„Inkább éhezem, de nem teszem szét a lábam”

szerző
Csendes-Erdei Emese
publikálva
2015. nov. 13., 10:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Elképesztő körülmények között kénytelenek felnőni a nyíregyházi Huszár-telepen élő roma lányok – már ha felnövésnek lehet nevezni a tizennyolc év alatt elkezdett prostitúciót. Az idén húszéves Közéleti Roma Nők Egyesülete egy gyerekeknek szóló kampánykiadvánnyal küzd ez ellen.

„Mi a prostituáltakat áldozatnak tekintjük, persze tisztában vagyunk vele, hogy van egy szűk kör, aki ebből jól megél és nem kényszer hatására csinálja” – kezdi Kozma Blanka, a Közéleti Roma Nők Egyesületének elnöke a Ne légy áldozat – a prostitúció roma női szemmel című kampánykiadvány bemutatójával egybekötött beszélgetést. Az egyesület húsz éve próbál segíteni a legkiszolgáltatottabb roma nőknek. „Nem értünk egyet azzal az állásponttal, amit a Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete képvisel, miszerint a prostitúció választott szakma is lehet.” Azt ugyan elismeri, hogy biztos van, aki önként megy az utcára, de a legtöbb esetben nyomorból menekülő vagy kényszer alatt álló nőkről van szó, akik nem válogathatják meg a vendégeiket, és a megkeresett pénz nagy részét is elveszik tőlük.

Szexmunkás vagy prostituált?

Nem mindegy ugyanis, hogy melyik kifejezést használjunk. Dr. Árva Tamás ügyvéd úgy véli, hogy a prostitúciót nem lenne szabad büntetni abban az esetben, ha nem állapítható meg kényszerítés. „Persze, mondhatnánk, hogy a pénz is egyfajta kényszer, akkor viszont beszélhetnénk kényszerkőművesekről vagy kényszerügyvédekről, hiszen mindenki a pénzért csinálja, amit csinál.” Árva megnyilatkozásaiban a szexmunkás kifejezést preferálja, amellyel nem minden résztvevő értett egyet. A feminista Antonia Burrows szerint a kifejezés nem semleges fogalom. „A szexmunkás szó azt sugallja, hogy ez a tevékenység ugyanolyan munka, mint a többi, azonban itt nem beszélhetünk munkahelyi védelemről, és nem lehet beperelni a vendéget akkor, ha nem fizet. Nagyon sok fiatal lány azért megy az utcára, mert korábban erőszak áldozatai lettek, vagy drogfüggővé tették őket. Ez egy olyan szakma, amely tönkreteszi az embert és a családokat is” – érvel szenvedélyesen Burrows. Árva nem akar erről hosszas vitába bonyolódni, ezért közös pontokat keres a két nézet között. „Abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy a gyermekprostitúciót mindkét oldal elítéli, és azt gondolja, hogy ezt üldözni kell. A nagy különbség a szabad elhatározás kérdéskörénél van” – mondja az ügyvéd, aki szerint ha valaki ezt akarja csinálni, azt hagyni kell, de annak, aki kényszer alatt áll, minden segítséget meg kell adni a védelemre. Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke szerint az, aki a szexmunkás kifejezést használja, az egy teljesen más gondolati körből jön, mint aki azt mondja, hogy prostituált. „Én azt gondolom, hogy nem létezik olyan, hogy valaki ezt önként választja. Ha mégis így történik, lennie kell valami meghatározó rossz élménynek, amely erre az útra terelte az illetőt, mondjuk gyerekkorában megerőszakolta az apja” – mondja Juhász.

A gyerekek miatt

Ezt a gondolatmenetet támasztja alá Pongó Marianna és Kozma Blanka most megjelent Ne légy áldozat – a prostitúció roma női szemmel című kiadványa. „Én ezt a gyerekek miatt írtam” – mondja a szerző, aki a nyíregyházi Huszár-telepen él, és a szintén telepen lakó roma nők és fiatal lányok történeteit írta le. Pontosabban annak a történetét, hogy ki miért lett prostituált. A kiadvány, amelyet önkormányzati és minisztériumi segítséggel száz példányban tudtak kinyomtatni, a tervek szerint egyfajta kampányfüzetként funkcionálna, amellyel általános iskolákba látogatnának el. „Ha egy 12 éves gyerek már szül, akkor nyugodtan oda lehet adni egy harmadik osztályos iskolásnak ezt a kiadványt, mert meg fogja érteni, hogy mi az a prostitúció” – mondja Pongó, aki rettenetes élményeket vetett papírra éhezésről, erőszakról és brutális első alkalmakról. Van olyan fiatal lány, akit a kiskorúsága ellenére a rokonai vittek el „vendéghez”, ahol leitatták és „beavatták” – onnan kezdve rendszeresen járt férfiakhoz.

