Gyurcsány szerint előbb-utóbb lesz választási megállapodás

szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. szept. 12., 20:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

No, de előbb vagy utóbb?

Kedden délután Dunaújvárosban haknizott a DK elnöke, a rendkívül hangzatos "Orbán vagy Európa? Válassz!" című kampány országjárásának első állomásaként. Rögtön erősen indított, kezdve azzal, hogy előbb-utóbb lesz választási megállapodás "a demokratikus ellenzék" pártjai között, hiszen "mindegyik baloldali párt élesen szemben áll "az orbáni rendszerrel", szakmailag valamennyien felkészültek, és a pártok között nagy különbség abban sincs, hogy mit tennének kormányra kerülve." (Kérdezzük, akkor miért is nem tudtak eddig összefogni?)

Ezután a DK elnöke egy csodálatos hasonlattal mutatta meg közönségének, milyen is jelenleg a demokratikus ellenzék élete, akiket a sors "összezárt egy nagy társasházba, ahol el kell viselni a másikat, és ezt a többi pártnak is fel kell ismernie", különben ők húzzák a rövidebbet. "Ha nem lesz mind a 106 egyéni választókerületben ellenzéki megállapodás, az a Fidesz malmára hajtja a vizet a 2018-as parlamenti választáson."

S itt még nincs ám vége a dolognak, mert Gyurcsány közölte, a DK (majdnem) mindegyik párttal hajlik az együttműködésre, de ebben a kérdésben "nem erőszakosak". Önállóan is bizonyára szép eredményt érnek el, de azt belátja, hogy egyedül nem képes a kormányváltásra. Valakivel azonban semmi pénzért nem fogna össze, ez pedig a Jobbik, még akkor sem, ha annak elnöke komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy radikális pártját konszolidálja, de "egy szájból víz és tűz nem jöhet".

És akkor lássuk az ígéreteket: az oktatásban könnyen-gyorsan rendet vágna, az egészségügy már keményebb dió, ott drámai a helyzet és sok pénz hiányzik, a sajtó elszenvedte változásokat is hip-hop helyrehozná és újra a "hatalmat ellenőrző" média jönne létre, a bérek és a nyugdíjak tekintetében viszont nem ígér semmit, mert nem lesz rá pénz.

szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. szept. 12., 20:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 7 galambocskám
    galambocskám
    2017. szeptember 13., szerda 17:52
    Attól tartok gyurcsili hogy téged a Pogácsa Zoltán - tudod,ő a botka pogácsája - nem szeret igazán.

    Ilyeneket mond rólad a Mandin:

    "Én a balliberális kormányokat egyáltalán nem fogom védeni. Gyurcsány Ferenc egy gazdasági Hirosimát hozott létre. 2005 és 2008 között volt a magyar gazdaság legkatasztrofálisabb időszaka. Brutális költségvetési hiányok, leálló növekedés, alulfinanszírozott humántőke képzés, rohamos eladósodás, majd ezek miatt IMF csomag és megszorítások.

    Amit ott Gyurcsány csinált, az egy történelmi bűn és hosszú-hosszú évekre tönkretette Magyarországot, ez igaz."

    Na most mondd meg, gyurcsilim, hát szép ez?
  2. 6 yoyo
    yoyo
    2017. szeptember 13., szerda 16:18
    jav:
    ...csak egy állhatatosan önkorlátozó és együttműködni kész koalíciónak volna érdemes, mivel egy tákolmánnyal, amiben számító, egymást minden módon kijátszani igyekvő "partnerek" szivatják egymást, egyet nem lesznek képesek lépni, és közös kormányzásuk rövid és dicstelen lesz,
  3. 5 yoyo
    yoyo
    2017. szeptember 13., szerda 16:15
    Győzni csak egy önkorlátozó, valóban együttműködni akaró koalíció tudna, és győzni csak egy állhatatosan önkorlátozó és együttműködni kész koalíciónak volna érdemes, mivel egy tákolmány, amiben számító, egymást minden módon kijátszani igyekvő "partnerek" egyet nem lesznek képesek lépni, és közös kormányzásuk rövid és dicstelen lesz, amit a fidesz és utódszervezetei, Orbán és örökösei idők végezetéig tartó hatalma követ.

    Az ellenzék bűnös módon belement a 14-es választásokba, önként bújt bele a kényszerzubbonyba, azóta csak vergődik rendületlenül.

    És sajnos a fazékban nem forrt robbanásig a víz, a társadalom jól (rosszul) elvan, és szarik mindenre és mindenkire.
  4. 4 galambocskám
    galambocskám
    2017. szeptember 13., szerda 13:30
    Gyurcsili, te egy két lábon járó katasztrófa vagy. A többi ellenzék szintén.

    Így van ez ha a demagóg-doktriner-fölfuvalkodotték mindenkit elzavarnak a francba és csak ők maradnak a porondon.

    Füldugót vegyenek, füldugót tessék!

  5. 3 rworse
    rworse
    2017. szeptember 13., szerda 10:49
    jhamori

    Egyelőre nagyon kinéz egy újabb bőséges kétharmad Orbánnak. Az "ellenzék" esetleges összefogása esetén is. Már csak azért is, mert ez az esetleges összefogás nagyon úgy néz ki, hogy legfeljebb is csak részleges lehet, akár egy MSZP-DK-központú, akár egy LMP-Momentum-központú 3-4-5-párti választási koalíció jönne létre.
    Én ugyebár folyton hangoztatom, hogy az Orbánizmus ellen még jó ideig bármire is csak akkor lenne esély, ha a magukat demokratának valló pártok egy vagy max. két pártba egyesülnének (egy a tábor, egy a zászló), és nem forgácsolnák szét magukat.
    Valamelyest növelné az esélyeket, ha a Momentum kinyilvánítaná, hogy a Fideszt akarja helyettesíteni, konzervatív néppárttá alakulva.

  6. 2 jhamori
    jhamori
    2017. szeptember 13., szerda 05:53
    Nem nagyon értem – azaz pontosan értem – mi folyik az „ellenzéki” oldalon. Röviden: mindenki miniszterelnök szeretne lenni és megváltani a világot. Csakhogy ez így nem megy. Ideje lenne, ha az ellenzéki politikusok észhez kapnának, legalább a célok és a teendők sorrendjében. Nem feladatom tanácsot adni – hogyan is jönnék ehhez? - de azért megpróbálok egy teljesíthető cél-sorrendet felállítani:

    1. Fogadjuk el az a feltételezést, hogy lesznek választások. Méghozzá az aktuális törvények, a Fidesz által kreált szabályok szerint. Úgy gondolom, hogy csak akkor lesznek választások, ha a Fidesz tutira megy, tehát biztos lesz a győzelmében. Méghozzá időben akkor, amikor a törvény előírja. Privátim azt hiszem, hogy Orbánék – ha úgy látják – akkor elhalasztják a választásokat, vagy akár előre is hozzák azt.

    Ez bizonytalanságot visz a játszmába, pláne azért, mert az „ellenzéki” pártoknak jó, ha egyetlen kampányra van pénze és energiája. Orbánék tehát megtehetik, hogy előbb kivéreztetik az ellenzéket egy jó hosszúra nyújtott kampánnyal, majd az utolsó pillanatban – micsoda csoda! - valami terrortámadás, vagy hasonló attrakció történik. Ami miatt elhalasztódik az időre kiírt választás. Akár csak pár hétre – ez éppen elég lenne ahhoz, hogy az ellenzék mozdulni se tudjon már.

    Tehát fogadjuk el, hogy lesznek választások.

    2. Amennyiben az „ellenzék” megosztott, akkor a két legerősebbnek tűnő párt – a Fidesz és a Jobbik – „a legrosszabb esetben” koalíciót alkotva kormányoz tovább. Ez a Fidesznek kudarc lenne, a Jobbiknak pedig zsákutca, mert egy ilyen koalícióban nem két dudás fog diktálni.

