Csak úgy szórják az embereket az utcára, és nem is tartják számon, hány kiskorú van köztük

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. aug. 18., 12:24
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Több mint 1300 kilakoltatás május óta.

Május 1-jétől szabad a pálya, véget ért a 2017. november 15-től április végéig tartó kilakoltatási moratórium, így azóta folyamatosan foganatosítani lehet a lakásügyben hozott határozatok végrehajtását.

2018 második negyedévében összesen 1355 eljárásra került sor ingatlanok kilakoltatása, illetve birtokba adása alkalmából. Az eljárások 61,25 százalékát a lakóingatlanok sikeres árverését követő birtokba adási eljárások, 22,88 százalékát pedig a lakásügyben hozott határozat végrehajtása tette ki. Ez derült ki a DK-s Oláh Lajos írásbeli kérdéseire, miszerint az elmúlt időszakban (az elmúlt három hónapban) hány kilakoltatásra került sor.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Völner Pált jelölte ki a válaszadásra, melyből az is kiderül, hogy lakásügyben hozott határozat végrehajtására 310 esetben, bírósági végrehajtáson kívül történő értékesítést követő kilakoltatásra 4 esetben és önkényesen elfoglalt lakás kiürítésére 81 esetben került sor. Míg a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt kilakoltatásra 130 esetben volt példa, kielégítési végrehajtási eljárásra pedig a lakóingatlan sikeres árverését követő birtokba adás során 830 alkalommal.

Völner közlése szerint az év első hat hónapjában jól láthatóan több mint 22 százalékkal csökkent a kilakoltatások száma a 2017-es év első felében regisztráltakhoz képest, ennek oka a moratórium meghosszabbítása volt, ezért is magas az idei második negyedévi szám, sőt, könnyen lehet, hogy utóhatásként még a harmadik negyedévi statisztika adatai is kiugróak lesznek.

Az államtitkár írásbeli válasza szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nem rendelkezik adatokkal azzal kapcsolatban, hogy a kilakoltatásnak hány kiskorú érintettje volt.

(via 444.hu, lead-kép: A Város Mindenkié/Csoszó Gabriella)

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. aug. 18., 12:24
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    csulla
    2018. augusztus 19., 11:15
    Amíg a nemzeti köcsögök maffia bandája kurmányon lehet!A nép az istenadta nép,meg ballag az úton és béget hozzá!
  2. 1
    Kovacs
    2018. augusztus 18., szombat 16:49
    Meddig engedhet meg magának ennyi embertelenséget egy nép?

Komment írásához