Ellenzékváltó hangulat: Vona Gábor nagy lehetősége

szerző
Madlovics Bálint
publikálva
2017. nov. 29., 12:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Fideszt látszólag mindenki elutasítja, az MSZP és a DK hanyatlik, a 21. század pártjai valóban a Jobbik, az LMP és a Momentum. De mire mennek egymással?

Ha az egyes pártokra irányuló médiafigyelemből le lehet vonni következtetést az ellenzéken belüli erőviszonyokra, akkor az elmúlt két hét hírei alapján a Jobbik pozíciója határozottan fölértékelődött a régi baloldal pártjaihoz képest. A pártról szóló híreket – Vona Gábor Spinoza Házban való szereplésétől az általa fölvetett koalíciós lehetőségig – egyesek megpróbálják ugyan egy folyamatként, a Jobbik baloldali ellenzékbe való beágyazódásának szintjeiként láttatni, valójában azonban fontos két blokkra szétválasztani az elmúlt hetek eseményeit. Ennek oka, hogy a két blokknak – melyek egyike a régi, a másik pedig az új ellenzékhez való közeledésről szól – mások a mozgatórugói, más a dinamikája és legfőképp: mások a jövőre vonatkozó kilátásai is.

A régi baloldal, tehát főként az MSZP és a DK szavazóinak és értelmiségi holdudvarának közeledése a Jobbikhoz egyáltalán nem újdonság. Az év elején ugyanígy a baloldal Jobbikkal való együttműködésének lehetősége tartotta lázban ezt az oldalt, és maga a fölvetés is ugyanarra az okra vezethető vissza: a baloldalban való reményvesztésre, mely megnyitja az utat a választási matematika logikus végigvezetése, azaz a legnagyobb ellenzéki párttal való koordinálás szükségességének deklarálása előtt.

Döntsék már el, tényleg csak Orbánt akarják leváltani?

„Ha nem értenek egyet abban, hogy mire váltsák le a mostani rendszert, az együttműködésről szóló beszéd is értelmét veszti.” Az ellenzéki nyilvánosság egyik leghevesebben vitatott kérdésévé vált az elmúlt hetekben, hogy a magukat hol baloldalnak, hol demokratikus ellenzéknek nevező pártok, melyek többsége a ’18-as választáson egymással szövetségben kíván indulni, együttműködjenek-e valamilyen formában a Jobbikkal.

A különbség most csupán annyi, hogy míg akkor pusztán néhány ellenzéki véleményformáló fölvetése nyomán indult el ez a diskurzus, most Botka László bukása és a baloldal egyre nagyobb kilátástalansága révén maguk a szavazói tömegek kezdtek el a Jobbik irányába tapogatózni. A Spinoza Házban folytatott, nagy vihart kavart beszélgetés lényege is ez volt: hogy a régi baloldal azon szavazói, akiknek még vannak fönntartásai a Jobbikkal kapcsolatban, megvizsgálják, hogy lehet-e Vona Gáborra szavazni, illetve hogy nem lenne-e elfogadhatatlan, ha jövőre taktikai okokból a jobbikos jelöltekre adnák le a voksukat.

Egészen más képet mutat azonban Vona LMP és Momentum felé tett koalíciós ajánlata. Azon túl, hogy itt nem a másik ellenzéki párt szavazói, hanem a Jobbik elnöke maga kezdeményezte a közeledést, ezen pártok egy tömbbe sorolása korántsem csak taktikai alapon igazolható. Némelyek ugyan a három szóban forgó pártot össze nem tartozónak próbálják ábrázolni, az őket összekötő közös platformra maga Vona is rámutatott: ők mindhárman a 21. század pártjai, szemben a – velük hibásan egy oldalra sorolt – régi baloldallal és a többség által leváltani szándékozott Fidesszel. Ez a kommunikációs térben meghonosítandó szembeállítás vagy törésvonal az, melynek képviselete és elfogadtatása mindhárom pártnak egyformán érdeke, s melyet egyúttal könnyedén föl lehetne tölteni tartalommal is. Bár szakpolitikai alapon a Jobbik, az LMP és a Momentum sok kérdésben távol áll egymástól, a politikai kultúráról, avagy a politizálás stílusáról szóló ideáljaik nagyon is egybecsengenek. Fekete-Győr András az elmúlt 27 évben leromlott politikai kultúra megújításáról beszél; Szél Bernadett ugyancsak az elmúlt három évtizedet ostorozza, „új kezdetet” hirdetve a jövő évi választásokra. Vona Gábor pedig egy „új kiegyezést” és a „bal-jobb lövészárkok”, avagy az elmúlt évtizedeket megrontó hideg polgárháború meghaladását tűzte a zászlajára.

false

 

Fotó: MTI

Mindazonáltal mind az LMP, mind a Momentum elutasították a Jobbik elnökének közeledését – ugyanis nem hiszik el, hogy a szándékai őszinték. A két 21. századi párt képviselői egyformán érveltek: a Jobbik néppártosodása nem hiteles, sokak számára túlzottan kísért még a radikális múlt. Az a múlt, amit többek közt olyan alakok fémjeleznek, mint a Jobbikban továbbra is vezető pozícióban lévő Toroczkai László.

Ez az ellenvetés, melyet a régi baloldal szavazói is rendre fölhoznak, egy komoly kommunikációs feladványt jelent: hogyan lehet hitelessé tenni a néppártosodást? Hogy lehet elhitetni, hogy a párt végleg szakított szélsőjobbos múltjával, hogy moderált konzervatív párt lett, és hogy a jövőben sem következik majd be visszarendeződés? Erre tényszerű garanciát aligha lehet adni; ha valaki azt akarja hinni, hogy a Jobbik a szíve mélyén mindenképp radikális párt, az úgyis fog találni ezt az állítást a maga számára alátámasztó nyomokat, bármennyire is cserélődik le a Jobbik személyi állománya. A kérdés tehát, hogy mi venné rá a – momentán még teljes joggal – szkeptikusokat, hogy ne akarják a Jobbikot radikális pártként látni. Mi lenne a meggyőző bizonyíték?

Narratívák és összeesküvés-elméletek – avagy miért és hogyan működik a sorosozás?

Amikor a kormánytagok Soros Györgyről beszélnek, akkor az nem egy hirtelen jött ötlet: tökéletesen illeszkedik az eddig kommunikált világképükbe. A politikai kommunikációnak két, egymástól eltérő fölfogása van. Az egyik ügyalapú (issue-based): ez azt vizsgálja, hogy mely ügyek vagy témák napirenden tartása előnyös vagy előnytelen az adott politikus számára.

A meggyőző és a kommunikációs térben eredményesen képviselhető bizonyíték egy nagy, szimbolikus gesztus lehet – melyre váratlanul jó lehetőséget kínál Vona koalíciós ajánlata. Toroczkai László kirúgása (Novák Elődéhez hasonlóan) bár haladás lenne, de önmagában valószínűleg nem lenne kielégítő, a föntebbiek alapján. Máshogy nézne ki viszont a dolog, ha Toroczkait, mint a leendő koalíció Momentum és LMP irányából diktált föltételeként távolítaná el és kommunikálná. Ehhez persze a Momentum és az LMP együttműködésére is szükség lenne, azonban, mint mondtam, a három párt érdekei egy ponton, kommunikációs téren teljesen megegyeznek; ha pedig végre tudnák ezt hajtani, akkor Vona nem pusztán a sokak szemében a néppártosodást hiteltelenítő, továbbra is igen radikális alelnöktől szabadulna meg, hanem összekötné az ügyet a 21. század pártjaihoz való közeledéssel. Azt tudná jelezni, a választók és egyszersmind a leendő koalíciós partnerei felé is, hogy számára a 21. századiság, azaz a politikai kultúra megújítása és az „új kiegyezés” egyértelműen fontosabb, mint a radikális, szakpolitikai arcél. Vona tekintetében pedig a közös, 21. századi platformon álló, ám vele sok szakpolitikai kérdésben egyet nem értő pártokkal való összeállás a jövőre nézve is garanciát jelentene: ezek a pártok, melyeket senki nem tekint szélsőségesnek vagy radikálisnak, „fékeket és ellensúlyokat” jelentenének a Jobbiknak arra az esetre, ha valahogy el is indulna végül egy, a párton belüli visszarendeződés.

Egy ilyen vagy összességében ehhez mérhető gesztussal Vona elvileg meggyőző bizonyítékot szolgáltathatna a régi baloldal – a reményt fölmutatni képtelen pártoktól amúgy is elhajló, de még gyakran szkeptikus – szavazóinak is, akik aztán könnyen át is szavazhatnának a 21. század pártjaira, illetve azok jelöltjeire (ha az LMP és a Momentum benne lennének, akár egy az új oldal pártjait szerepeltető koordinált indulás keretében is). Így kerülhetne elérhető közelségbe jövőre a 20. századi ellenzék leváltása – mely hosszabb távon aztán elvezethet a kormány-, sőt rendszerváltáshoz is.

Liberális szemmel – A Republikon blogja a magyarnarancs.hu-n

 

Liberális szemmel – Republikon

Számok. Politika. Elemzés. Feminizmus. Mozgalmak. Liberalizmus.

szerző
Madlovics Bálint
publikálva
2017. nov. 29., 12:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5 Rumata
    Rumata
    2017. november 30., csütörtök 16:02
    #3 szegedi

    A világért se akarnám elbagatellizálni a felvetésedet, de szerintem minden magyarországi párt a többi magyarországi párttól akar szavazókat elcsaklizni.

