Megint központi irányelvek szerint hazudott a kormánysajtó: ennél gyorsabban már nem is lehet lebukni

szerző
- gm -
publikálva
2018. ápr. 15., 12:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A főváros lakói köszönik, jól vannak.

Tegnap minden valószínűség szerint több mint százezer tüntető vonult Budapesten (érdemes megnézni a levegőből készített, remek felvételünket), hogy kiálljon a demokrácia mellett. Nehéz megmondani, hogy mikor voltak utoljára ennyien az utcán, ahogy arra se könnyű választ találni, mikor indított ekkora ellentámadást tüntetés ellen a kormánymédia. Amikor még csak azt lehetett tudni, hogy demonstráció szerveződik szombatra, a lakájmédia már azonnal támadásba lendült, és a várost felgyújtani szándékozó rohamosztagosokról, Németországból importált gyújtogatókról beszélt, de nem felejtette el hozzátenni, hogy a rendőrség és a titkosszolgálatok készen állnak. Még a rendszeresen „biztonságpolitikai szakértőként” nyilatkozgató Georg Spöttlét is be kellett vetni, aki már golyóscsapágy csúzlikról és szupermolotov-koktélokról értekezett, illusztrációként pedig legtöbbször égő várost ábrázoló képet használtak ezekhez a „cikkekhez”.

Ehhez képest aki ott volt a tegnapi tüntetésen, vagy olvasta a tudósításokat, tudhatja, hogy talán soha nem volt ilyen békés demonstráció Budapesten. Pedig százezernél is több ember vonult fel, voltak köztük momentumosok, DK-sok, jobbikosok, Karácsony Gergely- vagy épp Vona Gábor-szimpatizánsok, vagyis igen vegyes volt a közönség. Nem volt se vascsúzli, se gyújtogatás, koktélt is csak az utcák melletti bárokban lehetett látni, és a szervezők nem győzték elmondani, hogy ők békében vonulnak. Semmi nem igazolódott be abból, amit a cselédmédia napokig harsogott. Nem lehet azt mondani, hogy itt vannak a rohamosztagosok, nem lehet erőszakkal riogatni, és  innentől azt sem lehet elővenni, hogy a főváros lakói menekülnek a lakásukból a tüntetés idejére, mert rengetegen épp az ablakból köszöntötték a demonstrálókat.

A tüntetésnek persze még meg kell találni a célját, mert erősen kérdéses, hogy az új választás követelése tud-e a jövő szombaton és azután is ugyanennyi embert kivinni az utcára. De a szervezők és a megmozdulók az első kihívást már teljesítették: végtelenül békésen, európai módon vonultak, és ez a nagyon színes tömeg azt üzente, hogy nem kér a gyűlöletkeltésből, meg az olyan hazugságokból, amivel őket is támadták.

szerző
- gm -
publikálva
2018. ápr. 15., 12:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    rworse
    2018. április 15., 21:37
    A 100ezer fideszül kétmillió.
  2. 1
    sachs
    2018. április 15., 13:33
    Piszkosul nagy volt a tömeg. A 100 ezer reális lehet, bár sehonnan sem látszott az egész egyszerre. A drónozás meg tiltva volt, nyilván azért, hogy később ne lehessen mutogatni. Csak az elején voltam jelen, otthon aztán láttam, hogy miközben a Hir TV és az ATV közvetíti a tüntetést, a 80 milliárdból fenntartott M1-en arról beszélnek, hogy a migrációs hullám hatására hogyan romlottak a bűnözési statisztikák Németországban.

Komment írásához