szembe lehet állítani a „józan ésszel”, mint Orbán gyakran teszi? Ezért részben éppen a liberalizmus sikere felel: legalábbis papíron, a liberális eszmények még Orbán Alaptörvényében is jelen vannak. A gazdasági liberalizmusra, a másik oldalon, akkor lenne csak igény, ha az állami patronázs nem működne elég jól ahhoz, hogy sokan tartsák kockázatosnak felszámolni.

„A másik tényező, ami nagyon jól látszik szerintem, hogy tényleg kifulladt egy olyan intellektuális, szellemi, morális trend, ami valahol a 60-as években indult el, és ez mind személyekben, mind mondanivalóban, mind cselekvőképességben csökkenő erőt mutat. Ennek képviselői nem tudnak már jól reagálni a kérdésekre. Ez egy másik világ. És ezért van az is, hogy a baloldali pártok sok mindennel küszködnek, de nem értik, hogy egyrészt már nincs külföldön recept, amit csak fel kell íratni, aztán hazahozni és kiváltani. Pénz, persze, bőven jöhet” – mondja Lánczi (és Orbán).

Ebben pedig igaza van.

Arról szeretnék elmélkedni, milyen mélyebb tanulságokat vonhatok le a baloldali liberális gondolatkör, a saját szellemi hazám kudarcaiból és sikereiből. Igaza van Orbánnak? A liberalizmusnak leáldozott?

A sorozat korábbi írásai: Konrád György, a migránsok és a liberalizmusJót tenniIgazunk van-e; Orbán nem tette sikeresebbé MagyarországotSzülnék én, dePrekariátus és liberalizmusA karitász korlátaiMi a rendszerváltás kudarca?; A kormányzás morális alapjai

szerző
Babarczy Eszter
publikálva
2016. márc. 21., 06:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 7 nőietlen
    nőietlen
    2016. március 21., hétfő 23:31
    A fa kiszáradása, az ágak és a gyökerek elpusztulása, ami szintén föl lett emlegetve, nem "náci" metaforának tűnik. (Lehet, hogy használták ők is, azt nem tudom.) Ez valami biblikus metafora inkább. És bizonyos körökben, úgy tudom, Dávid háza az a fa, amit gyökerestül ki kell irtani, ki fognak irtani - ha eljön az Antikrisztus...
  2. 6 fortin
    fortin
    2016. március 21., hétfő 21:22
    Már megint ez a nagyon megértőnek manírozott okoskodás. Mint ez: "színvonalas képviselői mostanra mind a rezsim kritikusai, ha nem a rezsimből élnek, mint Lánczi András ".. Mitől is színvonalas Lánczi? Hogy angoltanári diplomával tud angolul? Húha. Felböfög néhény carlSchmitt és Lübbe parafrázist (Leo Strausst már nem tud rendesen, persze), és ekkor már értelmiségi, nochdazu tudós lett. Ugyan már... A végső idézetet pedig egyáltalán idézni vagy komolyan venni, az egyszerűen nívótlanság. A hatvanaséveknek ugyanis valamennyi szellemi áramlata kifulladt (a konnzervatív, neokonzervatív is), de semmi másért, mint azért, merthogy eltelt hatvan év. Ez aztán a világmagyarázat! A receptek hiányáról beszélni pedig egy olyan politikai oldalról amelyik semmi másból nem áll, mint ócska külföldi receptek átvételéből, hát, igazán hiteles. A baloldal ugyanúgy át tudna venni recepteket, csak épp nem teszi. Pénzt pedig a ballibsik inkább itthon loptak, a külföldi menyisége ehhez mérten minimális. Tehát Lánczi egyszerűen egy közhelyes ostobaságot állított, ezt pozitívan átvenni, miért is kell?
  3. 5 Cheyenne
    Cheyenne
    2016. március 21., hétfő 18:27
    "Mégis megóvta a magyar liberálisokat attól a kényszertől, hogy megpróbálják a magyar piacon vonzóvá tenni eszmei terméküket. Nem is sikerült."

