Tamás Gáspár Miklós

Kinek fizessenek a gazdagok?

Botka László benyújtja a számlát
szerző
Tamás Gáspár Miklós
publikálva
2017/13. (03. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Botka László szegedi polgármester, aki manapság, ha jól értjük, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje, újfajta programot hirdetett, amely nincsen semminemű összefüggésben pártja korábbi gyakorlatával és eszméivel, s amely éles kontrasztban áll – a Párbeszéd részleges és az LMP még részlegesebb kivételével – a többi ellenzéki párt nézőpontjával.

Érthető, hogy ez a fordulat figyelmet kapott. Három nagyon érdekes publicisztikai írás is bírálta Botka elképzeléseit, Seres László (hvg.hu), Puzsér Róbert (Magyar Nemzet) és Gerő András (Élet és Irodalom) tollából. Ezek igen különböző, bár a maguk különböző műfajában és módján jeles férfiak, írásaik se egyformák – de megerősítik azt a régi benyomásunkat, hogy az ellenzéki közírás (és általában az ellenzékiség) jobboldali, bár másképp jobboldali, mint a kormányzat; s e szabálytól alig tér el néhány apró-cseprő kivétel. Miközben a sekélyesebb szellemek a „megosztottságról” panaszkodnak, a média-közvélemény egysége – az alapkérdésekben – szembeötlő.

Mivel szándékom ebben az írásban nem a polémia, csak a rend kedvéért szeretnék tisztázni pár dolgot. Erre az kényszerít, hogy Magyarországon – szemben az összes többi európai országgal – a baloldal ismeretlennek tekinthető (történetével és elméleteivel, hagyományával, terminológiájával és szimbolikájával egyetemben). Természetesen nem igaz az, hogy Botka álláspontja „kommunista”, sem a kommunista alapeszme, sem a „valóságosan létező” kommunista pártok egykori vagy akár mai politikája értelmében. Az egyenlőség ugyanis nem jelenti a kapitalizmus meghaladását, teljes elvetését – ami e sorok írójának a nézete, aki in abstracto kommunistának tekinthető, amennyiben a kommunista utópiák és elméletek némelyikéhez „pozitívan”, noha a „valóságosan létező” kommunista gyakorlatokhoz retrospektíve és aktualiter kritikusan viszonyul –, hanem a kapitalizmus összvalóságán belüli program, habár kétségtelenül nem a tőkés uralkodó osztályé. Ugyanis megvalósításához (elvben) nem szükséges a magántulajdon és az állam fölszámolása (ami minden kommunista program alfája és ómegája), sőt: éppen hogy szükséges hozzá mind a magántulajdon, mind az állam.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Szociáldemokrata

Magyarországon – nem utolsósorban a sztálinista hamisítások és rágalmak (elhúzódó, ma már öntudatlan) hatására – elfelejtették, hogy a szociáldemokrácia mennyire „vörös” volt. Éppen azért volt a szociáldemokrácia reformista (forradalmi csak nagy ritkán), azért kötött kompromisszumokat a polgári nemzetállamokkal – innen eredt „árulása” 1914 nyarán, a nagy baloldali skizma eredete –, mert a munkásosztály korporatív (testületi) és gazdasági érdekeit képviselte a polgári renden, a kapitalizmuson belül, méghozzá igen eredményesen. Ennyiben a polgárság (a burzsoázia) az ellenfele volt, s hogy az erősebb ellenfelet a társadalmilag gyöngébb, ám számszerű többségben lévő vagyontalan osztályok érdekében sakkban tarthassa, tevékeny mozgatója, részben létrehozója volt a polgári demokráciának.

