Menekülés és drámai fordulat: felmondott 12 tanár egy fővárosi gimnáziumban

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. szept. 21., 13:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A tanári kar negyede.

Tizenkét pedagógus, vagyis a tanári kar negyede mondott fel a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban – írja az Eduline. Van olyan osztály, amely az osztályfőnökét veszítette el, elment több német- és angoltanár, matematika-, testnevelés- és informatikatanár, ráadásul a felmondást választó tanárok között van két mesterpedagógus is.

Az Eduline-t egy szülő tájékoztatta arról, hogy a gimnázium tanári karából a nyár folyamán tizenketten mondtak fel. A távozó pedagógusok zöme már nyáron közölte, hogy máshová megy dolgozni, de olyan kolléga is volt, aki a tanév megkezdését követően mondott fel – ezt egy, a neve elhallgatását kérő, jelenleg is az iskolában dolgozó tanár is megerősítette. A legtöbben a XXII. kerület más iskoláiban helyezkedtek el, de mentek tanárok a Kempelen Farkas Gimnáziumba, a Szent Imre Gimnáziumba és a Piarista Gimnáziumba is.

Információink szerint az iskola igazgatója kijelentette, hogy élni fog a két hónapos felmondási idő „ledolgoztatásával”, vagyis vannak olyan pedagógusok, akik emiatt jelenleg még a gimnáziumban tanítanak – hiszen míg a helyükre nem tudnak új kollégát felvenni, addig is meg kell tartani az órákat.

Az Eduline-nak nyilatkozó szülők elsősorban az igazgatót teszik felelőssé a kialakult helyzet miatt, szerintük ugyanis a tanárok eddig is nehezen tudtak vele együtt dolgozni. Manolovitsné Erdőközi Orsolya 2015-ben annak ellenére kapta meg az igazgatói széket, hogy kinevezését szinte a teljes nevelőtestület és a szülői választmány is elutasította.

További részletek az eredeti cikkben

 

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. szept. 21., 13:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
tanár
iskola
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    rworse
    2018. szeptember 21., péntek 14:22
    Ilyen névvel ne csodálkozzon egy gimi, ha lázadás van.

Komment írásához