A szeged–csanádi püspök azt mondja, ők az embereknek szereznek örömet azzal, hogy állami pénzből stadiont építenek

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 26., 12:35
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lesz miért imádkozni, élvonalbeli meccseket akarnak Kiss-Rigó Lászlóék Szegeden.

Mintegy húszmilliárd forint állami támogatást kapott a Szeged–Csanádi Egyházmegye, hogy Szegeden egyebek közt ifjúsági parkot, kollégiumot építsenek, beindítsanak egy két tannyelvű iskolát és egy zeneművészeti szakgimnáziumot, illetve felhúzzanak egy új stadiont. A stadionra közel tízmilliárdot költenek, a létesítményt már építik, és természetesen a kormányközeli nagyvállalkozó, Garancsi István egyik cége lett a fő kivitelező, és neki kell a kápolnát is kialakítani a 8 ezer fősre tervezett arénába.

Hogy mi szükség van egy újabb állami pénzből megépített stadionra, és azt miért egy egyházmegye kapja, annak minden részletét minden bizonnyal csak Orbán Viktor és a szeged–csanádi püspök tudja. Kiss-Rigó László a HírTv-nek pénteken egészen furcsa megközelítésből próbálta elmagyarázni a stadionépítés létjogosultságát:

„Mi, ugye, elsősorban nem anyagiakkal próbálunk eredményt elérni, tehát egy kicsit nehezebb helyzetben vagyunk, mint sokan mások, de nyilván mindent megteszünk azért, hogy egyrészt Szegednek örömet szerezzünk azzal, hogy esetleg első osztályban játszik a csapat. Másrészt amiért ezt a csapatot működtetjük, a felnőtt csapatot, az akadémisták, a fiatalok lássanak egy pozitív utat előre, és ezen végig tudjanak menni.”

Először kiemelnénk ezt a megjegyzést: „elsősorban nem anyagiakkal próbálunk eredményt elérni” – mondja ezt Kiss-Rigó László akkor, amikor tízmilliárdból építenek stadiont. De az is szívmelengető, amikor azt mondja, hogy mindezzel Szegednek szereznek majd örömet, főleg, ha majd az első osztályban játszanak.

Azért az örömszerzés más módját is választhatnák az egyházmegyénél, különösen úgy, hogy a csapatuk, amelynek épül a stadion, néhány fordulóval a vége előtt kieső helyen áll a második ligában.

false

 

Fotó: szeged-csanad.hu

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 26., 12:35
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 9
    rworse
    2018. május 27., 13:55
    Egyébként is, hibás a cím. Nem szeged-csanádi püspök, hanem Szegedi Csanád rabbi.
  2. 8
    szegedi789
    2018. május 27., 13:27
    - Szegeden van egy vasutas pálya (anno SZVSE), melynek angol stílusú tribünje van, azt is simán fel lehetett volna. Újítani.

    -Van/volt SZEOL-pálya, ahol elég sok tízezren elfértek anno, pl. amikor Crvena zvezda játszott nemzetközi meccseket. De felmenőim még mindig lelkesen emlegetnek ilyen Dózsa, olyan Fradi, olyan satöbbi elleni meccseket...

    -Újszegeden Sporcsarnokkal szemben is van egy sportlétesítmény, emlékeim szerint egy korrekt kis pályával, lelátóval.

    És akkor még a megye1-es és más helyszíneket nem is említettem...

    - Rworse, köszi, de még egy 40ezres szentélyhez (hihi) nincs elég ember Szegeden.

    (És akkor abból az optimista helyzetből indulunk ki, hogy minden/legalább is sok szegedi polgár érez késztetést arra, hogy EZT nézze ! Tehát perverz, megvezethető és látási gondokkal küszködik...)
  3. 7
    tiszapolgári
    2018. május 27., 07:47
    Kék-feketébe öltözik majd Szöged,
    Kék lesz a lelátó, a gyepszőnyeg, a szöglet.
    Komcsi koporsóba beverünk egy szöget;
    Fohászkodik fennen a püspöksüveg.
  4. 6
    rworse
    2018. május 26., szombat 23:55
    Szeretném, ha Szegeden 40ezres stadion lenne. Tisza Aréna néven. Vagy Muréna. Vagy Moréna.
  5. 5
    szegedi789
    2018. május 26., szombat 19:00
    Rworse gyanúhúhúhúsan optimista... És telhetetlen !

    Miről akarja a figyelmet elterelni ??????????

    :) :) :)
  6. 4
    rworse
    2018. május 26., szombat 17:56
    Ja, nem is szegedi789 mondta, hogy kieső helyen áll a csapat, hanem a cikk - pedig mint mondtam, már felreppentek a kieső hely elé egy egész pontnyival.
  7. 3
    Világos
    2018. május 26., szombat 14:36
    jól jön az egyháznak. Bőven lesz hely a hivőknek imátkozni mert a székeket nézők nem
    foglalják el mint más stadionokban. Azért is imátkozzanak, hogy a fenntartási költségeket
    és a müködésit/ játékos, edző/ legyen aki kifizeti.
  8. 2
    rworse
    2018. május 26., szombat 14:00
    Én azon csodálkozom, hogy csak nyolcezres lesz az Aréna. Talán a kápolna sok helyet elvesz a nézőtérből is.
    Egyébként, a szegedi szegedi789 dezinformál, a boldogságos csapat már nem áll kieső helyen, egy ponttal megelőzte a már kieső helyen lévő Szolnokot. Ráadásul, törnek fel, mint a talajvíz, 12 meccs óta veretlenek, igaz abból kilenc döntetlen. Szóval, idén bennmaradás, jövőre feljutás, ha Isten is megsegít.
    Hogy Isten mi alapján dönti el, hogy melyik keresztény imádkozó csapatot segíti meg, azt nem tudom, mivel szinte mindegyik csapat hívő játékosai-edzői-tulajdonosai imádkoznak meccs előtt és alatt.

    Vajon Orbán szokott Istenhez fohászkodni egy-egy Felcsút meccs előtt? A kápolnában?
  9. 1
    szegedi789
    2018. május 26., szombat 12:58
    Egy olyan városban, ahol 2018-ban is (!) a szocialisták messze a legerősebb párt (!), ott tényleg kell egy drága és üres stadion, hogy meggyőzzék az embereket. Szegeden gyakorlatilag 80-as évek óta NINCS foci. (Egy-egy kérész életű epizódot leszámítva, de azokban se volt sok köszönet...) Nem nagyon látom az össznépi sírás-rívást, hogy legyen. Pontosabban, hogy része legyünk a felcsút-életérzésnek...

    Még az előző évtizedben, volt egy "gyakori" (jó, egy-kettő) firka, pl. Posta főépületén, miszeirnt "Botka, hol a foci?". A válasz nem az lett, hogy püspök úr virrítson a renerenda alól egy szép stadiont, hanem egy újabb anonymus felírta alá, miszerint kajak-kenu, és nem tudom én, hány aranyérem. Ennyike.

Komment írásához