Egy jeles magyar kereszténydemokrata: Harrach Péter nekiment Ferenc pápának

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 04., 17:02
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Így beszél egy igazi keresztény ember!

A gondola.hu-nak adott interjút a KDNP mindig szépen beszélő frakcióvezetője, aki azt mondta, a segítés és az önvédelem egyaránt fontos az illegális migrációt tekintve, és szerinte ők mindig is a „kettős felelősség elvét” vallották, bár azt nem egészen értjük, ez mit jelent. Harrach szerint mindenesetre a kettőt egyszerre szolgálja a helyi segítés, párhuzamosan a határvédelemmel.

„Az előbbi az emberhez méltó körülményeket, a helyben maradás feltételeit teremti meg. Az utóbbi a saját kultúránkat és családjaink biztonságát védi” – mondta az ősz képviselő, aki szerint mindenkinek el kell ismerni, hogy a beáramló tömegek nagy veszélyt jelentenek Európára. „Sem a helyi segítés, sem az önvédelem esetében nincs helye alkudozásnak vagy kibúvásnak. Globalizálódó világunk egyetemes felelőssége és a migráció elsődleges indítékának megszüntetése egyaránt a helyi segítség radikális növelését követeli. Kétségtelen: ez komoly anyagi áldozattal jár, de a probléma preventív kezelése olcsóbb, mint a következmények viselése. Addig is, amíg erre Európa rádöbben és cselekedni kezd, segítenünk kell azoknak, akik kultúránkhoz legalább egy szálon, kereszténységükön keresztül kötődnek. Arról nem is beszélve, hogy ők valóban üldözöttek” – magyarázta.

Harrach Péter megmondta: nincs helye alkudozásnak

Harrach Péter megmondta: nincs helye alkudozásnak

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Beszélt Ferenc pápáról is, és nagy meglepetésre kiderült, hogy sok olyan barátját, akikkel hasonlóan gondolkodnak a migrációról, „csendes fejcsóválásra vagy dühös kifakadásra" késztetik Ferenc pápa megnyilatkozásai. „Magam katolikus vagyok, tehát tisztelem a mindenkori pápát" – mondta a politikus, hozzátéve, hogy Ferenc pápa gondolatainak többségét örömmel hallgatja, migrációs kijelentéseinek motívumait is érti, ebben a kérdésben azonban másként gondolkodik. „Ettől még katolikus vagyok, ő pedig tiszteletre méltó egyházfő” – szögezte le.

Harrach szerint amúgy nagy változások kora a jelenlegi. „Szép és izgalmas feladat ilyenkor a hiteles megoldásokat, a továbblépés útjait keresni” – olvasható az interjúban. Föllélegezhetünk, hogy Harrach Péter is a hiteles megoldásokat keresi, még az ilyen „nagy változásokkal” teli esztendőkben is.

(via MTI)

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 04., 17:02
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 20 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. augusztus 06., 17:51
    Péter!
    Menny a pokolba!
  2. 19 rworse
    rworse
    2017. augusztus 06., 11:44
    "Harrach, Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”

  3. 18 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. augusztus 05., szombat 23:06
    Akkor nem lennék a Péter helyében.
  4. 17 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. augusztus 05., szombat 23:03
    A pápával szembe mer menni a gyáva féreg, mert a pápa messze van, Viktor, az atyaúristen viszont közel, és ez a gőgős, ellenben eszméletlenül tehetségtelen nímand személyesen az atyaúristen jóvoltából létezik (politikailag), és tőle kapja a fizetését (+ a nyugdíját). Hátha tényleg létezik a pokol. (A Bélán kívül, természetesen.)
  5. 16 transit
    transit
    2017. augusztus 05., szombat 19:54
    Avval nem is lenne gond, hogy Harrach úr véleménye eltér a pápáétól, ezt tiszteletben kell tartani. De akkor a jövőben a saját véleményét, ne mint a katolikus álláspontot, vagy a keresztény elveket képviselő véleményt tüntesse fel, hanem mint Harrach Péter magyar állampolgár véleményét. Állampolgárét, aki, egyebek mellett, a katolikus felekezethez tartozik. A KDNP álláspontja pedig keresztények (remélem azért azok) egy csoportjának véleménye, amely sem az egyház, sem a keresztény emberek véleményét nem feltétlenül tükrözi.
  6. 15 Cyrano
    Cyrano
    2017. augusztus 05., szombat 19:50
    Nyuszafül, cáfolja, ha tudja az állításom.
    Kenje ide üstöllést, mimkor nyert 2010 óta a kdnp ÖNÁLLÓAN egyetlen parlamenti helyet is.
    Ajánlom figyelmébe:
    https://www.youtube.com/watch?v=8N63K0VzsNk
  7. 14 galambocskám
    galambocskám
    2017. augusztus 05., szombat 18:13
    Na, visszatértünk a fundámentumhoz.

    Ha valakinek más a véleménye az nem lehet vélemény.
    Csak a mi véleményünk vélemény.
    Minden ettől eltérő véleménynek látszó akámi a politikai ellenfelünk hátsó fertályából kikandikáló szolgalélek megnyilatkozása amelyet megvetünk és gúnykacajjal övezünk.

    Hiányoztak már nekem a liberálisok....:)

    A szárnyas troll
  8. 13 rworse
    rworse
    2017. augusztus 05., szombat 16:15
    Aehrenthal
    "...a cikk viszont a római pápa-római katolikus politikus viszony kapcsán emlegeti Harrach Pétert. Azt rója fel neki, hogy miért nem ért egyet a pápa migrációról alkotott véleményével."


    Nem. A cikk annak kapcsán emlegeti Harrachot, hogy megint felolvasta a sillabuszt.
    Ugyebár - amint arra utaltam -, most sem az történt, hogy Harrachnak véleménye volt valamiről, hanem az, hogy felolvasta a sillabuszt. Tételezzük fel, hogy Harrachnak más a véleménye, akkor is ugyanezt olvassa fel. Tételezzük fel, hogy Harrachnak nincs véleménye, akkor is felolvassa ezt. Amint utaltam rá, nem az történt, hogy Harrach csinált valamit, hanem hogy csináltattak vele valamit. Sillabuszt olvastattak vele. Habonying történt, nem harraching, tehát nem az történt, hogy BÁRKI IS az ügyben szereplők (Habony-Orbán-Fidesz-KDNP-Harrach) közül ne értett volna egyet a pápával - függetlenül attól, hogy persze harraching fennforgása is van, hiszen Harrach nyilván interiorizálta már az adott habonyingot. Indifferens, hogy a szereplők közül van-e valakinek egyet- vagy egyetnemértése a pápával az ügyben. A habonying a differens, a habonyingról szól a cikk.
  9. 12 Cyrano
    Cyrano
    2017. augusztus 05., szombat 15:59
    Az a baj, hogy nem érted: pont azt kértem számon, hogy az egyik esetben miért lehet szembemenni a pápával (migráció) a másik esetben miért nem (abortusz stb.)
    Vagyis arra akartam rámutatni, hogy Harrach "bátor" szembeszállása mennyire vezethető vissza arra, hogy a fidesz seggéből kilógó/annak kegyelméből létező párt tagja.
  10. 11 Aehrenthal
    Aehrenthal
    2017. augusztus 05., szombat 15:12
    Egyébként a cikk alapján én nem látok "nekimenést", Harrach nem támadja a pápát, legfeljebb nagyon óvatos formában jelzi, hogy nem ért egyet vele.

Komment írásához