Kőszegi Edit és Kozma Blanka

Kőszegi Edit és Kozma Blanka

Fotó: Németh Dániel


A hallgatóság soraiban nagy zúgolódás támadt a felolvasott történetek után; volt, aki rossz vérről beszélt, akadt olyan is, aki neveltetésről, de volt, aki egyszerűen csak a nyomorról. „Nagyon sok szegény nővel találkoztam, és higgyétek el, ha három napig nem ennétek semmit, ti is az utcára mennétek” – mondja Pongó. Ennél a pontnál többen felszólaltak, bizonygatva, hogy nehéz sorsuk ellenére soha nem éltek ezzel a lehetőséggel. „Én napi tizenkét órákat varrtam” – így az egyik roma hölgy. „Tizenhat éves korom óta élek Pesten, egy fillér nélkül jöttem föl, volt, hogy vért hánytam, mert napokig nem ettem semmit, de soha nem mentem az utcára.” „Inkább éhezem, de nem teszem szét a lábam” – mondta egy másik.
Annak ellenére, hogy az egyesület főként roma nőkkel foglalkozik, volt, aki nehezményezte, hogy a kiadvány és a beszélgetés csak roma prostituáltakról szól, ezzel azt sugallva, hogy ez roma sajátosság. „Ez nem származás, hanem neveltetés kérdése. Ezért lenne fontos, hogy a roma gyerekek rendes oktatásban részesüljenek, így a jövőben nem lennének ennyire kiszolgáltatottak” – véli Lakatos Erika fotóművész, aki Amerikában szerzett diplomát, és a beszélgetést követően az ő kiállításmegnyitója következett. Pongó azzal védekezett, hogy a Huszár-telepen csak romák élnek, így a prostituáltak is közülük kerülnek ki.

Lakatos Erika

Lakatos Erika

Fotó: Németh Dániel

Csilingelő lábfejek
Lakatos Erika dzsesszénekesnőként került ki Amerikába, ahol később fotózást tanult, munkáját 1997-ben kreatív nagydíjjal ismerték el. Az egyesület székházában kiállított művei különleges portrék. A képek alapja kinagyított polaroid képek, amelyre Lakatos még külön festett. A fotó és festmény ötvözeteit nézegetve felmerül a kérdés, hogy milyen roma sajátosságokat tükröznek a portrék, Lakatos ugyanis a roma női identitás kérdésével foglalkozik. Ennek ellenére Kőszegi Edit, a Kugler Art Szalon és Galéria művészeti vezetője szerint nem létezik olyan, hogy roma festészet. „A Csilingelő lábfejekről például meg nem mondanám, hogy a háttérben ilyen összefüggés lehet” – mondja, de a művész kapásból ellentmond: a mű pontosan az ő identitásának gyökereire utal, hiszen egy rádzsasztáni táncosnőt ábrázol. „Szerintem nagyon fontos megmutatni, hogy milyen szépek, érdekesek és színesek is a romák. Sokan azt gondolják, hogy az összes roma olyan, amilyet vidéken lehet látni az utcán, közben meg ezerféle színben pompázunk” – mondja Lakatos, aki szerint itthon azért nem tartják fontosnak hangsúlyozni a roma művészek a származásukat, mert abból inkább hátrányuk származna, mint előnyük. Kőszegi viszont végig kiáll amellett, hogy nincsen roma festészet, mondván, Lakatoshoz hasonlóan most már egyre többen egyetemen végzik művészeti tanulmányaikat, tehát ugyanolyan képzésben részesülnek a romák is, mint a nem romák. „Én továbbra is azt tartom, hogy ha az ember egy olyan közegben alkot, ahol természetesnek veszik azt, hogy ő roma, afrikai vagy bármilyen más származású, akkor szívesen vállalja ezt. Én büszke vagyok arra, hogy magyar is vagyok és roma is.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fogalmi különbségek elemzése mellett szóba került a prostituáltak büntethetősége is. Jelenleg a rendőrségnek joga van pénzbírságot kiszabni azokra a lányokra, akik nem a „megfelelő helyen” dolgoznak. Árva szerint a prostituáltakat nemcsak a társadalom részéről éri diszkrimináció, hanem a hatóság részéről is. „Az állam fantasztikusan kreatív tud lenni, amikor valakit meg kell büntetni. Sokszor találkozom olyan esettel, hogy szemetelésért bírságolnak meg olyan lányokat, akik egyébként a megfelelő helyen állnak, még egészségügyi papírjuk is van, és vállalkozói engedéllyel is rendelkeznek” – meséli. Juhász szerint nem a lányokat kellene büntetni, hanem a vendégeket, ahogy az a skandináv országokban már bevett. „Ezzel valóban jó eredményeket értek el, ugyanis csökkent a prostitúció Svédországban és Norvégiában” – mondja Juhász, aki örülne, ha itthon is hasonló intézkedéseket vezetnének be, azonban komoly akadálynak látja azt, hogy Magyarország számos nemzetközi irányelvhez csatlakozott, de a gyakorlatban semmit sem tart be. „Egy összefüggő politikai akaratra lenne szükség meg néhány szürke hivatalnokra, akik tüzetesen átolvassák, hogy milyen egyezményeket írtunk alá, ehhez pénzt rendelnek, és kiképzik azokat a szakembereket, akik segíthetnek már a megelőzésben is a különböző szociális intézményekben” – véli a Női Érdek elnöke, azzal érvelve, hogy például az állami gondozott fiatalok nagy veszélynek vannak kitéve.

szerző
Csendes-Erdei Emese
publikálva
2015. nov. 13., 10:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Geoda
    Geoda
    2015. november 13., péntek 17:07
    Duró elvtársnő szerint pedig a szexualitás mindent visz
    http://endresy.blogspot.co.uk/2015/11/duro-dora-es-szex-rajz.html

Komment írásához