Drámai nyilatkozatok a világbajnokság eddigi legdrámaibb mérkőzése után

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2018. jún. 24., 11:40
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az utolsó percben menekültek meg a németek.

Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elismerte, hogy szerencse is kellett a svédek elleni mérkőzésen a győztes gól megszerzéséhez, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy végig hittek önmagukban.

"A ráadásban gólt szerezni már egy kicsit szerencse kérdése is, de a győzelem a saját magunkba vetett hit eredménye" – értékelt az oroszországi világbajnokságon Szocsiban szombat este lejátszott, 2-1-es német sikerrel zárult találkozó után. Kiemelte, sokra értékeli, hogy az ellenfél vezető góljának megszerzése után nem estek pánikba, megőrizték hidegvérüket, és igyekeztek gyorsabb passzokkal előrejutni, hogy futtassák, és ezzel fárasszák a svédeket, a második félidőben pedig fokozták a nyomást. Külön örül annak, hogy a 95. perc végén Toni Kroos szerezte a győztes gólt, akinek a hibája után kerültek a svédek előnybe. "Nagyon örülök, hogy sikerült megfordítani az eredményt ezzel az életbevágóan fontos góllal."

Janne Andersson, a svédek szakvezetője pályafutása legkínosabb mérkőzészárásának nevezte a szombatit, ugyanakkor nem hibáztatott senkit, és úgy vélekedett, csapata úgy játszott, ahogy kellett neki.

"Sok érzés kavarog bennem, nehéz ilyenkor értékelni – mondta a mérkőzés után. – Úgy játszottunk, ahogy a korábbiakban a nagycsapatok ellen, és szereztünk egy nagyszerű gólt. Nem akarom senkinek a felelősségére ráirányítani a figyelmet, de azért megjegyzem, azok, akik látták a közvetítést, azt mondták, tizenegyes volt a Marcus Berg elleni szabálytalanság" – utalt egy az első félidőben, 0-0-s állásnál történt esetre. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még versenyben vannak a továbbjutásért, így most már a harmadik mérkőzéssel foglalkoznak majd.

A meg nem adott tizenegyes után

A meg nem adott tizenegyes után

Fotó: Thanászisz Sztavrakisz / MTI/AP

Toni Kroos arról beszélt, hogy nagyon sok kritikát kaptak otthonról, köztük jogosat is, és szerinte sokan örültek volna, ha kiesnek. Elismerte, hogy a gólt az ő hibájából kapták.

"Ha van négyszáz passzod egy mérkőzésen, lehet köztük egy vagy kettő, amelyik nem a megfelelő helyre megy" – mondta, majd csapata teljesítményét úgy értékelte, hogy időnként nagyon jól játszottak, csak nem éltek a lehetőségeikkel.

"Nagyszerű mérkőzés volt a nézők számára, de nekünk fájdalmas – összegzett a svéd Emil Forsberg. – Kroos fantasztikusan találta el a labdát, nehéz volt átélni, hogy a kapuban kötött ki. Mi mindent beleadtunk, de úgy vélem, a második félidőben már az igazi német válogatottat láttuk a pályán, azt, amelyik olyan futballt játszott, amilyent szokott".

Kroos gólja a tizedik volt a mostani világbajnokságon, amely a rendes játékidő hosszabbításában esett. A németek úgy harcolták ki a győzelmet, hogy Jérome Boateng kiállítása miatt a 82. perctől emberhátrányban futballoztak. Döntetlennel még nem feltétlenül esett volna ki Németország, viszont sorsuk a Mexikó-Svédország mérkőzésen múlt volna. Így viszont a szerdai utolsó forduló előtt a mexikóiak hat, a németek és a svédek három-három ponttal, a dél-koreaiak pont nélkül állnak. A németek a dél-koreaiakkal, a svédek pedig a mexikóiakkal játszanak az F csoport zárónapján.

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2018. jún. 24., 11:40
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3
    szegedi789
    2018. június 24., 21:59
    1. Július 21-én kezdődik az Nb1. Jelzőkkel addig is spóroljunk !

    2. Minden 10 emberrel bekkelő csapat kapja be ! Finomabban fogalmazva: forduljon negatívba a gólkülönbsége !
  2. 2
    tiszapolgári
    2018. június 24., 16:14
    Elnézést, de szerintem sem a meccs nem volt drámai, sem a meccs utáni nyilatkozatok nem azok. Szokásosan semmitmondó, óvatoskodó mondatok. Talán, ha Kroos azt mondta volna, hogy a Realból eligazol a svéd FF Malmöbe, mert a spanyol La Liga-meccseket ősztől a Spíler TV fogja közvetíteni, márpedig ő semmilyen formában nem akar fideszes tévében szerepelni; na, az tényleg drámai lett volna. Pláne, ha a döntését a Nemzeti Sport-főszerkesztő Szöllősi György lelkendező vezércikkben üdvözölte volna, amire Orbán Viktor úgy reagált volna, hogy ebben a drámai helyzetben lemond.
  3. 1
    rworse
    2018. június 24., 15:29
    Most mindenki, Lineker is megint Linekert emlegeti, okkal. Ez nagyon olyan meccs volt.

Komment írásához