Meg is volt hozzá a saját utópiája, a „népállam” (Volksstaat), amelyben a tőketulajdon nélküli többség politikai hegemóniája ellensúlyozta volna a polgárság gazdasági, szociális és kulturális előnyeit, amihez persze még erőteljes antimilitarizmusra és antiklerikalizmusra is szükség volt. A szociáldemokrácia és a vele egylényegű szakszervezetek nyomása nélkül soha és sehol nem lett volna általános választójog, soha nem szűntek volna meg a rendi előjogok, és kilátástalan lett volna a nők egyenjogúságáért folytatott évszázados küzdelem. E kezdetben be nem vallott, forradalmi retorikával leplezett elképzelés ellentmondásait fejtette ki klasszikusan Marx A gothai program kritikájában, amely azért ma is az általános műveltség része, amennyiben még létezik ilyesmi.

Botka programja klasszikus szociáldemokrata program – senkit ne tévesszen meg a „Fizessenek a gazdagok!” patinás jelszava, elvégre „a proletariátus diktatúrájának” fogalma is a szociáldemokrácia múltjából származik –, nem a kapitalizmus megszüntetését, hanem demokratikus reformját célozza, mint a reformszocialista program mindenkor. A demokratikus reform – és a demokrácia régi alapfogalma – azt jelenti, hogy hatalommegosztás alakul ki a vagyontalanok népi hegemóniája és a burzsoázia gazdasági primátusa között, amellyel mint amolyan tervezett és tervezetten tompított konfliktussal szemben a közigazgatás – eszményi esetben – semleges.

Ezért a szociáldemokrácia nagy lépést tett Hegeltől (illetve a hegeliánus Marxtól) visszafelé Kanthoz (és Rousseau-hoz); követeléseit a „jogok” alakjában fogalmazta meg. Így lett a polgári államok alkotmányos szerkezetének része például a sztrájkjog, ami ellentmond a magánjog általános formájának, hiszen voltaképpen szerződésszegést törvényesít. Evvel elismeri és békés mederbe tereli az osztálykonfliktust, ám elismeri a munkásosztály bizonyos sajátos osztályprivilégiumát is.

Tóta W. Árpád azt írja (hvg.hu), hogy a nyugat-németországi szociáldemokrácia a Bad Godesberg-i pártkongresszuson (1959) „szakított az osztályharccal”. Az osztályharccal nem lehet „szakítani”, mert az osztályharc a kapitalizmus szerkezeti összetevője, nem pedig politikai akció, amit el lehet indítani vagy abba lehet hagyni. Az SPD csak kinyilvánította (amit addig is tett, de nem nyíltan), hogy az osztályharcnak csak a korlátozott értelmezését fogadja el, azaz a dolgozók relatív pozícióját akarja javítani (magasabb bérek, rövidebb munkaidő, nagyobb szociális juttatások), de csakis a tőkés rendszer, a képviseleti „demokrácia” keretei között. Nem az osztályharcról „mondott le” (ez lehetetlen ugyanis), hanem az osztály nélküli társadalom, vagyis a szocializmus/kommunizmus célkitűzéséről.

Botka az újraelosztás munkásbarát, népbarát átalakítását tervezi a szokásos szociáldemokrata, népjóléti módon: adóreformmal, állami beavatkozással, a szociális juttatások rendszerének átalakításával, amivel nem gyöngíti, hanem megerősíti a polgári államot – arról nem szólva, hogy elképzelései a legélesebb osztálykonfliktusok (amelyeket polgári módon „társadalmi igazságtalanságnak” neveznek, amúgy joggal) enyhítésével a stabilitást és a nemzetállamon belüli politikai összhangot, belső békét szolgálják, illetve szolgálnák, ha…

Ha nem volna a kelet-közép-európai, kelet-európai burzsoázia annyira reakciós és ellenforradalmi, mint amilyen.

Bár vannak ennek – hogy úgy mondjam – hermeneutikai előnyei.

