Nemzeti vadevezést akar a kormány az Alföldön: csak az előkészítése belekerül 240 millióba, de lesz itt olyan raftingpálya!

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 27., 16:12
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mi ez ahhoz a 2-2,5 milliárd forinthoz képest, amibe a végére kerül majd.

A december 22-i Magyar Közlönyben foglaltak szerint kincstári díjakkal együtt bruttó 241 442 100 forintot csoportosít át a kormány a kiskörei víztározónál építendő raftingpálya előkészítésére.

Az Orbán Viktor szignózta kormányhatározat szerint a Kiskörei Vízerőmű környezetének turisztikai és sportcélú fejlesztésének előkészítési fázisait legkésőbb 2018. április 15-ig kell megvalósítani.

Bár a kormányhatározat nem mondja ki, hogy a raftingpályáról lenne szó, de december elején már kiderült, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) a kiskörei víztározó mellé tervez raftingpályát, sőt erről Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos is nyilatkozott.

Nem ment el az eszük: raftingpályát építene a kormány az Alföldre

Sosem volt kérdés, hogy a Fidesz-kormány mer-e elég nagyot álmodni. Vízi filmstúdió Kisvárdán, olimpia 2018-ban Budapesten, stadion itt, stadion ott. Most meg úgy hírlik: hamarosan forrásokat csoportosít át egy az Alföldön létesítendő raftingpálya – vadvízi evezést biztosító pálya – tanulmánytervének elkészítéséhez a kormányzat.

A beruházást épp a biciklizés és aktív pihenés biztos Révész készíti elő, és az MKKSZ valósítja meg.

(hvg.hu)

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 27., 16:12
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához