„Megbaszódtak. Van-e ennél nagyobb művészi siker?” – Apa Zenél-interjú

szerző
Gera Márton
publikálva
2016. máj. 12., 14:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Harrach Péter is ezt fütyüli. Inkognitós nagyinterjú, klippremierrel és Semjén Zsolt megfutamodásával.

„Baszódjál meg, KDNP, s külön Semjén Zsolt” – dúdolta egy ország az Apa Zenél számát tavaly. Aki kicsit kutakodik az interneten, kiderítheti, ki is áll az Apa Zenél mögött. Az informatikus és egykori humorista ugyanakkor szeretne inkognitóban maradni, viszont beszélgettünk vele a hazai stand-up comedyről, a cuki Harrach Péterről és a legújabb, a WNTS-sel közösen szerzett dalról, a Magyar vagyokról.

magyarnarancs.hu: Amikor nézegettem a videóidat a YouTube-on, a kommentekből nagyjából öt perc alatt kiderült, kivel is egyenlő az Apa Zenél. Anélkül, hogy megtörném az inkognitódat, megkérdezem: hogyan lesz valaki informatikusból humorista, majd humoristából a magyar népharagot meglovagoló dalszövegíró-zenész?

Apa Zenél: Ennek valószínűleg egy gyökere van: az ember szereti magát jól érezni, közben pedig valamit előállítani, mindenféle módon. Bár távolinak tűnik egymástól az informatika és a lélek szabad szárnyalása a zenében, pláne a humor, valójában nem az: az ember az valamilyen, emellett van valamilyen munkája, amit még lelkesen is tud csinálni, és akkor emellett humorosnak is gondolja magát, és hát ezt próbálja valamilyen módon kihasználni. Van humor, van egy kevés zenei tudás, és néha van az embernek egy kis inspirációja.

magyarnarancs.hu: Vállalsz még fellépéseket mint humorista?

AZ: Nem igazán. Én nem tudtam ebbe annyi energiát fektetni, amennyit kell, meg tehetségem sincs annyi, azért ez is kiderült. Időnként jól éreztem magam én is benne, de nem volt elég gyakorlatom, és nincsen meg az a magabiztosságom, ami kellene hozzá. Ehhez a műfajhoz kellenek a rendszeres fellépések. Pont azért választottam egy álnevet, mert nem akartam, hogy azt mondják, itt van a közepesen szar humorista a tévéből.

magyarnarancs.hu: Miért ilyen kevés a politikai humor az itthoni stand-up comedy show-kban?

AZ: A stand-up comedysek azzal küzdenek, amivel nekem zenészként nem kell: nincs semmi felelősségem, ott van a dal, az felkerül a netre, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, akit meg érdekel a politika, az meg is érti. A stand-uposok esetében nincs meg ez a lehetőség, mert általában a közönség, amikor színpadról hallja ugyanazokat, amiket a YouTube-on meghallgat, akkor lemerevedik, nem szereti a nagyon direkt politizálást. Lehet viccelni Orbánnal, Gyurcsánnyal, de ilyen napi szintű dolgok és finomságok mentén való poénkodás nem nagyon megy. A maximumot Bödőcs Tibi tudja kihozni, de ő is csak ezeket a mindenki által jól ismert dolgokat – Habony, Orbán, némi Tarlós – emeli be az előadásaiba, a kisebb ügyek elsikkadnak. Ráadásul, ha a közönséget sem érdekli ez különösebben, akkor nehéz ilyen dolgokkal viccelni, hiszen nem ismerik a hátteret.

magyarnarancs.hu: Azért a vasárnapi boltzár eléggé felidegesíthetett. Nekem a Baszódjál meg, KDNP! kapcsán Sickratman néhány szerzeménye ugrott be. Lebegett valamilyen előkép előtted?

AZ: Nem volt semmiféle előkép, én megcsináltam ezt a dalt a kis hangszeremen, és utána egy zenész barátommal, aki viszont ért a zenei szoftverekhez, leültünk, majd felvettük a számot. De különösebb koncepció nem volt, hanem ott kitaláltuk, hogy jó, de akkor az elejére kellene még valami hűha, és oké, akkor fütyüljél. És akkor fütyültem. De a többi dalnál is hasonló esetlegesség van, mert nekem nagy koncepcióim általában nincsenek a számokkal kapcsolatban.

magyarnarancs.hu: Azért én látok egyfajta koncepciót, hiszen mindig aktuális, közéleti eseményekre reagálsz.

AZ: Igen, általában valami olyan aktualitásra, ami megérint engem is hirtelenjében. A mostani dal, a Magyar vagyok ugyanakkor nem kifejezetten aktuális, hiszen ez a mindenkori közállapotokra vonatkozik. De van egy dal, ami kicsit kilóg – és ezt a közönség is érzi, mivel nem annyira népszerű –, és ez az Anya csak edge van, ami az ún. „first world problémákat” boncolja egy nagyon szerelmes dalban, és amit én imádok, de ez annyira nem erős téma, minthogy „nézd már, azt mondta valaki a YouTube-on, hogy baszódjál meg”, ami hát nyilván tabu kellene, hogy legyen.

magyarnarancs.hu: A Baszódjál meg… sikere sarkallt újabb számok írására, vagy eleve így tervezted?

AZ: A Baszódjál meg, KDNP! után én is kissé rosszul éreztem magam, mennyit káromkodom a dalban, és hogy a gyerekeimnek sem tudom lejátszani ebből kifolyólag.

magyarnarancs.hu: Ez komoly?

AZ: Aha. És jöttek is nénik ilyen beszólásokkal, hogy hogyan lehet így beszélni, és hasonlók. Ráadásul a dalt letiltották a YouTube-ról, bár aztán vissza is került. Akkor mondtam, hogy én ezt meg tudom írni csúnya szavak nélkül is, úgy, hogy azért nyilván belekódoltam a kezdőbetűk segítségével a tényleges üzenetet (A Barátom, a KDNP sorainak kezdőbetűit összeolvasva kijön a „baszódjál meg, KDNP” mondat – G. M.), így született meg a helyreigazító szám. Persze, ekkor már ment a dal körül a hájp, így ezen a hullámon én is szörföztem egy kicsit.

magyarnarancs.hu: A dal megjelenése után a KDNP azt mondta, mérlegelik a jogi lépéseket. Végül nem kellett Semjén Zsolttal szembenézned a bíróságon?

AZ: Nem, pedig azt élveztem volna, hogy sorról sorra meg kell védenem a dalt a bíróságon. És egyébként meg is tudtam volna. Engem amúgy az is érdekelt, zeneileg miként fogadják a dalt, mert az is a koncepció része, hogy a megmondások kemények és határozottak, de a zene kifejezetten slágeres. Az a trükk, hogy annyira bemásszon az ember fejébe, hogy ott megragadjanak a gondolatok is. És tényleg nagyon sok ember fütyüli reggelente, hogy „baszódjál meg, KDNP” – többek között Harrach Péter is, aki azt mondta, hogy ő hallotta a dalt, és zeneileg neki még tetszett is. Ez volt a legcukibb tőle.

magyarnanarancs.hu: Gondolom, a rádiók nem vették át a dalt?

AZ: Nem hinném. Senki nem olyan bátor, hogy az NMHH-t (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) megkockáztassa. Ez egyébként is netes műfaj, és a rádiókban valódi zene úgysincsen. Én amúgy is a netnek és magamnak gyártom ezeket a dolgokat.

magyarnarancs.hu: Tavaly nyáron a kormány segítségére siettél, és dalban magyaráztad el a bevándorlóknak, hogy a kormány nem szeretné, ha idejönnének. A Hello, Mr. Foreigner!-t sem köszönte még meg Semjén Zsolt?

AZ: Erről nem tudok, de szerintem én ezzel a dallal tényleg csak segítettem a kormánynak. Ha kiírják magyarul a migránsoknak, hogy ne gyertek ide, azt nem értik meg. Én a dalban angolul mondtam el, hogy a kormány mit gondol. És abban is nagyon igazam volt, hogy azt nem akarjuk, ide gyertek, de a pénzeteket azért hagyjátok itt – ez volt a mentalitás. Ha valami érdekes volt ebben a tavalyi helyzetben, akkor az az, hogy az ország nagyobb része gyűlölködött azon, hogy itt vannak a migránsok, ám azért lehúzták őket mindenfélével.

magyarnarancs.hu: Karácsony körül jött a Gyere haza, magyar című szerzemény. Ez milyen indíttatásból készült?

AZ: Én is azt látom a Facebook-falamon, hogy ki mindenki „move to” valami egészen más országba, és „being happy in” valami egészen más országban. A rokonaim egy része is külföldön él és dolgozik. Másrészt van ez a Gyere haza, fiatal! nevű program, amellyel mindössze 57 ember jött haza – ez az egész kezdeményezés abszurd. Ezért megénekeltem, miért lenne jó, ha mindenki hazajönne, bár nem tudom, ezzel segítettem-e az ügynek. Hiszen ez a dal valójában az itthoniaknak szól, viszont az is benne van, hogy az nekünk tényleg nem jó, hogy külföldön vannak a mieink.

magyarnarancs.hu: Nekem ez a szám a leginkább fülbemászó.

AZ: Persze, hiszen ez teljesen a Beatles-féle zenei alapra épül. Mindegyik szám alapvetően annyira négyakkordos, amennyire csak lehet. Egyrészt azért, mert nem tudok többet; C-dúrban, esetleg G-dúrban tudok négy akkordot. Másrészt pedig ettől lesz annyira tetszetős és fülbemászó a dal. De hát látod, ebből él a popműfaj ötven, hetven vagy nyolcvan éve.

magyarnarancs.hu: Áprilisban viszont a kormány kissé beleköpött az Apa Zenél levesébe azzal, hogy visszavonta a vasárnapi boltzárat, nem?

AZ: Akkor gyorsan meg is írtam a Megbaszódtál, KDNP-t!, ami kapott 350 ezer megtekintést, tehát ennél nagyobbat ne köpjön bele a kormány az én levesembe. De hát nincsen nekem levesem. Különben is: ezért harcoltunk. Vagyis a dal azért harcolt, hogy töröljék el a boltzárat. És végül is megbaszódtak. Van-e ennél nagyobb művészi siker?

szerző
Gera Márton
publikálva
2016. máj. 12., 14:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6
    Rumata
    2016. május 14., szombat 22:12
    @ nőietlen:

    Kedves nőietlen,

    az ugye fel sem tűnt neked, hogy a KNDP volt az, aki az egész országot megerőszakolta a vasárnapi boltzárral.

    Baromi ferde lehetsz, hogy a valóságos erőszak kevésbé zavar, mint a dalbeli, átvitt ételemben használt kifejezés.
  2. 5
    2016. május 13., péntek 20:10
    Ki ez a nőietlen móricka?
  3. 4
    tiszapolgári
    2016. május 13., péntek 07:43
    2.

    A magyar emberek a baszni igét valószínűleg gyakrabban használják más igék helyettesítésére, mint az eredeti, szexuális értelemben, a közösülés szinonimájaként. A baszódjál meg! kifejezésnek ugyanúgy nincs köze a szerelmi aktushoz, pláne a nemi erőszakhoz, mint az elbasztam, lebasztam, fölbaszta az agyam stb. alkalmazásának.
    Mondd, hogyan jutott eszedbe a KDNP-ről a szex?
  4. 3
    Cyrano
    2016. május 12., csütörtök 20:18
    nőietlen: menj pszichiáterhez.
    Akinek egy boltbezárás ellen tiltakozó dalról is ez jut eszébe, az segítségre szorul, nem kicsit, nagyon.:(
  5. 2
    nőietlen
    2016. május 12., csütörtök 20:06
    Én is gratulálok a narancsnak a csodálatosan bunkó címválasztáshoz. (művészi siker = megbaszatni/megerőszakoltatni valakit)

    Nem vicces. Ugyanis irodalmárok valóban akartak olyan "művészi sikert", hogy nőket azért bántalmazzanak, azért verjenek és erőszakoljanak meg, mert ők, irodalmárék azt megmondják. Például az ÉS ún. irodalmi rovatában vagy a litera-hu irodalmi magazinban... (Engem pedig azért fenyegettek online zaklatók, de offline bántalmazók is veréssel és nemi erőszakkal, mert azt irodalmárok is megmondták, hogy a nőkkel azt kell - akkor főleg, ha a nő önként nem engedelmeskedik annak, akinek kell és nem szexel azzal, akivel kell.)

    Én eddig még csak Grecsó Krisztiánnak kívántam, hogy baszódjon meg, de föl lehet még iratkozni a listára.
  6. 1
    Cyrano
    2016. május 12., csütörtök 18:06
    Sok embernek a "Baszódjál meg kdnp" a csengőhangja.
    De hallottam már autóból bömbölni AZ valamelyik dalát.
    Gratula.

Komment írásához