Janisch Attila: Minden bűn elmaszatolódik, ha egy bizonyos körön belül történik

szerző
Janisch Attila
publikálva
2017. okt. 17., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sárosdi Lilla vallomásáról.

Szomorúan látom, hogy a szakmám részéről milyen nagy hallgatás fogadta Sárosdi Lilla vallomását a tizennyolc éves korában ellene elkövetett szexuális zaklatásról, melynek tettese egy elismert rendező és színházigazgató volt.

A történet, amit Lilla elmond, nem csupán borzalmas és megalázó egy pályakezdő lány számára, de hideglelősen gusztustalan is; erőszak, amit senki nem követhet el embertársa ellen, és különösképpen nem egy férfi egy nő ellen, és extra módon nem egy idősebb férfi egy nagyon fiatal, szinte még nem is nagykorú lány ellen.

A magyar Weinsteinekről vall Sárosdi Lilla és Sándor Erzsi

A színházi szakmában történt zaklatásokról beszél a Krétakör egykori oszlopos tagja és a pályáját színésznőként kezdő író, újságíró. Miután napvilágot láttak a Harvey Weinstein - az amerikai filmipar egyik legbefolyásosabb producere -által elkövetett szexuális erőszakról és zaklatásról szóló történetek, az ezek nyomán kitört botrány a magyar szcénát is elérte.

Természetesen fogalmam sincs, hogy ki volt az illető, és nem is célom nyomozni utána, hiszen az eredeti cselekmény már átlépett a jogi elévülés idejébe, így legfeljebb annyiban fontos, hogy ha még most is lehetősége van az efféle visszaélésekre, netán folytatólagosan elkövet vagy elkövethet hasonló erőszakot mások ellen, akkor ezt ne tehesse.

De Lilla történetében nem is (vagy nem csupán) a konkrétum a fontos, sokkal inkább egy kapcsolódó jelenség: miért veszi körül Sárosdi Lilla bejelentését az érintett szakma részéről a tökéletes csend és hallgatás?

Hogy lehetséges az, hogy senki (vagy majdnem senki) nem áll ki

az atrocitásoknak kitett fiatal nők, fiatal színésznők védelmében? Nem is a nevek a fontosak, hanem az, hogy ilyen és ehhez hasonló esetek ne történhessenek meg. Sem az USA-ban (lásd a hasonlóan gyomorforgató Weinstein sztorit), sem másutt a világon, így Magyarországon sem.

Ahhoz, hogy egyes férfiak ne élhessenek vissza a hatalmukkal és ne kezelhessék kiszolgáltatottként azokat a nőket, akik felett a beosztásuknál, a hatalmuknál fogva befolyással rendelkezhetnek (legyen ez bármely szakterületen és az élet bármely területén), társadalmi összefogásra, a sértettek melletti határozott kiállásra lenne szükség. Méghozzá azért, hogy ne a megfélemlítettek érezzék magukat kiszolgáltatottnak és fenyegetettnek, hanem azok féljenek a leleplezéstől, akik a hatalmukkal és befolyásukkal visszaélve követik el a szexuális erőszakot másokon.

Az össztársadalami hallgatás és a fájdalmas történetével előlépő(k) utólagos és újbóli verbális megaláztatásai, az áldozat hibáztatása („A hülyepicsa miért ment oda, mért ült be a kocsiba?”), az elfogadhatatlan és megengedhetetlen cselekmény relativizálása („Mit csodálkozik, nem olyan nagy ár ez a karriérért, mással is megtörténik.” „Örüljön, hogy nem erőszakolták meg.”), vagy az áldozatok hosszú hallgatására vonatkozó, vádként megfogalmazott kérdések („Miért pont most hozta ezt elő? Húsz évig nem volt problémája, addig nem fájt neki?”), valamint az általános csend és némaság, amely az éppen érintett szakma (szakmák) képviselőit jellemzi, nem a megtisztulást erősíti, hanem szinte bátorítja azokat, akik ilyen cselekményeket elkövettek és/vagy továbbra is lehetőségük van elkövetni.

Nyilván egy meghatározott ügyben

csak a konkrétumuk pontos ismerete alapján

és az esemény körülményeinek teljes feltárásával lehet egy személy felett ítélkezni, társadalmilag is és az erre szakosodott hatóságnak is.

