• MaNcs 30. évf. 32. sz. (2018. 08. 09.)
    Interjú

    „A büfést is megfenyegették”

    Csintalan Sándor a HírTv átállításáról és Simicska kapitulációjáról

    Volt, amiben nem értett egyet Simicska Lajossal – például másképp vélekedett a Jobbik felkarolásáról –, viszont a HírTv átadásáról azt tartja, a volt fideszes pénztárnoknak nem volt más lehetősége.

    2018 / 32
  • Sajó László: Öt és feles

    Üvegház 3.

    A Tv2 megy, ez a rosszabbik eset (a legrosszabbik az M1), Bud Spencer és Terence Hill (ez a jobbik eset), a csávó a film végén fogtechnikushoz megy, mondja a kék pólós, Piedone épp ökölcsap.

  • A szerk.

    Gyerekvásár

    Az NB1 harmadik fordulója után két vereség és egy döntetlen a Felcsút (azaz a Puskás Akadémia FC, PAFC) mérlege. A csapat két hazai meccsére, a „világ legszebb stadionjába” egyszer sem sikerült ezernél több nézőt becsábítani – a Debrecen (0:1) elleni meccsre 931-en, az MTK (1:2) ellenire 837-en voltak kíváncsiak, legalábbis a hivatalos adatok szerint.

  • A szerk.

    Füge

    A nagy dolgok mostanában a Népszavából startolnak, alighanem a jó szimatuk teszi, vagy valami ilyesmijük.

  • A szerk.

    Eltévedésben

    A Magyar Kórházszövetség rendkívüli elnökségi ülést hív össze, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Domokos László (egykori fideszes országgyűlési, megyei közgyűlési stb. képviselő) odanyilatkozott a Magyar Időknek, hogy a vizsgált egészségügyi intézmények döntő többségében pénzügyi káosz, anarchia uralkodik, és általános a korrupció.

  • Mélyi József

    Egy médium kora

    Meghalt Szepesi György

    Apám sokszor elmesélte, milyen érzés volt, amikor először megszólalt a házukban a rádió. 1927-ben a kis zalai faluban ez volt az első készülék, és Mayer kántortanítóékhoz eljött Széchenyi grófnő is, hogy belehallgasson az adásba.

  • Tommy Robinson szélsőjobbos aktivista portréja

    A provokátor

    Két angol bíróság összesen 13 hónap szabadságvesztésre ítélte a nemzetközi szélsőjobb új sztárját, de csak azért, hogy a napokban egy harmadik bíróság szabadlábra helyezze. A magyar kormánypropaganda erősen szimpatizál vele – de nem csak ezért lenne könnyelműség félvállról venni.

  • Interjú

    „Brüsszel mindig mást jelent”

    Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője

    A politikai kommunikáció szintjén tapasztalható „brüsszelezés” ellenére kollegiális a viszony a magyar kormány és az Európai Bizottság tisztviselői között – mondja Zupkó Gábor képviselet-vezető. Szerinte a migrációs politika 95 százalékában egyetértés van, azt pedig senkiről sem feltételezné, hogy a feszültség fenntartásában érdekelt.

  • Miniszterelnöki, miniszteri és mindenféle biztosok, megbízottak

    Orbán hálózata

    Több ezer milliárd forint elköltését szervezte ki az állami közigazgatás rendszeréből Orbán Viktor. Az elsősorban tőle függő kormány-, miniszterelnöki és miniszteri biztosok és megbízottak hálózata lefedi a legfontosabb pénzkifizető helyeket, hatalomgyakorlási területeket – de kiválóan működik kiérdemesült káderek lerakataként is.

  • Gyorsfénykép Nyerges Zsoltról

    A takarító

    A Simicska–Orbán-háború zajában keveset hallottunk arról az emberről, aki most a közvetítést vállalta a volt pártpénztárnok és a kormányfő között. Kicsoda Nyerges Zsolt?