    Ez így részben igaz csak. A 90-es években a magyar társadalom egy jelentékeny része szavazott bizalmat parlamenti választásokon is a liberalizmusnak. A liberalizmus itthoni kompromittálása a politikai praxisból egyfelől, és a teljesen (legalábbis a klasszikus liberális elveket szem előtt tartva) vállalhatatlan magyar, ilyen-olyan módon, de mégis csak komcsi figurák mítoszait a saját hagyományába beemelő elméletekből másfelől tevődik össze. S csak ezután következhet, bár szükségszerűen az SZDSZ 21. századi gyalázatos szereplése és kudarca.
  4. 4 reuters
    reuters
    2016. március 21., hétfő 14:00
    Azért az nem új találmány, hogy erőszak helyett hülyítéssel is lehet kormányozni. Sőt!
    Huxley 1946-ban írta az alábbi sorokat:
    "Természetesen egyáltalán nem szükségszerű, hogy az új diktatúrák hasonlítsanak a régiekre. A botozással és kivégző osztagokkal, mesterséges éhínséggel, bebörtönzéssel és tömeges deportálással történő kormányzás nem csupán embertelen (ez manapság senkit sem zavar), hanem nyilvánvalóan hatástalan - márpedig a fejlett technológia korában a hatékonyság hiánya a Szentlélek elleni legnagyobb bűn. A valóban hatékony totalitárius államban a mindenható politikai vezetők és az alájuk rendelt menedzserek hada olyan szolganép felett uralkodna, amelyet nem szükséges kényszeríteni, mert szereti szolgaságát. Megszerettetni velük a szolgaságot: a jelenlegi totalitárius államokban ez a feladat hárul a propaganda-minisztériumokra, az újságok főszerkesztőire és az iskolai oktatásra." (Szép új világ. Előszó az 1946. évi angol kiadáshoz)

  5. 3 sajdik
    sajdik
    2016. március 21., hétfő 10:46
    Babarczy Eszter ismét mérhetetlen butaságokat írkál. Bal-jobb lemez lejárt? Na és? Hát persze. Nem egy nóvum. De ebből azt a következtetést levonni, hogy komplett értelmiségi irányzatok mennek a levesbe, súlyosan bornírt. Nem fulladt itt ki semmilyen értelmiségi „trend”. Egyszerűen csak változik a világ, s változik benne minden férfi és nő, és amely változások persze kapóra jönnek a napi, végtelenül aljas politikai célok okán alkalmazandó demagógiák működtetői számára.

    Ám az még hagyján(?), hogy Babarczy Eszter ezzel a szimpla félrevezetéssel miféle következtetéseknek enged teret, de, hogy mindezzel Lánczi András, az Orbán-rezsim egyik legismertebb (hazug) apologétájának hazug ostobaságai mellé óhajt támogatólag becsatlakozni, az már különösen elképesztő.

    Például! „Megöltek itt már valakit? – kérdezi Lánczi András” Ó, hogyne, amint az közismert, nem is egyet. Ez a demagógia azzal él vissza, hogy az Orbán-rendszer túlnyomóan nem politikai bűnöket követ el, hanem, közönséges gazdasági bűncselekményeket. Tehát gyilkosságait is elsősorban gazdasági megfontolások alapján követi el, adott politikai környezetben, ezért és csak ezért nem kell nagyarányú felháborodással számolnia.

    Noha az aljasságok sorolását a végtelenségig folytathatnám, egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy az egész érvelés hamis. És nem csak az a visszataszító benne, hogy hazug demagógiával szándékozik diszkreditálni a világ változásainak okán kizárólag ellenségkeresés céljából kijelölt értelmiségi gondolkodásmódot, hanem főként az, hogy ez végül is mégiscsak egyértelmű becsatlakozást jelent az Orbán-tábor világába, aminél aljasabb, embertelenebb, hazugabb világot még elképzelni is nehéz.

