„A Fidesz határozottan elítéli a kínai vezetést” – mondták Orbánék a pekingi vérontásról akkor, amikor még nem kommunista emlékműveket koszorúztak

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. máj. 13., 19:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A miniszterelnökkel nagyon nagyot fordult a világ.

Még 1989 áprilisában kezdődött Pekingben az a diáktüntetés, amelynek a végén a 200-300 ezres tömeget a kínai hadsereg katonái megtámadták a Tienanmen téren. A brutális leszámolás során több ezer ember meghalt. A katonák hasonló keménységgel léptek fel a többi nagyvárosban tüntetők ellen is, egyebek közt így sikerült elérni, hogy Kínában ne lehessen rendszerváltás, és a demokrácia ne váltsa fel az egypárti diktatúrát.

Az ázsiai országban történtek miatt a Fidesz 1989-ben az alábbi közlemény adta ki:

„Megdöbbenéssel és fájdalommal hallottuk a hírt, hogy Kína anakronisztikus, kommunista pártállama vérfürdőt rendezett Pekingben a demokráciát követelő, fegyvertelen diákok között. A tragédia – sajnos – nem ért bennünket váratlanul. Minden józanul gondolkodó ember számára világos, hogy a változtatásra képtelen kommunista diktatúrák nem riadnak vissza a legesztelenebb terrortól sem, ha hatalmukat veszély fenyegeti. Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy a világ szabadságot és demokráciát tisztelő népei szótlanul tudomásul vegyék az emberi jogok sárbatiprását, békés tüntetők legyilkolását. A Fidesz határozottan elítéli a kínai vezetést.”

Huszonnyolc évvel később, most szombaton a vérontás helyszínén, a Tienanmen téren Orbán Viktor egy kommunista emlékműnél koszorúzott.

(Főoldali fotó: Youtube/Euronews)

Orbán Viktor megkoszorúzott egy kommunista emlékművet Kínában, miután örök adósságba verte az országot

Már nem számít a múlt, ha a keleti nyitásról és egy kis pénzről van szó. Pekingben tárgyalt helyi idő szerint szombat délelőtt Orbán Viktor és a magyar delegáció Hszi Csin-ping kínai államfővel és Li Ko-csiang miniszterelnökkel, a találkozó egyik legfontosabb témája az a gigantikus hitel volt, amelyet az ázsiai országtól kapunk a Budapest-Belgrád-vasútvonalra.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. máj. 13., 19:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. május 14., 13:46
    Jó dalszöveg. És jó a kérdés is. (Ezt onnan tudom, hogy nekem is eszembe szokott jutni.)
  2. 1 yoyo
    yoyo
    2017. május 14., 11:38
    Jó is, meg nem is, hogy Cseh Tamás ezt már nem élhette meg. Nagyon sokat gondolok erre, vajon most mit szólna, na, ehhez mit szólna... meddig tekintené még magát orbánistának? Ő is belerottyanna, ő is zöldségeket hablatyolna, feketegyörgyökkel, szamócákkal veregetnék egymás hátát, vagy lenne egy pont, amikor odaállna a ligetvédők mellé, vagy a tanárok mellé, a CEU-s tüntetések mellé... Esetleg ez a tienanmen téri jelenés lenne az a pont... ?


    Az a kamasz, az a kamasz,
    éljen a gyönyörű, buta kamasz.
    Az a kamasz, az a kamasz,
    szélfújta ragyogó, kicsi tavasz.

    Idézem azt, azt a kamaszt,
    én bennem lüktető,
    véremben fészkelődő pimaszt.

    Buta kamasz, suta kamasz,
    szó, fegyver hazudik,
    mindig csak te tudod az igazt.

    Mi az igaz, te tudod azt,
    így maradsz mindig magad
    egyedül végül, kamasz, csak te maradsz.

    Százezer hazugságot hegedül a sok ravasz,
    de te, kamasz, állsz tényeknek elé,
    Te kicsi Tiennamen tavasz.

    Tankok elé, sortűz elé,
    állsz fehér ingesen,
    és aztán szépen ott belehalsz...

    Lőtt Bukarest, dőlt Budapest,
    Rád lőni Peking sem volt rest.
    Buta kamasz, meghiszem azt,
    ha ők győznek, mind csak téged keres.

    Buta kamasz, a sok ravasz,
    rád vág, ha megtorol,
    s aztán az alkunál csak te zavarsz.

    Belezavarsz, kicsi kamasz,
    téged kell ölni csak,
    s alkunál láb alatt, csak te maradsz.

    Suta kamasz, sovány vigasz,
    szó, fegyver hazudik,
    végül csak te tudod az igazt.

    Mi az igaz, mi az igaz,
    szó, fegyver fölötti
    kész tények ellenére vigasz.

    Benned van az; te vagy a dac,
    így maradsz végül mindig egyedül
    magad, kamasz, mert nem igaz.

    Százezer hazugságot hegedül a sok ravasz,
    de te, kamasz, állsz tényeknek elé,
    Te kicsi Tiennamen tavasz.

    Az a kamasz, az a kamasz,
    éljen a gyönyörű, buta kamasz.
    Az a kamasz, az a kamasz,
    szélfújta ragyogó, kicsi tavasz.

Komment írásához