Eperjes hazudott, nem fenyegette meg senki a fiatal rendezőket

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. márc. 15., 18:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Benkó Bence és Fábián Péter karakán nyílt levélben szólítják fel bocsánatkérésre a vádaskodó fideszes komisszárt.

A fideszes többség nagyrészt azzal indokolta, hogy nem választják újra Jordán Tamást igazgatónak, hogy a másik pályázót, Dér Andrást és munkatársait „valakik” megfenyegették. A fideszes politikusok Eperjes Károly közléseire hivatkoztak.

Dér András elmondta, hogy őt senki nem fenyegette meg – erről lásd a fenti videót és ezt a cikkünket. (A videóban a fideszes alpolgármester szövegét begyorsítottuk, mert kibírhatatlanul lassan beszélt.) Továbbá, amikor Eperjes az Alindában vendégeskedett, ott a műsorvezető a szemébe mondta, hogy Gárdos Péter is tagadja, hogy bárki megfenyegette volna, ahogy azt Eperjes állítja.

Most pedig az Eperjes által emlegetett fiatal rendezők, a K2 társulatának vezetői is cáfolják az állításait. A szinhaz.org-on megjelent nyílt levelet idézzük. Egyszerűen is elmondják, hogy Eperjes is megértse.

Benkó és Fábián

Benkó és Fábián

Fotó: MTI

Tisztelt Eperjes Károly!

Ön azt állította az ATV „Csatt” című műsorában, hogy minket megfenyegettek, amiért aláírtunk Dér András pályázatához. Ezzel szemben minket nem fenyegetett meg senki semmilyen oldalról, sem azért, mert aláírtunk Dér András pályázatához, sem másért. Mielőtt bármilyen további félreértésre adnánk okot, megismételjük egyszerűbben is: NEM FENYEGETETT MEG MINKET SENKI, SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT.

Felszólítjuk Önt, hogy nyilvánosan vonja vissza ezt a kijelentését, és kérjen bocsánatot a K2 Színház egész társulatától, amiért valótlanságot állított rólunk, Jordán Tamástól, amiért ezt a hazugságot érvként használta fel a vele való vitában, és a tv-nézőktől, akiket félrevezetett.

Tisztelettel,

Benkó Bence, Fábián Péter

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. márc. 15., 18:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 17 Valakicske
    Valakicske
    2017. március 18., szombat 17:12
    veuss (13)

    "Látom, ügyesen áteveztek a pályázatok titkosságának a témájára."

    Nem, oda te eveztél át, csehov elmagyarázta, ez neked nem tetszett, most hirtelen más lett a fontos ...

  2. 16 veuss
    veuss
    2017. március 17., péntek 11:22
    Mielőtt én is elköszönök: csehov jött elő az összes ócska balliberális panellel az utolsó (soros) hozzászólásában. A zárójeles rész csak azért, hogy sikerélménye legyen.
  3. 15 csehov
    csehov
    2017. március 17., péntek 10:11
    valahogy eltűnt a tegnap esti válaszom. szomorúan konstatáltam, hogy az egész jól induló vita vacak lett, hogy veuss elkezdte fújni tartalomban és formában ezt a felfuvalkodott, vádaskodó kormánypárti passzátszelet, és ezzel beszélgetni nekem nincs kedvem. hazugsággal vádolja a fiatal rendezőket, erre semmi alapja nincs, ennyi erővel ő is hazudik. tudni véli, hogy dér mit gondolt és hogy tárgyalt, és az persze nem érdekli, mi a fenéért titkos egy színházigazgatói pályázat, itt inkább átmegy demagógiába. tud mindenféle nemtelen módszerekről a dörner-színházban - én nem vagyok bennfentes, vagyis nem tudok róla, de szerintem hazudik, mert most ezt van kedvem mondani. a társulat nagyobbik része lélegzetvisszafojtva várta, hogy bárki nyerje meg a pályázatot, csak ne dörner, ennyit erről. aztán persze a régi jó lemez, a liberális véleménydiktátorok, ugye, ez a kedvencem. igaz ugyan, hogy itt a kormányoldali lakájok a diktátorok, mert nekik van hatalmuk, igaz, hogy szarok, és a legyalult színházaik nagy része is szar, de persze hogy a liberális véleménydiktátorok, ugye, akiknek már lassan se munkája, se állása, csak diktátorkodnak bele a levegőbe. mivel nincs kedvem megvárni, míg veuss elkezd sorosozni, elköszönöm, szép napot mindenkinek.
  4. 14 rworse
    rworse
    2017. március 17., péntek 01:26
    Veuss

    Van, amikor egy szivar csak egy szivar.
    Egy pályázó gondolt a két emberre, mert tetszett neki a munkájuk. A két ember köszönettel fogadta a megkeresést. Nem elég ennyi? Elég is lenne, nem is lett volna miről beszélni, ha Szami nem akarna mindenáron fenyegetetteket találni.

    Új Színház ügyben én azt gondolnám, hogy inkább az az eleve nemtelen, hogy az elfasizálódott, német néven vérmagyarkodó színész színházat kaphatott.
  5. 13 veuss
    veuss
    2017. március 16., csütörtök 20:13
    Látom, ügyesen áteveztek a pályázatok titkosságának a témájára. Viszont, engem sokkal jobbal érdekel a srácok motivációja. Adott egy helyzet, pályázatot írnak ki. Aki ebben az országban élt az elmúlt 10 évben, tudta, hogy Jordán Tamás alapította a szombathelyi színházat, vezette 10 évig, valamint azt is, hogy számos helyen és alkalommal kinyilvánította: ismét megpályázza. A srácok, a csapatukkal együtt, vagy külön, ez soha nem fog kiderülni, dolgozni szeretnének, de Jordán színháza számukra nem pálya, hiszen ott olyanok tevékenykednek, mint pl. valami Mohácsi, meg Alföldi, és annyi realitásérzékük azért van, hogy mellettük labdába sem rúghatnának. Ám itt ez a Dér, aki indul Jordán ellen, miért ne, hátha bejön neki. Pláne, ha az is kiderült számukra, hogy Vidnyánszky is őt támogatja. Vagyis Jordán ellen szövetkeztek, akárhogy is próbáljuk finomítani a történteket. Dér pályázatának nyilvánosságra kerülése után ez pont elég volt „bizonyos köröknek”, hogy értetlenül álljanak a fiúk döntése előtt. És lehet szörnyülködni, játszani a hülyét, de akkor is igaz, hogy ha egy liberális kötődésű művész valami olyat lép, ami a liberális kör véleménydiktátorainak az érdekeit sérti, akkor lecsapnak. Pontosan tudjuk, hogy milyen nemtelen módszerekkel próbálták elérni az Új Színház színészeinél, hogy Dörner kinevezése után mondjanak fel, és azt is, hogy miként vegzálták azokat az alkotókat, akik munkát mertek vállalni abban a színházban. Számos példát tudnék még mondani, olyanokat, amik nem lehazudhatók.
    És lépni kellett a srácoknak, az én olvasatomban ekkor találták ki, hogy Dér csak mint rendezőkkel tárgyalt velük, és nem mint a k2 színházi csoportosulás vezetőivel. Ez meg is írták, és ettől a pillanattól eszkalálódott a helyzet, és itt tartunk most.
  6. 12 csehov
    csehov
    2017. március 16., csütörtök 18:44
    kösz, Valakicske, pont erről van szó. veussnak: tudom, hogy van egy ilyen törvény, ez is rossz törvény, van belőle még néhány. és azért született, hogy a pórnép, te meg én ne szerezhessünk tudomást arról, milyen gazemberségek öveznek egy-egy úgynevezett pályázatot. ez a törvény azoknak az érdeke, akik szeretnek mindent titokban tartani, mert valami nem stimmel. a józan ész ugyanis egy színház igazgatói posztjára szóló pályázat titokban tartását nem indokolja. közintézmény, közpénz, nézőknek készül - miért lenne titok, milyen színház az, ami készül? vagyis a pályázat beadási határidejének lejárta után minden pályázat legyen nyilvános, ezt mondom. és azt is mondom, hogy akik ezt nem támogatják, azoknak vaj van a fején is, meg a füle mögött is. a többi blabla.
  7. 11 Valakicske
    Valakicske
    2017. március 16., csütörtök 18:30
    veuss, értetted, hogy mit írt csehov?
    Csak mert nem úgy tűnik.

    A törvény feleslegességéről és abszurditásáról írt, nem arról, hogy létezik-e ilyen.
    Miért kéne titokban tartani valamit, ami egyébként egy tág közösség kulturális fejlesztéséről, értékmegőrzéséről, vagy új értékek integrálásáról szól???
    (Valószínűleg azért, mert egyébként NEM arról szól?)
  8. 10 veuss
    veuss
    2017. március 16., csütörtök 16:42
    csehovnak - "pályázat-titkosítási paranoiát"
    Van egy törvény, ami szabályozza a színházigazgatói pályáztatás rendjét és kimondja, hogy:
    "A benyújtott pályázat tartalma - törvény eltérő rendelkezése hiányában - csak a pályázó beleegyezésével közölhető harmadik személlyel."
    Emiatt a mondat miatt kell nyilatkozniuk a pályázóknak, hogy a döntéshozók megismerheti a pályázatukat, vagyis nem bárki. Ha valaki nem hozza önként nyilvánosságra a benyújtott pályázatát, mint Jordán, nem sért törvényt, sőt, védi a törvény. Még akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik.
    Nem kellene mindent az Ön által említett személyek nyakába varrni.
  9. 9 csehov
    csehov
    2017. március 16., csütörtök 14:35
    veussnak: dehogy szegénységi bizonyítvány ez, de valóban hülyeség tőlük. a szegénységi bizonyítvány azoknak jár, akik ezt a pályázat-titkosítási paranoiát annak ellenére terjesztik és védik, hogy semmi értelme, és hogy minden hatalom és majdnem minden színház az övék. szóval a két fiatal rendezőnek ez nem szegénységi bizonyítvány. a tapasztaltabb kollégáknak - vidnyánszkynak, bozsiknak és a többinek - már inkább.
  10. 8 veuss
    veuss
    2017. március 15., szerda 23:37
    csehovnak
    "amikor világos, hogy fogalmuk sem volt, milyen színházat támogatnak."
    Ezzel a mondattal szegénységi bizonyítványt állított ki a két srácról!

Komment írásához