Gyurcsány: egy fékevesztett Fidesszel kell számolni

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018. ápr. 09., 07:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Folytatja könyörtelen politikáját az Orbán-rezsim.

Az ellenzék egészét és a rájuk szavazókat is sokként érő este legmeghökkentőbb fejleménye volt, amikor gyakorlatilag suttogó propaganda révén terjedni kezdett a közösségi médiában: az MSZP–Párbeszéd be sem kerül, mert nem lesz meg a 10 százaléka, a DK-nak (Demokratikus Koalíció) meg az 5-höz is hiányozhat jó néhány szavazat.

false

 

Fotók: Németh Dániel

Nos, ezek a rémhírek nem bizonyultak igaznak: a valasztas.hu-n olvasható országos összesítő szerint a lassan a 99 százalékhoz közelítő feldolgozottság mellett országosan 5,57 százalék jut a DK-nak (és persze Karácsonyék is bejutottak listán). Kérdés persze, hogy a még meg nem számolt szavazatok, például a külföldön leadott voksok és a még feldolgozásra váró levélszavazatok (némileg bizonytalan, hogy ezekből hányat fognak lajstromozni) még változtathatnak-e a képen, de mondhatjuk, hogy a DK listás bejutását nem veszélyeztethetik. És ne feledjük, hogy 3 egyéni képviselőt is adnak az új Országgyűlésnek, mindannyiukat Budapesten választották meg.

false

Körülbelül ennyi pozitívumot tudhatott felhozni Gyurcsány Ferenc pártelnök is késő éjszakai értékelőjén, amit rögtön azzal kezdett: „Leplezetlen csalódással állapítom meg, hogy az a Magyarország, amiben hiszünk, ez az európai, polgári, nyitott világ ma vereséget szenvedett.”

Az est elején (úgy 9 óra körül) mondott rövid beszédében még visszafogott optimizmust mutató, az Orbánnal szemben álló, most megmozdult sokaságról beszélő és az esetleges, ekkor még elképzelhetőnek tartott választási győzelem (!) utáni összefogás nehézségeit is felvillantó politikus helyett egy keserű és magától értetődően csalódott Gyurcsány állt a kamerák és az újságírók elé. Csak abban tudott – legalábbis szavakban – némi pozitívumot találni, hogy első önálló indulása alkalmából a DK rögtön megugrotta az 5 százalékos határt és több mint duplájára (a korábbi 4 helyett 9-re) növelte képviselői számát. Már csak az a reménye maradt, hogy a Fidesz a végelszámolásnál (hiszen még nem ismerjük a választás végleges, kihirdetett eredményét) legalább a kétharmadot nem szerzi meg. Megjegyeznénk, hogy a mind teljesebb körű eredmények ismeretében alig elképzelhető, hogy ne legyen meg az Országgyűlésben a Fidesz-kétharmad, amihez pont 133 mandátum kell, amennyi e pillanatban a Fidesznek kinéz, ám megengedjük, némi matematikai esély még maradt ehhez.

false

Gyurcsány a Fidesz-kétharmadot már csak azért is különösen veszélyesnek tartaná, mert az Orbán-rezsim a mostani választási eredményből azt olvashatja ki, hogy az elmúlt évek politikája volt az, ami az újabb sikerhez segítette. Márpedig – így Gyurcsány –, ha az elmúlt négy évet károsnak és borzasztónak tartjuk, akkor most egy fékevesztett Fidesszel kell számolni, amely a határtalan agresszió és az embertelenség politikáját folytatja.

Amúgy pedig mást nem is tehetett, minthogy kérlelhetetlen harcot hirdessen a jelentős győzelmet arató Fidesz és Orbán Viktor ellen. Gyurcsány elismerte azt is, hogy a magas választási részvétel tudatában estig el sem tudta képzelni, hogy a Fidesz még jobb listás eredményt érjen el, mint négy éve, és maga maximum 110-115 Fideszes képviselővel (azaz szolid Fidesz-többséggel) számolt.  Egy tekintetben azonban csak megismételni tudta pár órával korábbi önmagát – ez a választás nem volt sem szabad, sem tisztességes.

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018. ápr. 09., 07:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    Sundabunda
    2018. április 09., hétfő 21:30
    Ha itt most valaki fekeveszett, az a Gyurcsany nevü idiota, bohoc. Tünj mar el a fenebe Fleto!

Komment írásához