Középutas

Az említett három publicisztika (Seres, Puzsér, Gerő) régóta nem hallott-látott módon a magyar polgárság közvetlen osztályérdekeinek a lehető legnyersebb, legdurvább, legnyíltabb kifejeződése: jóllehet ezeknek az érdekeknek a hiánytalan érvényesülését évtizedek óta nem korlátozta (nem hogy fenyegette volna) semmi. Az „osztályharc fölülről” – ideológiai­lag elkendőzött (etnicista és szexista) formában – mindig is dr. Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és klikkjének a politikája volt, és fölöttébb sikeres politika. Minden osztálytársadalom problémája – az uralkodó osztály szemszögéből – az, hogy miként lehet a vagyontalan többséget semlegesíteni, megosztani vagy (ami még pompásabb) mozgósítani saját maga ellen, hiszen az uralkodó osztály mindig kisebbségben van, és ezért potenciálisan mindig veszélyeztetett helyzetben. Ennek a veszedelemnek a csökkentését olyan osztályközi (cross-class) koalíciók létrehozása szolgálta eddig a leghatékonyabban – mindenekelőtt az etnicizmus révén a liberális nacionalizmustól a szélsőséges rasszizmusig –, amelyek más (elsősorban etnikai-rasszos és dzsenderjellegű) konfliktusokkal helyettesítenék az osztálykonfliktust, amelyből persze amazok is származnak végső soron.

A polgári osztályálláspont ellenzéki változata nem ilyen, hanem a meritokratikus blablát használja (a gazdasági előny oka ezek szerint a tehetség, kreativitás, innovatív karakter: a szerzők a jelek szerint nem tudnak öröklött vagyonról), no meg a hagyományos, „fehérgárdista” jellegű antikommunista tájszólást – kivéve persze az „ébredők” retorikájának faji aspektusát. 1989 óta az a szokás az osztályellenség körében, hogy minden szocializmust – beleértve a demokratikus szocializmust és a szociáldemokráciát – „a múlthoz” sorolnak, és híven a magyar provincializmus szelleméhez, a nyugati „(nép)jóléti állam” hagyományát is „kádáristának” szokták nevezni.

Ez a neokon módszer: a mérsékelten egyenlősítő, „szociális jogokat” előmozdító, demokratikusan etatista kísérleteket is „totalitáriusnak” volt szokás minősíteni, így lett a jobboldali liberális és megbízhatóan imperialista Obama elnökből is démoni néger kommunista – de hagyjuk is ezt.

Egy-két helyen fölemlítik, hogy – a mai magyarországi politikában példátlan módon, de a baloldalon, mármint a nemzetközi, nem a honi baloldalon egyébként tipikusan – Botka László filozófusra (!) hivatkozik, azaz John Rawlsra. Azt persze túl szemérmesek megemlíteni a szemleírók, hogy a John Rawlshoz legközelebb álló magyar gondolkodót Kis Jánosnak hívják. Arról se Rawls, se Kis, se Botka nem tehet, hogy a sötét reakciósságba mintegy beleőrült magyar (ellenzéki és kormánypárti) sajtó „balliberálisnak” a radikálisan jobboldali neokon irányzatot tekinti, és megfordítva, neokonnak (neoliberálisnak) nevezi a szolidan mérsékelt baloldali jogvédőket, mert ugyebár mindezek zsidóbérencek vagy micsodák. De világos, hogy a Botka elképzeléseiben középponti helyet betöltő társadalmi igazságosság képzete (amerikai terminussal) balliberális, (európai terminussal) szociáldemokrata: a kettő teljesen azonos.

Nem vitatom, hogy a magyarországi média­nyilvánosság érzékenysége számára mindez komcsi merénylet. Ez következik a szokványos, radikálisan durva burzsoá osztálypolitikából és ennek a publicisztikai képviseletéből. Pedig Botka politikája az igazi középutas népi politika. Mellesleg az autentikus magyarországi szociáldemokrata, Misetics Bálint a Seres László cikkére írott, figyelemre méltó – szerintem kitűnő – válaszában (hvg.hu) leírja, hogy Botka és az MSZP programja egyáltalán nem megy eléggé messzire az egyenlőség irányában. Hát enyhén szólva.