  • Könyv

    Sonnevend Júlia: Határok nélkül

  • Könyv

    Jennie Melamed: Lányok csöndje

  • „Elszigetelt, őrült, drogfüggő élet volt” - Edward St. Aubyn író

    Eddig öt regényt írt az életéről alteregójával, Patrick Melrose-zal a főszerepben, akit Benedict Cumberbatch alakít a regényfolyamból készült tévésorozatban. Sok minden megtörtént az íróval, ami Patrickkel is: előkelő családba született, az apja gyerekként sorozatosan megerőszakolta, fiatalon drogfüggővé vált.

  • Könyv

    Egy finom angol úr

    Két P. D. James-krimi

    Az angol úriember igazán figyelemre méltó történeti típus volt. Hajdanán egy egész világbirodalmat eligazgatott, következetesen tartózkodott a szélsőséges érzelemnyilvánításoktól, és hitelesen viselte a szmokingot éppúgy, mint a tweedzakót.

  • Könyv

    Száraz torok, nedves hát

    Mezei Márk: Utolsó szombat

    Van egy régi vicc, miszerint Kohn és Grün utazik a vonaton, a szerelvény megáll Lembergnél, Kohn kihajol az ablakon, mire valaki megszólítja: – Jó napot, Weiss, rég láttam! Hogy van? – Köszönöm, jól, és maga?

  • Poeta.doc

    A zavaros angyal elmagyarázása

  • Mire jó a biblioterápia?

    Irodalom receptre

    Vannak olyan emlékeink, hogy egy könyv épp jókor, jó helyen talált meg minket, segített valamit megválaszolni, megoldani, átélni, továbblépni, felnőni vagy épp gyereknek maradni? Pont ez az élmény a lényege a biblioterápia elméletének és módszertanának.

  • Álmunka - Továbbra is bizonytalan a Kertész-hagyaték sorsa

    Bár a bíróság első fokon megerősítette azt, hogy Kertész Imre szerzői jogai Schmidt Mária közalapítványához kerültek, Kertész Magda fia fellebbez. A Kertész Imre Intézet közben megkezdte a szakmai munkát: kiírt két zavaros pályázatot az üres honlapjára.

  • Tévésorozat

    Castle Rock

  • tévéSmaci

    A gólya robogója

  • Rádió

    Állócsillag

    Takaró Mihály-portré a Kossuthon

    Micsoda változások zajlanak hazánkban! Sőt, rendeződések, át és vissza, majd megint át. Mondhatnánk, hogy szinte követni sem lehet, hiszen lépten-nyomon megszűnik egy-egy tévé, rádió, újság, online hírportál, irodalmi kánon, és a helyén rögtön, mint a pitypang, kinyílik egy újabb, vagy ugyanaz, csak másként, másokkal, máshogy ugyanúgy.

  • rés a présen

    „Mindenből valami újat, izgalmasat”

    Véner Orsolya, Spinoza Ház

  • Színház

    Se vele, de nélküle

    Fenyő Iván – Alkalmáté Trupp

    Nem ez volt az első eset, hogy az élve boncolt személy nem vett részt az Alkalmáté Trupp aktuális előadásában (hogyan tudna bárki is hiányozni a saját élve boncolásáról?): a Száraz Dénesről szóló 2013-as epizódnak például Vele, de nélküle volt az alcíme – ám korántsem hiányzott belőle annyira Száraz Dénes, mint a Fenyő Ivánból Fenyő Iván.

  • Interjú

    „A nácikról szó sem esett”

    Gunter Demnig képzőművész, a botlatókövek atyja

    Szerte Európában immár több mint 69 ezer Stolperstein, vagyis járdába illesztett botlatókő őrzi a holokauszt áldozatainak emlékét utolsó lakhelyük előtt. A projekt gazdája, Gunter Demnig kölni képzőművész a héten megfordul többek közt Veszprémben, Debrecenben, Szentendrén, és végül Budapesten süllyeszti járdába emlékező macskaköveit.

  • Terraformálási elképzelések a Marson

    Saját képünkre

    Egyhamar aligha tudjuk lakhatóvá tenni a Marsot – állítják a legfrissebb elemzések.

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...