Megtagadta a Fidesz a Magyar Narancs regisztrációját a párt bálnabeli eredményváró eseményére

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 07., 20:02
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Meglepődtünk?!

Kollégánk a négy évvel ezelőtti cirkuszhoz hasonlóan idén is azzal szembesült, hogy a Fidesz nem látja szívesen lapunkat még a párt országgyűlési választási eredményváró eseményén sem.

Orbán a Bálna szájában ünnepelt

A kormánypárti és ellenzéki eredményváró rendezvények híven mutatták a két tábor közötti különbséget számban, elkötelezettségben, de még az árakban is. Hogy a Magyar Narancsot és más, a kormányerőkhöz nem húzó sajtóorgánumot nem helyhiány miatt tartott házon kívül választási eredményváróján a Fidesz, az az elutasítás pillanatában is sejthető, a rendezvényre érkezve pedig első látásra világos volt.

Az alábbi e-mail érkezett válaszul a regisztrációs kérelmünkre. Persze, a szöveg a szokásos, a nagy érdeklődésre való tekintettel a Narancsnak kívül tágasabb.

„Tisztelt Szerkesztőség!

Köszönjük az érdeklődésüket, azonban tekintettel a hazai és külföldi sajtóorgánumok nagyszámú jelentkezésére, valamint a helyszín befogadó képességének korlátai miatt az Önök regisztrációs kérelmét nem tudtuk elfogadni.

Megértésüket köszönjük.

Üdvözlettel:

Fidesz Sajtóiroda”

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. ápr. 07., 20:02
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 12
    Így_jártál
    2018. április 10., kedd 14:43
    Én bizony hobbista vagyok - különben most, a választás (és a pénztártól való távozás) után valami jó helyen üdülnék. :-)
  2. 11
    Így_jártál
    2018. április 09., hétfő 22:02
    Hanem? Pénzér'?
  3. 10
    rworse
    2018. április 08., 17:48
    8

    A napokban aktívan megszaporodott az illető idelátogatása, nem feltétlen spontán.
  4. 9
    Így_jártál
    2018. április 08., 14:17
    Avagy pedig csodálkozzatok ezen is:

    http://mandiner.hu/cikk/20180408_nem_engedi_be_a_jobbik_a_mandinert

    A Fidi legalább(is) udvarias volt.
  5. 8
    szegedi789
    2018. április 08., 13:30
    3-as troll úgy látszik nem e honban él,eszmélődik. Vagy igen, és csak zabos. Elfogult. 2018-ban szinte két kezünkön megszámolhatjuk, melyik a komoly közéleti-politikai orgánum. Érdekes (és perverz) lista lenne, amelyre nem férne fel a Nari . Bár az ígyjárós, lenti faszi val'szeg megyei lapok és tv2-origo-lokál-ripost-tengelybe ragadt. Így futni se tud, szegény pára...
  6. 7
    tiszapolgári
    2018. április 08., 10:16
    Igen, az nem valószínű, hogy Kósa vagy Tiborcz odamenne villogni.

    Egyetlen dolog érdekelne, a celebfelhozatal, Fásy Ádám, Timi, ők mindig érdekes színfoltjai ennek a szürke, sivár életnek.
  7. 6
    rworse
    2018. április 08., 09:57
    5

    Az ám, most azért megnézném, hogy kik kaptak akkreditációt, és kik lesznek ott mikrofonvégre kaphatóan a Kósa, Lázár, Tiborcz, Simonka, Rogán... társaságból.
  8. 5
    tiszapolgári
    2018. április 08., 07:46
    Nem hiszem, hogy hiányérzetem lenne, nagyjából el tudom képzelni, hogy milyen lehet egy ilyen buli.
    A nagyfiúk el sem mennek, néhány másodvonalbeli gyökér megjelenik egy-két másodpercre, de amikor mikrofont látnak, rögtön elrohannak. Lézengés, kávé, szendvics, és a kórusból való kiragyogásban reménykedő aktivisták.
  9. 4
    naki
    2018. április 08., 05:33
    "Mocskos Fidesz!" (magyar nép)
  10. 3
    Így_jártál
    2018. április 07., szombat 23:28
    A rossz hír az, hogy az indoklás akár igaz is lehet - lássuk be, a hazai, de pláne a nk. sajtópalettán a MN jóindulattal a "futottak még" kategóriába fér.

    A jó hír az, hogy szakmai szempontból ez nem jelent semmiféle hátrányt számotokra, sőt: a választási beszámolóitokban így annál inkább szárnyalni engedhetitek azt az indulatfűtötte fantáziátokat...

    :-)

Komment írásához