Botka problémája ugyanis az, hogy pártjának, az MSZP-nek az eddigi politikája szemben áll mindavval, amit ő ma kikiált, és erre az égvilágon semmiféle önkritikai reflexió nem történik. Az MSZP hosszú évek óta jellegzetesen jobboldali, neoliberális pártként működik, és az, hogy a választásokon olyasvalakinek a vezetésével indul el, aki mostanáig hallgatott, de most minden lényeges tekintetben mást mond, mint a pártja eddig, puszta választási trükknek tetszik. Hogyan lehetséges, hogy a neokapitalista mutyipárt hirtelen egalitárius-populista irányból óhajtja megnyerni magának a bizalmatlan választókat? (A „populizmus” szót itt eredeti, helyes értelmében használom.) Mi változott? Miért támogatják Botka Lászlót azok, akik egész politikai életükben ennek az ellenkezőjét mondták?

Erre nincs válasz.

Vannak olyan értelmiségiek – a leghíresebb közülük Ferge Zsuzsa és Pogátsa Zoltán –, akik támogathatnák Botka elképzeléseit, föltéve, ha lenne némi bizalmuk az MSZP-ben. Nem tudni, hogy a szociáldemokrata meggyőződésű közgazdászok, szociológusok, köz­igazgatási szakemberek, jogászok stb. kapcsolatban állnak-e a szegedi polgármesterrel, a jelek szerint nem. Talán erre a bizalomra nem látnak okot. Vagy ki tudja. Én magam elképzelhetetlennek tartom, hogy erre a pártra szavazzak. S nem azért, mert „balra állok” tőle, ez önmagában nem lenne akadály, hiszen ha valaki itt szavaz, mindenképpen a rendszerre szavaz, csak a finom kis különbségek számítanak. De az MSZP a rendszeren belül se tetszik megbízhatóan egyenlősítőnek és szegénypártinak. Arról nem is szólva, hogy Misetics Bálint joggal emeli ki: Botka rokonszenves, habár voltaképpen szerény reformtervei közgazdaságilag kidolgozatlanok, elnagyoltak.

Vannak még politikai problémák, amelyek ugyan nem tartoznak szorosan írásom tárgyához, de fontosak: még Martin Schulz, a Németországi (és nem „Német”!) Szociáldemokrata Párt elnöke és kancellárjelöltje esetében se bizonyos, hogy komoly fordulatot ér el pártjában. (Pedig ő egyhangú szavazással lett jelölt, minden lehetséges vetélytársa visszavonult, átadta neki a terepet.) Botkának ebben a pozícióban van némi befolyása a pártjában, de nem vezeti azt. Nem tudunk olyan MSZP-kongresszusi határozatokról, amelyek elköteleznék a pártot Botka (mérsékelten) baloldali programja mellett. Megjósolhatatlan, hogy ha az MSZP irányító szerepet tölt be a következő magyarországi kormányban, milyen irányba viszi majd, és hogy kik lennének egy ilyen kormányzat szellemi ihletői és operatív vezetői. Föltéve persze, hogy az MSZP az első helyen végez az országgyűlési választásokon, ami – udvariasan fogalmazva – még nem biztos.

Mégis ígéretes

De az osztályellenség nyílt föllépése – Seres Lászlóé, aki „rákosista elmebaj”-nak tekinti a progresszív adózást, vagy Puzsér ódái a magyar polgárság szentségéről, vagy Gerő András népmegvető, nyárspolgári előítéletessége, no meg Orbán Viktor (a mai magyar állam magántulajdonosa) propagandagépezetének buzgó munkálkodása – arra késztet bennünket a baloldalon, hogy minden kétely és bírálat mellett védelmünkbe vegyük Botka László valamelyest mégis ígéretes kezdeményezését.

A szegedi polgármester persze osztja a mai politikai szcéna durva értelmiségellenességét – amelyben nem különbözik mondjuk dr. Kövér Lászlótól vagy a Momentum új csillagától, az ifjú Radnóti Andrástól (vö. ÉS, március 24.) –, és itt valóban a (magától értetődően nyilvános) sajtóvitákon kívül semmilyen más kapcsolat nem képzelhető el, bár jó lenne, ha szociáldemokrata szemléletű szakemberek ugyancsak nyilvános, formalizált, átlátható, explicit módon (tehát NEM mint független értelmiségiek, bizalmasok, sugalmazók) segíthetnék Botka László csapatát, ha van neki ilyen (ennek jelét én nem látom). A mai légkörben azt is hozzá kell tennem, hogy én nem ismerem személyesen a szegedi polgármestert.