  6. 2 yoyo
    yoyo
    2016. március 21., hétfő 10:19
    "hogy egy hatalom képes lehessen ennyire rátelepedni egy társadalomra, egy egész országra. "

    ne legyen képes ennyire rátelepedni egy társadalomra, egy egész országra.
  7. 1 yoyo
    yoyo
    2016. március 21., hétfő 10:16
    "Miért? Megöltek itt már valakit? – kérdezi Lánczi András egy korábbi írásomban idézett cikkében. Az erő alkalmazására – might is right – éppenséggel láttunk példát a Nemzeti Választási Iroda előtt. De kétségtelen: a börtönök nincsenek tele politikai foglyokkal, és mindeddig senki nem kezdte verni a kulákot."

    Egy mai épülgető vagy ereje teljében lévő tekintélyuralmi rendszer nem szorul explicit erőszak alkalmazására, tüntetések szétverésére, ellenzékiek bebörtönzésére.
    Nem szorul rá, mert eszközök tudományos alapossággal kidolgozott arzenálja áll a rendelkezésére, amelyekkel képes tökéletesen kézben tartani a rendszert.

    Nem szorul rá, és ami ugyanennyire fontos, ilyen eszközök alkalmazását látványosan kerülnie is kell.

    A 2. háború után a nyugati világban létrejött egy konszenzus, amely minden fasiszta típusú megnyilvánulást teljességgel szalonképtelenné tett. Ez a konszenzus a nyelvhasználattól a törvénykezésen és a jogalkalmazáson át a média működéséig mindent magában foglal.

    Ennek köszönhetően minden politikus, politizáló szervezet, médiatermék tojástáncszerűen próbál mozogni minden kényes témával kapcsolatban, tudván, hogy egyetlen akárcsak félreérthető megnyilvánulás is elég lehet arra, hogy a közvélemény előtt végérvényesen diszkvalifikálják. Ez a körültekintő igyekezet nemcsak a mérsékeltekre, de a radikálisokra, az extrém szélsőségesekre is jellemző: sőt, ez a kör fejlesztette művészi szintre azokat a nyelvhasználati formákat, azokat a külsőségeket, amelyek a célcsoport számára dekódolhatók, viszont kellőképpen amőbaszerűek, formailag megragadhatatlanok ahhoz, hogy fogást lehessen rajtuk találni.

    Addig ezzel igazi baj nincs is, amíg egy társadalomnak csak kis hányada vevő az ilyen üzenetekre. Nemcsak nem baj, de kifejezetten jó, ha az ilyen szélsőségesség nem elfojtott élményként lappang, hanem jól látható a kiterjedése, jól érzékelhetőek a fogékony környezet problémái, így lehetséges minderre reagálni, figyelembe vehetők mindenféle gondolkodásban, tervezésben, döntéshozatalban.

    Orbán hatalma nem valamilyen ezoterikus extrém szélsőségességre, hanem a mai magyar társadalom fragmentáltságára, organikus egységének hiányára, mindenféle nagyon rossz történelmi beidegződéseire, hagyományaira, a médiamanipulációknak való végtelen kiszolgáltatottságára épít, így töredékszázaléknyi eszement helyett milliós szavazóbázissal rendelkezik.

    Fontos megjegyezni, hogy a liberális demokráciák egyáltalán nem tartózkodnak annak a fentebb említett, tudományos alapossággal kidolgozott arzenálnak az alkalmazásától (sőt, tulajdonképpen részben megrendelői, részben kidolgozói ezeknek a hihetetlenül hatékony eszközöknek). Csakhogy nagyon fontos különbség, egy nyugati típusú demokráciákban a decentralizáltság, a valódi többpártiság, a hatalmi ágak szétválasztása, a sajtószabadság, az erős civil szféra, és egy lényegesen magasabb egyéni tudatosság meglehetősen erős garanciája annak, hogy egy hatalom képes lehessen ennyire rátelepedni egy társadalomra, egy egész országra.

Komment írásához