Szájer József véletlenül beszólt Orbánnak

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 14., 14:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

De csak finoman.

Szájer József, a Fidesz EP-képviselője, miközben arról beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjújában, hogy Magyarország micsoda jó úton halad, és Nyugat-Európában mennyire rosszul mennek a dolgok, mert míg máshol félnek a kormányok megkérdezni az embereket problémás kérdésekről, addig itthon a sorozatos nemzeti konzultáció útján folyton-folyvást a nép szava érvényesül, elszólta magát.

Szájer a Soros-tervről, bevándorlásról, a CEU-ról vagy épp Macron kétsebességes Európa-modelljéről nyilatkozva tendenciózusan hazabeszélt, majd elkezdett nosztalgiázni.

Felidézte, hogy a rendszerváltás utáni első parlament legendás éveiben a képviselők még meghallgatták, megtapsolták és tisztelték egymást, volt érdemi vita a pártok között. De Áder Jánoshoz hasonlóan Szájer is azt hangsúlyozta, hogy minden eddiginél durvább állapotban van a magyar közbeszéd. Bár a Fidesz természetesen a „tisztelet kultúrája iránt kötelezte el magát”.

„Az ember nem érzi jól magát, amikor a törvényhozás szent templomában olyan szövegek hangzanak el, amelyek amúgy nyomdafestéket sem tűrnének. A Fidesz stílusa mindig is egyenes volt, de az egyenes beszéd sosem jelentett alpáriságot.”

„Azok trágárkodnak, szajkóznak hatásvadász hazugságokat, azok tiszteletlenek, akiknek nincs érdemi mondandójuk, csak fel akarják hívni magukra a figyelmet.” Mintha kimaradt volna Szájernek, micsoda ámokfutást produkálnak sorozatosan a kormánypártok és a kormány, mit művel Matolcsy folyamatosan,vagy hogy Orbán Viktor újabban hogyan nyilvánul meg a parlamentben.

Erre az idiotizmusra már nincsenek jelzőink: egy KDNP-s képviselő szerint a Soros-terv a sátán legvégső támadása

Sőt, olyan tippje van a védekezésre, ami tuti megmenti a világot.

 

 

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 14., 14:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5 szegedi789
    szegedi789
    2017. október 14., szombat 21:54
    Ezek után remélem, hogyha, ne adj isten, a prérifarkas egy bazi nagy sziklát dob szájer kobakjára tévedésből, egy bizonyos idegesítő gyalogfutó kakuk helyett, akkor józsi nem hiszi azt, hogy illő viszonzás kalapot emelni.
  2. 4 rworse
    rworse
    2017. október 14., szombat 19:26
    Hogy végtelenül kifinomult legyek közbeszédileg:
    erdőspéterkurvaanyád
  3. 3 Kovacs
    Kovacs
    2017. október 14., szombat 17:01
    "A Fidesz stílusa mindig is egyenes volt, de az egyenes beszéd sosem jelentett alpáriságot."
    Persze hogy nem. Lovagkeresztet jelentett. A Fidesz egyenes alpárisága.
  4. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 14., szombat 14:57
    jav.: Ez
  5. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 14., szombat 14:56
    „a törvényhozás szent templomában”

    Ezt olyan szép, hogy bele kellene venni az alaptörvénybe.

Komment írásához