A védelem az egyenlősítő újraelosztás gondolatának szól, amely a neoliberális világkorszak válságos bomlása idején egyre időszerűbb, hacsak nem óhajtjuk a másik – tekintély­elvű, fajgyűlölő, esetleg fasisztoid – alternatíva bekövetkeztét. Tertium non datur.

Az újraelosztás demokratikus (ha úgy tetszik: népi, népbarát, néppárti) eszméjéhez szervesen hozzátartoznak a társadalmi igazságosságnak, azaz a hierarchia lebontásának más aspektusai is – jelenleg a Kelet-Európát, Délkelet-Európát, Kelet-Közép-Európát kínzó menekültkérdés, cigánykérdés, dzsenderkérdés (azaz a női és az LMBT+ egyenjogúság kérdése). Eközben fenyegetően tornyosul fölénk az iszlám világ tragédiája, a Balkán új válsága, az Európai Unió válsága, a kurd és az albán probléma, az orosz és a török állam zavaros, agresszív, kiszámíthatatlan hatása – ráadásul az eddig meghatározó Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia mintegy kizuhant a politikai világrendszerből (legalábbis egyelőre). Minderről a Magyar Szocialista Pártnak még nem volt egyetlen komolyan vehető szava se. Az Orbán-vezetés sovinizmusához és rasszizmusához passzívan viszonyul: az elvszerű ellenzékiséget nem pótolja a primitív gyűlölködés és gorombáskodás, amely más ellenzéki pártokra is jellemző, és ezt nem menti a kormánypropaganda rémületes hazugságáradata.

És végül a lényeg: mind a balliberális-szociáldemokrata egyenlősítők, mind a marxisták (akik, szemben az elterjedt előítélettel, nem egyenlősítők, hanem antikapitalisták, ami egészen más dolog) jól tudják, hogy a kapitalizmusban az egyenlőtlenség nem a burzsoáziának (mint embercsoportnak, testületnek) az erkölcsi „hibája”, habár a gazdasági, közhatalmi, kulturális előnynek megvannak a morális következményei (polgári szemlélet, ideológia). Az egyenlőtlenség a kapitalizmus szerkezeti tulajdonsága, amit az osztályharc korlátozott, a reformisták által politikailag letompított, kulturálisan relativizált változata a kapitalizmuson belül is csökkenthet. Ezt egyébként a polgári demokraták, polgári liberálisok, polgári radikálisok egy (kisebbik) része is kívánja. Ez a küzdelem a szélesebb körű igazságosságért (amelynek része a polgári kereteken szintúgy nem túllépő harc „az emberi jogokért”) nem személyek ellen folyik, habár a polgárságnak természetesen anyagi, hatalmi és kulturális veszteséget okoz – csökkenti hatalmát, politikai, szimbolikus és kulturális előnyét. Szemben a nyíltan föllépő sötét reakció megejtően naiv föltételezésével, az se igaz viszont, hogy a tőkés rendszerben uralkodó egyenlőtlenség („rangsor”, hierarchia) az erényt és az érdemet, netán az intelligenciát jutalmazza. Különösen a mai Magyarországon, ahol a burzsoá­zia nemzetegyesítő világnézetének középpontjában – Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől a MoMo alelnökéig – nem Adam Smith, John Locke, Kant, Tocqueville, Eötvös vagy Max Weber, netán Flaubert, Proust vagy Thomas Mann áll.

Hanem Puskás Öcsi. A mai pozitív magyar polgári nemzetfölfogás: ÖCSIZMUS. A versengés és a győzelem legdurvább magasztalása, az öndicséret és a kollektív önzés hímsoviniszta ünneplése. A közös, üvöltözős, izzadós „meccsnézés”, a sör-szotyi-tévé szentháromsága, amelyről – tudjuk – Kölcsey és Széchenyi álmodott. Ez az a közösségi eszmény, amelyet a mai magyar burzsoázia fölállított. Ennek az apologetikus beállítása és szépítése – miközben folyik a magyar közigazgatás, a magyar műveltség, a magyar városiasság katasztrofális „leépítése” – indokolatlan.

