Van még lejjebb: Orbán állítólag nagyobb magyar, mint Széchenyi!

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. júl. 19., 19:07
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kikutatták, és még Petőfit is lehagyta Orbán az „emberek szerint”.

Az Index tusványosi tudósításából derül fény egy igen mulatságos kutatásra: a Nemzetstratégiai Kutatóintézet végzett felmérést – amelynek ismertetése előtt álljunk meg egy kisebb pillanatra. Mi is a Nemzetstratégiai Kutatóintézet? Erről pár évvel ezelőtti cikkünkben számoltunk be részletesen, és írtuk meg erről a kormányközeli létesítményről, hogy 2014-ben a magyar költségvetés „ismét 1,3 milliárdot szán Szász intézetének. A tervezés komolyságát mutatja, hogy bérekre és járulékokra 892 milliót terveztek tavaly, majd 318 millióra módosították, de végül csak 234 milliót költöttek. A 40 millióra tervezett beruházási keretből csupán 2,2 millió fogyott: ez két darab, összesen 200 ezer forint értékű kávéfőző, öt darab, összesen 1,5 millióba kerülő televízió és egy 340 ezer forintos fényképezőgép megvásárlását jelentette. Viszont csak 722 ezer forintot költöttek könyvekre, folyóiratokra és szakmai anyagokra. Reprezentációra eredetileg 21 milliót szántak, végül 37 millió lett belőle. Az intézménynek nincs honlapja: amikor erre Szász Jenőnél rákérdeztünk, azt mondta, azért nincs, mert olyan dolgokkal is foglalkozik az intézet, amit nem kell a nemzetépítésben »ellenérdekelt feleknek« az orrára kötni.”

Na tehát, miután tisztába tettük a dolgokat, vissza a mostani kutatáshoz. Ebben azt kérdezték meg, hogy a magyar lakosság szerint melyik történelmi vagy ma is élő személy képviseli legjobban a magyar nemzetet. „Hogy, hogy nem: Orbán Viktor nyerte a versenyt” – írja az Index.

Íme a rangsor:

  1. Orbán Viktor 18,2%
  2. Kossuth Lajos 15,5%
  3. Széchenyi István 11,8%
  4. Petőfi Sándor 9,5%
  5. Áder János 6,6%

Ekkor szokták megkérdezni: sírjunk vagy nevessünk ezen?

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. júl. 19., 19:07
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 10 rworse
    rworse
    2017. július 20., csütörtök 14:46
    Gondolom, az államalapító Szent István azért nincs a top ötben se, nehogy elhomályosítsa a NERalapító jelentőségét. Helyette ott a bajszos szar ötödiknek. Amin hangosan felnyerítettem, amikor megláttam (Orbán triumfálása nem lepett meg, már csak azért se, mert a cím már eleve lespoilerezte.)
  2. 9 rworse
    rworse
    2017. július 20., csütörtök 14:42
    És hol végeztek olyan, régi nagy magyarok, mint Luggal-zag-Geszi (nem Geci, rossz az, aki rosszra gondol), Utu-Hegal, Ur-Nammu, Hamurapi...? Vagy Sirius kapitány? Vagy Csaba királyfi? Vagy őrájuk nem lehetett szavazni?! Akkor cinkelést jelentek!
  3. 8 rworse
    rworse
    2017. július 20., csütörtök 14:30
    reuters

    Persze, feltűnt, hogy a Szász Jenő felmérésben csak alig 18%-ot kapott Orbán, nem is értem, hogy Kossuth és Széchenyi is ennyire megközelíthette, na de a rendszer olyan, hogy a győztes mindent visz, tehát mostantól akkor is Orbán a 100%-os legnagyobb magyar.
    Mindazonáltal szerintem még a tiszapolgári felmérésben is alulértékelődött Orbán történelmi jelentősége. Az ezeréves magyar államiság következő ezer évi folytonosságának biztosítója, a NERalapító.
  4. 7 yoyo
    yoyo
    2017. július 20., csütörtök 12:44
    nemcsak hiteles a kutatás, de értelme is van.
  5. 6 reuters
    reuters
    2017. július 20., csütörtök 09:35
    "Hányan szavaztak, milyen mintaválasztás alapján?"
    nyilván neked is feltűnt, hogy OV (mostantól: a legnagyobb magyar!) csak 18,2%-ot kapott
    tiszapolgári adata már jobban közelíthet a valósághoz
  6. 5 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. július 20., csütörtök 08:28
    4 Listáról lehetett választani stb.

    Jó kérdések. Még egyet hozzátennék: nőkre miért nem lehetett szavazni?
  7. 4 rworse
    rworse
    2017. július 20., csütörtök 08:14
    3

    Kövér "Köteles" László hol marad?
    No és Purczeld "Pancho" Ferenc?

    Nem egyszerű, annyi nagy magyar volt mostanában.

    Listáról lehetett választani, vagy teljesen nyitott volt a kérdés? Egy nevet kellett beírni/-jelölni, vagy első három helyezettet? Hányan szavaztak, milyen mintaválasztás alapján?
  8. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. július 19., szerda 20:59
    A legnagyobb magyarok

    1. Orbán „Vezénylő” Viktor 365 %
    2. Nyilasi „Nyíl” Tibor 95 %
    3. Áder „Bronson Janó” János 1 %
    4. id. Orbán „Apuka” Győző 0 %
    5. Bunyós „István” Pityu –1 %
    6. Rogán „Szimpi” Antal –7654435758 %
  9. 2 reuters
    reuters
    2017. július 19., szerda 20:58
    kérem szépen, ez egy komoly, tudományos felmérés
    talán még a nemzeti "konzultációnál" is komolyabb
  10. 1 rworse
    rworse
    2017. július 19., szerda 20:40
    Bajszos szar is milyen inspiráló helyezést ért el.

Komment írásához