A Szabadság-hegytől Londonig – Színházi közvetítések

szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2017/40. (10. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A felvétel nem adhatja vissza a színház lényegi élményét, de törekedhet rá, miközben számos más funkciót is betölthet. Számba vettük a műfaj magyar történetét a Kádár-kori kultúrpolitikától a mai csúcstechnológiáig.

A Magyar Televízió 1957-es alapítását követően, a kezdetektől készültek színházi közvetítések. A televíziózás különböző korszakaiban hol a kor technikai lehetőségei határozták meg a sugárzás módját, hol szerkesztők, rendezők, színházvezetők, esetleg politikusok döntöttek az előadás tévés megjelenésének mikéntjéről. A magyarországi televíziózás korai időszakában legalább heti egy színházi előadást adott a tévé; ekkor még minden élőben ment, mert nem volt rögzítéstechnika. Úgy oldották meg a közvetítést, hogy mikroállomást helyeztek el a színház vagy a környék egy épületén, fellőtték a jelet a Széchenyi (akkor Szabadság)-hegyen lévő „Hargitára”, majd onnan a Szabadság téri tévészékházba, így került adásba.

Mindenki transzban van

Bár ekkor még hiányoztak a felvételek tárolásához szükséges eszközök, a szakemberek ennek ellenére törekedtek az archiválásra, és ügyes-bajos módon, nem kevés pénzért, de sikerült például megőrizni Az ügynök halála legendás 1959-es előadását Tímár Józseffel a címszerepben. Az MTV épületében egy úgynevezett Tr-szobában a monitoron megjelent élő képet egy Telerecording berendezéssel rögzítették két filmfelvevőgéppel váltva filmszalagra – ám szerzői jogi problémák miatt azóta sem sugározhatták az előadást. Később megnyílt a lehetőség az egyenes, élő adású színházi közvetítések mellett a felvett anyagok leadására is, Szolnoki András televíziós szerkesztő, producer szerint azonban „az élő felvétel jobbat tesz. Mindenki transzban van, a tudása legjavát nyújtja, olyan fokú a koncentráció, hogy jobbá válik a játék felvétele. Kiváló minőségű anyagok jöttek létre így, mert nem volt hibalehetősége sem a televíziós stábnak, sem a színészeknek, nem lehetett pótfelvételt készíteni, újravenni egy-egy jelenetet, amikor már hazament a közönség.”

A közvetítés és az akár tévéjáték minőségű felvétel között jelentős technikai különbség van. Az élő sugárzás alkalmával hagyományosan például egy-egy kamerát jobb- és baloldalt elöl, kettőt pedig hátul középen helyeztek el. De a színháztörténeti jelentőségű kaposvári Marat halálát például úgy vette fel Márton István tévés szakember, hogy jobb és bal oldalon előre is két-két kamerát állított, kettőre ezek közül pedig olyan optikát tett, amellyel az adott helyről is totált tudott mutatni. Ettől olyan lett a közvetítés, mintha tévéjáték lett volna – hogy nem az, csak abból derült ki, hogy hallható volt a közönség reakciója.

Leszól a hatalom

Több olyan előadást rögzített a tévé, amely kultúrpolitikai okokból aztán mégsem mehetett adásba, legalábbis egy darabig nem. Ilyen volt az 1981-es Marat halála is, amely csak ’89 után vált láthatóvá, de Csurka István Pesti Színház-beli Deficitje vagy Örkény Pisti a vérzivatarban című darabja is jó ideig dobozban állt. Paál István 1977-ben az Übü királyt vitte színre Pécsen, és bár felvételt nem készíthetett róla az MTV, a Színházi album című műsorba benyomták a szerkesztők, így átfogó összeállítást csináltak az előadásról, és interjút készítettek az alkotókkal. Lement adásba, majd másnap megcsörrent a szerkesztőségi telefon, a vonal végén pedig személyesen Aczél elvtárs közölte, hogy „utolsó eset volt”.

