„Átírjuk a 21. század első évtizedét westernfilmmé”

szerző
Artner Szilvia
publikálva
2016. okt. 20., 18:16
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ezt aztán nem láttuk jönni: Ezüst Oroszlán-díjas előadás Oszama bin Ladenről a Trafóban. Interjúztunk róla.

Október 21–22-én látható Budapesten az Agrupación Señor Serrano társulat Egy ház Ázsiában című előadása. A multimediális spanyol színház különleges westerndrámája a 21. század alapvető problémáit világítja meg Oszama bin Laden történetén keresztül. Pau Palacios társrendezőt kérdeztük.

magyarnarancs.hu: „Contant director”-ként vagy feltüntetve a színlapokon. Mit jelent ez? Mi a te szereped pontosan?

Pau Palacios: Most alakítjuk át a weboldalunkat, és ezt a titulust is lecseréljük, mert igazából nem csak tartalmi felelős, de társrendező is vagyok a társulatnál. Az alapító, Alex Serrano és én hozunk meg minden stratégiai döntést, de ő inkább foglalkozik a menedzsmenttel, én pedig a kommunikációval és a tartalmakkal. A kreatív folyamatokban ő koordinálja a különböző részt vevő munkacsoportokat, én pedig inkább a dramaturgiára koncentrálok.

Balra Serrano, jobbra Palacios

Balra Serrano, jobbra Palacios

Fotó: Nacho Gómez

magyarnarancs.hu: Milyen alapelvek mentén dolgoztok? Mi a társulat manifesztuma?

PP: Az Agrupación Señor Serrano olyan eredeti produkciók létrehozásával foglalkozik, amelyek a jelenkor történelméből merítenek. Felhasználjuk az innovatív és a hagyományos színházi módszereket is annak érdekében, hogy kitágítsuk a színház határait. Előadásaink a kreatív együttműködésre alapozva az előadó-művészet, a szöveg, a film, a hang és a makettek segítségével épülnek fel, és korunk tapasztalatait, illetve az emberi gondolkodás, cselekvés diszharmóniáit ábrázolják. Minden alkotó egyben résztvevő is a darabjainkban, és megosztják a tudásukat a többiekkel a munkafolyamat során. A világ minden részében érthető produkciókat készítünk.

magyarnarancs.hu: Miért a bin Laden-sztori került a darab középpontjába?

PP: Azért nem az volt az előadás fő célja, hogy bemutassuk Oszama bin Ladent, inkább azt szeretnénk megértetni, hogy miből erednek a 21. századi társadalmak problémái. Kétségtelen, hogy az a dátum, 2001. szeptember 11., meghatározza ezt az évszázadot. Másrészt viszont úgy tűnik, hogy minden a valóságra, a fikcióra és a szimulációkra adott reakcióinkon múlik. Hiába gondoljuk azt, hogy a képzelet felülmúlja a valóságot, azért mégiscsak az a valóság, amiket ezeknek a visszatükröződései által tapasztalunk.

Azt szoktuk mondani a társulatban, hogy nem mi választjuk a témát, inkább az választ minket. Az Egy ház Ázsiában is jó példa erre. Egy újságcikknek köszönhetően figyeltünk fel arra, hogy annak idején az amerikai haditengerészet a terroristavezér felderítésére és likvidálására való gyakorlatozás céljából megépíttette Oszama bin Laden házának a mását Észak-Karolinában. Nagyjából abban az időben olvastunk valamit arról is, hogy filmet forgatnak bin Laden felderítéséről és megöléséről (Zero Dark Thirty, magyarul A Bin Laden hajsza), és emiatt egy másik másolat is készült arról a házról Jordániában. Azonnal elkezdtünk gondolkodni azon, hogy ezeket a tényeket, párhuzamokat összerakva milyen következtetésekre juthatunk. Arra jutottunk, hogy simán lehet, hogy ezek a másolatok, szimulációk a valódi olvasatai a múltbéli eseményeknek manapság. Így született meg a darab.

magyarnarancs.hu: Nincsenek klasszikus szerepek, nincs történet igazából. Hogyan éritek el mégis a színházi hatást? Hogyan épül fel a darab?

PP: A színpadon három előadó van jelen, valamint akciófigurák, épületmakettek, okostelefonok, tabletek, videókamerák és egy nagy vetítővászon. Három síkon játszódik a darab: a méretarányos makettek mikrovilágában, azoknak az előadóknak a terében, akik a maketteket mozgatják és a kamerákat kezelik, meg néha reagálnak arra, hogy mi történik abban a kisebb világában, és végül a kivetítőn. Akkor áll össze az előadás, ha ezt a három síkot egyszerre tudja követni a néző. Real time videó készül az előadásban minderről, szóval a néző számára végül is a vásznon áll össze az előadás, de minden kis trükk – a nyelvezettől a médiaeszközökig – segít abban, hogy formálódjon a képzelet meg a valóság is.

false

 

Fotó: Nacho Gómez

Van történet is. Azokra a tényekre utalva meséljük el, amelyek a két esemény, az ikertornyok elleni 2001-es támadás, valamint Oszama bin Laden 2011. májusi halála között történt. Viszont úgy csináljuk, mintha egy westernfilm volna, cowboyokkal és indiánokkal. Tudniillik a CIA Neptune Spear nevű hadműveletét vezetők úgy döntöttek, hogy a Geronimo fedőnevet adják Oszama bin Ladennek abban az akcióban, amely a terroristavezér elpusztítására jött létre. Bármilyen nevet választhattak volna, de ők a Geronimót választották. A mi értelmezésünkben ez nem véletlen és nem elhanyagolható jelentőségű döntés. Valójában az Egyesült Államok hadseregének magáról alkotott képe mutatkozik meg benne, és arra utal, hogy még mindig úgy érzik, ők a cowboyok, és mindenki más indián, aki nem azt akarja, amit ők. Felhatalmaztak minket arra tehát, hogy átírjuk a 21. század első évtizedét westernfilmmé.

magyarnarancs.hu: Milyen nézőkre számítotok a Trafóban, és hová utaztok innen tovább?

PP: Jól informált, felkészült közönséggel szeretnénk találkozni, akiknek fejlett kritikai érzéke van, és kész felülvizsgálni akár a színház mibenlétéről való elképzeléseit is. Innen Berlinbe megyünk a Birdie című, legújabb előadásunkkal, amelyet júliusban mutattunk be Barcelonában, és azóta már Olaszországban, Brazíliában és Lengyelországban is jártunk vele. Nagyon aktuális, így a lehető legtöbb helyre szeretnénk eljutni vele.

Részlet az előadásból

Részlet az előadásból

Fotó: Nacho Gómez

magyarnarancs.hu: Mi a témája?

PP: A vándorlás és annak a megakadályozása, azaz a kerítések. Erről ti is sokat tudtok már Magyarországon, ha jól gondolom. Ebben az előadásban költői összefüggések felfedezésére teszünk javaslatot az emberi migráció és a madarak vándorlása között, mely utóbbi a természet törvényei szerint működik, és értelmetlen volna gátat szabni neki. Hogy a saját félelmeinkről beszéljünk a darabban, ahhoz Hitchcock Madarak című filmjét hívtuk segítségül. Amíg nincsenek madarak, addig csak a fantáziánkban létezik a tőlük való félelem. Úgy gondoljuk, hogy ezzel az előadással elgondolkodtathatjuk a nézőt, és talán lesz némi hatása a megfelelő helyeken.

szerző
Artner Szilvia
publikálva
2016. okt. 20., 18:16
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Gyurica úr
    Gyurica úr
    2016. október 21., péntek 14:07
    Pau Palacios (a magyarnarancs.hu kérdésére válaszolva): „Azért nem az volt az előadás fő célja, hogy bemutassuk Oszama bin Ladent, inkább azt szeretnénk megértetni, hogy miből erednek a 21. századi társadalmak problémái. Kétségtelen, hogy az a dátum, 2001. szeptember 11., meghatározza ezt az évszázadot. Másrészt viszont úgy tűnik…”
    *
    A magyarnarancs.hu interjúalanya befalt egy mázsa (magyar+fidesz)narancsos hübriszt. Ő nem megérteni, hanem megértetni igyekszik a „21. századi társadalmak problémáit”; velünk ugyebár, akik ezt nem értjük.
    És milyen alapon oktat ki bennünket a magyarnarancs.hu interjúalanya? Azon az alapon, hogy neki „úgy tűnik, minden a valóságra, a fikcióra és a szimulációkra adott reakcióinkon múlik”. Mármost, ha neki „úgy tűnik”, akkor az bőven elég ok arra, hogy másokkal is „megértesse” azt, ami neki „úgy tűnik”.
    Persze van olyasmi is a magyarnarancs.hu interjúalanyának szellemi arzenáljában, ami „kétségtelen”. Mi az, ami kétségtelen? Hogy „2001. szeptember 11-e meghatározza ezt az évszázadot”.

    Kétségtelenül baromság. Többszörösen.
    (1) A 21. századból szűk 16 esztendő telt el, vagyis csak narancsos hübrisszel telten jelenthető ki, hogy mi az „meghatározza” a 21. századot; értsd: milyen (lesz) a 21. század.
    (2) A 21. századot nem szeptember 11-e határozza meg, olyannyira, hogy még fordítva sem igaz az állítás, noha úgy még lehetne valami értelme.
    (3) A 20. századot mi „határozta meg” (értsd: mi jellemzi)? Szarajevó? Petrográd? Nürnberg? Auschwitz? Megint Nürnberg? Hirosima? Havanna? Golan? Tonkin? Kissinger Nobel-békedíja? Arafat Nobel-békedíja? A jóléti állam? A peresztrojka? Utólag sem tudható igazából, ám azt, hogy a 21. századot mi „határozza meg” (értsd: mi jellemzi), már jó előre tudja a magyarnarancs.hu, az ő illusztris interjúalanyától nyilván, noha az interjúalany még azt sem tudja, mi a különbség a „jellemző” és a „meghatározó” fogalmak között.

    A 20. és a 21. századot egyaránt a tőkelogika határozza meg. Szeptember 11-e is abból következik.

    Szerintem a 20. század egyik szimbóluma a gáz (az yperit és a Zyklon-B plusz a napalm), illetve az atomfelhő (Hirosima, Csernobil, Fukuyama).
    Hogy mi (lesz) a 21. század szimbóluma? Nem tudható. Lehet, hogy a népvándorlás. Az is elképzelhető, hogy a sok szimbólum között ott lesz szeptember 11-e is. Egy biztos. Szeptember 11-e nem határoz meg semmit. Maximum megnehezíti a bejutást az Egyesült Államokba.

    Végül nézzük, mi az konkrétan, ami a magyarnarancs.hu interjúalanyának „úgy tűnik”! Idézem: „Másrészt viszont úgy tűnik, hogy minden a valóságra, a fikcióra és a szimulációkra adott reakcióinkon múlik.”
    Ez tűnik úgy. Hogy minden a reakciókon múlik. Vagyis nem szeptember 11-e a meghatározó, hanem a (szeptember 11-re adott) reakció. És miért? Mert „Hiába gondoljuk azt, hogy a képzelet felülmúlja a valóságot, azért mégiscsak az a valóság, amiket ezeknek a visszatükröződései által tapasztalunk.”

    Vagyis mi a valóság? Az a valóság, ami a valóság. Merthogy azt tapasztaljuk. A valamiknek a „visszatükröződései által”.

    Esterházy írja: „Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.”
    Hibás a megfogalmazás. Így helyes: nem ereszkedünk egy bizonyos szint alá. Márpedig az idézett „filozófiai” halandzsa (a valóságról, a képzeletről, a tapasztalatról, a visszatükröződésről, a reakcióról, a fikcióról és a szimulációkról) alatta van. Mélyen a bizonyos szint alatt.
    .

Komment írásához