Amiről én beszélek, és ami miatt megítélésem szerint Sárosdi Lilla (kétségtelenül bátorságot merítve a Weinstein-ügyből) előlépett ezzel régi, de nem szűnően borzalmas történettel, az nem az egyedi ítélkezés kikényszerítése. Inkább az, hogy legyen sokkal nyíltabb a közbeszéd, hogy szakítson az erkölcsi feudalizmusban fuldokló magyar társadalom azzal a szokásával, hogy minden bűn elmaszatolódik, ha egy bizonyos körön belül történik. Mert csak így lehet segíteni azt, hogy az érintettek, a sértettek, az abúzus elszenvedői azonnal beszélni tudjanak, és ne kelljen húsz-harminc évig, esetleg egy életen át is a hallgatásba menekülniük; ne nekik kelljen félniük a nyilvános megszégyenítéstől, ha mégis elmondják a történeteiket.

Ezért csodálkozom, és ezért vagyok szomorú, hogy az érintett szakma képviselői részéről, amely az én szakmám is,

nem olvasok határozott elhatárolódásokat,

amilyeneket pedig olvasni kellene. S vélhetően azért nem – holott csupán elvi elhatárolódásról van szó, hiszen nem ismert a konkrét személy –, mert sokakban talán ott lapul a szorongás, hogy mi lesz, ha mégis kipattan az ügy névvel együtt, ahogy az úszó edző Kiss László esetében is történt?

Vagy ami még rosszabb, már eleve egyfajta, a cselekményt relativizáló szakmai megbocsátás kényszeríti (ösztönzi, készteti) hallgatásra azokat, akiknek pedig illő lenne – legalább elviekben – állást foglalniuk és minden ilyen cselekménytől, annak elkövetőjétől elhatárolódniuk.

Ennek átgondolását javaslom mindannyiunk számára, ismételten hangsúlyozva, hogy az erőszaktevőket csak az bátortalaníthatja el, ha érezni fogják – mert a társadalom érezteti velük –, hogy ezekre a cselekményekre nincs és nem is lesz mentség sem a hírnév, sem a siker, sem a tekintély.

Schilling Árpád a magyar „szereposztó díványokról"

A rendező azután szólalt meg, hogy felesége kitálalt az őt ért zaklatásról. Nemrég láttak napvilágot azok a történetek, amelyek az amerikai filmipar egyik legbefolyásosabb producere, Harvey Weinstein állítólagos szexuális zaklatásairól szólnak. Az elmúlt napokban mintegy harminc nő, köztük olyan hollywoodi sztárok, mint Angelina Jolie vagy Gwyneth Paltrow, illetve európai színésznők is bejelentették, hogy őket is zaklatta Harvey Weinstein, és voltak olyanok is, akik nemi erőszakkal vádolták a producert.

szerző
Janisch Attila
publikálva
2017. okt. 17., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 24 Micu2
    Micu2
    2017. október 22., 19:44
    Jó és rosszindulatú véleményeket olvasva meggyőződésem, hogy sokan beszélnek, mint vakok a színekről. Ilyen helyzetben még soha nem voltak. Először is Sárosdi Lillánál nem volt szó nemi erőszakról, megy díványról. Sima nemi megalázás történt. Eléggé aberrált az akinek már az nyújt kielégülést, hogy minden előjáték és vágykeltés nélkül a nemi szervét pusziltatja, ( mint a nyers pornóban ) Ez a tett igenis mélyen megalázó és elitélendő.
    Érezzük át, hogy mi az óriási különbség: a nagy Ő –vel olyat ölelni, hogy kigyullad alattuk a lepedő, vagy a mosdatlan petyhüdt vesszőjébe kényszerből életet kelljen lehelni.
    Konkrét példa a gépkocsi oktatás. Óránként, vagy két óránként más-más 17-18 éves leánygyermek, vagy érett asszony ül be a kocsiba nadrágban, miniszoknyában vegyesen. Eleinte micsoda kísértés! Nem is kell visszaélni a helyzettel. Mindig van jelentkező. Ekkora lehetőségnél nem igen kell más, csak egy kis sármosság és megfelelő udvarlási készség ( a szakmából adódóan kifejlődik). És még mindig van ember, akinek a lehetőség nem elég. Kiszolgáltatott embereket lelketlenül megalázni.
    Ha egy pórnép közül való ember másokat megaláz, akkor súlyos megbocsáthatatlan bűn, de megbocsájtható- e annak az embernek, akinek a lelki intelligenciája nyomorult, de a szelleme kimagasló, és ezáltal szakmáján belül tekintély? (ki ne mondjuk a nevét, mert ő nem akárki)
    Az előző munkahelyemen, ahol oktattam, a direktor úgy előzte meg a visszaéléseket: „ Ha valakire panasz van, kivizsgálás nélkül elbocsájtom. „ . Volt felmenő ági átkozódás ombudsmannal fűszerezve, de panaszról többet nem hallottam.
  2. 23 ja
    ja
    2017. október 19., csütörtök 07:09
    (javítás: pont helyett kérdőjel)
    Honnan veszi egyébként, hogy az SZFE-n nem lesz kivizsgálva az ügy?
  3. 22 ja
    ja
    2017. október 19., csütörtök 07:05
    Cheyenne 19,

    Ön előszeretettel diktálja, hogy kinek mit, miért és hogyan kellene... nekem például írnom (Ön szerint). De mért kellene nekem az Ön gondolatait közvetítenem? Megeteszi azt Ön a saját kommentjeiben.

    Honnan veszi egyébként, hogy az SZFE-n nem lesz kivizsgálva az ügy. Persze Ön szerint egy ilyen eset körültekintő kivizsgálása mindössze néhány óra, max. egy nap.
    Ön - mint a vérszagra gyűlő közönség általában - statáriumot akar, követel.
    Nekem az is megfelelő, ha egy törvényekbe ütköző cselekmény kivizsgálása és az abból következő intézkedés a jogok és törvények figyelembevételével és betartásával, azoknak megfelelően történik.
    Logikai okfejtése pedig hibás, hiszen ha minden nem érintett elhatárolódik, akkor végül már csak egyetlen ember marad néma: az elkövető. Ennél persze bonyolultabb a helyzet, és jóval nehezebben kivizsgálható és körüljárható, éppen mert az ilyen eseményeknek általában csak két résztvevője van, a bátalmazott és a bántalmazó. Ezért a bántalmazottnak nehéz az igazát bizonyítania, a bántalmazónak pedig túlságosan is könnyű a bántalmazott állításait cáfolnia. Következésképp az ilyen esetek kivizsgálása, nem merülhet ki a két érintett meghallgatásával. Amiként a Weinstein-ügyben is az vált bizonyító erejűvé, hogy az első megszólalót követően többen is beszámoltak a velük történt esetekről, amelyeknek ugyancsak Weinstein volt az elkövetője.

    Persze megértem, hogy mindez kevésbé hozza lázba a bombasztikus botrányokra éhes olvasói fantáziát.
    De nekem nem is célom ennek kielégétése.

    Üdv, JA
  4. 21 reuters
    reuters
    2017. október 18., szerda 22:50
    ez meg 24.hu helyreigazítása

    Valótlanul állítottuk 2017. július 14-én megjelent „Szexuális zaklatással vádolja a kaposvári színház színésznője az igazgatót” című cikkünkben, hogy Érsek-Obádovics Mercédesz színésznő Facebook-bejegyzésében szexuális zaklatással és visszaéléssel vádolja a kaposvári Csiky Gergely Színház megbízott igazgatóját, dr. Fülöp Pétert, és hogy nyílt levélként neki címezte az idézett posztot. Ezzel szemben a valóság az, hogy Érsek-Obádovics Mercédesz készülő novellás kötetéből tett közzé egy részletet, mely teljes mértékben fiktív eseményeken alapszik. Az okozott kellemetlenségért dr. Fülöp Pétertől ezúton is elnézést kérünk.
  5. 20 reuters
    reuters
    2017. október 18., szerda 22:47
    ajánlom újfent a kaposvári színésznő nemrégi zaklatási történetét
    de leginkább az utóéléletét
    amikoris elég hamar "kiderült", hogy dehogyis volt zaklatás a valóságban
    a közölt sztori csak költött, az ifjú színésznő ugyanis regényt ír
    a FB-on megjelent szövege is a készülő műből van
    (na ugye! ahogy szeretett min.elnökünk mondotta volt - szellemesen - valamikor, valamire)
  6. 19 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. október 18., szerda 10:24
    Még valamit:
    Ha Janisch, telve empátiával, megengedhetetlennek tartja az ilyen viselkedést, miért nem ír felhábirodott publicisztikát, hogy a SZFE vizsgálja ki az ügyet? (az egyetlen konkrét, megfogható állítás, ha jól értem, hogy ma is aktív oktató a zaklató rendező), tehát Janisch kollegája.
    Miért nem következik mindebből a SZFE etikai vizsgálata? A hallgatás mellett ezt a nagyon konkrét és elvárható lépést miért nem követeli a Mancs empatikus közírója?
  7. 18 rworse
    rworse
    2017. október 18., szerda 10:19
    ja, 14

    A bántalmazottakkal szembeni empátia, a helyzeteik buktatóinak a megértése természetesen a legmesszebbmenőkig adott.
  8. 17 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. október 18., szerda 07:45
    Az empátia minden jóérzésű emberben megvan minden bántalmazott, megalázott ember iránt. A baj, amit Janisch sem ért, hogy ahogyan eddig, úgy ezután sem véd meg senkit ez az empátia a jövőben elkövetett esetektől. Méghozzá azért nem, mert a mostani széles nyilvánosságot kapott közbeszéd is egyet üzen: kollektív sajnálkozás van, de aki elkövette, megúszhatja, megússza. Ez az üzenet. Majd lecseng ez a hájp is, aztán megy tovább a dolog.

    Empátia: Sároadit felhívja egy rendező, kéri, mondaná el, nem ő volt, mert okan rá gondolnak. Sárosdi elutasítja. Tehát a tényleges elkövető sunyít, ellenben egy másik embert bemocskol a gyanú. Ő nem érdemel semmi empátiát, pedig ártatlan. (ha Sárosdinak hiszünk).
    Következtetés: Minden rendezőnek egyénileg ki kell állnia a nyilvánosság elé, és tagadnia, hogy nem ő volt. Tiltakozni a szexuális erőszak ellen. Ha nem teszi, gyanús marad. Miközben az igazi elkövetők lapítanak.
    Ez ami történik, általánosan értelmiségi szépelgés. Erről kár okoskodni, hogy normális embee megveti, elítéli at ilyet. Márpedig az eddigi írások morális tartalma ennyi. Egymással vitatkozunk, de nem a lényegről: Hogy egy szarházi nagyművész közben megint megússza, ahogy a többi is megúszta.
    Ebből a homokozóból való kitöréshez is empátia kellene.
  9. 16 ja
    ja
    2017. október 18., szerda 06:01
    Az eredeti írás utolsó passzusa, amely egyben a saját facebook kommentem volt, amelyet Sárosdi Lilla oldalára írtam, az ő vallomás posztja alá, annak közreadását követően azonnal - az érintett szakmából egyedüliként - a szerkesztés során lemaradt a végleges szövegből. Általában egyet szoktam érteni a szerkesztők húzási javaslataival, most ezt a bekezdést kicsit hiányolom, még akkor is (de részben pont azért), ha látszolag csak megismétlem benne a legfontosabb állításokat.
    Ez a kihúzott szöveg:

    “Egyértelműen védhetetlen bárki, aki ilyesmit tesz. Rendezőként, tanárként, idősebbként, főnökként - nincs semmi, ami mentheti azt, aki visszaélve a hatalmával vagy akár a helyzetből fakadó, de a másikra kényszerként nehezedő vélt lehetőségével így vagy úgy abuzálja a neki kiszolgáltatott és vele szemben magát megvédeni képtelen tanítványt, beosztottat, munkatársat, kollégát.
    Az ember a saját morálja alapján mindig megdöbben, amikor arról hall, olvas, hogy ilyesmi megtörténhet, miközben rémisztő, hogy ez milyen gyakorisággal történik meg.
    A sértetteknek pedig felnőttként is nehéz ezekről az esetekről beszélni, hát még ha gyermek az, akit inzultálnak.
    Mindezeket is figyelembe véve és egy erkölcsileg és morálisan olyannyira szétzuhant országban, mint amilyen Magyarország, már az is nagy dolog, ha a sértett a támadó névének említése nélkül belekiáltja a fájdalmát abba a mocskokkal teli alamuszi csendbe, ami körülvesz bennünket. Mert valahol és valahogy el kell kezdeni a megtisztulást és véget kell vetni azoknak a hallgatásainknak, amelyek pont azokat erősítik, akik csak visszaélnek az erejükkel és hatalmukkal.”

    Janisch Attila
  10. 15 ja
    ja
    2017. október 18., szerda 05:51
    Yoyo 9,

    Ez a pontos helyzetértékelés.

Komment írásához