A sötét reakció ismeretes állítása, hogy az egyenlőségi eszmény mozgatórugója az irigység. Ez a fecsegés ugyan már az 1830-as évekre teljesen elavult – nem mintha irigység nem léteznék, de ez épp annyira irreleváns, mint a piaci versenynek mint puszta önzésnek a jellemzése. Ha elfogadja a polgári társadalom, hogy minden ember egyenlőnek születik, akkor logikus, hogy az emberek társadalmi állapotát összhangba kell hozni evvel a hipotézissel. Erre – a tőkés rendszer fönntartása mellett, a polgári társadalmon belül – csak a tervező és reformáló, ún. jóléti állam képes. Ennyi az egész.

Ez nem kommunizmus, még csak nem is a tévesen „kommunizmusnak” nevezett, szovjet típusú, centralizált-bürokratikus, bizonyos munkásprivilégiumokat őrző államkapitalizmus, amely régen eltűnt. Az, hogy jövedelmeket elvonnak és másoknak juttatják, minden rendezett állam sajátossága (a kérdés az: kitől vesznek el, és kinek juttatják), amióta a világ világ, ebben a szociáldemokrácia a civilizációt védelmezi. Az adómentesség valaha a nemesség kiváltsága volt (bár korántsem mindenütt), erről kár ábrándozni: ez még csak nem is polgári eszmény. A polgári eszmény a közteherviselés, amelynek az egyenlősítés a polgári renden belül egyedül lehetséges, emancipációs irányú kiterjesztése. Tudjuk persze, hogy mivel az uralkodó osztály így azért még uralkodó osztály marad, ez az egyenlősítő reform többnyire nem tartós, mindig vissza lehet csinálni – szokták is.

Pánikra a burzsoáziának semmi oka emiatt; egyéb okok miatt igen, de ezek nem az egyenlőséggel, hanem az egyenlőtlenség következményeivel (például a gyarmatosítással szétzúzott Kelet és Dél krízisével, amely a migrációs problematika alapvető indítéka) függenek össze. Ez a nemzetközi kapitalizmus műve.

Akárhogyan festenek Botka László és az MSZP pillanatnyilag elég szerény választási esélyei – még javulhatnak is –, annyi változhat, hogy a jobboldali kormánynak nemcsak jobboldali ellenzéke lesz, és a dolgozó nép jogos aspirációit talán nem csak értetlenség és gyalázkodás fogadja majd az esetleg továbbra is megmaradó, egyre szűkülő hatókörű magyar sajtóban.

szerző
Tamás Gáspár Miklós
publikálva
2017/13. (03. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 5 Rumata
    Rumata
    2017. április 14., péntek 14:56
    TGM briliáns lényeglátással megállapítja, hogy az MSZP sohasem volt baloldali, hanem mindig is a szűk gazdasági elit érdekeit elvtelenül kiszolgáló jobboldali neokonzervatív ideológiát képviselte.

    Vagyis pont ugyanazt, amit Orbán.

    Ezek után duplán furcsa, hogy TGM Botka lózungjait az MSZP eddigi irányvonalától gyökeresen eltérő baloldali programnak fogadja el.

    Botka ugyanis pont ugyanazokat az ezerszer hallott demagóg populista lózungokat ismétli, amelyekkel az MSZP az elmúlt két és fél évtizedben a jobboldali neokonzervatív politikáját lenyomta az emberek torkán.

    A progresszív szja és a vagyonadóval való fenyegetőzés mindig is központi eleme volt a szűk gazdasági elitnek hatalmas közteher-kedvezményeket adó MSZP parasztvakító populista propagandájának.

    Utoljára pont a Botka által szapult Gyurcsány próbálkozott meg a vagyonadó széles körű bevezetésével. De ő is kudarcot vallott vele.

    Akkor most tulajdonképpen miféle "irányváltásról" beszél TGM?

    Botka problémája nem az, hogy szembe menne az MSZP egész eddigi irányvonalával.

    Botka problémája kizárólag az, hogy egetverő hülyeségeket beszél.

    A Botka által beígért "egyenlősítés" még két fizikai dolgozó között is baromság volna.

    Kb. 1875 óta tudjuk, hogy amíg piacgazdaság van, addig az emberek közötti gazdasági különbségek mindig újra fognak termelődni.

    A Botka által belengetett vagyonadó pedig egyrészt hatalmas igazságtalanságokat szülne, másrészt pedig a magánvagyon 95%-a - a bankbetétben, értékpapírban és üzletrészben tartott vagyon - garantáltan kimaradna belőle, és ezért a gazdasági hatása csupán elenyésző volna.

    A rendszerváltás óta erre az MSZP már több esetben is rájött, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy ezt az idióta baromságot újra meg újra elővegyék.

    Botka lózungjaiból pont az derül ki, hogy az MSZP irányvonala semmit sem változott: 2018-ban is ott folytatná, ahol 2010-ben a választópolgárok abbahagyatták vele.

    TGM tehát keserűen csalódni fog, ha az MSZP-től 2018 után baloldali politikát remél.

    - - -

    Bár talán lényegtelennek tűnik, de erősen furcsállom, hogy TGM a "polgárság" szót a tőkés osztályra, a "nép" szót pedig a bérből élőkre használja, ami nyilvánvalóan helytelen.

    Mint ahogy azt is furcsállom, hogy TGM az "egyenlősítő" politikai programot "balliberális-szociáldemokrata" irányvonalnak nevezi, holott sem a balliberális, sem pedig a szociáldemokrata áramlatra nem jellemző az "egyenlősítés" szélsőbaloldali gondolata.
  2. 4 KassaiSonka
    KassaiSonka
    2017. április 13., csütörtök 16:04
    TGM álláspontja engem is mindig érdekelt. Azt pedig szóval sem állítottam, hogy Botka TGM szerint egy nulla, annyira nem, hogy ténylegesen is én voltam az, aki - többek közt az ő szavai nyomán is - ezt a konzekvenciát levontam, és már jó ideje sajnos. Ez a konzekvencia ugyanis annak dacára is levonható TGM szavaiból, hogy TGM tudomásul veszi Botkát, méghozzá nyugtázóan ráadásul. És ami ebben igazán irritáló az az, hogy pusztán csak azért, mert Botka BAL. Ez viszont mindenképp az ő magánügye, az én álláspontom meg az enyém, függetlenül e bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközök eredetétől is természetesen.


  3. 3 Juliusz
    Juliusz
    2017. április 13., csütörtök 13:54
    Kedves Sonka, én nem, vagy nem csak azt olvastam ki a szóözönből hogy Botka egy nulla, hanem hogy végső soron BAL, és mint ilyen, egyelőre jobb híján TGM - ha nem is támogatását, de - nyugtázó tudomásul vételét bírja.
    Nem lehetünk sokan, de engem érdekel TGM álláspontja.
  4. 2 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. április 13., csütörtök 12:23
    Azért TGM, in abstracto kommunistának lenni, ami nálad annyit tesz, hogy NÉMELY (bocs, nem tudok dőltbetűt) kommunista utópiához, elmélethez pozitívan viszonyulsz, nekem enyhén szólva is, de üres szofisztikus szellemi balettnak tűnik, in concreto.
    BÁRMILYEN kommunista eszmerendszer egy kiválasztott csoportot ruház fel, bíz meg a vezetéssel. E csoport vezető ereje megkérdőjelezhetetlen. Ebből fakad, hogy a kommunista eszme esszenciálisan tagadja a szabadságszeretetet (mint szabadság-lehetőséget), egyszerűen azért, mert nincs rá szüksége, mivel TÖKÉLETES rendszer (mint a Mennyország). Továbbá tagadja az egyetemes emberi jogokat is (mint egyéni szabadságjogokat), a szabadság és humanista alapállapot nem lehet akcidentalitása a kommunizmusnak, mert a rendszeren belül értelmezhetetlenek (akár a Mennyországban), azaz e kettő nem eleme ennek a te utópikus kommuista halmazodnak. Mert ha elemei lennének egyben meg is szüntetnék azt (akár a Mennyországot a szabadság vagy a humanizmus). Egy ilyen utópiának csak híve lehet az ember (kommunizms szabadsággal), azaz mivel hiszünk benne, nem kell érvekkel alátámasztani (ezért utópia, de nem elmélet). Logikailag kivitelezhetetlen humanista, szabadságszerető (szabadság-megengedő) kommunizmus még elméletben sem. A premisszái zárják ki ezen konzekvenciáit.
    Olyan vagy mint a szentírásértelmezők: kiszemezgetsz jólcsengő részleteket akommunizmusból mint utópiából, miközben fundamentális, esszenciális tényezőitől eltekintesz. A judaizmus, a kereszténység és az Iszlám ugyanezt teszi: a hitet nem lell érvekkel alátámasztani, mondják. Aztán amikor szőrnyűségeket követnek el a hit nevében, azonnal harsan a kórus: Ez az "igaz" hit elfajulása csupán blabla. De hogyafaszba fajulhat el a hit, ha nincs objektív igazolása, nincs kimutatható objektív mértéke, melytől eltérhetne?

    A kommunizmus elfajulásai, gondolom gondolod te, nem az igszi kommunizmus, de in abstracto kommunizmus csak többesszámban létezik, és a premisszái nemhogy garantálnák a szörnyűséges gyakorlati megvalósulásainsk elkerülhetőségeit, ELLENKEZŐLEG: szükségszerűvé teszik azokat.

    Jézus,Marx Walter Benjamin utopikus kommunizmusai nem igazán vonzó Mennyországok, még akkor sem, ha ez a földi pokol itt ilyen amilyen. De Leibniz-cel: sokkal elviselhetőbb ez a világ mint a lehetséges judaista-keresztény-muzulmán vagy kommunista utópikus megváltás-országok, mennyországok.
  5. 1 KassaiSonka
    KassaiSonka
    2017. április 13., csütörtök 11:39
    TGM írásaiból, ha valaki türelmesen végigolvassa őket, mindig lejön a lényeg. A lényeg tehát, hogy Botka egy teljesen kiüresedett és retrográd balos lózungot próbál választási jelszóként ráerőltetni az abszolút érdektelen és gyakorlatilag már semmire sem fogékony választópolgárokra, és azt is valami egészen tehetségtelenül, szegényes kivitelezésben és riasztóan impotens előadásban tálalva.

    Szó se róla, rengeteget mindent összeírt erről TGM, viszont ennek a rengeteg mindennek értelme, fontossága tulajdonképpen egyáltalán nincs és a büdös nagy semmivel egyenértékű üres szócséplés.

    Botkáról csak az jut az ember eszébe, hogy egy teljesen alkalmatlan ember erőlködik, tökéletesen rossz helyen és időben. Olcsó ravaszkodása ráadásul egészen átlátszó: "Fizessenek a gazdagok!" mondja és mivel nem a Fidesz-rablóktól történő vagyonelkobzásról beszél, mint egyetlen igazán és számottevő érdeklődésre számot tartani tudó ígéretről, ezért egészen szánalmas ez a tökéletesen Gyurcsányra kihegyezett szlogen.

    Csak a hatalomról szól ez az egész tehát megint. Semmi másról. Modern, fejlődő, innovatív polgári demokrácia építése iránti elköteleződésről még nyomokban sem. Szót nem hallottunk még tőle semmi ilyesmiről.

    Botka balossága tartalmilag ugyanazt a sötét, agyatlan primitivitást ígéri, mint Orbán hazug és aljas keresztény-nemzeti kurzusa. Botka jelölésben tartásával esélye sincs egy fejlődő polgári demokrácia elindulásának, legfeljebb csak az orbáni sötétség folytatódásának.

Komment írásához