Palkovics László szerint az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete rosszul teljesít, ezért meg kell szüntetni

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. szept. 13., 19:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Azért nem kizárt a személyes és politikai motiváció sem.

Hétfőn egy konferencián tartott PowerPoint-prezentációt arról Palkovics László, hogy a tudományos területet felügyelő miniszterként mit is gondol az MTA kutatóintézet-hálózatáról: harmadát el akarja venni, egyes intézeteket pedig teljesen meg akar szüntetni. Erre született az a reakció az Akadémia részéről, hogy ezzel nem értenek egyet és „elakadtnak tekintik” a tárgyalásokat a miniszterrel.

Hogy a terv mely intézeteket érintené, még képlékeny, egy intézetről azonban már egyre biztosabban lehet tudni, hogy a megszüntetését kívánja az Innovációs és Technológiai Minisztérium: a Közgazdaság-tudományi Intézetről van szó, számolt be róla az Index.

A fenyegető helyzetről Fazekas Károly, az intézet főigazgatója tájékoztatta kollégáit egy körlevélben, amit a lap is megszerzett és amiből az derül ki, hogy Palkovics az intézet megszüntetését „a rossz eredményességgel” indokolja. Ám az előzmények alapján személyes és politikai okokra is lehet gondolni, hiszen ez az intézet volt az, akinek munkatársai korábban erősen bírálták az oktatáspolitikát, vagy, idézi fel a lap, „a kormánykritikus akadémikusok alkotta Stádium 28 Körben Palkovics szemébe mondták, hogy a tankerületek csak a központi akarat ötvenes évekre emlékeztető tervteljesítői, az iskolaigazgatóknak meg annyi az önállósága, mint egy helyi IKV-vezetőnek volt”.

A teljes levél itt olvasható:

Tisztelt Kollégák!

A MTA tegnap este kiadott közleményében is szerepel, hogy „2018. szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László, az akadémia elnöke és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének rendelkezésére bocsátott egy munkaanyagot azzal, hogy ezt az Elnökség tagjainak rendelkezésére bocsáthatja. Az eddigiekhez képest teljesen új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból többek között kiderül, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Az MTA fenntartásában maradó intézetek »konszolidáción és profiltisztításon« mennének át. Mindez idén decemberig lezajlana Palkovics László elképzelései szerint”.

Az elnökség tegnapi ülésén úgy döntött, hogy „a miniszter új szempontjait megismerve – az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat elakadtnak tekinti, és az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak, de a tárgyalásokat folytatni kívánja a kormánnyal”.

Tegnap az elnökségi ülésen elhangzott az is, hogy az említett beszélgetésről távozóban Palkovics László arra a kérdésre válaszolva, hogy mely intézetet szüntetnék meg, azt mondta, hogy a Közgazdaság-tudományi Intézet annyira rossz eredményességű intézet, hogy azt meg kell szüntetni. Ezt a közlést komolyan kell venni, ezért döntöttem úgy, hogy ezt az információt meg kell osztanom az intézethez tartozó minden munkatársammal.

Én ezt a kijelentést abszurdnak tartom és az abban foglalt minősítést a leghatározottabban visszautasítom. Ebben a helyzetben az Akadémia vezetésével és az Elnökséggel együtt mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a Közgazdaság-tudományi Intézet a többi intézettel együtt továbbra is folytathassa eddigi kimagasló munkáját.

Minden további fejleményről folyamatosan tájékoztatást adok.

Fazekas Károly

főigazgató/general director

MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont

Centre for Economic and Regional Studies

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. szept. 13., 19:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    naki
    2018. szeptember 13., csütörtök 20:05
    Egy szotyolaköpködő szar diktátor, köztörvényes tolvaj készséges hónaljkutyája ugat a Magyar Tudományos Akadémiára. Na, mit szóltok?
  2. 2
    rworse
    2018. szeptember 13., csütörtök 21:33
    erdőspéterkurvaanyád
  3. 3
    Edebácsi
    2018. szeptember 14., péntek 08:35
    Hja, kérem, ha valaki nem a matolcsyzmust hiredeti, magára vessen!
  4. 4
    reuters
    2018. szeptember 14., péntek 10:32
    Edebácsi! Én nem gondolnék szakmai szempontokra. Kizárólag csak orbánizmusra!
  5. 5
    rworse
    2018. szeptember 14., péntek 16:09
    Palkovics jobban teljesít. Erősödik és büszkül.
  6. 6
    harcolj
    2018. szeptember 15., szombat 10:36
    Palkovics egy ritkaság. Ritka egy barom.

Komment írásához