És igen, tényleg Vidnyánszky Attila embere, Elek Tibor kerül a Várszínház élére Gyulán

szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2017. ápr. 27., 15:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem számít, hogy nincs meg a szakmai végzettsége és gyakorlata, pályázata pedig csak néhány oldal. Színházvezető lehet, mert Vidnyánszky úgy akarja.

A gyulai képviselő-testület csütörtökön zárt ülésen megválasztotta a Várszínház új vezetőjét.

A kiírásra három érvényes pályázatot nyújtottak be: Varga Marianna megbízott ügyvezető, Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője és Csurulya Csongor színész, rendező, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője.

A 9 fős szakmai bizottság Varga Mariannát és Elek Tibort javasolta a képviselő-testületnek.

Ami halasztást szenvedett Szombathelyen, összejön Gyulán: Vidnyánszky embere kerülhet a Várszínház élére

A gyulai önkormányzat április 27-i ülésén a várakozásoknak megfelelően a Vidnyánszky Attila által a polgármesternek személyesen is javasolt Elek Tibort választották meg a következő 5 évre az intézmény élére. Elek információink szerint a testületi ülésen vállalta, hogy a városvezetés megkeresésére pályázott. Úgy tudjuk, a polgármester az ülésen furcsa mód arra kérte a képviselőket, hogy az is Elek Tiborra szavazzon az összetartás érdekében, aki egyébként Varga Mariannára voksolna. A szavazás eredménye szerint így a jelenleg 13 fős képviselő-testület 10 tagja szavazott Elekre, 2 képviselő tartózkodott és 1 fő nem szavazott, Varga pedig 3 igen szavazatot kapott, 9 tag tartózkodott és esetében is 1 fő nem szavazott.

Elek Tibor morális okokra hivatkozva – hiszen ez az évad teljesen elő van készítve – csak november 1-jétől tölti be pozícióját.

Elek lényegében nem felel meg a pályázati kiírásnak, mert szakirányú felsőfokú végzettséggel és legalább ötéves szakmai gyakorlattal kellene rendelkeznie. Elek Tibor magyar nyelv és irodalom–történelem szakos középiskolai tanári diplomával rendelkezik, ami jóindulattal sem tekinthető szakirányú végzettségnek, a május 1-jétől igazgatói székbe kerülő irodalmárnak szakmai tapasztalata meg úgy van, hogy nincs: 2008 óta úgy a békéscsabai Jókai Színház alkalmazottja, hogy az általa szerkesztett Bárka folyóiratot a békéscsabai színház adja ki. Elek mondjuk, azt írja a pályázatában, hogy részt vesz „a színház szakmai tevékenységében is drámaíró versenyek, drámaíró pályázatok, különböző irodalmi és színházi estek megszervezésében, lebonyolításában, a színház kiadványainak szerkesztésében”, ennek vagy Elek Tibor nevének azonban a színház honlapján semmi nyoma.

Elek közlése szerint ezek után is a Bárka főszerkesztője marad, vagyis ha jól értjük, a Gyulai Várszínház vezetőjeként a békéscsabai Jókai Színház tagja lesz.

Elek Tibor maga (meg a két másik pályázó közül Csurulya Csongor) kérte, hogy a gyulai közintézmény leendő vezetőjének személyéről a helyi és a széles körű nyilvánosság teljes kizárásával döntsenek. Ez aligha véletlen. Elek bár színházközeli embernek vallja magát, kvalitásai aligha teljesek egy olyan nagy múltú – de kritikával bőven illetett – helyhez, mint a Gyulai Várszínház. Ezt bizonyítja elképesztően rövid pályázata is, amely mindennel – fedőlappal, az összes nyilatkozattal, diplomái másolatával, bő lére eresztett önéletrajzával – együtt mindössze 20 oldal, törzsszövege, amely elvileg a színház működésére vonatkozó szakmai koncepció, pedig nincs 8 oldal se, az a majdnem 8 oldal is inkább szól önéletrajzának irodalmi vonulatáról és a Várszínház történetéről, mintsem a színház jövőjéről.

Álnaivság lenne persze szakmai szempontokat vagy minimum a pályázati kiírásnak való megfelelést számon kérni egy olyan pályázón, aki ajándékba kapja a Várszínház vezetését. Ahogy Vidnyánszky Attila elintézte az előadó-művészeti szervezetek vezetőválasztásának lehetséges módosítását, hogy még egyszerűbb legyen saját embereit a kiszemelt intézmények élére állítani, úgy mit neki megszerezni a Gyulai Várszínházat. Bakfitty.

szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2017. ápr. 27., 15:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 6 Valakicske
    Valakicske
    2017. május 02., kedd 13:51
    Nem, nem vagyok vele tisztában, de majd most, ha jól értem, most megtudtam!
    (Sajnálom, elegem van az élősködőkből, melldöngető nímandokból, a hazaffyakból, a segítőkész idealisták színpadról történő lerugdosásából, stb. Akiben ez azt az érzetet kelti, hogy én olyan vagyok, mint Orbán, azt inkább meghagyom eme hitében, mert ennek az embertípusnak lehetetlenség magyarázattal szolgálni.
    p/s: ....és igen, tudom, Orbán és gyurcsány tökegyforma, ja.)
  2. 5 Kovacs
    Kovacs
    2017. április 28., péntek 19:24
    Valakicske 4: Remélem tisztában vagy azzal, hogy O. Viktor is így "kampányol". Ő is úgy érzi, hogy joga van eldönteni, "hogy kivel akar élni és kivel nem"...
  3. 4 Valakicske
    Valakicske
    2017. április 27., csütörtök 20:21
    Hogy én ettől a vidnyánszkytól mennyire undorodom ....
    Idejött és akik felkarolták, azokat már mind lemészárolta - ellenben ő maga rapcsáknyira hízott a mi pénzünkön. És itt nyomul az egész família, most már a fia is ....
    Undorító, aljas ember(ek) - a legnagyobb baj, hogy nem azok jöttel el onnan, ahonnan ezt ideette a fene, akiknek kellett volna és nem azok maradtak, akik nélkül ez az ország sokkal, de sokkal jobb lenne (és ezt rajta kívül még sokan magukra vehetik, akik htm-ként CSAK élősködni tudnak rajtunk.
    A névsor hosszú ....
  4. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. április 27., csütörtök 19:41
    „Nem számít, hogy nincs meg a szakmai végzettsége és gyakorlata”

    Sőt ez kifejezetten előny, legalább nem fogja megzavarni a fejét a sok felesleges hülyeség, hogy zsinórpadlás meg fejgép, jobban lehet koncentrálni arra, hogy mit üzen a darab a ma emberének.
  5. 2 rworse
    rworse
    2017. április 27., csütörtök 16:54
    És még híznia is kellene egy adagot, hogy igazán alkalmas legyen a protekcionista belepöffeszkedésbe.
  6. 1 tirpák
    tirpák
    2017. április 27., csütörtök 15:29
    Egy alkalomhoz illő bocskait azért csináltasson, és akkor alkalmas lesz.

Komment írásához