    3. Fogadjuk el, legyen a fő cél Orbánék megbuktatása. Ez fontos lenne, mert csak így állítható meg az ország további kirablása és így lehet feltárni azt a rengeteg gazemberséget, amit Orbán és maffiája elkövetett. Az ellenzéknek nem az lenne a dolga, hogy elszedje egymástól a szavazatokat, hanem Orbán megbuktatása. Ez egy minimál-maximál cél – ennél kevesebbre nem érdemes, többre nem lehet reálisan számítani. Ehhez a teljes ellenzéknek – beleértve ebbe a Jobbikot is – össze kell fognia. Világosan értésére kell adni a választóknak, hogy ez nem egy ideológiai konszenzus szerinti összefogás, hanem – mondjuk úgy – technológiai együttműködés. Minden „ellenzéki” csoportosulásnak alapvető érdeke, hogy Orbánék végleg eltűnjenek. Az „ellenzéknek” félre kell tenni a finnyáskodást, mert a fő cél Orbánék eltakarítása.

    4. Ha sikerül Orbánékat megbuktatni, akkor hihetetlenül sok feladat vár a mai „ellenzékre”. A jogállami kereteket megtartva, le kell rombolni a Fidesz államszervezetét és persze magát a NER-t is, beleértve ebbe az Alaptörvényt is. Új alkotmányt kell szerkeszteni, rendbe kell hozni az ország gazdasági életét (laput kötni az „oligarchák” talpára), helyre kell állítani a nemzetközi kapcsolatokat – miközben menedzselni kell a napi kormányzati feladatokat, működésben kell tartani az országot. Ez egy átmeneti időszak lehet – egy, talán két év. Az időszak egyik legfontosabb feladata a Fidesz teljes kiiktatása a politikából. Erre jó alapot jelentene a Fidesz-káderek bűncselekményeinek feltárása, beleértve ebbe Orbán és szűkebb környezetének teljes ellehetetlenítését is.

    5. Az átmeneti időszakban – tehát az Orbánék menesztése és a legközelebbi szabad választás közötti időszakban – technokrata kormányzásra van szükség. Az „ellenzéki” pártoknak tudomásul kell venniük azt, hogy egyikük sem fújja majd a passzát szelet, hanem mindent megtesznek a törvényesség helyreállítása érdekében. Amennyiben az átmeneti időszakot sikeresen abszolválják a politikai tényezők – hangsúlyozom: Orbánék nélkül! - akkor az első szabad választásokon már versenyezhetnek a politikai áramlatok. EKKOR kell a „ellenzéki” pártoknak egymásra tromfolniuk, versengeniük – és nem most.

    6. Amennyiben az „ellenzéki” pártok nem értik meg azt, hogy Orbánt minden (törvényes) eszközzel el kell mozdítani a hatalomból – és ez mindent, de mindent prioráló cél – akkor a dolog vége bukás lesz. Az „ellenzék” összefogásából kimaradó, kizárólag önálló célokat követő pártokat árulóknak kell tekinteni, mert mindig az az érzés lesz velük kapcsolatban, hogy arra hajtanak a Fidesz az ő segítségükkel (majd koalícióban) kényszerül tovább kormányozni. Ez manapság leginkább a Momentum és az LMP politikájára jellemző, talán a Jobbikot se hagyjuk ki ebből a körből. Elsősorban velük kellene megértetni, hogy egyedül egyikük sem képes a Fideszt megbuktatni és adott esetben – felajánlkozott koalíciós partnerként – az ország árulóként fog rájuk tekinteni.

    A Fidesz hatalmát nem meg- hanem le kell törni, az országvesztő politikusaikat pedig a legnagyobb nyilvánosság mellett felelősségre kell vonni. Ehhez a mai ellenzéknek – bármelyik oldalon is állnak – technikai (és nem politikai) értelemben össze kell fogni az Orbán-Fidesz maffia ellen, leváltásukat kikényszerítve.

    7. Természetesen mindez jogállami keretek között valósulhat meg. Mondjuk kevéssé bízom abban, hogy 2018. a „sima” választások éve lesz: Orbánékat (és a félelmeiket a várható felelősségre vonás miatt) mindenre képesnek tartom. De egy okos és becsületes „nemzeti” összefogásnak is legalább ekkora esélyt adok.
  7. 1 szegedi789
    szegedi789
    2017. szeptember 13., szerda 01:42
    " Csirkejáték " .

Komment írásához