„Magamat nem hiányolom” – Berek Kati (1930–2017)

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2017. febr. 28., 08:54
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A makói árvaházban nevelkedett kislánytól a népi kollégista főiskolai hallgatóig, a régi Nemzeti társulatától a hazai alternatív színházi mozgalomig, munkásfigurák mozgóképes megformálójától a nemzet színészéig sok élete volt.

Magyar Narancs: Nyomorgó családból származik, árvaházban nőtt fel. Hogy jött az elhatározás, hogy színésznő lesz?

Berek Kati: Nagyon szegény volt a Szegedi Színház, és kellett nekik gyerekszínész, aki dalol, énekel. Meghallgattak, és elfogadtak.

MN: Hány éves volt akkor?

BK: Nyolc.

MN: Onnantól magától értetődő volt, hogy a színháznál ragad?

BK: Nem. Azt hazudtam mindenkinek, hogy cipőfelsőrész-készítő leszek. Nem akartam, hogy gúnyolódjanak rajtam az emberek. Amikor tizenöt éves voltam, már keményen azt mondtam, hogy színész leszek. Tizenhat éves koromban bekerültem a Horváth Árpád Kollégiumba a Vilma királynő úton. Anyám állt a kapuban, én vittem a bőröndömet, és amíg el nem tűntem, egész odáig azt kiabálta, hogy kurva, kurva, kurva. Nem haragudtam meg anyámra. Utána két év múlva felhoztam Budapestre, és itt élt velem, amíg meg nem halt.

MN: Tizenkilenc évig a Nemzeti egyik alapköve volt, közben pedig a hazai alternatív színjátszás megteremtője.

BK: Tulajdonképpen én hoztam létre a 25. Színházat. Még a nevét is én találtam ki, hogy ez a huszonötödik színháza Magyarországnak. Először nem engedték, mert sok volt a fiatal, négyünk kivételével mind amatőrök, és eltért az akkor elfogadott hagyományos színháztól.

MN: Mi volt az, ami miatt annak idején létrehívta a 25. Színházat?

BK: Ültünk hárman Gyurkó Lászlóval és Szigeti Károllyal, azt mondtam, gyerekek, próbáljuk már ki magunkat. Nézzük meg, milyen dolog egy fiatal, egy új színházat csinálni!

MN: A rendezői ambíciói is közrejátszottak?

BK: Hogyne, rendeztem is. Minden darabot mezítláb játszottunk, a közönség közvetlen közelében. Sose felejtem el, hogy mindennap végigmentem, a színészeknek ki kellett nyújtaniuk a lábukat, megszagoltam, nehogy büdös legyen. Nem volt pénz a jelmezekre, ezért találtuk ki a mezítlábat. Remek négy év volt, amit ott töltöttem.

MN: Mi romlott el aztán?

BK: Kezdetben Aczél könyörgött, hogy ne csináljuk ezt a színházat. Később valamiképpen összebarátkozott Gyurkóval, és azt mondta: Tudod, mit? Csináljátok! És abban a pillanatban rettenetes tömeggel jelentkeztek a szakmabéliek. Iglóditól kezdve Törőcsiken át Jancsóig mindenki jött. És lassan kikoptak azok az amatőrök, akik nemcsak jók voltak, hanem érezték ennek a színháznak a lényegét. Mikor már mindenki odajött, visszamentem a Nemzetibe.

MN: Mi húzta vissza?

BK: Amikor visszamentem, körülbelül két évig jó dolgom volt, nagy szerepeket játszottam Marton Endre igazgatása alatt. 't leváltották, Vámos lett az igazgató, akit tizenhét éves korom óta ismertem, és onnantól kezdve megszűnt az életem. Nem adott nekem szerepet, ha adott is, bedobott a színpadra, mint öregasszonyt, és kihajított a végén. Nagyon szerettem Vámos Lacit, és döbbenten tapasztaltam, hogy ez történt velem az ő igazgatása alatt.

MN: Vajon miért?

BK: Nem derült ki. Bementem a rádióba, és elkezdtem panaszkodni, hogy nem bírom tovább a Nemzetiben, akárhová elmegyek. Még aznap este felhívott Győrből Bor József, és megkérdezte, komolyan mondod, hogy eljössz a Nemzetiből? Ez olyan karácsony környékén volt, újév után aláírtam a szerződést. Szóltak a Nemzetiben, hogy próbám lesz. Nekem ugyan nem - feleltem. Onnantól kezdve jöttek, kértek, hogy maradjak, jövőre más lesz a helyzet, de én akkor már lezártam magam mögött a Nemzetit.

false

MN: Nagyon sokan a versmondásáról, Nagy László- és József Attila-estjeiről, lemezeiről ismerik.

BK: Tizennégy éves koromban hallottam egy gyári munkásnőtől szavalni József Attilát. Odamentem hozzá, és megkérdeztem, ki ez az ember. Azt mondta, úgy halt meg, mint a kutya. Még a verseskötetét sem adták ki. És elmondta, hogy kicsoda volt József Attila. Mikor felkerültem Budapestre tizenhat éves koromban, itt vettem meg a kötetét, ami most is itt van a polcomon.

MN: Nagy László?

BK: Összebarátkoztunk, a feleségét is ismertem. Tőle meg Weöres Sándortól rettenetesen sokat szavaltam. Vannak olyan versei Lacinak, amelyek félórásak. A Menyegzőt rajtam kívül soha senki nem szavalta.

MN: Ehhez kapcsolódik az egyik híres Latinovits-legenda. Tényleg letérdelt, és kezet csókolt önnek?

BK: Rémesen kemény fiú volt. A Fészek Klub éttermében voltunk a férjemmel, Zolnay Palival. Egyszer csak láttam, hogy feláll Latinovits, közeledik, attól féltem, hogy belém köt. Odaért, letérdelt az asztalhoz, kezet csókolt, és azt mondta: még soha életemben nem találkoztam ilyen nagyszerű művésszel. Időnként éjszaka, ha nem tudok aludni, verseket mondok, főként József Attilát.

MN: Mindenütt édes osztálynak nevezi a főiskolai osztályukat, ahová Soós Imre, Psota Irén, Váradi Hédi, Horváth Teri is járt.

BK: Csodálatos volt. Az osztályfőnökünk Gellért Endre volt. Sírva fakadok, ha rá gondolok. Imádtuk. Ha megcsinált valaki egy jelenetet, ő csöndesen körülnézett, és azt mondta: te is mondd el. Mindenkinek kikérte a véleményét. Nézzék, maguk elmennek vidékre - mondta -, rettenetesen fontos lesz, hogy ne lógjanak, hanem erősen dolgozzanak, és kerüljenek fel. Mindenki felkerült Pestre a mi osztályunkból.

MN: Hisz abban, hogy bizonyos adottságokat hozunk magunkkal valahonnan?

BK: Igen. Most már nem dolgozom, idős vagyok, de megállás nélkül színházba járok. Olyan tehetségek vannak, hogy csak bámulok, mégsem ismerik őket. Mikor mi fiatalok voltunk, és megszületett a televízió, adták a színházi közvetítéseket.

MN: Kap még felkéréseket?

BK: Rádió már nincs, televízió sincs, pár sorozat van a Magyar Televízióban, mindig ugyanazokkal a szereplőkkel. De ma már hol vannak azok az idők, amikor Békéscsabától Miskolcig minden darabot közvetítettek a televízióban!

false

 

Fotó: MTI-Kollányi Péter

MN: Mit hiányol a mai világból?

BK: Másokat, a fiatalokat. Magamat nem hiányolom.

MN: A tanítás nem hiányzik? Megtalálják fiatalok, pályakezdők?

BK: Nem, de megmondom őszintén, nem is vágyódom rá. Két évvel ezelőtt még itt, ott, amott játszottam. Lejátszottunk körülbelül száz előadást a Tháliában a Nagynéném és én című kétszemélyes darabból. Most már leginkább nézni szeretem a fiatalokat.

MN: Bántja, hogy soha nem kapta meg a Kossuth-díjat, ezzel szemben Nagy László például kifejezetten önnek köszönhette a kitüntetését?

BK: Nem. Az érdemem annyi, hogy amikor elkezdtem szavalni, akkor ő nemkívánatos költő volt, és általam kezdtek el rajongani érte az emberek. Ezt ő is jól tudta: emlékszem, amikor a Menyegzőre készültem, ő megtudta, és könyörögve kért, hogy ne tegyem, mert bajba kerülök. Annak idején volt egyes, kettes és hármas Kossuth-díj. Nagy László a hármasat kapta meg, ami nagyon csúnya dolog volt. Sose felejtem el, azt mondta nekem: édesem, örülök neki, hogy nem kaptál hármas számú Kossuth-díjat, mert az nagyon kevés pénzzel jár. Jót röhögtünk, és a Laci pénzét rögtön elköltöttük.

MN: Maradtak önben más csalódások?

BK: Nem bántottam meg másokat, és mások sem bántottak meg engem. Most, hogy nyolcvanéves lettem, csak ámulok és bámulok, hogy ennyi idős vagyok. Látja, ez a két szobám van. Soha nem akartam pénzt. Csak könyveket akartam, semmi mást. Tulajdonképpen boldog és elégedett ember vagyok.

MN: A szemérem tartotta vissza, vagy érte valami sérelem, amiért nem ment el a Nemzeti születésnapi ünnepségére?

BK: Nem tudok róla beszélni, már csak azért sem, mert elküldtek nekem nyolcvan szál vörös rózsát. Hirtelen a szívemhez kaptam, és azt mondtam, máris megyek a Nemzetibe, és mindenkinek megköszönöm.

MN: Sok éve nem játszik, de azért premierekre eljár.

BK: Nem csak a Nemzetibe, szinte minden színházba járok, az amatőröket is nagy érdeklődéssel nézem. Játszottam az új Nemzeti nyitóelőadásában. Azt mondták, hogy te voltál az, aki becsukta a volt Nemzeti Színházat, és most játssz az első darabban, Az ember tragédiájában. Derékig ért a sár, még nem volt kész a színház, mégis ott voltam, játszottam.

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2017. febr. 28., 08:54
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 rworse
    rworse
    2017. március 01., szerda 09:41
    Legalább posztumusz meg kéne kapnia a Kossuth-díjat. Kevés érthetetlenebb dolog van, mint hogy ő nem kapta meg.

    Véletlenül éppen múlt héten néztem újra a Kis Katalin házasságát...

Komment írásához