    És mivel a szavazók többségének nincs is határozott pártválasztása, pont a legkönnyebben elcsaklizható szavazókról lehet a legkevésbé megmondani, hogy kitől csaklizták el.

    Jó példa erre a Fidesz kétharmados győzelme, ami a baloldalra szavazók számának drasztikus csökkenéséből és a jobboldalra szavazók számának jelentős növekedéséből állt össze.

    De nem azért, mert a Fidesz elcsábította az MSZP szavazóit. Az MSZP szavazói ugyanis semmilyen körülmények között nem szavaznának a Fideszre.

    Hanem azért, mert a korábban aktív baloldali szavazók otthon maradtak, a korábban passzív jobboldali szavazók pedig elmentek szavazni.

    - - -

    Tehát visszatérve a megjegyzésedre:

    Ha a DK képes volna az ősbaloldali szavazóréteg újraelosztására, akkor az MSZP padlóra kerülése esetén a DK akár egymaga is esélyes lehetne a kétharmadra.

    Mert mint tudjuk, hogy a legszélesebb szavazóbázisa a baloldalnak van.

    Csak az a gond, hogy Gyurcsány és a DK programja már régen nem baloldali :-)
  2. 4 szegedi789
    szegedi789
    2017. november 29., szerda 23:57
    Remélem, ezt a kívánságműsoros elemzéskét nem számlázta ki a republikon a jobbiknak...
  3. 3 szegedi789
    szegedi789
    2017. november 29., szerda 23:50
    Hihi, déká és a jövő. Rumata, az nem tűnt fel, hogy egy egyszemélyes politikai vállalkozás annyit tud felmutatni, hogy ősbaloldal korlátozott szavazórétegét újraossza. Vagy azt szeretné, azért kavar a színfalak mögött... Pontosabban az emeszpé döglődésével, még ez a korlátozott, nulla összegű játék se olyan nagy sikerágazat... Rajongók vannak, de több lenne ennél ?????? Emeszpétől felszívunk egy picit, de hol lennénk még a legnagyobb ellenzéki szereplő címétől???? Bár felszínen maradunk, lesz frakció, és ?????
    Ment előrébb a világ ?
    Azt viszont én se értem, a többiekben mi a 21.századi ???
    Jó lett volna ezt a semmit takaró cuccot feloldania a szerzőnek... Így bődületes semmitmondás. Jó, de mi lesz pl. egy hónap múlva ?

    Tavasszal pl. Kovácsbéla-saga indul...
  4. 2 Rumata
    Rumata
    2017. november 29., szerda 14:02
    Tisztázzuk:

    Nem csupán a szélsőjobboldali múlt, hanem a Fidesz/KDNP-vel mindig is meglevő ideológiai rokonság az, ami a Jobbikot a demokrata ellenzék számára szalonképtelenné teszi.

    Nem csak a Jobbik vezetése, hanem a párttagsága és szavazóbázisa sem olyan, amit a demokratikus pártok a saját alapvető erkölcsi elveikről való lemondás nélkül be tudnának vállalni.

    Tehát legfeljebb annak lehet realitása, hogy a demokratikus ellenzék olyan programot hirdessen, ami a jelenleg a Jobbikra szavazó, de egyébként a jobbik szélsőségeit nem osztó tisztességes hazafiakat is megnyerhetné.
  5. 1 Rumata
    Rumata
    2017. november 29., szerda 13:52
    "az MSZP és a DK hanyatlik, a 21. század pártjai valóban a Jobbik az LMP és a Momentum"

    Na ne hülyéskedjünk.

    A Jobbik szélsőséges jobboldalisága, az LMP színtelen és szagtalan semmitmondása és a Momentum cukormázba csomagolt keresztény konzervatív ideológiája még az MSZP álbaloldali populizmusához képest sem nevezhető 21-ik századinak.

    A DK viszont nem hanyatlik, hanem egyértelműen erősödik.

    És ha Fletó tovább folytatná a DK programjának radikalizálását, akkor a DK akár még a "21-ik századi párt" jelzőt is kiérdemelhetné.

    Fel kéne ismerni végre, hogy Orbán hatalmának megdöntésére csak egy valóban gyökeres reformokat hirdető párt lehet képes.

    Egy ilyen gyökeres reformprogram meghirdetésére jelenleg egyedül a DK tűnik képesnek.

    De sajnos, egyelőre még a DK is fényévekre van ettől.

Komment írásához