Tévés színházi szakemberként Szolnoki 1975-től a 2000-es évek elejéig vett részt színházi közvetítések létrehozásában, Koltai Tamás és Virág Katalin társaságában „éjjel-nappal” színházban volt, 150–200 bemutatót látott évente, amelyek közül a közszolgálati tévé aktuális műsorpolitikájához mérten válogathattak változó számú előadást. Mint mondja, amíg a köztévé köztévéként funkcionált, soha nem szóltak bele a válogatási szisztémába, a legmagasabb művészeti értéket közvetítő darabot vették fel vagy közvetítették. A felvételek előtt műszaki szemle és kamerapróba előzte meg a munkát, valamennyi közreműködő, a közvetítőkocsi műszaki vezetőjétől kezdve az összes operatőrön át a hangmérnökökig megnézte az előadást, hogy önállóan is képet tudjon alkotni a saját kameraállásáról, de tudja, azon kívül is, mi zajlik a színpadon, hol vannak az előadás hangsúlyai („mert nem biztos, hogy azt kell mutatni, aki beszél, meglehet, inkább azt, aki hallgatja”). A közvetítés rendezése közel olyan érdemi feladat, mint az előadás rendezése, mert a tévében nyilván nem azt az előadást látja a néző, amit a színházrendező színre vitt.

Az új Nemzeti Színház első díszbemutatóját, a Szikora János rendezte Az ember tragédiáját élőben adta 2002. március 15-én az MTV. Visszaemlékezések szerint Orbán Viktorék kifejezett kérése volt, hogy közvetítsék a premiert, nem számított a színházat vezető Schwajda György, a rendező vagy a színészek, tévések ellenvéleménye. Nem szokás ugyanis bemutatót közvetíteni, mert a felvételhez át kell fényelni az előadást, ami egy debütálás alkalmával szinte lehetetlen, nincs az a rendező, aki belemenne. Főműsoridő ide, színházavatás oda, Szikora sem engedte, hogy belenyúljanak az előadásba, ilyenformán nem voltak megfelelőek a körülmények a közvetítéshez, de úgy-ahogy lezajlott.

Pap Vera, Alföldi Róbert, Szarvas József Szikora János Az ember tragédiája rendezésében

Pap Vera, Alföldi Róbert, Szarvas József

 

Jelenleg az M5 kulturális csatorna ad le egykori felvételeket, de új színházi felvételekre, élő közvetítésekre évek óta nem kerül sor – kivéve a Thália Színházban, amelynek a kultúrpolitika erős embere, Kálomista Gábor az ügyvezető igazgatója. Úgy tudjuk, hogy ez a katasztrofális helyzet változhat, nemrég 20 előadás tévés közreadását helyezték kilátásba.

A köztévé színházi felvételeit a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) őrzi és gondozza, de a színházi archívumokban is elérhetők (erről lásd: A felejtés ellen, Magyar Narancs, 2017. március 9.). Sok egyéb műsor és film mellett az előadásokat is meg lehet nézni akár online is, vagy ha a neten keresztül csak egy-egy részlet elérhető, teljes terjedelemben az úgynevezett NAVA-pontokon, országszerte számos könyvtárban, iskolában, múzeumban, közösségi házban és egyéb intézményben.

Túl a színházon

Mára számtalan lehetőség nyílt meg az előadások közvetítésére, a technika fejlődése szinte mindent lehetővé tesz, ennek ellenére nem minden színházi produkció közvetíthető. Legyőzhető viszont a távolság, a világ számos intézménye partner online közvetítésekben vagy olyan felvételek készítésében, amelyeket aztán mozikban vagy más színházakban vetítenek.

Benedict Cumberbatch Hamlet szerepében

Benedict Cumberbatch Hamlet szerepében

Fotó: NT Live

Ezek közül kiemelkedik a londoni National Theatre, amely 2009-ben indította el NT Live című programját. Először csak a saját előadásaikat sugározták Nagy-Britanniában, de mára ugyanaz a produkciós csapat több vezető angol színház előadásait közvetíti élőben, HD minőségben 55 ország 2 ezer mozijában, illetve más kulturális intézményében – Magyarországon például az Urániában. Saját adataik szerint már 6 milliónál több jegyet adtak el ezekre a vetítésekre. Promóciós anyagaikban azt hangsúlyozzák, hogy bár a színházi élményt nem tudják és nem is akarják visszaadni, a nézők mégis részesei lehetnek egyfajta közösségi érzésnek, hiszen szerte a világon egyszerre élik át ugyanazokat a pillanatokat. A legnagyobb nézettségű produkciójuk a Hamlet volt, az az előadás, amelynek végén a főszereplő filmsztár, Benedict Cumberbatch minden alkalommal kilépett a szerepéből, és egyebek közt arra buzdította a közönséget, hogy adakozzanak a menekültek javára. Ezt összesen 550 ezren látták a világ mozivásznain. Az NT Live másik nagy vívmánya az iskolai program, amelynek keretében mára minden második angol osztályteremben elérhetővé váltak a legjobb színházi előadások felvételei.

szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2017/40. (10. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához