„Mindenki mást hisz a maga valóságáról” – Keresztes Tamás színész

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2016. szept. 18., 16:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A mindenkori hatalomról, a személyiségzavarokról és rendezői ambícióiról is kérdeztük a Katona színészét, aki most Gogolt játszik Bodó Viktor rendezésében.

Nemcsak Popriscsin ámokfutását játssza el, hanem díszlet-, jelmez- és hangtervezőként is jegyzi a Thealter fesztivál kritikusdíjával jutalmazott Egy őrült naplóját.

magyarnarancs.hu: Mi a legfőbb kapcsolódási pontod a szentpétervári kishivatalnok figurájához?

Keresztes Tamás: Nagyon nehéz erre válaszolni, mert képtelenség egyvalamit kiragadni Gogol napjainkkal nagyon kompatibilis remekművéből. Nagyjából másfél-két éve kezdtünk el fantáziálni Orlai Tiborral, ő keltette fel az érdeklődésemet az Egy őrült naplója iránt. Bodó Viktor már gyerekkora óta dédelgette magában a gondolatot, hogy egyszer nekiveselkedik. A darab atmoszférája, formavilága megfelel a mi színházi nyelvünknek. Azt a feladatot tűztük ki magunknak, hogy próbáljunk megmaradni a klasszikusabb formánál. Annyira nagyszerű az alapanyag, hogy fegyelmezetten nyúltunk hozzá, nem bolygattuk fel. Az elsődleges szándékunk sem az volt, hogy kézzelfoghatóan, elevenen odavágjuk napjaink arcába: „Látjátok, ilyen világot élünk, így fogtok ti is mind, egytől egyig megbolondulni!”

magyarnarancs.hu: Érzel hasonlóságot a kafkai ihletésű  Ledaráltakeltűntemmel, amit szintén Bodó rendezett? Az is egy kiszolgáltatott kisember ámokfutásáról szólt.

false

 

Fotó: Németh Dániel

KT: Kafka is egyetérthetett a dosztojevszkiji mondással, hogy mindannyian Gogol köpenyéből bújtunk elő. Joseph K. és Popriscsin rokonlelkek, unokatestvérek. Joseph K.-ról már csak múlt időben beszélhetek, meghalt. Popriscsin viszont most született meg.

magyarnarancs.hu: Láttad a Darvas Iván-féle verziót?

KT: Kisgyerekként van róla némi emlékem, egy stúdiófelvételről láttam. Most direkt nem néztem meg, mert nagyon befolyásolna.

magyarnarancs.hu: Mit tartasz hangsúlyosnak a mával való megfelelésben?

KT: Nem akarnék belemenni abba a típusú beszélgetésbe, hogy mitől aktuális ez a mű ma is. Az ember nem változik a zsigerein való uralkodás terén. Azt hiszem, nem tanulunk az elmúlt generációk hibáiból, sorsából, nem tudunk felülemelkedni az ösztöneinken. Ha valakinek megadatik egy kis hatalom, onnantól kezdve sok száz évre visszamenően mindig ugyanazt modellezi le. Az ember valahol a maga alkotta világnak az elszenvedője ezen a földön.

magyarnarancs.hu: Magunkat húzzuk csőbe azzal, hogy képtelenek vagyunk az elképzeléseinket a valósághoz igazítani. Ebből is adódnak a torzulások, a személyiségzavarok egészen az őrületig?

KT: Valószínűleg így van. Szerintem minden ember egy saját, szuverén valóságban él. Nyilván vannak hasonlóságok, átfedések a családomon belüli valóságokban. Jó esetben nagyobb halmazok metszenek ki egy közös területet. Mindenki mást hisz a maga valóságáról, mint amilyen az valójában. És ebből komoly személyiségtorzulások születhetnek. A mindenkori hatalom meg a saját magamon is tapasztalt kis apróságok is jól mutatják, hogy mennyire képesek vagyunk igazolni magunkat, felmenteni. Ugyanolyan torz személyisége van annak, aki hatalommal rendelkezik, mint amennyire eltorzul az, akin kiéli magát a hatalom. Mérték kérdése, hogy ki mennyire szakad el a valóságtól, illetve van-e lélekjelenléte rálátni és kezelni ezt a helyzetet. Popriscsin olyan meggyötört ember már, hogy módja sincs a lélekjelenlétre. Lebeg, mint egy asztronauta, aki elszakadt az űrhajótól, mégis muszáj valahogy tovább élnie ebben a kapaszkodók nélküli világban, hiszen még tud levegőt venni. Egy ilyen tragikusan elszakadt ember egyre szélsőségesebb válaszokat ad, hogy fenntartsa annak az illúzióját, hogy még kezelhető ez az állapot.

magyarnarancs.hu: Komplex művészi munkát végeztél a szürreális tér, a jelmezek és a hangzóanyag megtervezésével. Innen már csak egy lépés a rendezés.

KT: Mivel az Egy őrült naplója monodráma, egy picit hajlik a one man show irányába, de ügyeltünk arra, hogy ne lépjük át a határt. A hangi világ alapkoncepció volt, hiszen Popriscsin fejében születik és bomlik ki minden. Az előadás hangi atmoszférája, zenéje is ott születik a színpadon, én állítom elő a looper nevű szerkezettel. Újabb és újabb hangrétegeket tudok rátenni az életre keltett hangokra, akár egy kórusművet is létre tudok hozni, az elhangozott mondatokból is létrejön valamiféle zeneiség, absztrakt hangi világ.

magyarnarancs.hu: Nagyobb biztonságot ad olyan audiovizuális térben mozogni, amit magadnak teremtesz?

KT: Ezt nem tudom eldönteni, de kétségkívül sok közöm van hozzá. Mindez nem jöhetett volna létre a közös munka nélkül Bodó Viktorral, Szakács Zsuzsa asszisztenssel, aki láthatatlan emberként kellékezik a színpadon és a színpad alatt, Juhász Nórával, aki a díszlettervezésben segített, háromdimenziós tervszámítógépen alkotta meg a fotókat. Ehhez a látszatra egyszemélyes attrakcióhoz sokan tettek hozzá az energiájukkal, a fantáziájukkal.

magyarnarancs.hu: A távlati célok között szerepel a rendezés is?

KT: Eddig csak gondolatban kacérkodtam a rendezéssel, nem tettem konkrét lépéseket. Most úgy tűnik, hogy valószínűleg még ebben az évadban rendezek valamit a Katonán kívül.

false

 

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Tizenkét éve vagy a Katona József Színház tagja. Komoly összmunka és egyfajta művészi puritánság jellemzi a társulatot. Kell a más irányú feltöltődés, megmérettetés, ezért játszol időnként másutt is?

KT: Nem onnan fogalmazom meg, ha egy másik színházban játszom, hogy szükségem van a feltöltődésre. Alapvetően kíváncsiságból, szakmai kitekintésből esik jól. Ha hiszed, ha nem, megpróbálom olyankor megmutatni a hozzáállásomat, a szellemiségemet a színházhoz. Ilyenkor úgy gondolok magamra, mint egy katonás színészre, aki éppen máshol dolgozik. Ha értékelik, hogy tisztességes munkát fektetek egy előadásba, egy próbafolyamatba, akkor azt lássák, hogy így dolgozik egy Katonából érkezett színész. Az erős munkafegyelem mellett nálunk kialakult egy masszív szakmai morál, amiben hiszek. Eleven, fényes dolognak tartom, hogy a Katonában a sok év alatt kinevelődött egy színházi generáció, akik egymásnak adják át ezt az örökséget.

magyarnarancs.hu: Gyakran osztanak rád egzaltált figurákat, a kisemberektől a zseniken át az őrültekig. Bevonzod őket?

KT: Belőlem is fakad, de ez kétirányú dolog. Előfordul, hogy karakterjegyeiben egyáltalán nem őrült figurát kell játszanom, mégis úgy sikerül létrehoznom, hogy valami egzaltáltság költözik bele,

magyarnarancs.hu: Egy olyan mély azonosulást megkövetelő szerepnél, mint Popriscsin, nem érzed annak a veszélyét, hogy vékony mezsgye választja el a szenzibilitást az őrülettől? Hogy nem könnyű visszajönni egy bizonyos állapotból?

KT: Ezen én is nap mint nap gondolkodom. A nézők is gyakran felteszik a kérdést, hogyan lehet kilépni egy szerepből. Sok történet kering bizonyos színészekről, akik olyan nagy átéléssel játszottak, hogy megviselte őket, olykor bele is haltak. Egy nem színházzal foglalkozó ember emiatt hajlamos azt hinni, hogy a színész kissé megőrül, ha őrültet kell játszania. Nekem százszor nehezebb belépni egy szerepbe, mint kilépni. És azt kérdezem magamtól, hogy lehet-e úgy csinálni ezt a szakmát, hogy hetvenévesen is érvényes színész maradjak. Ahogy telnek az évek, és körbenézek Magyarországon, ez egyre kevésbé reális elképzelés. Kelet-Európában eleve korábban öregszenek az emberek. Amúgy lelkileg meg tud viselni egy előadás. Szakmai kihívás megtartani a lelkünket rugalmasnak, mozgékonynak, nagy amplitúdójúnak, úgy, hogy közben minden este létrehozható legyen az előadás. Most az foglalkoztat leginkább, hogyan lehet egy ilyen estén végigmenni, ahol egyetlen partnerem a néző. Igazán majd most kezdődik a közönséggel való együttműködés kitapasztalása.

A Katona József Színház, a Füge, a Maszk Egyesület és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója szeptember 24-től látható a Jurányiban.

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2016. szept. 18., 16:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához